Október 31-éig meghosszabbítja a kormány a törlesztési moratóriumot a jelenlegi formájában, azt követően pedig, egészen 2022. június 30-áig csak a rászoruló jogosultak vehetik majd igénybe külön nyilatkozattétellel – jelentette be a Facebookon a pénzügyminiszter. Alább olvasható elemzésünk szerint a moratórium szelektív meghosszabbítása hozzájárul
Október 31-éig meghosszabbítja a kormány a törlesztési moratóriumot a jelenlegi formájában, azt követően pedig, egészen 2022. június 30-áig csak a rászorulók vehetik majd igénybe – jelentette be a Facebookon a pénzügyminiszter.
Nincs még egy olyan család a történelemben, melyet oly mértékben üldözött volna a balsors, mint a Kennedyket. Pedig történetük maga lenne a megtestesült álom, 64 éven keresztül mindig volt egy Kennedy az Egyesült Államok Képviselőházában. De sikerüket tragédiák egész sora árnyékolja be.
Az elmúlt időszakban a reflektorfény a kisebb piaci kapitalizációjú részvényekre irányult a magyar tőzsdén, az olyanok, mint a 4iG, az OXO Technologies, vagy az AutoWallis kifejezetten jól teljesítettek, és vállalati sztorikból sem volt hiány. A rali ma is folytatódik és forgalom tekintetében is az látszik, hogy a kis és közepes kapitalizációjú cég
A Gazdasági Versenyhivatal fokozott óvatosságra int, mert újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.
Újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülésijog-tulajdonosokat, fokozott óvatosságra int a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.
Idén a második negyedévben az áru- és személyszállítás teljesítménye egyaránt nőtt az előző évi, alacsony bázishoz képest, a járvány előtti szinttől viszont - különösen a személyszállítás - elmaradt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében.
Az idei évi finanszírozási terv hétfő reggel közölt módosításával párhuzamosan az is kiderült, hogy az Államadósság Kezelő Központ megbízott több nagy nemzetközi banki szereplőt dollár- és eurókötvények kibocsátásának megszervezési előkészületeivel.
Imád utazni, és megmutatni a tájakat, ahol éppen jár. Mindezt igencsak szexin teszi; és nem fogta vissza magát akkor sem, amikor Budapestre látogatott...
Kverneland eke... gabonavetőgép... lazító... és számos más talajművelő eszköz, valamint Massey Ferguson traktorok. A Start-Agro Kft. augusztus végi gépbemutatóján az őszi munkálatokra, és az újdonságokra helyezték a hangsúlyt. Szolnokon láthatták például a gazdálkodók az év traktorának is megválasztott 8S széria erőgépét.
Szentes neve egybeforrt a paprikával. De semmi sincs véletlen, sokéves szakmai munka, összefogás és innováció áll a siker hátterében. A X. Magyar Paprika Napján viszont nemcsak a múlt, a jövő is körvonalazódott.
A főpolgármester a szokásos reggeli videója mellett közölte: „A tegnapi vita győztese az ellenzéki együttműködés. A vesztese Orbán. És ez így van jól.”
Október 31-ig meghosszabbítja a kormány a törlesztési moratóriumot a jelenlegi formájában, azt követően viszont egészen 2022. június 30-ig – csak a rászorulók vehetik majd igénybe – jelentette be a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter a kormány döntését.
A kínai zéró-COVID megközelítés ronthatja az eladósodott kínai vállalatok helyzetét, amelyek egy része már most is bajban van – állítja az S&P Global Ratings hitelminősítő. A vállalat szerint a koronavírus-járvány további terjedésre, és az erre adott szigorú kínai mobilitási korlátozások ronthatják a vállalatok helyzetét.
Nem kevesebb, mint 6 éve röppent fel az első hír arról, hogy az Apple egy elektromos, önvezető négykerekű megalkotásán dolgozik. Alig egy év és rengeteg pletyka után már arról lehetett hallani, hogy leállították a projektet. Azóta is fel-felvetődtek pletykák az almások felől, és most újra szárnyra kapott a hír: ismét megpróbálkoznak egy saját model
A Real Madrid 560 nap után visszatért az idő közben felújított Bernabéu Stadionba. Még tartanak a munkák, még csak a felső karéjokat töltötték meg a madridisták – de Carlo Ancelotti szerint fontos szerepük volt abban, hogy a csapat megtáltosodott a második félidőben.
Az amerikai választók viselkedését erősen befolyásolják az érzelmek. Tavaly még a járványtól való félelem és az erős indulatok jellemezték a tengerentúli polgárokat, idén azonban a szorongás és bizalomvesztés váltotta fel ezeket az érzéseket – derül ki a Cygnal politikai közvélemény- és piackutató vállalat 2020-ban a választások után, majd 2021-ben
A 2021-es MTV Video Music Awards díjátadót 2021. szeptember 12 -én tartották meg a New York-i Brooklyn-i Barclays Centerben. A sztárok most is kihasználták az alkalmat, hogy extravagáns öltözékükkel felhívják magukra a figyelmet.
Az LG Electronics (LG) elindítja a Mission for the Future (Küldetés a jövőért) elnevezésű, startup cégek számára kiírt globális versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják a jövő felé vezető utat megnyitó innovatív technológiákat és üzleti ötleteket. A debütáló megmérettetésnek a vállalat új, Szilícium-völgyi székhelyű innovációs központja, az LG NO
A BKK pert indít az elektronikus jegyrendszer használhatatlansága miatt elúszott több milliárd forint miatt. A német Scheidt & Bachmann céget, az elektronikus jegyrendszer szállítóját nemzetközi választottbíróság elé állítják. A veszteség több mint 9 milliárd forint, a teljes költség pedig mintegy 37 milliárd forintra nőtt.
A Momentum miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán azt írja: nagyon élvezte a tegnap esti miniszterelnök-jelölti vitát, habár tudja, hogy sokan sokkal több vitát, és kevesebb programbeszédet vártak volna. "De azt se feledjétek, hogy nem véletlenül fogtunk mi össze" - tette hozzá.
Persze a szem romlását, illetve legtöbb betegségét nem lehet önmagában tréningeléssel gyógyítani, az azonban tény, hogy egy egészséges szem esetében a látás igenis fejleszthető. Kíváncsi vagy, hogy a tied mennyire jó? Teszteld magad három képünk segítségével.