A projekt célja, hogy olyan újonnan készített alkatrészeket kínáljon a szállítókkal fennálló speciális együttműködés keretein belül, amelyek gyártását már régen befejezték. Ezzel azoknak a vásárlóknak kívánnak kedvezni, akik továbbra is használni szeretnék öregebb, ám szeretett járműveiket, melyekhez számtalan emlék köti őket. A Land Cruiser régóta
Remek lehet az összhang Hajdú Péter és menyasszonya, Láng Eszter között, aki a 400 millió forintos forgalmú Frizbi Kft. ügyvezetője és többségi tulajdonosa lett.
Nem emelkedett a koraszülések és halvaszületések aránya a koronavírus-járvány első évében – állapították meg kanadai szakemberek, akik a Canadian Medical Association Journal (CMAJ) című orvosi folyóiratban publikálták eredményeiket.
Erősödhetnek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), hosszabb távon az OTP árfolyama új történelmi csúcsot is dönthet – derül ki Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének előrejelzéséből.
Hónapok óta nem látott alacsony számok jöttek a koronavírus miatti új megbetegedések és halálozások kapcsán Brazíliában, így az államok és városok megkezdik feloldani az üzletekre és összejövetelekre érvényben lévő korlátozásokat – írja a Bloomberg.
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, mely szerint az állam anyagi segítséget nyújt a vihar-károsultaknak. Azt azonban egyelőre nem tudni, mikor juthatnak hozzá a segítséghez a fedél nélkül maradt lakók. Kadarkúton eddig 9 millió forint gyűlt össze adományokból, ezt már a héten szétosztja az önkormányzat a rászorulók között.
Az Imperial College London kvantumfizikusa úgy véli, az idegen létformák már kapcsolatba is léphettek az emberiséggel, csak még nem sikerült felfedeznünk a kommunikációs csatornájukat.
Egyre több esetben kettessel kezdődik az új balatoni társasházak árcéduláján a négyzetméterár. Vagyis kétmillió forintot kérnek a fejlesztők, akik minden költségnövekedést áthárítanak a vevőre. Az átlagár ennél pár százezerrel kisebb, de folyton növekszik és nem látszik a vége.
Az MSZP Eötvös Pál gárdonyi önkormányzati képviselővel együtt jelentkezett be a Velencei-tó medréből, ugyanis olyan szinten ki van száradva a tó, hogy víz helyett csak iszapban álltak.
A Richter a jól sikerült negyedéves gyorsjelentés után húzta felfelé a BUX-ot kedden - a forint nap közben újabb szintet lépett, hogy aztán újabb ellenállás letörésével próbálkozzon meg.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/03/4887/
„Mi egy olimpiára utaztunk és versenyezni szerettünk volna, ez összejött, két éremmel tértem haza, nagyon boldog vagyok. A következő időszak az ünneplésé” - mesélte a repülőtéren Szilágyi Áron.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint valójában legalább egymillióval többen haltak meg a világon a koronavírus miatt, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.
A kaliforniai South Lake Tahoe területén élő mókusok tesztje pozitív lett a pestisre, ami arra késztette a hatóságokat, hogy több helyet is bezárjanak a környéken. A fertőzött állatok elvileg nem érintkeztek emberekkel.
A MOL augusztus 6-án, piacnyitás előtt jelent. A cég második negyedéves eredménye rekordnagyságú lesz a magas olaj- és gázárak, a szárnyaló petrolkémiai marzsok és az erős fogyasztói kereslet miatt. A finomítói marzsok is javultak, egyedül a gázszállítási üzletág nyeresége esik vissza a szerbiai transzferek elmaradása miatt - olvashatjuk az Erste m
A közel két hónapja elindított programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: a tevékenységük átmeneti szüneteltetésére kényszerült v
A kérelmek elbírálása a 18 év alattiak és a 70 év felettiek számára ingyenes lesz, mindenki másnak hét euróba fog kerülni, a kiadott engedély pedig három évig vagy az úti okmány lejártáig lesz érvényes.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint valójában legalább egymillióval többen haltak meg a világon a koronavírus miatt, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál kedden.
Megújulnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletkiadó automatái, a készülékek működését a vásárlók igényeihez igazítják, a hálózat üzemeltetése pedig kiszámíthatóbb és gazdaságilag fenntarthatóbb lesz - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Hiába a keleti vakcinák, valamint a tavaszra felpörgetett oltási kampány, még csak a teljes lakosság 58,26 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást a koronavírus ellen. Ez az átoltottság Európában a középmezőnyhöz elég.
Az elmúlt másfél év eseményei sokunkat nyugtalanná tett, ez pedig az alvás minőségére is hatással lehet. Rengetegen küzdenek alvászavarral és folyamatosan bújják az internetet, hogy megszüntessék panaszaikat. A szakértők most egy új technikára esküsznek, amely segít, hogy 1 percen belül sikerüljön elaludnod.
Miskolcon, 2021. augusztus 2-án 17 óra 17 perckor a Futó utcán közlekedési baleset történt. Egy ócsai nő közlekedett autójával az egyetem felől, amikor a Futó utcán egy tolató autóval való ütközést szeretett volna elkerülni. A manőver során azonban autójával megcsúszott és két parkoló autónak ütközött. Az eset során személyi sérülés nem történt. A
Az áldozatkészséget nem mindig honorálják, de Shirell Lackeyt vendége busásan megjutalmazta. Egy country énekes 12 dollárért fogyasztott az észak-karolinai Greensboro-beli Waffle House reggelizőben, a végén mégis ezer dollárral többet hagyott
Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az „Egy a Természettel” versenyt is Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a „Beszterce rózsája” és a „Nimród” fantázianevű alkotásokkal.
A honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki képviselői is meghallgatnák Pintér Sándort, a Pegasus-ügyben, miután néhány nappal ezelőtt a nemzetbiztonsági bizottság ülése határozatképtelen volt, így a belügyminiszternek ott nem kellett válaszolnia. Az ellenzék szerint az utóbbi években a Terrorelhárítási Központ többször kérte, hogy aktuális besz
„Üzenem Káslernek, hogy attól még nem lesz alkotmányos a műtétek fizetőssé tétele a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára, hogy miniszteri utasítások helyett beleírják egy rendeletbe!” – írja közösségi oldalán a független országgyűlési képviselő. Nemcsak az eljárásnak nincs köze a jogállamisághoz, de a tartalom is alkotmányellenes.
Meghaladja a 90 százalékot az orosz vakcináknak az új koronavírus delta és delta plusz változatával szembeni hatékonysága – jelentette ki Alekszandr Szemjonov, az orosz fogyasztóvédelem jekatyerinburgi Vektor vírusfertőzés-kutató intézetének vezetője kedden az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Aki azt mondja bármikor az újkori olimpiák korában, hogy Magyarország ezüstérmet szerez vitorlázásban, de a második héten már nem érdekelt ökölvívásban és tornában, azt minimum kimosolyogják. Most ez fordult elő, és óriási köszönet a finndingiben második Berecz Zsombornak, aki minden idők legjobb magyar vitorlás eredményével ajándékozta meg a normá
Egy rendőrt lelőttek az incidensben, amely kedden történt a Pentagon épülete előtt – mondta két rendvédelmi forrás a CNN -nek. A tiszt állapotát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A Last of Us című, népszerű Playstation-játékokat feldolgozó sorozat forgatása nemrég indult el, a főszerepekben a Trónok harca két egykori sztárjával, Pedro Pascallal és Bella Ramsey-vel, akik Joel és Ellie bőrébe bújva vágnak keresztül a posztapokaliptikus Amerikán.
Egy új felmérés szerint 65%-a azoknak, akik szerint munkájukat teljes egészében el lehet végezni otthonról is, hajlandó lenne 5%-os fizetéscsökkenést is bevállalni, ha otthonról dolgozhatna – számol be a hírről a Bloomberg.