Nyolcvanegy éves korában csütörtökön Szentendrén elhunyt Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - közölte az akadémia.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében Bagi Iván történelmi kisfilmjei. Hogy ez minek köszönhető, arról a humorista és Duhonyi József producer meséltek.
Csapadékosabb, hűvösebb idő várható a nyár utolsó hétvégéjén. Néhol nagy mennyiségű eső is hullhat és többfelé 20 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok.
Az előző negyedévhez képest jóval kevesebb fejlesztést terveznek a hazai nagyvállalatok, derül ki egy friss felméréséből. Az év első három hónapjához képest harmadával kevesebben vannak, akik a következő egy évben gondolkodnak valamilyen beruházásban.
Fitos-Dombai Laurát, korábbi nagykövetünket már nem kell bemutatnunk az olvasóknak, hiszen többször is találkozhattatok vele a magazin online felületén és a magazinban is. Kommunikátor diplomáját kihasználva pr-marketing területen is dolgozik és pörgős hétköznapjaiban is szeret odafigyelni a stílusos öltözködésre, amit most ezen a héten mi is nyomo
Hajnal Miklós Facebook-oldalán azt írja: tegnap értesült arról, hogy "lejárató" szórólapot készítettek és szórtak ki a Hegyvidéken több háztartásba is a Demokratikus Koalíció pártelnökéről, miniszterelnök-jelöltjéről és választókerületi jelöltjéről.
Fat Heat azon szerencsések közé tartozik, akik főállásban és professzionális szinten űzhetik a falfestést. Alkotott többek között Los Angelesben, Dániában, Berlinben, Miamiban és Kínában, képeire – melyek egyaránt táplálkoznak a graffiti és a street art hagyományaiból – a szürreális, a futurisztikus, a képregényes és a transzcendens jelzők illenek
Early Bird kedvezménnyel startol Magyarország legnagyobb online marketingkommunikációs pályázata. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idén 20. alkalommal hirdeti meg a digitális megmérettetést, amelyre a szakmai zsűri a legfrissebb idei honlapokat, appokat, Hungarikum márkák weboldalait és a legjobb digitális és technológi
A céges autók jelentős részét a dízelek adták, egyrészt a nagy futásteljesítmény miatt, az adószabályok is ezeknek kedveztek, másrészt ezek egy része haszongépjármű. Pótolhatók-e valami mással, van-e jobb megoldás náluk? Ezt a kérdést járjuk körbe
Augusztus 25-én éjjel hazatért az a speciálisan összeállított különleges műveleti osztag, amely összesen 540 magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárt menekített ki Afganisztánból.
Majd’ teltház előtt, több mint félszáz koncerttel indított a Szegedi Ifjúsági Napok nyárzáró bulisorozata. A második nap is hasonló koncertdömpinget ígér.
„Az irigység azt jelenti, hogy haragszom arra, aki eszembe juttatja, hogy mi hiányzik az életemből” – vallja dr. Almási Kitti országos ismertségű klinikai szakpszichológus, aki egyben sikeres író és előadó is. A Spiritusz évadzáró epizódjában Németh Szilvia egy olyan témáról beszélget vele, ami az önbecsüléssel szorosan összefügg: az irigységet, a
A jövőben a migráció, a klímapolitika és a "gender-téma" határozza meg az "európai körképet" - hangsúlyozta csütörtöki Facebook-bejegyzésben az igazságügyi miniszter, azt követően, hogy csütörtökön részt vett a héten zajló misszióvezetői konferencián.
