2021. szeptember 11. szombat

szept. 11
18:48
Nyugat-Európa is megismerte a tömeggyilkos terror borzalmát (Demokrata)
„A migráció következményeként Nyugat-Európa is megismerte a biztonságérzet elvesztését.”
szept. 11
18:48
Székesfehérvár fideszes polgármestere kikérte magának a momentumos előválasztási jelölt visszaléptetését (Mandiner)
Cser-Palkovics András szerint az ellenzéki pártok magasról tesznek az állítólag demokratikus előválasztásra és saját kollégájuk, politikusuk lelkére is.
szept. 11
18:48
Az avarok akár magyarul is beszélhettek (Magyar Nemzet)
.
szept. 11
18:50
Ronaldóval Angliában sem bírnak, duplával ünnepelte a hazatérést (Magyar Nemzet)
A Manchester United 4-1-re győzött a Newcastle ellen, Ronaldo mellett Fernandes és Lingard is betalált.
szept. 11
18:54
Horvát kormányfő: nem fogják kötelezővé tenni az oltást (Menedzsment Fórum)
Senki számára nem fogják kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő szombaton Zágrábban, hozzátéve, hogy bízik a horvát állampolgárok körültekintésében, bölcsességében és tájékozottságában.
szept. 11
18:54
Céges bulik: már a karácsonyi káosztól retteghetnek a cégek? (Piac és Profit)
A karácsonyi időszak eddig is izgalmas volt céges rendezvények szempontjából, ám ez az esztendő nem a szokásos szerint alakul. A bizonytalanság érezhető, ám ha a tuti helyeket akarjuk becserkészni, akkor nem szabad késlekedni. A rendezvényszervezők gyorsan a nyakukba szakadó káoszra számítanak az év utolsó hónapjára.
szept. 11
18:54
Erdő Péter: a keleti és nyugati kereszténység egységes tanúságtételére van (hirado.hu)
A világnak ma égetően nagy szüksége van a keleti és nyugati kereszténység egységes tanúságtételére – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten.
szept. 11
18:54
Lloyd Austin a Pentagonban: Nemcsak elesett társainkra, hanem közös küldetésükre is emlékezünk (hirado.hu)
„Emlékezünk közös elkötelezettségükre, hogy megvédik a köztársaságunkat és hogy bátran szembe néznek az új veszélyekkel” – mondta a Biden-kormány védelmi minisztere.
szept. 11
18:54
Korábban az amerikaiaknak dolgozó, ártatlan afgánt és családját ölték meg az amerikaiak az ISIS terroristája helyett (ATV)
Az Egyesült Államok a kabuli repteret ért öngyilkos támadások után egy amerikai segélyszervezet dolgozóját és családját is lebombázta. Nekik semmi közük nem volt a terrorcselekményhez. Ez derült ki a New York Times oknyomozó videójából.
szept. 11
19:00
Ryanair-vezér: A Wizz Airnek és az easyJetnek egyesülnie kellene, vagy más veszi meg őket (Portfolio)
Michale O’Leary, a Ryanair vezére szerint a Wizz Airnek és az easyJetnek egyesülnie kellene vagy más szolgáltatókat átvenni őket, mivel a légiközlekedést is utolérte a konszolidációs hullám a pandémiát követően – írja a Financial Times.
szept. 11
19:00
A Fradi-ultrák inkább otthon maradnak, mert keleti vakcinával nem engedik be őket a Leverkusen stadionjába (444.hu)
A kápó az intoleráns németeket hibáztatja.
szept. 11
19:03
Sokkot kaptak az orvosok attól, amit a férfi gyomrában találtak (Ripost)
Nincs magyarázat arra, miért művelte ezt.
szept. 11
19:03
51 évesen is bombázó: bikinis képpel robbantotta fel az internetet az egykori magyar műsorvezető (Femcafe)
Geszler Dorottyán egyszerűen nem fog az idő vasfoga.
szept. 11
19:03
Kétszer nagyobb eséllyel halnak meg fiatalon azok a nők, akik rendszeresen felriadnak éjszaka (SzMo)
A gyakori ébredés főleg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát növeli.
szept. 11
19:06
George W. Bush a belföldi terrorizmus veszélyére figyelmeztetett az évfordulón (Privátbankár)
George W. Bush egykori elnök a belföldi terrorizmus fenyegetéséről beszélt szombaton, a 2001. szeptember 11-i merényletek 20. évfordulóján a pennsylvaniai Shanksville-ben tartott beszédében.
szept. 11
19:06
19 év után fogták el a zuglói gyilkost (BorsOnline)
Bestiális módon, több késszúrással meggyilkolták a zuglói Szalai házaspárt. A tettes kezén azonban csak 19 év elteltével kattant a bilincs, pedig az áldozatok gyermekei és unokái a kezdetektől tudták, ki a felelős szeretteik haláláért.
szept. 11
19:06
A „fukarok” léptek először: megkezdődött a tagországok közötti vita a költségvetési szabályok visszaállításáról (Infostart)
Egyelőre csak az EU pénzügyminiszterek pénteken kezdődött szlovéniai nem hivatalos ülése adott hozzá keretet, de arra már ez is jó volt, hogy hat északi és két kelet-európai ország közös nyilatkozatban tegyen hitet a járvány előtti közösségi költségvetési szabályokhoz való visszatérés mellett. A déliek még nem adták fel.
