2021. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
9:36
Fischer Ivánt vezénylés közben oltották, a zenekart pedig muzsikálás közben tesztelték (Mandiner)
A Budapesti Fesztiválzenekar megtartotta a szezonnyitó koncertjét a Tabánban.
aug. 26
9:36
Fischer Iván karmester vezénylés közben oltatta be magát több ezer ember előtt (Forbes)
A vezénylést sem abbahagyva, a Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri ingyenes koncertjén, a budai Tabánban kapta meg harmadik oltását Fischer Iván. A koronavírus járvány elleni védekezés fontosságát hangsúlyozó akcióhoz a zenekar tagjai is
aug. 26
9:38
Macron a globális minimumadó elfogadásáról győzködheti ma az íreket (Portfolio)
Hivatalba lépése óta először látogat Írországba Emmanuel Macron francia elnök - írja a Politico. A találkozón Afganisztán és a Brexit mellett szóba kerül majd a globális minimumadó is, amelyben jelentős nézeteltérés van a két ország között.
aug. 26
9:39
180 új fertőzöttet regisztráltak szerdán (Infostart)
Egy beteg hunyt el a küszöbön álló negyedik hullám előtt talán csak néhány nappal.
aug. 26
9:39
4 könnyű nyári desszert leveles tésztából (Ripost)
A konyhakész leveles tésztából rengeteg finom desszertet lehet készíteni, ezért mindig jó, ha lapul otthon a hűtőben pár tekercs.
aug. 26
9:42
Ezzel a kéréssel kereshet meg az Államkincstár (Agroinform)
Az érintett ügyfelek részére tájékoztató levelet fognak küldeni az elektronikus tárhelyükre.
aug. 26
9:42
Benkő: a magyar katonák 540 főt menekítettek ki Afganisztánból (ATV)
A honvédelmi miniszter tájékoztatási szerint magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárokat mentettek ki. Az Afganisztánban töltött hét nap alatt 14-szer tették meg az Afganisztán-Üzbegisztán utat.
aug. 26
9:42
Sallói büntetője is kellett az All Star-csapatának győzelméhez az MLS gálameccsén (m4sport.hu)
A Sporting Kansas City magyar válogatott kerettag támadója a szünetben állt be
aug. 26
9:42
Artmozik éjszakája, Kert a köbön és Figaro házassága (Könyves Magazin)
Artmozis éjszakát, egy-egy színházi és táncos előadást, könyves raktárvásárt és egy környezeti problémákra reagáló fesztivált is ajánlunk a héten.
aug. 26
9:42
Tóth Andi felhúzta a pólóját, elállt a lélegzetünk is attól, amit megvillantott, aztán jött a ráadás (Promotions)
Hoppá, na ezt nem láttuk most jönni!
aug. 26
9:42
Szabó Tímea: Nem lesz atlétikai stadion! (Mandiner)
Mi szóltunk előre.
aug. 26
9:48
US Open - Valóságos tolongás alakult ki a visszalépésért (Infostart)
A Williams nővérek, Sofia Kenin, Milos Raonic, Roger Federer, Rafael Nadal és a címvédő Dominic Thiem sem szerepel.
aug. 26
9:48
Valami csúnya dolog történt a német gazdaságban (Portfolio)
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
aug. 26
9:48
Őszre várva – Melengető ázsiai csirkeleves (Femcafe)
Akár szeretnénk, akár nem, az ősz itt kopogtat az ajtónkon. Bár bízhatunk még az indián nyár erejében, a legforróbb napoknak egyelőre búcsút kell mondanunk, előkerülnek a melegebb ruhák, a puha takarók és a forró levesek. Egy melengető ázsiai leves gyógyír testnek és léleknek – mindenképp próbáljuk ki, ha egy kis melegségre vágyunk.
aug. 26
9:48
Angyalok és ördögök – Beszélgetés életről és képekről Benkő Viktor festőművésszel (Képmás)
Van a nappalinkban egy kép, amit kiskorom óta figyelek. Nyitott ablaknál, szomorkás tekintettel áll egy pipát szívó férfi, előtte az üres vászon, mögötte egy ördögalak – a vásznon azonban megjelenik egy angyalszárny és mögüle előlép az ördög nyakát mosolyogva megszorító angyal is. Emlékszem, először a színeket és az arcokat néztem – különösen a fér
aug. 26
9:48
Egy diák magára tetováltatta a covid elleni védettséget igazoló QR-kódot: ezért tette (Life)
Egy olasz diák úgy döntött, magára varratja az oltási igazolványhoz tartozó QR-kódot.
aug. 26
9:51
Karácsony Gergely vétóra kéri a fővárosi közgyűlést az atlétikai vb ügyében (Menedzsment Fórum)
A 2023-ra tervezett budapesti atlétikai vb-hez való hozzájárulás visszavonását kérte a fővárosi közgyűléstől Karácsony Gergely főpolgármester amiatt, hogy a kormány a Fudan Egyetemet akarja megépíteni a Diákváros helyett. A testület szeptember 1-én szavaz.
