Külön taktikát alkalmazott a kínaiak ellen a tokiói paralimpián a fél oldalára bénult vívó, akinek az egész élete arról szól, hogy minél egészségesebb legyen.
Hatalmas szenzáció volt, hogy Kylie Jenner ezúttal saját maga bejelentette, hogy a kis Stormi-nak kistesója lesz hamarosan, ugyanis a beautyguru és reality sztár Kylie Jenner és Travis Scott második közös gyermeküket várják.
Őrületesen extrém, nagyon-nagyon sportos, kihívó, merész, szuperstílusos - Jennifer Lopez kaméleonként váltogatja az outfitjeit. Most azonban a legromantikusabb oldalát mutatta meg Velencében.
Az „Év legtöbb munkahelyet teremtő vállalat” kategóriájában vehetett át díjat a Lenovo a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett Év befektetője gálaeseményen. A technológiai vállalat első közvetlen európai gyártóüzemeként épült 30 ezer négyzetméteres üllői gyártócsarnok tavasszal kezdte meg a te
A magyarok 77%-a úgy gondolja, hogy ne adjanak uniós forrásokat azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják be a jogállamiság és a demokrácia alapelveit, és ez az arány csak minimálisan marad el a 81%-os uniós átlagtól – derül ki abból az Eurobarométer felmérésből, amelyet egy fontos jövő szerdai, szeptember 15-i beszéd elé időzítve rendelt meg és
Egy AWI hegesztő segítségével nemcsak a profik tudnak dolgozni, hanem a lelkes amatőrök is számos olyan munkát elvégezhetnek a ház körül, amihez másképp komolyan a zsebünkbe kellene nyúlni. Nem mindegy azonban, hogy milyen gépe van!
Nemrégiben nyílt meg a jelentős keretösszegű pályázat az önkormányzatok és szolgáltatók előtt a víz- és szennyvízkezelő rendszerek fejlesztésére, korszerű, környezetbarát és hatékony kialakítására. Ehhez igazodva egy új ágazati kezdeményezéssel, a KÉK – Közmű Értékelési Keretrendszer felállításával pedig olyan minőség-ellenőrzési rendszer lesz alka
A koronavírus negyedik hullámáról a szakértők eddig azt tudják biztosan, hogy a várható felfutását a delta variáns okozza majd, valamint hogy főleg azokat érinti, akik nincsenek beoltva. A koronavírus megjelenése óta az egyik legelterjettebb tévhit az, miszerint a természetes úton történő fertőzés nagyobb védelmet biztosít, mint a vakcina.
A Nyugat-2021 fedőnevű orosz-fehérorosz hadgyakorlatban hivatalosan ennek a töredéke vesz részt, de bár nyilvános lenne a részt vevők száma, azt mégsem közli Moszkva az EBESZ-szel - mondta el az InfoRádióban Jójárt Krisztián, az NKE külső munkatársa.
Míg a BlockFi a szabályozó hatóságok “ítéletét” várja, addig szép csendben partnerkapcsolatra lépett a TaxBit-tel, a digitális gazdaság vezető adó- és számviteli szoftverszolgáltatójával. A partnerség lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a BlockFi új “BlockFi Adóközpontján” keresztül hozzáférjenek a TaxBit…
A technikai elemzés lényege, hogy a pénzügyi piacokon lévő kereslet és kínálat erejét vizsgálja, és ezáltal próbáljon meg következtetéseket levonni a jövőbeli tendenciákra. Ehhez rengeteg grafikon típus, formáció, indikátor és egyéb információ áll rendelkezésre. Az alapokat azonban nagyon könnyű elsajátítani, akár félóra alatt is átlátható, hogy mi
A nyúltenyésztésnek számos jó oldala van. A nyúl tartása kisebb költséggel jár, húsa egészséges és sokféleképpen elkészíthető. Ráadásul az Agrárminisztérium is támogatja a tartást.
Dobrevék képviselőcsoportja még szigorúbban venné a jogállamiságot és korlátozná a tagállamok vétójogát külügyi kérdésekben – derül ki a Von der Leyennek küldött levelükből.
Sopronban tartott utcafórumot Jakab Péter. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írta: az eseményről egy Ausztriába ingázó magyar édesanya egy osztrák akciós reklámújságot küldött Deutsch Tamásnak, arra reagálva, hogy a fideszes EP-képviselő nemrég azért kritizálta Jakabot, hogy az ellenzéki politikus akciós tescós újságot olvas, me
Egyre több magyar felsővezető használja aktívan kommunikációs és cégvezetési célból a LinkedInt a TOP50 hazai nagyvállalat körében – derült ki az Uniomedia felméréséből. Összesen több mint 100 ezren követik a nagyvállalati topvezetőket, míg 39 menedzser követőbázisa haladja meg az 1000 főt. A legnagyobb közösséggel a Telekom felsővezetői büszkélked
Az Európai Bizottság továbbra is vizsgálja a magyar helyreállítási tervet, de szeretné az új határidőig, szeptember végéig befejezni az értékelését, közölte a Privátbankár.hu-val az uniós szerv. Egy brüsszeli forrásunk szerint a testület egyértelmű követelményeket fogalmazott meg a forrás elköltésével kapcsolatban, azaz a magyar kormány térfelén pa
Nem Porsche, de nem is akar az lenni - más tészta, hogy a müncheni mérnökök vért izzadtak, hogy az legyen. Az M4 ízig vérig sport BMW, de nem közútra, hanem a garázsba való. Skizofrén helyzet: a BMW M4 Competition egyszerre akar túrakupé, gran turismo és versenyautó lenni. Nehéz kimondani, de egyiknek sem az igazi. Versenypályára túl nehéz, közútra
A megnövekedett biztonsági kockázatokra tekintettel új, megerősített uniós exportellenőrzési szabályok léptek életbe a kettős felhasználású termékek, azaz a katonai vagy biztonsági célra is használható polgári eszközökre vonatkozóan - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A munkavállalók elkötelezettségének erősítése az egyik legjobb befektetés, amit egy vállalat a saját háza táján megtehet. Mégis az látható, hogy erre nem áldoznak eleget a cégek, vagy hamvába holt kísérletekkel próbálkoznak. A HR-esek azonban meghatározhatnak olyan középtávú célokat, amik befuthatók, és a hosszú távú stratégiai célok irányába mozga
A 106 országos egyéni választókörzetben (evk) összesen 258 jelöltre lehet majd szavazni az előválasztáson – közölte a véglegesített adatokat a Népszava megkeresésére az Országos Előválasztási Bizottság.
A sportválasztásnál fontos szempont, hogy az adott játék egyéni vagy csapatsport – nem mindenkinek való mindkettő. Van, akit az frusztrál, ha egyedül viseli a felelősséget, mást meg a csapattársak kergetik őrületbe. Kvízünkből megtudhatod, hogy te melyik kategóriába tartozol.
Kis- és közepes vállalkozások számára egyszerűsíti le radikálisan az online-média-hirdetések vásárlását és -kampányok indítását a most elindult DisplayNOW. A magyar tulajdonú adtech startup elérhető hirdetéseket ígér a kkv-knak, partnerséget a marketingeseknek és új hirdetési bevételeket a médiának. (x) A DisplayNOW.net egy speciális webshop, ahol