Az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok pénteken felkérték az egészségügyben dolgozó nőket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
Fantasztikus eredményt ért el a Tények Plusz különkiadása: az Ökumenikus Segélyszervezet – Iskolakezdés együtt! segélyakció részeként az egyórás műsor ideje alatt a nézői felajánlások összege meghaladta a 10 millió forintot, így a kampány végére a Tv2 Csoport 18,5 millió forinttal járult hozzá a nehéz helyzetben élő családok iskolakezdéséhez.
Az amerikai ügyészség pénteken jelezte, hogy nem hoz fel ellenérveket, sőt ez az első eset, hogy a vádhatóság képviselője nincs jelen azon a meghallgatáson, amelyen a Robert F. Kennedy szenátort, az 1968-as elnökválasztási kampány egyik demokrata jelöltaspiránsát meggyilkoló Sirhan Sirhan feltételes szabadlábra helyezéséről döntenek.
Újvári Péter „gurulónagykövet” vezetésével 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán a rolleresek, hogy felhívják a figyelmet ezekre a környezetkímélő eszközökre.
A delta variáns roppant fertőző, így azok, akik eddig megpróbáltak elbújni a vírus elől, és igyekezték oltatlanul átvészelni a mindennapokat, jó eséllyel megfertőződnek – hívja fel a figyelmet az Index cikke.
Afganisztánban napokon belül elfogynak az egészségügyi készletek – közölte pénteken Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és reményét fejezte ki, hogy sikerül légihidat létrehozni a pakisztáni hatóságok segítségével az észak-afganisztáni Mazari-Sarifban.
Az Egyesült Államok a diplomácián kívül – ha szükséges – egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.
A lengyel hadsereg megkezdte pénteken az illegális bevándorlók feltartóztatását célzó, három méter magas határkerítés építését a fehérorosz-lengyel határon Zubryca Wielka térségében.
A "hegyek" - ahogyan Zalában a dombokat nevezik - még kilátszanak a ködből, amely visszvonhatatlanul jelzi: lassan beköszönt az ősz. Ezzel kívánunk nyugodalmas hétvégét!