aug. 26
9:51
A sínekre borult minden, képeket kaptunk a budapesti HÉV-balesetről (BorsOnline)
Halmokban áll a kamionról leborult áru a síneken.
aug. 26
9:57
Pénz-ügyes informatika – Ahol a bank és az IT találkozik (Piac és Profit)
Egy bizonyos méret fölött kétféle cég létezik, az egyik technológiai, a másik pedig elavult. A bankokra ez fokozottan igaz, egyebek mellett a jogszabályi megfelelés és az ügyfélélményért folytatott verseny miatt. A bankok számára éppen ezért különösen fontos, hogy naprakész és innovatív legyen, mind a saját IT területük, mind az IT partnerük szempo
aug. 26
9:57
Ez mégis mi volt? Tömegesen fordultak meg az autósok az M1-es és az M3-as autópályán (Blikk)
Egyszerre több tucatnyian gondolták jó ötletnek vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán, hogy – a dugót elkerülendő – inkább megfordulnak vagy visszatolatnak a sztrádán. A manőverekről felvétel is készült, így a türelmetlenkedők most várhatják a csekket.
aug. 26
9:57
Csak az oltás segíthet: 180 új fertőzöttet regisztráltak itthon (Ripost)
Nem győzik hangoztatni, hogy az oltás nélkülözhetetlen a koronavírussal szemben vívott harcban.
aug. 26
10:00
Mi jöhet még? Egy szakértő szerint érdemes lenne dupla maszkot húzni (Blikk)
Egy görög orvos szerint érdemes lenne az embereknek dupla maszkot húzniuk.
aug. 26
10:00
Az MKB értékelte a Masterplast kötvénykibocsátását (Portfolio)
A Masterplast 9 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket, a forrásbevonást pedig az MKB most friss elemzésében értékelte. Az MKB változatlanul hagyta a célárát és az ajánlása továbbra is tartás.
aug. 26
10:00
Döbbenetes módokon próbáltak meg kijutni az autósok az autópályákon kialakult dugókból a hétvégén (ATV)
Többtucatnyian fordultak meg vagy tolattak vissza a hétvégén az M1-es és az M3-as autópályán történt balesetek helyszínein - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
aug. 26
10:00
Eső és köd fűszerezheti meg a hétvégi F1-es Belga Nagydíjat (m4sport.hu)
Az eső és a köd alaposan beleszólhat a hétvégi Forma–1-es Belga Nagydíj alakulásába.
aug. 26
10:00
Pluszban kezdett, majd határon ingázik a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,52 pontos emelkedéssel, 51 101,32 ponton nyitott csütörtökön.
aug. 26
10:01
540 embert mentett ki a Magyar Honvédség Afganisztánból! (Helló Magyar)
Magyar, osztrák, afgán és amerikai állampolgárokat mentett ki a honvédség Afganisztánból.
aug. 26
10:03
Van öröm náluk! A csodálatos hírt élőben árult el Kasza Tibi (Blikk)
Instagram-oldalán, rajongói faggatására boldogan mondta el.
aug. 26
10:06
Paxos Standardból (Pax) Pax dollár (Usdp) (Kripto Akadémia)
A Paxos Standard (PAX) ezentúl Pax dollár (USDP) néven lesz elérhető. “Az USDP ticker könnyebben azonosítja majd a Pax dollárt, mint az amerikai dollárral fedezett tokent.” – álltja a cég. A kriptopiacra világszerte naponta lépnek be kisebb-nagyobb vállalatok és lakossági…
aug. 26
10:06
Koronavírus: 180 új fertőzött, elhunyt egy beteg (WebBeteg)
A csütörtök reggel közzétett adatok szerint 180 új fertőzést igazoltak hazánkban, ami a napi esetszámok további emelkedését jelenti. Elhunyt egy beteg, a járvány kezdete óta az elhunytak száma 30 056 fő. 93 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
aug. 26
10:06
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
aug. 26
10:06
Jelölési és nyomonkövetési hibákat talált több meggyes sörnél is a Nébih (ATV)
Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a
aug. 26
10:06
Sorozatszereplő lesz a csínytevő diák: Badár Sándortól rettegett az iskola (BorsOnline)
Szerda este debütált új szereplőként a Tv2 Mintaapák című sorozatában Badár Sándor. A színész iskolaigazgatót alakít, holott régen pont ő bosszantotta a diriket.
aug. 26
10:06
A Malaysia Airlines 370 -es járatától Amelia Earhartig - Repülőgépek, melyek titokzatos körülmények között tűntek el (Life)
Összegyűjtöttük azokat a repülőgépeket, amelyeknek rejtélyes körülmények között nyoma veszett.