A mai sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely igyekezett minden fővárosit és agglomerációban élőt megnyugtatni: a Bkv járatai járványügyileg teljesen biztonságosak, ezért tegyék le az autóikat és vegyék igénybe a közösségi közlekedést. Hozzátéve: a koronavírus-járvány miatt eltűnt a közösségi közlekedést használók harmada, egynegyede.A főpolgármester
Jelenleg is folyik a szakmai vita arról, hogy milyen jövő elé néz a blockchain technológia, milyen felhasználási területei vannak és lesznek, kell-e, és ha igen, hogyan lehet majd szabályozni ezt
Itthon furcsának tűnhet, de van, ahol megőrülnek a sólymokért. A közel-keletiek a sólymok megszállottjai. A térségben óriási kultusza van a solymászatnak, az igazi fanatikusok horribilis összegeket képesek kifizetni egy-egy madárért, és a legelőkelőbb körülmények között tartják őket. Rajongói szemmel most egy igazi szárnyas csodát árverezt
Napjainkban lépten-nyomon elsavasodásról, lúgosító étrendről hallunk. Az alábbi pár bekezdésben igyekszem a fiziológiai és patológiai folyamatokat világossá tenni, az esetleges félreértéseket tisztázni.
A pénztártagok számára előnytelen ingatlanügyleteket bonyolítottak a Pannónia Nyugdíjpénztár vezetői a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint, ezért a jegybank kezdeményezte az ügyvezető és az igazgatótanács elnökének felmentését - közölte az MNB az MTI-vel csütörtökön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön.
Az MNB-kamatemelése és az eszközvásárlási program leállítási menetrendjének jelzése tízhetes csúcsra erősítette szerdán a forintot az euróval szemben 347-nél, de csütörtökön erről a gyengülés irányába fordult le az árfolyam, igaz ezzel együtt továbbra is a 350 alatti tartományról beszélünk. Pénteken délután magyar idő szerint 4 órakor kiemelt jelen
Sarkadi Ferenc, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola biológia-testnevelés szakos tanára nyerte el 2021-ben a Lidl és a Dívány közös pályázatán Az év Szupertanára címet. A 32 éve tanító pedagógus a kreatív, fejlesztő feladatok sokasága mellett idén egy virtuális osztálykirándulással is megajándékozta diákjait.
Az ülés résztvevői megvizsgálják a tálibok hatalomátvétele, valamint az amerikai és szövetséges csapatok Afganisztánból történő kivonását követő helyzetet.
Ingyenes közösségi közlekedést javasolt a 14 éven aluliaknak Budapesten a főpolgármester a Fővárosi Önkormányzat Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülésén csütörtökön.
„Azon az egyébként teljesen laza tíz kilométeres úton, ami nappal meg se kottyanna – sőt, még élvezném is –, előttem is lepergett sok minden. Láttam például azt a bizonyos, szögletes képet magamról a híradóban – nem olyan apropóból, amilyenből az ember szeretné –, szipogva nyilatkozó családtagokat és a tisztáson teli hassal sziesztázó erdei állatká
Hajmeresztő felvételek láttak napvilágot az utóbbi napokban szabálytalankodó autósokról. Egyre többen hajtanak fel az autópályára forgalommal szemben. Sőt: a közelmúltban egy baleset miatt többen szándékosan visszafordultak az M1-esen, mert nem akarták megvárni a helyszínelés végét. Az ATV Híradójának riportja.
„A támadás, a védekezés, az ellenség becserkészése és az előle való kitérés kétszer olyan hatékony, ha a meglepetés erejével hat” – tartja a régi hadi bölcsesség. Vajon igaz ez a politikában is?
– Másfél évszázad után új értelmet nyert Vörösmarty Mihály verse – „Húzd, ki tudja, meddig húzhatod, mikor lesz a nyűtt vonóbul bot” –, hiszen sok cigányzenésznek le kellett tennie a vonót, hogy aztán ételfutárnak, biztonsági őrnek, sofőrnek álljon, mivel a járvány miatt munka nélkül maradtak.
A lelked legrejtettebb titkaiban is úgy lehet olvasni, mint a nyitott könyvben; elég csak egy pillantást vetni erre a semmiségre. Többet elárul rólad, mint hinnéd!