Évtizedek óta hiányzó technológiai korszerűsítések valósulhatnak meg a tervezett gyógyfürdő-felújítási programból, amelynek időszerűségét a koronavírus-járvány miatt megváltozott higiéniai követelmények is alátámasztják. - árulta el a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Világgazdaságnak.
Az egyszerre megkezdett felújításoknak és a sokak szerint értelmetlen biciklisávoknak köszönhetően egész nyáron dugókban fuldoklott Budapest. Azt még Karácsony Gergely főpolgármester is elismerte, hogy a szerdai iskolakezdéskor nagy torlódások lehetnek – írja a Hirado.hu.
Támogatói segítséget kér a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. A szervezet vezetője azt mondta nem kaptak pályázati támogatást a működésükre, és a következő két hónapra, míg az adófelajánlásokból befolyt pénzekhez hozzáférnek, veszélyben a működésük. Ez a szolgálat segít a tűzoltóknak, rendőrségnek például, ha egy sérültet le kell hozni egy hegyről
A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
A beoltottak száma 5 772 010, közülük 5 509 130 fő már a második oltását is megkapta, 322 ezren pedig a harmadik oltást is felvették. Közel kétszáz új fertőzöttet igazoltak, elhunyt egy beteg.
A beoltottak száma 5 772 010, közülük 5 509 130 fő már a második oltását is megkapta, 322 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 194 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 531 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az amerikai tőzsdék kisebb mínuszban fejezték be a napot, de továbbra is történelmi csúcsaik közelében állnak, az S&P 500-nak például sorozatban ez volt a hetedik emelkedő hónapja. Az ázsiai piacokon többnyire emelkedés látható és Európában is kedvező volt a nyitás.
Alapításának harmincadik évfordulóját ünneplő AXIÁL Kft. augusztus 27-én ünnepélyes keretek között adta át megújult Alkatrész Logisztikai Központját bajai telephelyén. A fejlesztés a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programjának segítségével valósult meg. Az eseményen jelen volt Varga Mihály Magyarország pénzügyminisztere, ak
A koronavírus delta-variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa.
Az MNB kiterjeszti a hitelintézetek számára zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény programját. A bankok így a program keretei közt adhatnak zöld hiteleket egyebek közt az elektromobilitás, fenntartható agrárium fejlesztésére, sőt iparági megkötés nélkül egyéb, a környezeti fenntarthatóságot szolgáló finanszírozási célokra is.
A várandósság alatti nemi élet nemcsak boldogságforrás, hanem erősíti a leendő szülőpár kötelékét, továbbá jó az anya és a baba egészsége szempontjából is. A leendő szülők gyakran még ma is szoronganak a téma kapcsán, pedig a babavárás alatti együttléttel nem árthatnak a fejlődésben lévő kicsinek. Cikkünkben a legfontosabb tudnivalókat és tippeket
Amennyiben a Squadra Azzurra csütörtökön, Firenzében a papírformának megfelelően Bulgária ellen sem veszít, akkor beállítja a brazil és a spanyol válogatott világcsúcsát.
Érdekel a tőzsde, de nem tudod merre indulj el? Online előadásunkon profi előadónk ízelítőt ad a tőzsde rabul ejtő világából. Segít eligazodni, hogy mely termékek illeszkednek a legjobban az elképzeléseidhez, valamint megismered az online kereskedési felületek főbb funkciót és használatát.
Több mint ötven olaszországi pályaudvaron lépett életbe biztonsági készültség a kedd esti óráktól, miután a vasútvonalakon kötelezővé tették a védettségi igazolást.
Az Európai Unió egységes elektronikus személyazonosító tárca létrehozásán dolgozik, amely lehetővé teszi az elektronikus személyi igazolvány, a jogosítvány, bankkártyák és más fontos dokumentumok tárolását egyetlen alkalmazásban. A kezdeményezés a digitális tárcák terjedéséhez hasonlóan – amelyet a fogyasztók eleinte elsősorban online vásárlásra ha
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az augusztus végéig felkeresett 500 kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen.
Számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetési tárgyú közbeszerzéseknél. Ezentúl többek között középpontba kerülnek a hazai termékek és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési minősítése is előfeltétellé válik. A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nébih létrehozta közétkeztet
Jól megérdemelt két hónapos pihenőjét tölti a tokiói olimpián 200 méter pillangón negyedik helyen végzett Kapás Boglárka. A 2016-os riói olimpián 800 gyorson bronzérmet szerzett úszó már a helyén tudja kezelni a Tokióban elért negyedik helyet, és elhatározta, hogy a 2024-es párizsi játékokig mindenképpen folytatja az úszást.
A hazai klimatikus körülmények között itthon nemesített növényfajták alkalmazkodóképessége kiemelkedő, értékes tulajdonság, ezekre érdemes alapozni a mezőgazdasági termelést ‑ fogalmazott köszöntőjében Feldman Zsolt a hazai nemesítésű szántóföldi növényfajták népszerűsítésére rendezett konferencián, Gödöllőn.