A serlegét azóta sem látta, a szabályalkotóktól elnézőbb hozzáállást várna Sebastian Vettel, aki Spában beszélt először a Magyar Nagydíjról történt kizárásáról.
Bár olyan mintha tegnap kezdődött volna, a nyár valójában hamarosan véget is ér. Ez persze senkit ne szomorítson el, hiszen ősszel is rengeteg izgalmas dolgot csinálhatunk, az viszont fontos, hogy méltó módon búcsúztassuk el 2021 legmelegebb időszakát: sütögessünk, bográcsozzunk és grillezzünk! Hogy pontosan mit is érdemes ez utóbbihoz beszerezni?
2020 októberében jelent meg Halász Rita Mély levegő című kötete, amit a Margó Irodalmi Fesztiválon mutattak be. A regényből most sorozat készül, melynek a Jelenkor Kiadó hivatalos Facebook-oldalán számoltak be. Halász regényét – melyből hamarosan már a negyedik kiadás érkezik – a kritikusok és az olvasók egyaránt szeretik, ezt pedig mi sem
Legalább 13 halottja - köztük több gyermek - van az afgán főváros, Kabul repülőterénél csütörtökön elkövetett robbantásnak, több tálib fegyveres őr megsebesült - közölte egy tálib tisztségviselő a Reuters brit hírügynökséggel.
A Fővárosi Önkormányzat Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülésén Karácsony Gergely felfedte, mivel oldanák meg - zárosan - a
Kis Grófo és családja nemrég úgy döntött, hogy gyermekei érdekében otthagyja Szolnokot, és a fővároshoz közeli Biatorbágyra költöznek, hiszen ott jobb iskolába tudja íratni fiait. Most azonban lapunknak bevallotta, idén mégsem tudnak költözni.
Vonatnak ütközött egy autó a sajókazai vasúti átjáróban csütörtök délután, a gépkocsi vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Csütörtökön elindul az idei Tranzit közéleti évadnyitó és gondolatexpó, amely a nyár legnagyobb közéleti közösségi találkozója. A szervezők közleményükben azt írták: a vasárnapig tartó, 1500 résztvevővel zajló rendezvényen politikusok és véleményvezérek 35 beszélgetésen és előadáson vitatják meg a Magyarország jövőjével kapcsolatos legfontosabb kér
Tokió – Történelmi aranyérem született a tokiói paralimpián, a magyar küldöttség első bajnoki címét a párbajtőröző Veres Amarilla szerezte. Szekeres Pál után ő a második, de az első nő, aki paralimpián aranyérmet nyert Magyarországnak.
Számukra javasolt ingyenes közösségi közlekedést a főpolgármester a Fővárosi Önkormányzat Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülésén.
Egyre többen szeretik ezt a környezetbarát csodaszert, és nem véletlen! Soha többet nem lesz szükséged vegyszerekre és ítéletnapig tartó súrolásra, ha ezt a trükköt beveted!
Az eseményen előadást tart többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Böjte Csaba ferences szerzetes és Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az előzetes egyeztetések miatt néhány órával azután, hogy Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: azt javasolja, hogy szeptembertől ingyen utazhassanak a BKK járatain a 14 éven aluliak, máris kiadott egy közleményt a BKK, amelyben leszögezi, hogy máris felkészült erre az új helyzetre, ha azt a fővárosi közgyűlés szeptember elsején megszavazz