2021. augusztus 9. hétfő

aug. 9
7:57
Az összes ukrán repcét megvette Kína, nagyon drága lesz itthon az étolaj (Privátbankár)
És a margarin meg a bioüzemanyag is.
aug. 9
7:57
Óriási a baj a Gellért fürdőben, és a Ráccal is meggyűlik a BGYH baja (Infostart)
Jövő tavasszal bezár a Gellért fürdő, hogy a szállodával együtt megújulhasson - pénz ugyanakkor még nincs rá. Mintegy 19 milliárd forint hiányzik a fővárosi fürdőket üzemeltető BGYH Zrt kasszájából a pandémia miatt. Sietni fognak a Rác fürdő felújításával - számolt be az InfoRádiónak a cég vezérigazgatója.
aug. 9
8:03
30 fok fölötti meleggel indul a hét, de lehetnek még zivatarok (Háziállat)
Az ország északkeleti részén alakulhatnak még ki zivatarok az előrejelzés szerint, de a hőmérséklet a 32 fokot is elérheti. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn keleten is gyorsan csökken a felhőzet, reggel ott is megszűnik a csapadék. Ezt követően országszerte általában napos idő lesz a jellemző, majd elsősorban az észak
aug. 9
8:03
Elképesztő eredmény: magyar diák lett az első az egyetemisták nemzetközi matematikaversenyén (Növekedés)
Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Pri
aug. 9
8:03
Alig jut repce az európai piacra, az étolajtól a festékig sok minden drágulhat (Forbes)
A repcehiányt fokozza, hogy a kőolaj drágulása miatt nagy a kereslet olajnövényekre, amelyek a biodízel előállításának is alapanyagul szolgálnak.
aug. 9
8:06
Hatvanéves lett Gusztáv, akit még a Mézga család történetébe is belecsempésztek az alkotók (Blikk)
60 éves a két hajszálas fura kisember, akivel mindig történik valami. 11 érdekesség a Gusztáv című remek rajzfilmről.
aug. 9
8:06
Magas a vérnyomása? Így tervezze meg a nyaralását (WebBeteg)
A nyaralás nemcsak a láblógatás, hanem az utazás, az új ízek és az ezzel járó stressz időszaka is. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája szerint a magasvérnyomás-betegeknek külön is érdemes felkészülniük ezekre a hetekre.
aug. 9
8:06
Gyengült a forint reggelre (ProfitLine)
Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
aug. 9
8:06
Ki volt az eredeti Vivian Ward, és mi történt vele? – Lerántjuk a leplet a Pretty Woman című film titkairól (WMN)
Mi volt az eredeti befejezése a filmnek? Honnan jött az ihlet? Miért nem hittek benne a színészek, hogy sikeres lesz a mozi? Minden, amit tudni akartál a Micsoda nő!-ről, amit épp 31 éve mutattak be idehaza.
aug. 9
8:09
Ez majd mindent megold: jönnek az orvosi praxisközösségek (Blikk)
A szakemberek szerint minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen, a helyettesítések miatt pedig nő a háziorvosok túlterheltsége, romlik az ellátás. Ezen segíthetnek az orvosi praxisközösségek, amelyek egy hónapon belül elindulhatnak.
aug. 9
8:09
Áradások sújtják Észak-Koreát, már a tetőig áll a víz a házakban (Blikk)
Észak-Korea keleti partját is heves esőzések érik, s hatalmas áradások sújtják a területet. Több mint 1100 otthon vált teljesen lakhatatlanná, legalább 5000 embert evakuáltak. Számos farmot és utat is elmosott a víz.
aug. 9
8:09
Homonnay Gergely szerint, amit Orbán a Fox News-nak mondott, azt Hitler is mondhatta volna (Mandiner)
„Ha valakinek eddig kétségei voltak, és nem tudta eldönteni, náci-e a Fidesz vagy nem náci, hallgassa meg, mit mondott Orbán” – írta közösségi oldalán a DK-s aktivista.