szept. 11
19:06
A következő 10-15 évben a vasút áll majd a hazai közlekedés-fejlesztés középpontjában (ProfitLine)
A következő 10-15 évben az uniós célokkal összhangban a vasút áll majd a hazai közlekedés-fejlesztés középpontjában - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a soproni vasútállomáson abból az alkalomból, hogy hazánkban elsőként Sopronban állt meg a Vasút európai éve alkalmából a k
szept. 11
19:06
“Ma tudtam meg, hogy visszaléptem” - jelentette be az MSZP jelöltje egy nyilvános vitán (ATV)
Ipkovich György ugyan részt vett a mai körmendi előválasztási vitán, de az esemény azonnal be is jelentette, hogy a budapesti pártvezetések megegyeztek az ő visszalépéséről – írja a Nyugat.hu.
szept. 11
19:06
Kemény Dénes: jött az sms, hogy kitört a harmadik világháború - visszaemlékezések a sportvilágban 9/11-re (Mandiner)
Akik kellően idősek voltak ahhoz, hogy felfogják mit látnak, ott nyugszik bennük mindmáig a tetten érhető pillanat: hol voltak, mit csináltak éppen, amikor először meglátták az ikertornyok lángbaborulását. Czene Attila vegyesúszó olimpiai bajnokunk ösztöndíjas egyetemistaként az arizonai medenceparton élte meg a terrortámadás pillanatait, Vincze Ot
szept. 11
19:08
NATO-főtitkár: A terrorizmus elleni küzdelem folytatódik! (Mandiner)
Jens Stoltenberg a NATO szerepéről beszélt a terrorizmus elleni küzdelemben a szeptember 11-i terrortámadások 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
szept. 11
19:09
Kiszúrta a Mercedes gyenge pontját a Red Bull – kezdenek hinni a sikerben (m4sport.hu)
Már nem rettentik meg a Red Bullt a monzai egyenesek és a Mercedes ottani tempója. Kiszúrták a gyenge pontjukat, és kezdik elhinni, hogy pezsgőt bonthatnak vasárnap.
szept. 11
19:09
Európa éllovasa a magyar vidékfejlesztés (vg.hu)
A közös agrárpolitika forrásainak nemzeti társfinanszírozási mértéket a kormány nyolcvan százalékra emelte fel.
szept. 11
19:12
Együtt élni az allergiával: hogyan készítsük fel gyermekünket (WebBeteg)
Az allergián a szervezetünk túlérzékenységi reakcióját értjük az egészségesek számára ártalmatlan, környezetünkben jelenlévő anyagokkal (allergénekkel) szemben.
szept. 11
19:12
Az eucharisztikus lelkiségnek társadalomformáló ereje van (Demokrata)
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka a Kossuth téri szentmise előtt mondott beszédet.
szept. 11
19:18
Gyászol a népszerű zenekar, temetés közben halt meg a legenda (BorsOnline)
Meghalt a Rolling Stones menedzsere, Mick Brigden.
szept. 11
19:18
Szinte mozdulni sem lehet majd a belvárosban vasárnap – itt vannak a részletek (ATV)
Lezárásokra és hatalmas biztonsági készültségre kell számítani Budapesten Ferenc pápa látogatása miatt. A Terrorelhárítási Központ közlése szerint több ezer rendőr dolgozik azon, hogy garantálják a pápa biztonságát. Ferenc pápa találkozik majd Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is, ám ahogy korábban fogalmazott:a tal
szept. 11
19:18
Szeptember közepéig marad a nyárias idő (Háziállat)
Akár 30 Celsius-fok is lehet.
szept. 11
19:18
A belföldi terrorizmus veszélyére figyelmeztetett George W. Bush (Demokrata)
George W. Bush egykori elnök a belföldi terrorizmus fenyegetéséről beszélt az évfordulón.
szept. 11
19:18
Erdő Péter: A világnak égetően szüksége van az egységes kereszténység tanúságtételére (Magyar Nemzet)
Hatalmas tömeg vett részt a Kossuth téren tartott szentmisén és utána a Hősök terére vonuló eucharisztikus körmeneten.
szept. 11
19:21
Pérez: A sprint unalmas, semmit sem ad a hétvégéhez (m4sport.hu)
A rutinos mexikói nem kertelt…
szept. 11
19:21
Már a szombati, Kossuth téri szentmisén is nagy tömeg gyűlt össze Ferenc pápa Budapestre érkezése előtt (SzMo)
A szentmisét Erdő Péter esztergom-budapesti érsek mutatta be, előtte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka mondott beszédet.
szept. 11
19:24
„Igazi pesti srácok voltunk” (Demokrata)
Régi barátok, akik együtt hagyták el a kommunista Magyarországot. Interjú Mándoki Lászlóval és Csupó Gáborral – vasfüggöny mögül a bársonyfüggöny elé.
