Augusztusban meghaladta a 702 ezret az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 78 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest; a koronavírus-járvány kialakulása óta ez volt a legforgalmasabb hónap - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
A gazdag nagybácsi, aki levetett ruhákat küld haza Svédországból, és az itthon maradt szegény rokonok, akik sosem bocsájtották meg maguknak, hogy nem az lett belőlük, akinek készültek. Két élethazugság egymással szemben
Nem vagyok macskás ember. Ez így nem teljesen igaz: pontosabb azt mondani, hogy az életem nem alkalmas arra, hogy macskám legyen, de csodálattal adózom kecses mozgásuknak, öntörvényű viselkedésüknek, a kifinomult kommunikációjuknak. Na meg a macskás videóknak, azok közül is különösen egynek, amely Alugalug cat néven hódította meg az internetet, és
Az ökológiai termesztést negyvenmilliárd forint keretösszegű uniós pályázati kiírással segítik jövő év január elsejétől – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapiban. Az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című vidékfejlesztési pályázat társadalmi egyezte
Úgy tűnik, végleg búcsút inthetünk a nyárnak, helyette jönnek a hűvösebb, rövidebb nappalok. Ezek a változások pedig igencsak megviselik a szervezetünket.
A New Balance 574-es cipője számtalan kísérletezésnek nyújtott alapot az évek során. Nincs ez máshogy 2021-ben sem, amikor a NB újra inspirációként használta kedvenc modelljét és megszületett az 57/40, a klasszikus 574-es modern verziója. Ennek a kis kronológiai ütköztetésnek az eredménye az új ‘Decade Clash’ pack, ami sutba dobja a New Balance-re
A járvány gyorsan rávilágított általában a magyar gazdaság, és konkrétan az egészségügy sérülékenységére. Gazdasági szempontból az elmúlt fél évtized prociklikus gazdaságpolitikája nem hagyott tartalékokat a rendszerben sem a monetáris, sem a fiskális politika szempontjából, nem volt kellő mozgástér a válság hatásainak jelentős tompítására. Minderr
Aranyat és ezüstöt szeretne bányászni egy magyar cég a Börzsönyben. A budapesti székhelyű Kft. a napokban tette közzé, hogy számításai szerint 60 milliárd eurónyi, nagyjából 1.900 milliárd forintnyi nemesfémet rejthet a hegy. Arról, hogy mikor és milyen feltételekkel kezdhetnek neki az érc bányászatának, egyelőre nem lehet tudni. Az ATV Híradójának
„Gúnnyal keveredő cinikus megjegyzései ellenére a magyar gazdaság újraindult a járvány legnehezebb hónapjai után” – fogalmazott a parlamenti államtitkár.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/17/5268/
Megszületett a végleges döntés arról, hogy a nemi diszfóriában szenvedő tizenhat éven aluliak elég érettek-e ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzanak arról, hogy pubertásblokkoló kezelésnek vessék alá magukat.
Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolába, hogy beadják a második oltásokat a tanév elején beoltott diákoknak. A diákok már az első oltás során megkapták a második oltás pontos időpontját és helyszínét. Emellett ez a még beoltatlan 12 év feletti diákok számára is újabb lehetőség az oltás felvételére - írja a koronavirus.gov.hu.
Amikor a betörők kiválasztják, melyik lakást rámolják ki, több szempont alapján döntenek. Mutatjuk, mik azok a dolgok, amik az otthonodba vonzzák a rosszfiúkat, és hogyan tudnád biztonságosabbá tenni a lakást.
Az Apple NFT-re hivatkozva tiltja ki a Gnosis Safe alkalmazást az App Store-ból. Lukas Schor termékfejlesztési vezető elmondása alapján az Apple azért blokkolja az alkalmazást, mert az képes megjeleníteni NFT-ket. Az Apple a héten jelentette be az új iPadeket és…
Jövőre különböző fejlesztésekkel együtt bő 1000 milliárd forint áramlik a magyar felsőoktatásba, és a kormány kész maradéktalanul befogadni (!) az egyetemek 2700 milliárd forintnyi következő évekbeli fejlesztési előterjesztéseit, így a GDP-arányos éves felsőoktatási ráfordítás 1,8% lenne, ami több, mint duplája az uniós átlagnak – jelezte egy pénte
Felpörgött a hazai startup világ. A magyar alapítású, de regionálisan szolgáltató üzletfejlesztő és oktatóközpont, a Green Brother nemzetközi piacokra, befektetések elnyerésére felkészítő – és szeptember 9-én, a potenciális befektetők előtt megtartott Demo Day-el záruló - Accelerator programjában három új, nagy jövő előtt álló magyar fejlesztés mu
"Jobb, ha van harmadik oltás, mint ha nincs" – ezt mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A vakcina jelentőségét a szakemberek sem vitatják, ám abban eltérőek a vélemények, hogy milyen további intézkedésekre lenne szükség. Az elmúlt huszonnégy órában 479 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 5 beteg. Az ATV Híradójának riportja.
Az év legmenőbb tettjét hajtotta végre ez a légitársaság: modernizálta a stewardessek öltözékét, hogy ezentúl ne kelljen hosszú órákon át kiskosztümökben és magassarkú cipőkben dolgozniuk!
Egyes orvosi szakterületeken szinte megkerülhetetlen, máshol alig vesszük igénybe a magánegészségügyi szolgáltatásokat – az NN Biztosító kutatásából pontosan kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája.
A hazai hiteltörlesztési moratórium már eddig is világcsúcstartó volt, de ezt a kétes dicsőséget az Orbán-kormány még tovább nyújtotta azzal, hogy egészen 2022. június 30-áig nem kell fizetni a bankok felé az adósságokat - igaz, már csak a rászorulóknak. Azzal is kedvez ugyanakkor a népnek, hogy visszamenőleges hatállyal csökkenti a bankok által a
Sokan emlegetik az 1990-ben felküldött Hubble utódjaként a James Webb űrtávcsőt. Ebben van is valami: a már egyre többet betegeskedő, de mégis az emberiség egyik legjobb találmányának tartott eszköz felett lassan eljár az idő. Decembertől pedig minden bizonnyal rengeteg újdonságot tudhatunk meg az univerzumról. A Nasa első igazgatójáról, J
Az Izraelbe induló gép október 6-tól, a többi október 31-től repül hetente többször is, a londoni a hét minden napján. A beutazási feltételek a járatok indításáig változhatnak, ezért azt kérik az utasoktól, hogy tájékozódjanak a célország konzuli honlapján. A Wizz Air járatain továbbra is kell maszkot viselni - írták. A Wizz Air az idén már több ú
A Szovjetunió nem felszabadító hadjáratot indított Lengyelországban 1939. szeptember 17-én, hanem a hitleri Németországgal szövetkezve támadást intézett ellene – reagáltak a lengyelek.
A szemet közvetlenül érő hatások mellett a kényelmetlen szék, a nem megfelelő csuklóalátámasztás, a monitor rossz helyzete is gyakran nyilvánul meg szemészeti panaszokban.
Több mint 700 000 utas és stabil cargo forgalom jellemezte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér augusztusi eredményeit. A számok alapján emelkedő utasszámról és stabil légiáru forgalomról beszélhetünk. Augusztusban 702 524…