A szennyezett levegő kedvez a koronavírusok terjedésének és súlyosbítja a vírus okozta megbetegedéseket. A Levegő Munkacsoport az iskolakezdés alkalmával felhívja a figyelmet arra, mit tehetünk, hogy a gyerekek a lehető legbiztonságosabb körülmények között kezdhessék meg a tanulást.
Míg a nyugati fesztiválok bezárnak és kirekesztenek, mi szabadon működünk – mondja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatója a szeptember 17. és október 9. között megrendezésre kerülő MITEM-ről. A budapesti színházi fesztiválra a világ legjelentősebb teátrumai érkeznek, többek között Robert Wilson és színházi világválogatottja is. Vidnyánszky Atti
Valóban létezhet hárommellű nő? A hindu harcos amazontól kezdve a floridai címlapsztáron át Eroticon Six hárommellű kurvájáig – minden, amit tudni akartál az extra keblekről.
Komoly üzlet van kibontakozóban a hazai kiskereskedelmi piacon, ami az ingatlanpiaci szereplők szemével is izgalmas. A Jellinek Dániel érdekeltségében álló Indotek Csoport ugyanis stratégiai partnerségi tárgyalásokat folytat az Auchan kiskereskedelmi láncait üzemeltető magyarországi holdinggal. Ennek lényege, hogy az Indotek kisebbségi tulajdonrész
A Zalaerdő Zrt. értesíti a lakosságot, hogy szeptember hónapban (naponta, délután 16 óra és reggel 8 óra közötti időszakban) az üzemi vadászterületein intenzív szarvas-vadászatot folytat.
A Fővárosi Közgyűlés - az érintett kerületek kezdeményezésére - közterületek elnevezéséről szerdán - egyebek között a Fudan Egyetem - Budapesti Diákváros projektek területén is.
Augusztusban is folytatta a jó teljesítményét a BUX index, amely több mint három évtizedes története során először zárt 50 ezer pont felett és mindezt magasabb forgalom mellett. A legnépszerűbb részvény ezúttal is az OTP volt, amely a teljes volumen több mint 50 százalékát adta. A magyar blue chipek közül is a bank részvényei nyújtották a legjobb t
A diákok közül 185 ezren éltek nyáron a koronavírus elleni oltás lehetőségével - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a közmédiával szerdán. György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, hozzátette: az augusztus végi, szeptember eleji iskolai oltási akcióban további csaknem 50 ezren akarnak rés
Akár hiszed, akár nem, a következő zseniális találmányok, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy gondtalanul éljük az életünket, nem a tudatosság termékei, hanem teljesen véletlenül jöttek létre. Cikksorozatunk második része következik.
A Xiaomi várhatóan szeptember 15-én tart egy bemutató eseményt, amin leleplezésre kerül a Xiaomi 11T és a Xiaomi 11T Pro. A két készülék nevéből adódóan a Xiaomi Mi 10T és a Mi 10T Pro utódja lesz, de az új Xiaomi modellek esetében a Mi szócska már nincs benne a megnevezésben. Akárcsak tavaly, most is szinte
Szupersztárok váltottak klubot a mostani átigazolási időszakban, de - a múltbeli eredmények alapján - érdekes lesz nézni, hogy meddig jutnak a velük erősítő csapatok. Számok, esélyek, sztorik.
Ciprus szerdán segítséget kért az Európai Uniótól a sziget keleti partjainál elterülő hatalmas olajszőnyeg miatt. Az Európai Bizottság (EB) egyik szóvivője a nap folyamán közölte, a brüsszeli hatóság felajánlotta, hogy egy különleges, olajszennyeződések eltávolítására épített hajóval segítik a munkálatokat. Az EB emellett együttműködést javasolt az
A magyar válogatott nem foglalkozik az angolok sztárjátékosaival, mindenki arra koncentrál, hogy jó eredményt érjenek el csütörtök este a Puskás Arénában.
Az elmúlt hetekben Afganisztánban lezajlott események tanulságai is segíthetnek megérteni annak fontosságát, hogy az Európai Uniónak haladnia kell a bővítési folyamattal - jelentette ki az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja.
