2021. augusztus 27. péntek

aug. 27
20:51
A lánya is meglátogathatta a kórházban Schobert Norbit – Lara az édesapjával közös fotót posztolt (Blikk)
A háttér és a szoba berendezése alapján a kép a mai napon készülhetett a kórházban.
aug. 27
20:51
A miniszter beismerte: honvédségi helikopterrel reptették az Orbán Viktorral interjút készítő amerikai sztárriportert (Blikk)
Ám a részletek, például az út költségei, nem derülnek ki, mert azok titkosított adatok.
aug. 27
20:51
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb repülőgépgyára (Növekedés)
A brazil cég irodájának pénteki megnyitóján Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az MTI-nek elmondta: az Embraer Brazília egyik legnagyobb vállalata, Dél-Amerika vezető repülőgépgyártója. Az, hogy ez a cég most Magyarországon nyitja meg európai mérnöki irodáját, kiemelkedő jelentőségű a magyar iparfejlesztés szempontjából - f
aug. 27
20:53
Hoppá: Novák Katalin és Orbán Viktor Ferenc pápával találkoztak (Blikk)
Orbán Viktor és Novák Katalin vezetésével népes magyar delegáció utazott a Vatikánba, hogy találkozzanak a pápával.
aug. 27
20:54
Gyurcsány Ferenc számol azzal, hogy nem lesz békés a hatalomátvétel egy esetleges ellenzéki győzelem esetén (SzMo)
A volt miniszterelnök szerint a Fidesz már 2002-ben is hídfoglalással próbálkozott a választási vereség után, szakértőkkel már készülnek hasonló eset kivédésére.
aug. 27
20:57
Karácsony: Azt csiripelik a verebek, hogy a kormány elállt a Fudan-beruházástól (Mandiner)
Karácsony Gergely szerint sikeres volt akciója, melyben belebegtette, hogy megvétózza az atlétikai VB-t, mert a „verebek szerint” a kormány elállt korábbi szándékától.
aug. 27
21:00
Országos koncertsorozatot jelentett be Szentkirályi Alexandra (Portfolio)
A közösségi élet újraindulásával az augusztus végétől október végig tartó kilenc hetes időszakban ingyenes, országos koncertsorozat indult - közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán.
aug. 27
21:03
Gulyás: Még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás (Mandiner)
Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért 1200 milliárd forintnak, a működési forrásaikat pedig már a következő évtől csaknem 90 százalékkal növeli a kormányzat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösség
aug. 27
21:06
Több, mint 170 halottja van a merényleteknek (HírTV)
A brutális támadást az Iszlám Állam vállalta magára.
aug. 27
21:06
Az Axel Springer megveszi a Politicót (ProfitLine)
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
aug. 27
21:06
Későn ugyan, de jön az eső! Előrejelzés hétvégére (Háziállat)
Két hullámban érkezik a csapadék, szombaton talán végre keleten, dél-keleten is eshet.
aug. 27
21:06
Puskás Peti és a The Biebers többi tagja fergeteges hangulatban ünnepelnek az esküvőn (Joy)
Természetesen az énekes zenekara sem hagyta volna ki a nagy napot!
aug. 27
21:06
Kislányával kreálta újra halott felesége emlékére a terhesfotókat egy megözvegyült férfi (SzMo)
A férfi 35 hetes terhes feleségét egy éve ilyenkor ütötte el egy bedrogozott autós, az édesanyát már nem tudták megmenteni, de a magzatot igen.
aug. 27
21:06
Kampókéz: a színes bőrű rém már csak rasszista fehéreket gyilkol (Promotions)
Az új Kampókéz egy méltó folytatása lehetett volna az eredeti filmnek, de csak egy véres társadalomkritika lett, amiben halomra ölik a fehéreket.
aug. 27
21:09
Zalában már kopogtat az ősz – csodálatos fotókon a hajnalban megtelepedő köd (Helló Magyar)
A "hegyek" - ahogyan Zalában a dombokat nevezik - még kilátszanak a ködből, amely visszvonhatatlanul jelzi: lassan beköszönt az ősz. Ezzel kívánunk nyugodalmas hétvégét!
aug. 27
21:24
69 éves egyiptomi férfi rejtegetett illegális bevándorlókat a VII. kerületben (ATV)
A férfi azért bukott le, mert az egyik tíz év körüli gyermek egyedül mászkált a városban több tízezer euróval a zsebében, akire a rendőrök is felfigyeltek.
aug. 27
21:24
Felmondott munkahelyén, hogy főállásban guberálhasson a négygyermekes édesanya (SzMo)
Hetente átlagosan ezer dollárt, azaz közel 300 ezer forintot keresnek mindezzel.
