2021. szeptember 11. szombat

szept. 11
12:54
Nagy várakozások: bevételnövekedésre számítanak az építőipar cégei (Piac és Profit)
Az építőipari vállalkozások 74 százaléka szerint az idén nettó árbevételük éves összevetésben emelkedni fog, 15 százalékuk viszont csökkenéssel számol, 11 százalékuk pedig úgy látja, hogy árbevétele nem fog változni 2020-hoz képest - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
szept. 11
12:54
Boris Johnson: A terroristák a nyitott társadalomba vetett hitet akarták lerombolni (Mandiner)
A brit miniszterelnök kijelentette, a legutóbbi időszak afganisztáni fejleményei csak megerősítik elkötelezettségünket, hogy szilárdan őrizzük a hitünket, amely mindig felülkerekedik minden ellenségen.
szept. 11
13:00
Magyar Nemzet: Karácsony Gergely nem taníthatott volna a Corvinuson (444.hu)
A lap úgy tudja, az Oktatási Hivatal megállapította, hogy Karácsonynak nem volt meg a nyelvvizsgája és nem kezdte meg a doktorjelölti jogviszonyt.
szept. 11
13:00
Politikai üzenete van annak, hogy Ferenc pápa csak pár órát tölt Budapesten a teológus szerint (Nyugati Fény)
A teológus szerint a pápa semmit sem tesz véletlenül.
szept. 11
13:06
Karácsony Gergely nem oktathatott volna a Corvinuson - lapértesülés (Infostart)
Karácsony Gergelyt jogszerűtlenül alkalmazta tanársegédként és adjunktusként a Budapesti Corvinus Egyetem – a Magyar Nemzet szerint erre az eredményre jutott az Oktatási Hivatal vizsgálata. A főpolgármester reagált: büszke arra a közel 10 évre, amelyet oktatóként töltött az intézményben.
szept. 11
13:06
Bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program (ProfitLine)
Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati közleményében.
szept. 11
13:06
7 csodás kirándulóhely, amelyet csak a kiváltságosok ismernek: térképen a járatlan utak (Pénzcentrum)
Ezen a hétvégén is remek az idő, érdemes amíg még lehet, kilátogatni a szabadba, felfedezni újabb, kirándulóhelyeket és töltekezni. A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága nagyon megemelkedett, és úgy tűnik továbbra is elképesztően népszerűek, így érdemes olyan helyekt felkeresni, amit kevesen ismernek, így garantáltan nem lesz tömeg.
szept. 11
13:06
Így ünnepelt Novák Katalin és Kósa Lajos az aláírásgyűjtés után (ATV)
„Közös aláírásgyűjtés után közös reggeli” – írta Kósa Facebook-oldalán.
szept. 11
13:06
Ötvenhat határsértőt tartóztattak fel egy csoportban Szegednél (Demokrata)
Egy csoportban 56 határsértőt tartóztattak fel Szeged-Gyálarét külterületén.
szept. 11
13:09
Magyarország kiesik az uniós Pfizer-beszerzésből kormányváltás esetén is (SzMo)
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje levelet írt Ursula von der Leyennek azzal kapcsolatban, hogy kormányváltás esetén az új kormánynak lenne-e lehetősége visszalépni az oltóanyag-beszerzési rendszerbe.
szept. 11
13:12
Előválasztás: 775 településen lehet személyes voksolni (Mandiner)
A kilenc napon át ugyanott, jellemzően 8 és 18 óra között nyitva tartó szavazó helyszínek az úgynevezett fix sátrak, ezenkívül lesznek még mozgósátrak is.
szept. 11
13:14
Vágó István: Arohattéletbe! (Mandiner)
A Dobrev-kormány se fog tudni Pfizer-vakcinát rendelni.