aug. 26
10:06
Online bútorbolt csatlakozott az eMAG internetes piacteréhez (MMonline)
A designbútorokat és lakáskiegészítőket árusító online bútoráruház, a Beliani magyar leányvállalata is csatlakozott az eMAG Magyarország internetes piacteréhez. Mivel a pandémia óta itthon is jelentősen nőtt e termékkategóriák forgalma, az eMAG számára is kapóra jön, hogy egy jól ismert márka kiemelkedő minőségű termékeivel bővítheti kínálatát. A M
aug. 26
10:09
Minden magyart hazahoztak Afganisztánból – Egy másik gépen olyan afgán menekült is volt, aki éppen egy bombát rakott össze a vécében (Blikk)
Épségben hazaért az összes magyar katona szerda éjjel Afganisztánból. A Magyar Honvédség nagyszabású evakuálási műveletének részleteiről Benkő Tibor és Ruszin-Szendi Romulusz számolt be. A tájékoztatón egy döbbenetes eseményről is beszámoltak: azon a bázison, ahol a magyar repülő is tartózkodott, egy másik nemzet gépén elfogtak egy olyan kimenekíte
aug. 26
10:09
Nem engedték be a HírTV stábját a Párbeszéd kampánynyitó rendezvényére (Mandiner)
„Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol az újságírók szabadon kérdezhetnek” – jelentette ki Karácsony pár hónapja.
aug. 26
10:09
Sajjad Khan elhagyja a Daimlert (Autószektor)
Sajjad Khan: A technológiai vezérigazgató-helyettes elhagyja a stuttgarti Daimler autógyártót.  (Fotó: Daimler) Sajjad Khan, aki 2015 óta dolgozik a Daimlernél, és 2018 óta a CASE szervezet vezetője, mint a Mercedes-Benz Cars divíziós igazgatósági tagja, meglepetésre távozik a cégtől. Ő maga szeretne vállalkozóvá válni, és technológiai kockázati tő
aug. 26
10:12
Legendás színész búcsúzik örökre: Harkányi Endre elköszönt a Vígszínháztól (Metropol)
A művész váratlanul, a kollégái legnagyobb meglepetésére lépett a Vígszínház színpadára a teátrum évadismertetőjén.
aug. 26
10:12
Válság előtti szint közelében az álláskeresők száma, de 110 ezren egy forintot sem kapnak (Portfolio)
Csökkent az álláskeresők száma Magyarországon, így már nem sokkal magasabb a létszámuk, mint a válság előtt volt.
aug. 26
10:12
Jó tudni: ez minden dolgozónak jár, ha karanténba teszi a munkahelye (Pénzcentrum)
Ha a cégvezetés karanténkötelezettséget ír elő külföldi vakáció után, arra az időre alapbér jár – árulta el  Zsédely Márta, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje a Világgazdaságnak.
aug. 26
10:12
Ne hagyd otthon az esernyőt: Újabb hidegfront érkezik (Háziállat)
Mindenki vágyna még egy kis napsütésre, de most az esőé a főszerep.
aug. 26
10:12
Így vedd rá a gyerekeidet, hogy takarítsák ki a szobájukat (Femcafe)
Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, eljön az ideje annak, hogy kitakarítsák saját szobájukat. A szülőknek gyakran nincsenek eszközeik arra, hogy rávegyék őket a nem kívánatos feladatra.
aug. 26
10:12
Nyugtalanító hírek az idei almatermésről (Agroinform)
Hamarosan kezdődik az almaszezon, nézzük, milyen termésre számíthatunk az idén! Mekkora kárt okozott a tavaszi fagy és az extrém hideg április?
aug. 26
10:12
1802-ben találták fel az első hordozhatót – 9 meglepő tény a hűtőládákról (SzMo)
A Kádár-kor óta a strandolás kötelező kelléke a hűtőláda, azonban a történetéről igen kevés szó esik. Utánajártunk!
aug. 26
10:15
Már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt (Infostart)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma.
aug. 26
10:15
Sokkal több magyar halt meg idén júliusban, mint egy évvel azelőtt (Privátbankár)
30 százalékkal nőtt a természetes fogyás mértéke.
aug. 26
10:18
Nő a szakadék a nyugdíjak és a bérek között (Adózóna)
Az elmúlt két évtizedben óriási szakadék alakult ki az átlagos nyugdíjak és az átlagbérek között, az előbbi tempósan marad el az utóbbitól, mert az sokkal gyorsabban növekszik, írja a napi.hu.
aug. 26
10:18
Kövesse ÉLŐ-ben a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának tájékoztatóját (hirado.hu)
Augusztus 19-én indították útnak a magyar katonákat, akik összesen 547 főt – magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat – menekítettek ki Kabulból.
aug. 26
10:18
Nagyot ugrottak a bevételek az MKB Banknál (Portfolio)
Közzétette második negyedéves gyorsjelentését az MKB Bank, a társaság az első negyedévi 26,8 milliárd forint után most 11,4 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el. A járvány enyhülésével növekedett az üzleti aktivitás a banknál, jelentősen növelve a bevételeket a tavalyi alacsony bázishoz képest, miközben a mérlegfőösszeg 3000 milliárd fo

Keresés