Veiszer Alinda Szász Jánossal készített interjút egy nappal azelőtt, hogy a rendező az Egyesült Államokba költözött volna. A beszélgetésben kiderült, mi áll döntésének hátterében.
Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
A pápamobil olyan komoly páncélzattal rendelkezik, ami akár egy AK-47-es gépfegyver – közkeletű nevén Kalasnyikov – lövedékeit is semlegesíteni tudja – mondta a hirado.hu-nak Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet biztonsági szakértője.
A kis színes faházak, mint megannyi lebegő műalkotás, a tükörsima vízen cölöpökön nyugvó, hívogató búvóhelyek. A lebegő falu kifejezés a legtalálóbb a körül ölelő látványra a Bokodi-tó közepén hajókázva, a szikrázó napsütésben tényleg mintha egy kicsit a mennyország föld feletti kapuját pillantaná meg a látogató.
Az amerikai pénzügyminisztérium iparági szereplőkkel egyeztetett a stablecoinok és az egyéb kriptovaluták helyzetéről, hogy felmérjék a legfőbb kockázatokat, és hogy milyen szükséges szabályokat kell megalkotni a kriptopénzek piacán - mondta el három bennfentes a Reutersnek.
Vasárnap főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati felén lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, így ott zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, máshol érdemi csapadék nem lesz.
Ausztráliában 2030-on túl is fognak szenet kitermelni és exportálni. A fejlett országok az évtized végére igyekeznek kivezetni a fosszilis energia használatát, így nagy vihart kavart a kijelentés. Európában is probléma a jelenség.
A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert "a földi méltóság teendőit" - mai szóval a politikát - nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani.
Ma már nemcsak a gazdasági, hanem a nemzetbiztonsági érdekünk is úgy kívánja, hogy a magyar társadalom élelmiszerellátását jellemzően hazai forrásokból biztosítsuk - mondta az agrárminiszter a XIV. Országos Kereskedelmi Konferencián pénteken Siófokon.
Szlovákiában az idegenforgalomból hiányzó hazai munkaerőt külföldi – elsősorban ukrán – vendégmunkásokkal szeretné pótolni a munkaügyi minisztérium. Az egészségügyben is nagy a hiány: az idei év elejétől már csaknem nyolcszáz nővér hagyta ott a munkáját.
Az építőipari vállalkozások 74 százaléka szerint az idén nettó árbevételük éves összevetésben emelkedni fog, 15 százalékuk viszont csökkenéssel számol, 11 százalékuk pedig úgy látja, hogy árbevétele nem fog változni 2020-hoz képest - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) az MTI-vel.
Sokan azonnal libabőrösek leszünk, ha meghalljuk azt a kifejezést, hogy lobotómia, ami nem is olyan régen még bevett orvosi szokás volt a különféle neurológiai, mentális betegségek gyógyítására. Na de mi az a lobotómia, pontosan mi történt a betegekkel a rettegett orvosi eljárás során? Mik voltak a lobotómia következményei, felépültek-e a betegek v
Mindannyian tudjuk, hogy a finomított cukor, illetve szénhidrát a legtöbb fogyókúra kerékkötője, ennek ellenére legtöbbünknek a diétázás egyik legnagyobb kihívása az édességek elhagyása. Pedig, ha okosan fogyasztjuk, egyik nagy kedvencünk, a csokoládé még segíthet is a fogyásban.