aug. 27
21:27
Varga Judit: Erős nemzetek erős Európájára van szükség (Mandiner)
Európa nem egy „európai egyesült államokként”, hanem kizárólag erős nemzetek erős Európájaként tud létezni, ahol mindenkinek a sikere fontos – mondta az igazságügyi miniszter pénteken Tihanyban.
aug. 27
21:30
Rollerfelvonulást rendeznek Budapesten a belvárosi forgalom enyhítéséért (Femcafe)
Az év legnagyobb rollerfelvonulását szervezik a fővárosban. A résztvevők Újvári Péter gurulónagykövet vezetésével 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán. A rendezvény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetkímélő gurlóeszközök használatára.
aug. 27
21:36
Így reagáltak Dibuszék a sorsolásra (HírTV)
A labdarúgó Európa-liga sorsolásán a magyar bajnok a Bayer Leverkusennel, a Celtic Glasgow-val és a Real Betisszel került azonos négyesbe.
aug. 27
21:36
Egy tanulmány szerint a fiataloknak kevesebb az álláslehetőség a járvány után (Hamu és Gyémánt)
A 20-as éveik közepén járók azt mondják, hogy az egymást követő korlátozások megnehezítették a kapcsolatépítési lehetőségeket, és megakadályozták őket abban, hogy releváns készségeket szerezzenek.
aug. 27
21:38
Jorginho: A támogatóimból nyertem motivációt (HírTV)
Eb-győzelem, Európai Szuperkupa- és Bajnokok Ligája-trófea - ez a labdarúgó mérlege.
aug. 27
21:39
Felgyorsult az afganisztáni kimenekítés a robbantás után: egy nap alatt 12 ezer főt evakuáltak (Növekedés)
Nem történt második robbantás csütörtökön a Baron Hotel mellett, a halálos támadást pedig egy öngyilkos merénylő követte el "közvetlenül a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtér Abby kapuja előtt" - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) pénteki sajtótájékoztatóján Hank Taylor, az amerikai hadsereg vezérőrnagya.
aug. 27
21:42
Le akarták kapcsolni a lélegeztetőgépről a 39 éves édesapát, de felesége nem engedte, végül túlélte a betegséget (SzMo)
A koronavírusos férfi tüdejének 90 százaléka összeomlott, az orvosok nem sok esélyt láttak a felépülésre.
aug. 27
21:48
Koronavírus: Amerikában meghaladta az ezer főt a halálesetek hét napos mozgóátlaga (Portfolio)
Március óta most először haladta meg Amerikában az ezer főt a koronavírusban elhunytak száma az elmúlt hét nap átlagában – számol be a hírről a MarketWatch.
aug. 27
21:48
Nem ellenzi Robert Kennedy gyilkosának szabadlábra helyezését az amerikai ügyészség (ATV)
Az amerikai ügyészség pénteken jelezte, hogy nem hoz fel ellenérveket, sőt ez az első eset, hogy a vádhatóság képviselője nincs jelen azon a meghallgatáson, amelyen a Robert F. Kennedy szenátort, az 1968-as elnökválasztási kampány egyik demokrata jelöltaspiránsát meggyilkoló Sirhan Sirhan feltételes szabadlábra helyezéséről döntenek.
aug. 27
21:48
A vegán diétától megroppant az egészsége, a nyers húsevéstől kivirult a fiatal amerikai lány (SzMo)
Szépségtitka annyi, hogy heti több alkalommal fogyaszt nyers állati belsőségeket.
aug. 27
21:48
Az ALDI-ban vásárolt zöldségből egy „fura élőlény” bújt elő, a családot sokkolta a jövevény, majd hirtelen minden megváltozott (Promotions)
A család először lesokkolt, majd megörültek az új jövevénynek.
aug. 27
21:51
A táliboknak szükségük van az ápolónőkre (Mandiner)
Az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok pénteken felkérték az egészségügyben dolgozó nőket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
aug. 27
21:54
A Nato nem tud arról a bombás esetről, amiről a magyar parancsnok beszélt (444.hu)
Ruszin-Szendi Romulusz szerint egy másik ország afganisztáni menekülteket szállító gépén valaki bombát szerelt a vécében.
aug. 27
21:54
17 percig volt halott a 28 éves apa, gyerekei szeme láttára esett össze (SzMo)
A család épp egy örömteli eseményről tartott haza az autóban, vidáman énekeltek, amikor a férfi egyszer csak holtan hanyatlott le.
