2021. szeptember 10. péntek

szept. 10
19:39
Nagy István: Biztosítsuk hazai forrásból a magyarok élelmiszerellátását! (Demokrata)
Ma már nemcsak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági érdekünk is, hogy az élelmiszerellátást jellemzően hazai forrásokból biztosítsuk.
szept. 10
19:39
Olasz Nagydíj - Bottas a pole pozícióban a sprintfutamra (Autószektor)
Második helyen csapattársa, a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik helyezett a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) lett. Bottas autójában azonban motort is cseréltek, így a finn a vasárnapi futamot illetően tízrajthelyes büntetéssel tervezhet. Az viszont, hogy ez a valóságban
szept. 10
19:41
Mi imádtuk, Jennifer Aniston viszont néha kifejezetten utálta a Rachel-frizurát (Hamu és Gyémánt)
Amit a legtöbben imádtunk, ő azt rengetegszer kínszenvedésnek élte meg.
szept. 10
19:42
Ebből óriási katasztrófa lehet: ez az alapanyag szinte mindenhez kell, és most iszonyatosan megdrágult (Pénzcentrum)
A hét eleje óta töretlenül nő az alumínium tőzsdei jegyzése, miután a világ második legnagyobb bauxittermelőjének számító Guineában továbbra is bizonytalan a belpolitikai helyzet a hétvégi puccs után. Áremelő hatása van annak is, hogy Kínában környezetvédelmi megfontolásokból csökkentették az alumíniumtermelést.
szept. 10
19:45
Rubint Réka tiszta vizet öntött a pohárba: elárulta Schobert Norbi állapotáról az igazságot! (Promotions)
Kiderült, hogy érzi magát Schobert Norbi az aggasztó rosszulléte után.
szept. 10
19:48
Kiderült, mi történik, ha nem Angela Merkel pártja nyeri a német választást (Infostart)
A CDU-s kancellárjelölt egy közszolgálati műsorban válaszolt az állampolgárok kérdéseire. Armin Laschet a lehetséges koalíciókról is nyilatkozott.
szept. 10
19:48
„Itt a működésképtelenség bizonyítéka” – nem javul a hulladékfeldolgozás Tamásiban (ATV)
Júliusban az ATV Híradója bemutatott egy Tamásiban működő hulladéktelepet, amelyre a hatóságok kiadták az engedélyt, de a tolnai kisvárosban azóta sem kezdődött meg a terv szerinti hulladékfeldolgozás. A szemetet azóta is kamionszám hordják a lakóházak közelében levő telepre, és mostanra az is kiderült, hogy nem csak műanyag, hanem ledarált elektro
szept. 10
19:54
Olasz Nagydíj - Bottas a pole pozícióban a sprintfutamra (Infostart)
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati sprintfutamon ő rajtolhat majd az élről.
szept. 10
19:57
„Holnap meg fognak ölni” – a tálibok megtorlásától félnek az afgán rendőrnők (SzMo)
Az egyik rendőrnő a kollégájától szerzett ruhát, amivel ki tudott menekülni Kabulból, amikor a tálibok bevonultak az afgán fővárosba.
szept. 10
20:03
A 28 éves győri Audi 20 éves évfordulója (Autószektor)
Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: Az elektromobilitás számunkra elemi fontosságú, hiszen ezzel a szolgáltatási portfólióval tovább erősítjük versenyképességünket.  Fotó: MTI - Krizsán Csaba „Műszaki Fejlesztésünk az Audi Hungaria egyik meghatározó pillére és egyben központi szerepet tölt be az Audi- és Volkswagen Konszern vil
szept. 10
20:06
Óriási lezárások lesznek Budapesten: érkezik a pápa, ezen az útvonalon minden leáll (Pénzcentrum)
Ferenc pápa budapesti látogatása miatt vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat.