aug. 9
8:09
Az autót havonta csak egyszer szabadna használni a belvárosban (Autószektor)
A polgároknak csak évente tizenkét alkalommal szabad privát gépjárművet használniuk Berlin belvárosának szinte minden utcáján - ez a polgári kezdeményezés célja.  Három hónapon belül nagyjából 50.000 aláírást gyűjtött össze az S-Bahn körgyűrű kiterjedt autótilalmára. A kezdeményezés képviselői csütörtökön átadták a listákat, és népszavazás kezdemén
aug. 9
8:12
A sztárszakértő szerint nem zárható ki a koronavírus-szupervariáns megjelenése (Portfolio)
A világjárvány egyhamar nem fog véget érni – mivel a világ lakosságának csak kis része kapott oltást a COVID-19 ellen – mondja Larry Brilliant híres epidemológus. A szupervariáns kialakulását nem lehet kizárni, de ennek kicsi az esélye, a delta pedig talán a valaha volt legragályosabb vírus.
aug. 9
8:12
Publicus: a Fidesz-szavazók 55 százaléka szerint a népszavazás valóban a gyermekek védelméről szól (ATV)
Orbán Viktor gyermekvédelminek mondott népszavazási kezdeményezéséről az ellenzéki szavazók nagyobb arányban értesültek, mint a kormánypártiak.
aug. 9
8:12
Lézerrel gyomlál és sötétben is dolgozik egy új mezőgazdasági robot (Bitport)
Nem csak a munkaerőhiányra, de a kényszerű vegyszerezésre is megoldást kínálnak a kaliforniai Carbon Robotics által fejlesztett eszközök.
aug. 9
8:14
Történelmi csúcson az amerikai tőzsdék, felpattanás a bitcoinnál – mire lehet ma számítani? (Portfolio)
A múlt hét utolsó kereskedési napján az európai tőzsdéken csak mérsékeltek voltak az elmozdulások, a magyar tőzsde kezdeti lendülete délutánra valamelyest alábbhagyott, viszont a Mol kifejezetten jól teljesített a cég negyedéves gyorsjelentését követően. Később megérkezett a sokak által figyelt júliusi munkaerőpiaci adat az Egyesült Államokból, ami
aug. 9
8:15
Rekordmagas a repce ára, drágulni fog az étolaj (Menedzsment Fórum)
És egyéb repcés termékek is. A fő ok: Kína felvásárolta az ukrán repcét, ide már nem jutott belőle.
aug. 9
8:15
Még stabilabbá tette a Lucart a magyarországi jelenlétét (Transpack)
A Lucart Csoport megduplázta a készáru raktárkapacitását, továbbbá innovatív raklapozó robotokat telepített.
aug. 9
8:15
Bayer Zsolt: A barbárhadak itt vannak, csak feltűnően nem szőkék (Mandiner)
A marslakót ma Prágába, Krakkóba, Egerbe, Szentpétervárra vinnénk Európát nézni.
aug. 9
8:15
Az eltés Gáspár Attila nyerte a világ egyik legrangosabb matematikaversenyét (Forbes)
Az egyéni siker mellett az ELTE a csapatverseny 5. és 7. helyét is megszerezte. Közel 590 induló közül az ELTE hallgatója, Gárpár Attila nyerte a 28. International Mathematics Competition for
aug. 9
8:17
Bohár Dániel: A tengerből kilovagolva a szegénységről beszélni nem túl eredeti (Mandiner)
Ha létezik politikai álszentség, akkor ez az.
