Tönkre akarja tenni a magánszállásadókat a Szálloda Szövetség - mondta Schumicky Balázs a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában. Az Apartmankiadók Egyesületének elnöke szerint a Szövetség javaslata a szektor gyors halálát jelentené.
A TV2 Totem című műsora a végéhez közeledik, ám a Farkasok csapata továbbra is tartja egymással a kapcsolatot. Most egy különleges dologba vágtak bele.
Szombaton és vasárnap reggel fél héttől délután fél kettőig mossák az Árpád hidat, emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Császár Attila, a Hír TV akkori tudósítója testközelből követte az eseményeket. Elmondja: "annak a fajta aggódásnak, amit a jelenlegi baloldal megfogalmaz a kormánypárttal szemben, a jelét sem láthattuk 2006-ban”.
Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában - jelentette ki Bostjan Koritnik közigazgatási miniszter pénteken Ljubljanában. Hangsúlyozta: a negatív teszt nem lesz elég.
Az 1992-ben mindössze 100 000 Ft törzstőkével alapított vállalkozás mára a legdinamikusabban fejlődő hazai cégcsoportok közé tartozik, melyet folyamatos innováció, nyitottság és családias hangulat jellemez. Harsányi Zsolttal, az AXIÁL Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatójával beszélgettünk az elmúlt időszak fejlesztéseiről és a cég legújabb szolgálta
Harminc iskolában több mint 4700 könyvet távolítottak el a könyvtárak polcairól. „Láng által tisztító szertartást” tartottak most, a 21. század első felében.
Hét plenáris előadás, négy élőben közvetített kerekasztal-beszélgetés, 22 előre rögzített, tematikus szekció és összesen 136 előadó – számokban így néz majd ki az 59. Közgazdász-vándorgyűlés.
A NATO-főtitkár kérésének eleget téve Magyarország húsz lélegeztetőgéppel segíti Moldova koronavírus elleni védekezését, hogy az ország ellenállóbb legyen a világjárvánnyal szemben - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kisinyovban.
Teljesen új zenei irányzatra váltott a The Biebers: a legfrissebb, Későn érkezem című daluk ugyanis nemcsak műfajilag, hanem a hozzá készült videoklip tekintetében is új fejezetet nyit a banda történetében.
A Harry Potter-könyvek szerzőjének könyvei világszerte 500 milliónál is több alkalommal találtak gazdára, ezzel minden valószínűség szerint J. K. Rowling a legsikeresebb, és legismertebb kortárs szerző.
A csodálatos Sir Anthony Hopkinsnak számos felejthetetlen alakítást köszönhetünk pályafutása során, az 1968-as debütálásától kezdve egészen napjainkig. S továbbra is évről évre egyedülálló játékéval járul hozzá a filmvilághoz. Szinte lehetetlen kiválasztani a legjobb ötöt, így csupán öt remek filmet választottunk, amelyben imádtuk a színészt.
A jövő kormányzati támogatásai, programjai és pályázati lehetőségei is biztosítják, hogy az elmúlt tíz év harmonikus gazdasági növekedése folytatódhasson Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, Pécsen.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/17/5266/
Csordás mellett Jámbor András (MSZP–Párbeszéd–Szikra Mozgalom), Demeter Márta (LMP–Jobbik) és Manhalter Dániel (DK) küzd majd ebben a körzetben a szavazatokért, de nekik nincs ilyen videójuk.
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt a Mohácsi Járásbíróság egy férfit, aki 2008 és 2010 között huszonkét sértettől csaknem 300 millió forintot csalt ki. Az ítélet nem jogerős.