A brit tengeri kereskedelmi hivatal (Ukmto) szerint az incidens, amelyben egy brit hajó is érintett volt, el-Fudzseira partjaitól hatvan tengeri mérföldre történt.
Nagyvázsonyban, a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi utca kereszteződésében 2021. augusztus 1-jén 22 óra 5 perckor egy autóvezető nem adta meg az elsőbbséget egy másik személyautónak és azzal összeütközött. A vétlen autóban utazó két személy a balesetben nem sérült meg. A balesetet okozó sofőr megállás nélkül továbbhajtott az ütközést követően, autójá
A Stellantis növelte az idei évre vonatkozó marzs előrejelzését. A korrigált működési eredmény marzs az új becslések szerint körülbelül 10% lesz, míg korábban csak 5,5%-7,5% között várták - áll az Erste mai elemzésében.
Eladja Tropicana, Naked és más üdítőital-márkáit is a PepsiCo a francia PAI Partners magántőkealapnak. A tranzakció 3,3 milliárd dollárt hoz a Pepsi anyacégének konyhájára – írja a Bloomberg.
Eddig összesen 115 egyéni képviselőjelölt regisztrált az ellenzéki előválasztásra, közülük 91 jelöltet vettek nyilvántartásba − tájékoztatta az Országos Előválasztási Bizottság a Népszavát.
„Itt az ideje, hogy az emberek úgy tekintsenek a védőoltásra, mint amely szükséges a jó, teljes és egészséges élethez. Ha nem vagy beoltva, sajnos, sok mindenben nem fogsz tudni részt venni” - közölte New York város polgármestere.