aug. 27
22:00
Fordulat: a tálibok felkérték az egészségügyben dolgozó nőket, hogy térjenek vissza munkahelyükre (ATV)
Az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok pénteken felkérték az egészségügyben dolgozó nőket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
aug. 27
22:03
Rács mögött marad Bobby Kennedy gyilkosa (Mandiner)
Az amerikai ügyészség pénteken jelezte, hogy nem hoz fel ellenérveket, sőt ez az első eset, hogy a vádhatóság képviselője nincs jelen azon a meghallgatáson, amelyen a Robert F. Kennedy szenátort, az 1968-as elnökválasztási kampány egyik demokrata jelöltaspiránsát meggyilkoló Sirhan Sirhan feltételes szabadlábra helyezéséről döntenek.
aug. 27
22:06
Alig javult az orosz ipari termelés (ProfitLine)
A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
aug. 27
22:06
Összeházasodott Dallos Bogi és Puskás Peti – Itt vannak a részletek és az első fotó (Femcafe)
A sztárpár tagjai mindketten megváltoztatták a nevüket.
aug. 27
22:18
Budapesti szórakozóhelyen bukkant fel a világsztár (Femcafe)
Ha már Budapesten járt, John Travolta elment kicsit szórakozni is.
aug. 27
22:18
Fel sem ismered majd a Született feleségek két szereplőjét, annyira megváltoztak (Joy)
Neked is hiányzik az ikonikus sorozat?
aug. 27
22:21
Felvonulnak a rolleresek Budapesten (Mandiner)
Újvári Péter „gurulónagykövet” vezetésével 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán a rolleresek, hogy felhívják a figyelmet ezekre a környezetkímélő eszközökre.
aug. 27
22:30
Megvan a bizonyíték, hogy Hitler közel járt az atombombához? (Promotions)
Egy urániumkockát vizsgálnak, amelyet a nukleáris láncreakció beindításához használtak volna.
aug. 27
22:33
Merkely Béla: A negyedik hullám az oltatlanokat támadja (Mandiner)
A delta variáns roppant fertőző, így azok, akik eddig megpróbáltak elbújni a vírus elől, és igyekezték oltatlanul átvészelni a mindennapokat, jó eséllyel megfertőződnek – hívja fel a figyelmet az Index cikke.
aug. 27
22:48
Eldurvultak a mesék (Demokrata)
A betűözön közepette van egy furcsa mondat is elhelyezve, amiben arról írnak, hogy fehér emberek tartózkodjanak a jelentkezéstől.
aug. 27
22:51
Légihidat akar létesíteni a WHO a napokban Mazari-Sarifban (Mandiner)
Afganisztánban napokon belül elfogynak az egészségügyi készletek – közölte pénteken Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és reményét fejezte ki, hogy sikerül légihidat létrehozni a pakisztáni hatóságok segítségével az észak-afganisztáni Mazari-Sarifban.
aug. 27
23:03
A legfrissebb Mid és High Jordan színállások (Növekedés)
Friss megjelenésre vágysz, amivel bárkit lenyűgözhetsz? Az Air Jordan One Mid sportcipőkkel mindig tökéletes outfitben tündökölhetsz az utcán. A stílusos sneakereket már az 1980-as években elkezdték gyártani, a sikerük pedig azóta is töretlen. De vajon milyen változatai léteznek? Cikkünkben részletesen bemutatjuk az Air Jordan legújabb színállásai
aug. 27
23:03
Amerika igéretet tett Izraelnek, hogy nem lesz iráni atombomba (Mandiner)
Az Egyesült Államok a diplomácián kívül – ha szükséges – egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.
aug. 27
23:05
Kerítést épít az illegális migránsok ellen Lengyelország (Mandiner)
A lengyel hadsereg megkezdte pénteken az illegális bevándorlók feltartóztatását célzó, három méter magas határkerítés építését a fehérorosz-lengyel határon Zubryca Wielka térségében.
aug. 27
23:09
Farkas Vajk: Csak nem akar elvásni az a veres csillag! (Mandiner)
Vannak olyanok Nyugat-Európában, akik úgy gondolják, Sztálin védelmében fel kell lépniük.
aug. 27
23:18
Magyar csapat az Abbey Roadon (Demokrata)
A londoni Abbey Road stúdióhoz sokan a Beatles nevét kapcsolják először, a Dirty Slippers magyar zenekarként ide kapott meghívást lemezfelvételre.
aug. 27
23:27
Zalában már kopogtat az ősz – csodálatos fotókon a hajnalban megtelepedő köd (Helló Magyar)
A "hegyek" - ahogyan Zalában a dombokat nevezik - még kilátszanak a ködből, amely visszvonhatatlanul jelzi: lassan beköszönt az ősz. Ezzel kívánunk nyugodalmas hétvégét!

Keresés