szept. 11
19:27
Nagy Ádám bemutatkozott új csapatában (m4sport.hu)
A magyar válogatott középpályás első meccsét játszotta a Pisa színeiben.
szept. 11
19:27
Döbbenetes: egy 2081-ből érkező időutazó olyan fotót mutatott, amelytől hangosan fogsz röhögni vagy 10 percig (Promotions)
Esélytelen, hogy kitaláld a cikk olvasása nélkül.
szept. 11
19:30
A feminizmus ma már konzervatív fogalom – Molnár-Bánffy Kata a Mandinernek (Mandiner)
Széteső társadalomhoz vezet, ahogy liberális ideológiák mentén, módszeresen és intézményi szinten gyengítik a család intézményét – figyelmeztet a Képmás magazin tulajdonosa és vezetője. Szerinte a szabadság mindenek felett való kezelése lenevel minket az alázatról, ezért a gyermekeinknek nemcsak azt kell megtanítani, hogyan fejezzék ki vágyaikat, é
szept. 11
19:36
Koronavírus: nem lesz kötelező az oltás Horvátországban (Portfolio)
Senki számára nem fogják kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő szombaton Zágrábban, hozzátéve, hogy bízik a horvát állampolgárok körültekintésében, bölcsességében és tájékozottságában.
szept. 11
19:36
Különleges pillanatképek a halálra táncoltatott lányról (Metropol)
A szerelem csábító édessége, a féltékenység mérge, a tiltás és a dacos ellenállás, a szegénység valamint a gazdagság, a családi hagyományokért hozott ésszerűtlen áldozatok örök küzdelmei - táncban elmesélve.
szept. 11
19:36
Erdő Péter: a keleti és nyugati kereszténység egysége Krisztus akarata (Demokrata)
Magyarság és kereszténység immár ezer éve együtt járja a történelem útját – mondta a főpásztor.
szept. 11
19:36
Gulyás Gergely: Nyugat-Európa is megismerte a tömeggyilkos terror borzalmát (Magyar Nemzet)
A miniszter szerint senki sem gondolta, hogy megtörténhet az, amivel 2001. szeptember 11-én szembesült a világ.
szept. 11
19:38
Rekordforgalom a balatoni hajózásban (Magyar Nemzet)
.
szept. 11
19:39
Intim tetoválást villantott bugyiban a magyar színésznő (BorsOnline)
Még az intim tetoválását is megvillantotta.
szept. 11
19:42
Bemutatkozott a vadonatúj Subaru Wrx (Autószektor)
Az új WRX már a Subaru Global platformra épül, ami nem csak könnyebb, de merevebb is a korábbinál. A négyajtós sportautó meghajtásáról a Subaru legújabb, 2,4 literes négyhengeres boxere gondoskodik, amely a turbófeltöltésnek köszönhetően 271 lóerőt és 350 Nm-t képes leadni. Az erő egy hatfokozatú kézi váltón és a szimmetrikus, hátul nyomatékvektor
szept. 11
19:45
Kétszer is megszerezte, mégsem jár pole Bottasnak: Ez bosszantó! (m4sport.hu)
Megnyerte az időmérő edzést, nyert egy versenyt, de sem pole-szerzőnek, sem győztesnek nem vallhatja magát Valtteri Bottas Monzában. Mi több, kemény vasárnap délután vár rá. Az önbizalma viszont a csúcson!
szept. 11
19:45
Miért szeptember 11.-re időzítették 20 éve a New York-i terrortámadást? - itt a válasz (Femcafe)
Sok teória kering arról, hogy miért pont 2001 szeptember 11-ére tervezték azt a terrortámadást, amely az egész világot megrázta. A magyarázat egészen érdekes…
szept. 11
19:45
A Halászbástya kivilágításával emlékezik Budapest a szeptember 11-i tragédiára (SzMo)
„Emlékezzünk meg magunkban a terror áldozatairól, akiknek az életét idő előtt kioltotta a sötét, sehova nem vezető gyűlölet” - írta a főpolgármester bejegyzésében.
szept. 11
19:47
A VAR segítette ki a játékvezetőt a Paks–MTK meccsen (m4sport.hu)
Berke Balázs nem láthatta, hogy a vendégek első gólját szabálytalanság előzte meg, pont erre való a videobíró.
szept. 11
19:48
Budapest díszkivilágítással emlékezik szeptember 11-re (Infostart)
A Halászbástya fehér kivilágításával emlékezik Budapest a szörnyű tragédiára, amikor 20 évvel ezelőtt a New York-i World Trade Center ikertornyaiba csapódott az al-Kaida terrorszervezet által eltérített két utasszállító - írta Budapest főpolgármestere közösségi oldalán szombaton.
szept. 11
19:48
Dortmundi döntetlennel kezdett a Ferencváros, a címvédőt verte a Győr (Infostart)
A Ferencvárosból Szucsánszki Zita, Kovacsics Anikó és Tóth Nikolett hiányzott sérülés miatt.
szept. 11
19:48
Katasztrofális kezdés után gálázott a Győr a BL-győztes ellen (Magyar Nemzet)
Sima hatgólos sikerrel kezdett az Eto a női kézilabda BL-ben.

Keresés