Mediterrán ciklon hoz sok esőt, hűvös időt! Napközben egy mediterrán ciklon éri el hazánkat és okoz egyre többfelé borongós, csapadékos időjárást. Az Észak-Dunántúl kivételével szinte bárhol előfordulhat eső, záporeső, északnyugaton minimális eséllyel zivatar is kialakulhat. A délelőtti órákban nyugaton, és délen eshet az eső, majd a délutáni, esti
A fehérorosz és a lengyel határ közötti „senki földjére” szorult menekültek egyre rosszabb helyzete borzolja az idegeket a lengyel közvéleményben és belpolitikában. A probléma egyszerre kezd nemzetközi szervezetek intelmeinek, és lengyel pártok csatározásainak témája lenni.
Trapéz farmer, bilifrizura, szocreál lakótelepi hangulat. És gondtalan gyerekkor. Következzen 12 érdekesség az Utánam, srácok! című ifjúsági filmsorozatról, amelyet 46 éve mutatott be a Magyar Televízió.
Sokan régóta tervezgetjük már a nyaralást, amit a munkából kiszakadva kitűnően pihentető időtöltésnek tekinthetünk. De akkor miért van mégis az, hogy sokszor azt érezzük, hogy fáradtabbak, levertebbek vagyunk az állítólagos pihenés után, mint amikor még minden nap a munkában rostokoltunk?
2021 a nagy átalakulás éve a jelek szerint Billie Eilish életében: előbb szőke hajra váltott, majd szexi fehérneműkben pózolt a Vogue-nak. És most itt az újabb fejezet.
A tálibok hatalomátvételével az egész világ attól tart, hogy Afganisztánban visszatérnek az 1996 és 2001 között uralkodó szabályok, melyek jelentősen korlátozták az emberek, és kifejezetten a nők mindennapjait.
Két autó ütközött frontálisan a 3204-es út 4-es kilométerénél Gyöngyös és Karácsond között. A balesetben 2 ember, egy 29 és egy 43 éves férfi életét vesztette.
Szerző: Heimer György A japán cégóriás közleményében ugyanakkor hangsúlyozta, fenntartják üzleti terveiket: ahogy korábban előirányozták, az idei pénzügyi évben, jövő márciusig 9,3 millió négykerekű kerül le a világméretű gyártóhálózatának szalagjairól, és összesen 8,7 millió jármű eladáséval számolnak. A világ autóiparát sújtó chiphiány mindeddig
Ha a negyedik hullám érkezése után is magas marad a magyarországi oltottsági szint, a gyorsan erőre kapott kiskereskedelemben tovább erősödik a lakosság fogyasztása, nagyban biztosítva a gazdasági kilábalás további lendületét is. Idén nyáron a szolgáltatásokért és a boltokban már többet költött a lakosság, mint a járvány előtti időkben.
1929 októberében az amerikai tőzsde összeomlott, és az ország történelmének legsúlyosabb gazdasági krízise alakult ki. Egy teljes évtizeden keresztül a kiadások és a beruházások minden eddiginél alacsonyabb szinten voltak, ami azt jelentette, hogy a munkanélküliség rendkívül magas volt, és az amerikai családok többsége szinte a semmiből élt. Ebben
Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.
Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.
Nándorfehérvár elvesztése előrevetítette a mohácsi vészt, a kedvezőtlen európai politikai helyzet, II. Lajos rossz döntése és a védelem késlekedése miatt nem tudták megismételni Hunyadi János hőstettét. Történész-muzeológusként a Nándorfehérvár 1456 című könyvében az ötszázadik évfordulón Cseh Valentin feltárja a bukás okait.
A hétvége időjárását egy mediterrán ciklon alakítja. Az ország teljes területén lehet számítani csapadékra, megyénkre a meteorológia figyelmeztetést is kiadott.
Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta pénteken, hogy elhagyhassa a börtönt Sirhan Sirhan, aki az 1968-as elnökválasztási kampányban megölte Robert F. Kennedy demokrata szenátort, az öt évvel korábban merényletben meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy öccsét.
Pluszpontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez a jövőben azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél. A kormány már döntött erről, hamarosan megjelenik a rendelet is – jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
A polgárőrök online elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy a reggeli és délutáni órákban a polgárőrök segítenek a forgalomirányításban, a gyalogátkelőhelyek biztonságos használatában, a gyermekek ellen irányuló jogsértő cselekmények megakadályozásában, és erősítik a drogprevenciós járőrszolgálataikat az iskolakezdés idején.
Elképesztő vádakat hozott fel a 2007-ben eltűnt Maddie McCann szüleivel szemben a nyomozás egykori vezetője. A közvélemény egészen felháborodott az újabb hamis vádak miatt.
Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.
“Most úgy látjuk, Magyarországon közel 3 millió ember nem szeretné beoltatni magát, így az ő esetükben várhatóan a megfertőződés gondoskodik majd a védelem kialakulásáról” - mondta az Indexnek Merkely Béla.