szept. 10
20:06
Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
szept. 10
20:09
Teljesen megújult a nyolcéves Daily News Hungary (Helló Magyar)
Hivatalos partneroldalunk, az egyik legolvasottabb angol nyelvű magyar hírportál, a Daily News Hungary a mai napon lett 8 éves. Teljes megújulással ünnepelnek.
szept. 10
20:15
Tájház a Felvidéken (Demokrata)
.
szept. 10
20:18
Tálas Péter: a titkosszolgálatok sokat fejlődtek 2001. szeptember 11-e óta (Infostart)
Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója.
szept. 10
20:21
Romlott Kulka János egészségi állapota, egy ideig nem tud színpadra lépni (SzMo)
Egyelőre nem tudni, mikor tér vissza a színész. Meglévő szerepeibe az előadások rendezője, Soós Attila ugrik be.
szept. 10
20:27
Ő volt az utolsó elítélt, akit guillotine-nal végeztek ki – Nem is olyan rég, mint gondolnád (Femcafe)
Azt gondolnánk, hogy a nyaktilóval végrehajtott kivégzésre legutóbb a forradalmak korában kerülhetett sor, pedig bizony még a huszadik század második felében is előfordult. Figyelem, felkavaró történet!
szept. 10
20:27
Eurojackpot: több mint 16 milliárd forint várta, hogy valaki elvigye – íme a nyerőszámok! (Promotions)
Íme a fantasztikus nyerőszámok, amelyekkel hatalmasat lehetett nyerni a 36. héten az Eurojackpoton.
szept. 10
20:30
Családja szerint kivégezték a volt afgán alelnök testvérét a tálibok (ATV)
Amrulla Száleh volt afgán alelnök testvére Rohulla Száleh a tálibellenes küzdelem egyik vezetője volt.
szept. 10
20:39
Megtámadta a kötelező oltásról szóló kormányrendeletet egy egészségügyi dolgozó az Alkotmánybíróságon (SzMo)
Szerinte a kormány a rendelettel visszaélésszerűen kényszeríti az egészségügyi dolgozókat az oltásra.
szept. 10
20:42
Nőtt a hitelállomány, stagnálás a moratóriumban (Infostart)
A vállalati hitelkibocsátást az NHP Hajrá! program dominálta, a lakosságiban a babaváró hitel hatása erős.
szept. 10
20:42
Az engedélyeztetés fázisába léphet az ötéves kortól adható Covid-vakcina (ATV)
Özlem Türeci és Ugur Sahin, a BioNTech alapítói szerint a következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra.
szept. 10
20:45
Négy remek film, amit a kritikusok ki nem állhattak (Hamu és Gyémánt)
A filmek megítélése mindig is nehéz és bonyolult kérdés volt. Rendszeresen előjön az a probléma, miszerint a filmkritikusok véleménye egy adott moziról szöges ellentétben van a nézők álláspontjával. Ennek apropóján ebben a cikkben négy olyan filmet mutatunk be, amelyet a kritikusok utáltak, a közönség viszont oda volt érte.
szept. 10
20:51
Már az 5-11 éves gyerekeknek is fejlesztett koronavírus elleni vakcinát a BioNTech (SzMo)
Heteken belül világszerte benyújtják a vizsgálatok eredményeit és kérelmezik az oltóanyag engedélyezését erre a korcsoportra.
szept. 10
20:51
Elárasztották a mémek a netet, miután ismét lezárta a Szuezi-csatornát egy elakadt hajó (SzMo)
Alig pár hónappal azután, hogy keresztbeállt a csatornán, megbénítva ezzel a hajóforgalmat, és váratlanul nagy kiesést okozva a világgazdaságban.
szept. 10
20:54
Mozgásszabadságának egy évi korlátozásával sújtotta a bíróság a Pussy Riot egyik tagját (444.hu)
Marija Aljohinát azért ítélték el, mert megsértette a járványügyi előírásokat, amikor részt vett egy hatóságilag nem engedélyezett tüntetésen.