szept. 11
13:15
Az elvtársak imádtak vadászni: Helikopterről mészárolta az állatokat a pártállam honvédelmi minisztere, Czinege Lajos (Blikk)
A vadászat hazánkban mindig a különleges időtöltések közé tartozott, a hétköznapi ember főként a szocializmus évei alatt úgy érezhette, hogy főként a kiváltságosok sportja lehet. A Blikk új sorozatában igyekszünk bemutatni, azokat a hírességeket, akikről köztudott, hogy szenvedélyük az erdőjárás és a nagyvadak elejtése.
szept. 11
13:15
22 ma már szinte hihetetlen divatpillanat a 90-es évek Met gáláiról (Glamour)
A 90-es években minden jobb volt, a világ, az élet, a gazdaság és még csak nyomorult vírusok sem voltak, amik miatt az egész világ legáll. Tavaly a legnagyobb rendezvényeket, sporteseményeket kellett elhalasztani e miatt és ez alól a Met gála sem képezett sajnos kivételt.
szept. 11
13:15
McLarenje elárverezésével ünnepli nyugdíjba vonulását Kimi Räikkönen (Igényesférfi.hu)
Szeptember elején robbant a hír, hogy Kimi Räikkönen, a 2007-es F1 bajnok és legenda a szezon végével szögre akasztja a kesztyűit, és befejezi versenyzői pályafutását a Forma-1 keretében.
szept. 11
13:18
Boris Johnson: a terroristák a nyitott társadalomba vetett hitet akarták lerombolni (Infostart)
A brit miniszterelnök szerint a terroristák nem érték el a céljukat.
szept. 11
13:18
Oszkó Péter megnevezte, ki a favoritja az előválasztáson – Bajnai volt minisztere rákontrázott egykori főnökére: másnak „szurkolnak” (Blikk)
A Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter a Demokratikus Koalíció jelöltjét, Dobrev Klárát tartja a legalkalmasabbnak Orbán Viktor utódjának.
szept. 11
13:18
3+1 applikáció Androidra, ami segít a gazdálkodásban (Agroinform)
A modern gazdálkodás elmaradhatatlan része az adatok kezelése, és a GPS technológia adta lehetőségek használata. Mutatunk néhány hasznos alkalmazást.
szept. 11
13:18
A baloldal megint fiókba tenné a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének ügyét – Szatmáry Kristóf miniszteri biztos a Mandinernek (Mandiner)
A fejlesztésről, annak jelentőségéről Szatmáry Kristófot, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjét kérdeztük.
szept. 11
13:21
Meghan Markle és Harry herceg valóra váltják Diana hercegnő legnagyobb álmát (Promotions)
A tragikusan elhunyt Diana hercegnő mindig is arra vágyott, ami most megadatott Harry hercegnek és Meghan Markle-nek.
szept. 11
13:24
Kiürülhetnek a boltok? Bajban a britek (Piac és Profit)
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.
szept. 11
13:24
Előválasztás: már tudni lehet a helyszíneket és időpontokat (ATV)
Az Országos Előválasztási Bizottság véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket és nyitvatartásukat, ezeket pedig közzé is tette honlapján.
szept. 11
13:27
10 tonnányi hullajtott agancsból készült szobor is lesz a Vadászati és Természeti Világkiállításon (SzMo)
A Totem című műalkotás 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, és egy bőgő szarvasbikafejet ábrázol. Emellett lesz fából készült kutya és csodaszarvas is.
szept. 11
13:33
Ezekre a nadrágokra vadássz idén ősszel, ha trendi akarsz lenni (Femcafe)
Ha unod már a sima farmert és az élére vasalt irodai nadrágot, itt az ideje kipróbálnod a 2021-es év legnagyobb divattrendjét, azaz a bohém mintás nadrágokat!
szept. 11
13:36
Koronavírus - Budapest máris az eggyel rosszabb kategóriában (Infostart)
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) heti térképe a tagállamok által leadott adatok alapján készül.
szept. 11
13:36
Bejelentette a DK: Új szolgáltató központot építenek Kelenföldön (Nyugati Fény)
Régóta várt tervet váltanak valóra Budapest XI. kerületében.