aug. 9
8:18
Pesszimisták a magyarok: még évekig tart majd a gazdaság helyreállása (Portfolio)
Egyértelműen a kormánytól várják a magyarok a gazdaság újraindítását, a fogyasztókat, kisvállalkozásokat és civil szervezeteket legkevésbé sem terheli felelősség a magyarok szerint – derül ki az Ipsos friss felméréséből. A hazai lakosság akkor tekintené újra egészségesnek az ország gazdaságát, ha mindenki visszakapná állását saját ismerősei körében
aug. 9
8:18
Elárulta a titkát a Házasodna a gazda Vikije: erre ő sem számított (Pénzcentrum)
Véget ért a Házasodna a gazda 4. évada, amely révén mi is részesei lehettünk annak, ahogy a vidék fiatal gazdálkodói próbálták megtalálni az igaz szerelmet. Belepillanthattunk életüket, mivel is foglalkoznak, hogyan telnek az agrárágazatban tevékenykedő fiatalok hétköznapjai. A harmincas éveiben járó Molnár Viktória életre szóló kalandként élte meg
aug. 9
8:18
Az Ensz minden eddiginél nagyobb, klímaváltozásról szóló jelentése tele lesz rossz hírrel, de ad némi optimizmusra is okot (444.hu)
A lényeg, hogy 1,5 celsius fok alatt tartsuk a felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest.
aug. 9
8:18
Hajszínt váltott Palvin Barbara, még sosem láthatták így a rajongók (Femcafe)
A világhírű magyar modell egy fotózás kedvéért "szabadult meg" ikonikus barna fürtjeitől.
aug. 9
8:18
11 bevált stratégia, hogy a lehető legjobban kezeld a konfliktushelyzeteket (Igényesférfi.hu)
A konfliktus az élet velejárója, a munkában és a magánéletben is gyakori vendége a mindennapoknak, gyakorisága ellenére mégis sokszor jelent kihívást, hogy mit is kellene tenni ilyen helyzetekben.
aug. 9
8:18
Csipes Tamara 107 millió forintot, Kozák Danuta és Milák Kristóf 100 milliót kap tokiói eredményeiért (SzMo)
Összesen 2,8 milliárd forint jutalmat osztanak ki az első 8 helyen végzett sportolók között.
aug. 9
8:18
A Star Wars-filmek Kylo Renje lesz az új Rambo? (Promotions)
Quentin Tarantino szívesen készítene egy új Rambo-filmet, aminek főszerepére Adam Drivert akarná.
aug. 9
8:21
Kína egy laza kézmozdulattal felvitte a repce árát (Infostart)
A kulcsállam Ukrajna - volt. Drágul a margarin, az étolaj és a bioüzemanyag is.
aug. 9
8:21
Ön látta valahol? Kórházból tűnt el egy 57 éves férfi (Blikk)
A budapesti rendőrök az eltűnése miatt keresik az 57 éves Hardik Zoltánt.
aug. 9
8:21
Bőtermő és malmi: már 10 éve hazánkban a Kws kalászosai (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Korszerű genetikák minden termőhelyre.
aug. 9
8:21
Távvezérlésű eszköz állatok ellátására (GépMax)
A korábbi Dt-125 szériát váltja az újdonság. A távvezérlés lehetővé teszi, hogy az egyik tartozékról a másikra váltson a különféle munkák végzéséhez.
aug. 9
8:23
Nyilvánosságra került a levél: a háziorvosoknak jelentést kell írniuk azokról, akik nem kérnek oltást (Blikk)
Sőt, még egy nyilatkozatot is alá kell írniuk, hogy lemondanak egy amúgy önkéntes oltásról.
aug. 9
8:24
Ha azt hitte, Kárpáti Rebeka szóba áll édesanyjával, nagyot tévedett (ATV)
Az egykori szépségkirálynő édesapjával viszont nagyon jóban van.
aug. 9
8:24
Oszáma bin Láden családja a rajtaütés előtti napokban is naplót vezetett (Könyves Magazin)
Közeledik a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 20. évfordulója, ami miatt ismét előtérbe kerül az al-Káida és vezetője, Oszáma bin Láden. Utóbbi történetében többen is kiemelték már, hogy az is az érdekes, hogy hogyan lett egy eredendően félénk, vallásos tinédzserből egy globális dzsihadista csoport vezetője, aki tömegmészárlásokat tervez el. Pete
aug. 9
8:27
Talán nem sokáig szennyezi folyóinkat a romániai hulladék (Transpack)
Mentesítő szerkezetekkel akadályozzák meg, hogy folyóinkon a jövőben továbbra is hatalmas mennyiségű hulladék érkezzen.