A „Nagykunsági birspálinka” is uniós oltalomban részesült. A májusban bejegyzett „Nagykunsági szilvapálinka” és a „Nagykun rizs” után a „Nagykunsági birspálinka” is védett elnevezés lett az Európai Unióban. Az Európai Bizottság augusztus 31-én kihirdetett rendeletével ez már a harmadik Nagykunságból származó uniós oltalmat élvező termék, olvasható
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amely ingyenessé teszi a 14 éven aluliak számára a közösségi közlekedést Budapesten. A rendelet 2021. szeptember 2-án, csütörtökön lép hatályba. Aki időközben már megvásárolta a bérletét, de ezután már ingyenesen utazik, annak a BKK visszatéríti a bérletének árát. A BKK köz
Horvátország további két héttel meghosszabbította a járványügyi korlátozásokat, azzal a könnyítéssel, hogy szeptember 1-jétől kinyithattak a kávézók belső terei - közölte a válságstáb szerdán. Az éttermek és a kávézók március 1-jén nyithatták meg a kerthelyiségeiket és a teraszaikat. Az éttermek számára a válságstáb később engedélyezte a beltéri ki
Afrikával kapcsolatban hajlamosak vagyunk engedni annak a képzetnek, hogy a kontinensen mindig meleg van, és azt sivatagok borítják a legnagyobb részen, holott ez nem is állhatna távolabb az
Az Útinform a honlapján azt írta: az M7-es autópályán, Érd térségében kigyulladt egy kamion, majd szinte ugyanott két autó koccant össze a bámészkodók miatt. A büntetés-végrehajtás a honlapján közölte: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik rabszállítója szenvedett balesetet. Az elsődleges adatok szerint a jármű utasai kö
Az elmúlt hetekben Afganisztánban lezajlott események tanulságai is segíthetnek megérteni annak fontosságát, hogy az Európai Uniónak haladnia kell a bővítési folyamattal - jelentette ki az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja.
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) is csatlakozik a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz - jelentette be a szervezet vezetősége szerdán a Facebookon.
„A mai napig sokan hiszik azt, hogy lelki bajok miatt segítséget kérni kellemetlen, valamint attól is tartanak, hogy stigma kerül rájuk” – fogalmazott az Uzsoki Utcai Kórház igazgatója.
Szeptember 15-étől elszállítási díjat kell fizetniük azoknak, akik a MOL Bubi-kerékpárokat használat után nem a gyűjtőállomáson rakják le - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
Kimi Raikkönen, az Alfa Romeo Forma-1-es pilótája bejelentette, hogy a szezon végén befejezi a versenyzést. Legalábbis, ami a legmagasabb szintet jelenti. Húszéves karrierjét – egy kis kitérővel – egy világbajnoki címmel, két második és három harmadik hellyel fejezi majd be a legendás finn.
Triciklivel indult és 110 év után is tartja formáját a Morgan, melynek első modelljét londoni Olympia Motor Show-n mutatta be a névadó, cégalapító és kocsigyártó. Sokan csak legyintettek H.F.S. Morgan kéthengeres, nyolc lóerős, háromkerekűjére, ami aztán könnyedén megnyerte a Brooklands-i nemzetközi versenyt. Klasszikus háromkerekű Morgan a Louwma
Vas megyében az idei első félévében 10%-kal drágultak az ingatlanárak 2020 azonos időszakához képest, az elmúlt 10 esztendőben pedig több mint kétszeresére emelkedett a lakások értéke a Duna House adatai alapján A 2021 január-júniusa között megvalósult tranzakciók közel 65%-a Szombathelyen realizálódott, a kínálatban pedig jóval 100 millió fori
Mark David Chapman, John Lennon hiegvérű gyilkosa mindent alaposan kitervelt a Beatles tagjának meggyilkolásával kapcsolatban, de volt egy B-opciója is, ha esetleg nem sikerülne megölni a gitárost - egy másik világsztárt is kiszemelt magának.