szept. 10
20:57
BioNTech: Nemsokára jöhet az 5-11 éveseknek fejlesztett oltóanyag is (Növekedés)
Heteken belül megindítja a koronavírus okozta betegségtől az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech - mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban.
szept. 10
21:00
Cser-Palkovics is kiakadt a Momentum jelöltjének visszaléptetésén (ATV)
Mint közösségi oldalán írja, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere önmagában nem foglalkozna azzal, hogy a Momentum visszalépett az előválasztáson, de a történtek „emberi vonatkozása mellett nem szeretne szó nélkül elmenni.”
szept. 10
21:06
Pályakezdési támogatásban részesülhetnek a szakmát tanulók (ProfitLine)
Mintegy 200 millió forinttal támogatják a szakmát tanulók pályakezdését az idén - írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Facebook oldalán.
szept. 10
21:09
Videóban győzködte az embereket az oltásról a halála előtt egy oltatlan floridai nő (SzMo)
A 31 éves nő kivárt a védőoltás beadatásával, de a kórházban rájött, hogy ez hiba volt.
szept. 10
21:09
Öt év után kiderült Meghan Markle és Harry herceg legféltettebb titka, amely több száz millió embert érdekel világszerte (Promotions)
Ez a kérdés valószínűleg sokaknak izgatta a fantáziáját. Most választ kaptunk rá.
szept. 10
21:09
Szijjártó: Még több magyar katona mehet Afrikába, harci helikoptereket vettünk az Airbustól (Növekedés)
Jelenleg húsz magyar szolgál az EU mali kiképző missziójában, de Magyarország kész további katonákat küldeni a mali hadsereget támogató európai erőkhöz, négyszeresére növelve az ottani magyar kontingens létszámát. Ehhez a kormány hamarosan a parlament felhatalmazását fogja kérni- jelentette be Szijjártó Péter.
szept. 10
21:12
Több ezer rendőr garantálja Ferenc pápa biztonságát (Infostart)
Nincs fenyegetettségre utaló információ a vasárnapi látogatás előtt.
szept. 10
21:15
Rendszeresen bántották az iskolában, válaszul a lányt 300 motoros kísérte el a ballagására (SzMo)
Édesanyja szerint annyian bántották, hogy az elmúlt évben még az öngyilkosságot is fontolgatta, ezért szerette volna, hogy a ballagása olyan legyen, amilyenre vágyik és amilyenre szüksége van.
szept. 10
21:15
Halálos vonatgázolás Pestszentlőrincnél (Autószektor)
A Mávinform a Facebook-oldalán azt írta, a Nyugati pályaudvarról induló, Monorra tartó szerelvény gázolt. A helyszínelés végéig - várhatóan késő éjszakáig - csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Pestszentlőrinc és Kőbánya-Kispest között. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest Cegléd-Szeged vonalakon 10-20 perces késésekre és vona
szept. 10
21:18
Szakértő: vége annak, hogy a britek mindent megtalálnak az üzletek polcain és az éttermekben (ATV)
Ian Wright, a brit Élelmiszer- és Italszövetség vezérigazgatója elmondta: az iparágból hozzávetőleg 500 ezer dolgozó hiányzik, és emiatt már nem működőképes a folyamatos ellátást lehetővé tévő, mindig éppen időben érkező beszállítási modell.
szept. 10
21:21
Ezek voltak Sisi utolsó szavai – 123 éve lett merénylet áldozata a magyarok kedvenc királynéja (Femcafe)
Magyarul hangzottak el a közkedvelt és világszép, ám annál tragikusabb sorsú királyné legutolsó szavai.
szept. 10
21:27
Több mint egy évig kerekesszékhez volt kötve, újra megtanult járni, most modellversenyre készül egy brit lány (SzMo)
A 16 éves lányt az motiválta abban, hogy kitartóan újratanuljon járni, hogy mankók nélkül mehessen végig a verseny kifutóján.