szept. 11
13:42
Kitömött védett madarakat hirdetett a neten – nem volt nehéz lebukni (Agroinform)
Jelentkeztek is a hirdetésére a vevőnek álcázott nyomozók.
szept. 11
13:42
Spanyolországban is falfestésre került Karikó Katalin (ATV)
Az alkotó Diana Bama úgy fogalmazott, alkotásán nemcsak Karikó jelenlegi sikereit, hanem azokat az éveit is szerette volna megjeleníteni, amikor senki nem vette őt figyelembe.
szept. 11
13:42
A román hatóságok beismerték, hogy tehetetlenek a medvékkel szemben (Mandiner)
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter azt mondta, minden olyan megyében nő a medvék száma, ahol nem irtják őket törvénytelenül.
szept. 11
13:42
Lehet, hogy már eldőlt az idei rali-vb az Akropolisz-ralin (Autószektor)
A világbajnokság naptárába 2013 után visszatérő görög verseny hírhedt a nehézségéről, és erre most is akadt bizonyíték, a világbajnokság kimenetele szempontjából valószínűleg döntő eseményeknek lehettünk tanúi. A nap végén az első három helyezettet csak 3,9 másodperc választotta el egymástól: Kalle Rovanperä (Toyota) vezetett 3,7 másodperccel Ott T
szept. 11
13:48
A határátlépésbe is beleszól Ferenc pápa látogatása (Infostart)
Nem közlekedhet tranzit teherforgalom a 3-as főút arnóti körforgalom és Tornyosnémeti határátkelőhely közötti szakaszán szeptember 14-én, hétfőn reggel 6.30 és délután 17 óra között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt
szept. 11
13:48
Bár az Oktatási Hivatal szerint jogszerűtlenül alkalmazták, Karácsony büszke arra, hogy a Corvinuson taníthatott (Mandiner)
A főpolgármester egyet sajnál, „a nagy lejárató akciójukkal, aminek én vagyok a célpontja, egyetemet, oktatókat, tanárokat vegzálnak, akiknek semmi közük ahhoz, hogy Orbánék tőlem féltik – helyesen – a hatalmukat”.
szept. 11
13:54
Csillogó birodalmak - a világ legnépszerűbb ékszermárkáinak története (ATV)
Luxus, csillogás, drágakövek és gazdagság – az ékszerek ősidők óta a jólét, a hatalom és a fényűzés jelképei. Hogyan tudtak alulról jött ékszerészek és kereskedők egy életen át tartó kemény munka árán csillogó birodalmakat felépíteni? Válogatás a világ leghíresebb és legdrágább ékszermárkáinak történeteiből -
szept. 11
13:54
Újabb mintát gyűjtött be a marsjáró robot (Hamu és Gyémánt)
A Perseverance újabb lyukat fúrt a Vörös Bolygó "Rochette" nevű sziklájába. A Nasa marsjárója most már két mintát gyűjtött a Vörös Bolygóról.
szept. 11
13:54
Rákay Philip: így indult Karácsony karrierje (Demokrata)
Hogy lehet az, hogy csak Karácsonnyal kivételeztek a Corvinuson? – teszi fel a kérdést Rákay Philip. Videó!
szept. 11
13:57
Koronavírus: nőtt a fertőzöttség Budapesten az uniós Covid-térkép szerint (SzMo)
A magyar főváros eggyel feljebb, a narancssárga kategóriába került az új fertőzöttek és a pozitív tesztek arányait tekintve.
szept. 11
14:06
Gigantikus vasútfejlesztést ígér a kormány (Menedzsment Fórum)
A következő 10-15 évben az uniós célokkal összhangban a vasút áll majd a hazai közlekedés-fejlesztés középpontjában - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a soproni vasútállomáson abból az alkalomból, hogy hazánkban elsőként Sopronban állt meg a Vasút európai éve alkalmából a k
szept. 11
14:06
Az afta mint tünet - Mikor utalhat betegségre? (WebBeteg)
Az afta fájdalmas, gyulladási reakcióval körülölelt, nyálkahártyát érintő hámhiány a szájüregben. Mérete néhány millimétertől akár 2 centiméterig terjedhet, emellett a fájdalmas, legtöbbször felületes fekélyt úgynevezett fibrines lepedék fedi.