aug. 9
8:30
Beszáll a H2 Mobility-be a Hyundai (autopro)
A Hyundai is fantáziát lát a Németországban kiépülő hidrogénes infrastruktúrában.
aug. 9
8:30
Már Babits Mihály és Török Sophie levelezésében is böngészhetsz online (Könyves Magazin)
Új online tartalomszolgáltatással jelentkezik az Országos Széchényi Könyvtár, aminek köszönhetően a Babits-Török házaspár monumentális hagyatéka is elérhetővé válik. A kalandos sorsú hagyaték után pedig kora újkori és újkori kötetes kéziratokat, önálló vers-, tanulmány- és regénykéziratokat is megosztanak majd az érdekődőkkel. Interjúnkat az Oszk f
aug. 9
8:30
Ki a veszélyesebb? (Demokrata)
Az autósok szerint a felelőtlenül száguldozó motorosok, a motorosok szerint a se lát, se hall üzemmódban közlekedő autósok a hibásak. A Demokrata utánajárt, mi az igazság.
aug. 9
8:33
Csipes Tamara 107 millió forintot kajakozott össze Tokióban (Infostart)
Olimpiai jutalomra 2,39 milliárd forintot fordít idén a magyar állam, az összeget nagyban emeli, hogy a csapatsportolók (vízilabdázók, kézilabdázók, kajakegységek) is "egész pénzt" kapnak.
aug. 9
8:33
A Momentum megszüntetné a professzoroknak járó parkolóhelyeket (Mandiner)
Újabb ígéretet lengetett be a párt a választások utánra, ha nyernek.
aug. 9
8:35
Kötter: Miért nem szüntetitek meg a professzori titulust? (Mandiner)
Az író a Momentum felvetésére reagált a professzoroknak fenntartott parkolóhelyek megszüntetéséről.
aug. 9
8:36
Egyszerűsített számlaváltás: tízezrek spórolhatók meg a banki költségeken (Adózóna)
Érdemes a legolcsóbb és az igényeknek leginkább megfelelő bankszámla-konstrukciót választani: a banki költségeken akár több tízezer forint is megspórolható, az ügyintézés pedig az egyablakos bankszámlaváltás révén rendkívül könnyű és egyszerű – hívja fel a figyelmet Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
aug. 9
8:36
Saját részvényt vett a PannErgy (Portfolio)
Összesen 20 ezer darab törzsrészvényt vásárolt a PannErgy.
aug. 9
8:36
Szabó Dezsőt idézve esett neki Orbánéknak Jakab Péter (ATV)
A jobbikos miniszterelnök-jelölt szerint miközben a kormány hitvallásokkal akarja kezelni a válságot, az emberek nem tudnak hitvallásokkal fizetni a boltban.
aug. 9
8:36
Ezzel készültek augusztusra az RTL csatornái (MMonline)
Több ikonikus filmmel is készültek augusztusra az RTL Magyarország csatornái, így például a Star Wars: Skywalker kora, a Másnaposok 3. és a Csillag születik is képernyőre kerül. Az RTL Klubon két új sorozat is indul a nyár utolsó hónapjában, amelyek hétköznap délutánonként lesznek majd láthatók. Augusztus 9-től a Keresztanyu és családja tér vissza
aug. 9
8:39
Alig több mint 20 dekával született: 13 hónap kórház után vihették haza szülei a kislányt (Blikk)
A jelenlegi ismeretek szerint ő volt a világ legkisebb újszülöttje.
aug. 9
8:39
Vágó István: Ezek ma aljasabbak és veszélyesebbek, mint az akkori Jobbik (Mandiner)
Fideszes megmondók tartják napirenden a 7-8 évvel ezelőtti rossz mondatokat.
aug. 9
8:42
Zseniális terméket dobott piacra az IKEA - Biztosan nem bírod ki nevetés nélkül, ha megtudod mi az (Promotions)
A svéd bútorgyártó cég a 10 éves évfordulója alkalmából egy egészen döbbenetes termékkel rukkolt elő.

Keresés