szept. 10
21:27
Brexit: Állandósulhat az élelmiszerhiány a brit boltokban, több százezer munkavállaló hiányzik (Növekedés)
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.
szept. 10
21:30
Kevés az áruszállító, állandósulhatnak a hiányok a brit üzletekben (444.hu)
A brit Élelmiszer- és Italszövetség vezérigazgatója szerint vége annak az időszaknak, amikor a vásárlók az üzletek polcain mindig megtalálnak mindent, amit csak akarnak.
szept. 10
21:36
Erre lehet számítani Cristiano Ronaldótól az első meccsén (Infostart)
A tervek szerint Cristiano Ronaldo helyet kap a Manchester United csapatában szombat délután, a Newcastle United elleni bajnoki mérkőzésen.
szept. 10
21:36
Tovább növekszik az AutoWallis: A szlovén piac jelentős szereplőjét vásárolja fel a magyar tőzsde autós vállalata (ProfitLine)
Tovább folytatja nemzetközi terjeszkedését az AutoWallis, miután kötelező érvényű megállapodást kötött a szlovén piac jelentős autókereskedőjével, hogy tevékenységét és kapcsolódó ingatlanjait felvásárolja. Az akvizíció célpontja a tavaly közel 18 milliárd forintos forgalmat elérő Avto Aktiv, mely Szlovénia 5 városában 6 autómárkát értékesít és sze
szept. 10
21:36
Szijjártó: őszinte találkozó a francia külügyminiszterrel, aki “friss levegőt hozott” (ATV)
Őszinte és nyílt megbeszélést folytatott Szijjártó Péter francia kollégájával, aki maga is pozitívnak és konstruktívnak nevezte a budapesti megbeszélést. “Semmifajta kilépésről nincs fantáziálás” - jelentette ki a sajtó által felvetett Polexit kapcsán a magyar külügyminiszter a kérdésünkre.
szept. 10
21:48
Magyarország kész nagyobb szerepet vállalni az afrikai biztonság megteremtésében (ATV)
Magyarország kész az eddiginél nagyobb szerepet vállalni az afrikai biztonság megteremtésében, a terrorfenyegetés mérséklése ugyanis csökkentené a migrációs nyomást is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután francia kollégáját, Jean-Yves Le Driant fogadta.
szept. 10
21:51
Egy anyuka minden reggel lefotózza a lányát a suli előtt – már 10 éve (Promotions)
A 14 éves gyereknek folyton ugyanabban a pózban kell mosolyognia, de egyelőre élvezi.
szept. 10
21:51
Hat étel, melyek segíthetnek csökkenteni a refluxos tüneteidet (Hamu és Gyémánt)
Az elfogyasztott ételek befolyásolják a gyomor által termelt sav mennyiségét. A megfelelő ételek fogyasztása kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a refluxbetegségek esetén. Íme néhány élelmiszer, melyek segíthetnek csökkenteni a tüneteket.
szept. 10
22:06
Harmincegy rádiós műsor szolgáltatója kap töb millió forint támogatást (ProfitLine)
Harmincegy műsor szolgáltatója kap 90,6 millió forintot a Médiatanács Támogatási Programján keresztül a helyi és körzeti rádióknak szóló, rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató és tematikus magazinműsorok készítésére irányuló pályázat idei második fordulójában - közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs ig
szept. 10
22:06
Étkezési utalvány jár az oltásért Romániában (ATV)
Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter pénteken írta alá az intézkedés részleteiről szóló miniszteri rendeletet.
szept. 10
22:06
Azt mondják, jól van Guinea megpuccsolt elnöke (444.hu)
Vasárnap vették őrizetbe a lázadók.
szept. 10
22:09
Díjat kapott a velencei filmfesztiválon Fabricius Gábor filmje (Femcafe)
A magyar rendező alkotása a leginnovatívabb filmnek járó elismerést kapta meg.

Keresés