szept. 11
14:06
Friss: Megvannak az előválasztási szavazópontok helyszínei - Itt tudod majd leadni a voksodat (Nyugati Fény)
Már böngészhető az előválasztási térkép.
szept. 11
14:15
Ultrasikkes ez a pasztellszett (Glamour)
Bárdió Luca vagyok a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke. Nagyon hálás és boldog vagyok, hiszen a KIKAPCS. nem csak a munkám, hanem igazi szerelemprojekt is, amit az egyik barátnőmmel indítottunk el az egyetemen. Célunk az, hogy szerető-megértő közösséget és szállodai nyaralást biztosítsunk olyan családoknak, akik sajátos nevelé
szept. 11
14:18
Húsz év elteltével is formálja az amerikaiak mindennapjait szeptember 11. (Infostart)
Akár a légi közelekedésről, akár a háborúk sorozatáról, a muszlimellenes érzésekről, megfigyelésekről vagy biztonságról van szó, 2001. szeptember 11. hatása mind a mai napig kézzelfogható az amerikaiak mindennapjaiban. Húsz éve annak, hogy az ikertornyokbe repülőgépek csapódtak, ezzel végérvényesen megingott Amerika és a világ biztonságba vetett hi
szept. 11
14:18
Krajnyák Zsuzsanna a kórházból ment a paralimpiai bronzcsatába (Infostart)
Minden idők legeredményesebb magyar parasportolójának még most is könnybe lábad a szeme, ha a meccsre gondol, amelyet egy tussal nyert meg a tőrcsapat.
szept. 11
14:18
Herczegh Anita a margitszigeti családi napon vett részt (Demokrata)
A családi napon beszélgetésekkel, zenével, ismert előadókkal várják a családokat.
szept. 11
14:18
Kovács András: Ön lebukott, nem oktathatott volna a Corvinuson, tehát csalt! (Mandiner)
Schmitt Pálhoz hasonlóan lemond-e a főpolgármesteri pozíciójáról és az előválasztáson való indulásról?
szept. 11
14:20
Győzelemmel kezdett az első nyíltan transznemű MMA-versenyző (Mandiner)
McLaughlin férfiként született, már fiatal korában kérte édesanyjától a nemváltó műtétet, de mivel vallásos családba született, szülei ezt elutasították.
szept. 11
14:21
Tolvai Renáta szingli, ontja a képeket az Instáján, szebb mint valaha (Blikk)
Tolvai Reni szingli lett, a közösségi oldalit pedig ellepték a fotók, melyeken bárki láthatja: az énekesnő jobban néz ki mint valaha. Bár ő mindig csodaszép volt.
szept. 11
14:21
Jöhet a Bosszúállók folytatása, és bemutatkozik az új Penge is? – Izgalmas hírek érkeztek a Marveltől! (Promotions)
Négy új film bemutatóját jelentette be a Marvel.
szept. 11
14:24
Több mint 250 külföldi utazhatott el Afganisztánból (ATV)
Újabb, összesen több mint 250 külföldi hagyhatta el Afganisztánt az elmúlt három napban - írta szombati Twitter-üzeneteiben Zalmay Khalilzad, az amerikai kormány afganisztáni különmegbízottja.
szept. 11
14:24
Református elismerést kapott Novák Katalin a szatmári Nagyecseden (Demokrata)
Milotai Nyilas István-emlékérmet vehetett át a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
szept. 11
14:24
Államtitkár: a következő 10-15 évben a vasút áll majd a hazai közlekedés-fejlesztés középpontjában (Növekedés)
A következő 10-15 évben az uniós célokkal összhangban a vasút áll majd a hazai közlekedés-fejlesztés középpontjában - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a soproni vasútállomáson abból az alkalomból, hogy hazánkban elsőként Sopronban állt meg a Vasút európai éve alkalmából a k

Keresés