Milliók küzdenek a 40'-50'-es éveikben kezdődő súlygyarapodással, amelyet mindeddig az ebben az életkorban történő anyagcsere lelassulásával magyaráztak a szakemberek.
A veronai bíróság által tavaly tizenkét év börtönre ítélt V. János elleni eljárás előreláthatólag októberben kezdődik Velencében. Az áldozatok hozzátartozói – akik ugyanúgy részt akarnak venni a tárgyalásokon – remélik, hogy gyorsan ítéletet hoznak majd a férfi ellen, akinek legfőbb védekezése az volt, hogy nem is ő vezette a 2017 januárjában az ol
Népes magyar delegáció vesz részt Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével a keresztény politizálás lehetőségeiről szóló találkozón Rómában a hétvégén - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
A világ leghíresebb brit titkosügynökét, Ian Fleming 1953-ban találta ki, akit a mozirajongók eddig összesen 24 filmben láthattak. A karaktert olyan ismert színészek alakították, mint Sean Connery, Roger Moore, vagy éppen Pierce Brosnan, jelenleg pedig Daniel Craig viseli a 007-es mindig elegáns öltönyét. A színész ötödik és egyben utolsó jelenése
10 éve alakult a Cloud 9+, akik az elmúlt másfél évet igazi rémálomként élték meg. Azonban sem a pandémia sem pedig a zenei életükbe beállt szünet nem ejtett csorbát a sikerükön.
A Jobbik elnöke felült az előválasztás hullámaira, és Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben a magyar állami egészségügy helyzetéről beszélget.
Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki.
A civil zöldmozgalmak óriási erőt, szellemi potenciált jelentenek, amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy teremtett világunk minőségén javítani tudjunk – jelentette ki Nagy István.
A Brexit utáni Egyesült Királyság "adatvédelmi szuperhatalmi" pozícióra pályázik. Ehhez az uniós rendelettől eltérő szabályozás segítheti hozzá, amelynek hatékonyságához azért fűződnek kétségek.
A 23 éves pilóta három perccel a gyakorlás leintése előtt megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott, de addigra már az övé volt a leggyorsabb kör. Verstappen nem sérült meg a balesetben, amely miatt azonban piros zászlóval rögtön véget is vetettek az edzésnek. A második helyen az első gyakorláson leggyorsabb Valtteri Bottas végzett a Mercedesszel,
Amint arra korábbi elemzésünkben is felhívtuk a figyelmet, nem csak a kripto, de a hagyományos piacok szereplői is odafigyelnek az amerikai jegybank ma kezdődő éves találkozójára. BTC moon, ADA moon, ETH kilövés előtt? A szervezet elnöke magyar idő szerint délután…
Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport - jelentették be a Mészáros Alapítvány ötödik, Egerszalókon megrendezett éves konferenciáján pénteken.
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek abban a táviratban, amit pénteken küldött az Egyesült Államok elnöke számára - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.
Csak a daganatos megbetegedések és a keringési rendszer különböző betegségei követeltek több áldozatot 2020-ban Magyarországon a koronavírus-járványnál – derül ki a statisztikai hivatal közelmúltban közzétett adataiból, amiket a G7 elemzett ki részletesen.
Nem akar csupán átmenetileg magas inflációt üldözni az amerikai jegybank, miközben a koronavírus újabb hulláma lefelé mutató kockázatot jelent. Emiatt nagy hiba lenne az idő előtti szigorítás – mondta el Jerome Powell. A Fed elnöke szerint az idei évben azonban már sor kerülhet a kötvényvásárlási program mérséklésére, melyet a gazdasági kilábalás i
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/27/5085/
Évtizedes mélyponton a Michigan Egyetem augusztusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe az Egyesült Államokban. A pénteken publikált végleges adatok alapján augusztusban 70,3 pontra esett a Michigan Egyetem fogyasztói hangulatindexe a júliusi 81,1 pontról.
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.
Friss kutatások szerint nagyobb védelemmel bírhat a delta variánssal szemben az, aki korábban átesett már a koronavírus-fertőzésen, mint az, akit Pfizerrel oltottak – írja a Bloomberg.
Pénteken kiderült, kik lesznek a Ferencváros ellenfelei az Európa Liga csoportkörében. Noha a zöld-fehér a kalapba kerülő csapatok között a legkisebb értéket képviselte, annyi szerencséje nem volt, hogy kicsit kevésbé nagyágyúkat sorsoljanak mellé.
A nyár végével sem kell lemondanunk a jobbnál jobb programokról. A Femcafe összegyűjtötte a legizgalmasabb eseményeket, amelyek szeptember első hétvégéjén várják az érdeklődőket. Piknik, minifesztivál, gasztronómiai élmények és izgalmas koncertek – mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb szórakozást.
Ukrajnában a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt várhatóan novemberben lesz szükség arra, hogy ismét zárlatot vezessenek be az országban – prognosztizálta Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy pénteken megjelent interjújában.
Büntetőeljárást indított Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány ellen csütörtökön a pozsonyi kerületi ügyészség hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén - számolt be a szlovák média pénteken.
Megvannak a kedvenc tervezőink, odavagyunk például Tom Ford kreációiért, Yves Saint Laurent darabjaiért, de a bronzérmes befutó tuti, hogy Zuhair Murad, aki úgy tudja, mi kell a nőknek, ahogy senki más.
A válás utáni vákuum, egy új élet felépítésének erőfeszítése, és a körülötte nyüzsgő világ valószerűtlensége úgy jelenik meg a Körvonal-trilógiában, ahogyan még soha sehol.
Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután svájci kollégáját, Ignazio Cassist fogadta Budapesten.
Kritikus helyzetekről számoltak be a pedagógusok, a gyerekek körében pedig minden eddiginél több szorongást, pániktünetet, illetve depressziót okozott a koronavírus járvány, derül ki az UNICEF Magyarország és a Publicus Intézet közös kutatásából.