A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) kártérítési pert kezdeményez a korábbi főtitkár, és női szövetségi kapitány, Juhász Gábor ellen a sportszervezetet ért gazdasági hátrányokért.
A következő hazai vb-selejtezőn, Albánia ellen nem lehetnek nézők. További egy mérkőzésre hasonló büntetést szabott ki a FIFA, de annak végrehajtását két évre felfüggesztették. A magyar szövetség ezen kívül 200 ezer svájci frankos bírságot is kapott.
A közösségi média platformokon sok kritika éri azokat, akik hezitálnak a vakcina felvevésével. Annak azonban, hogy valaki fél felvenni a védőoltást, sokkal komolyabb háttere lehet. Kutatók mérték fel, hogy mi lehet az oka a hezitálásnak, és az eredmények azt mutatják, hogy azokat is meg lehet érteni, akiknek kétségei vannak, mivel gyakran ezek az o
A volt médiavállalkozó és a szintén vádlott Portik Tamás a rögzített telefonbeszélgetések alapján egymást manipulálhatták. Az igazságügyi pszichológus szakértő mindkettőjüket szenzitív paranoid személyiségként írta le a mai tárgyaláson. A vád koronatanúját is beidézte a bíróság, de őt kérésére zárt tárgyaláson hallgatták meg.
A Pedagógusok Szakszervezetének egykori főtitkára szívesen lett volna közös ellenzéki jelölt, de ha a Jobbik is benne van az összefogásban, akkor nem. Szöllősi Istvánné egy civil egyesület jelöltjeként indul majd a 2022-es parlamenti választáson Budapest 3-as választókerületében.
Ha épp egy új termék vásárlását vagy szolgáltatás igénybevételét fontolgatja, járjon utána hogyan tud pénzt spórolni összehasonlító oldalak használatával.
Vadonatúj menedzsmentszemléletet és megerősödött tőkeszerkezetet eredményezett a tulajdon és az operatív irányítás átadásával járó átszervezési folyamat a Szatmári Konzervgyár Kft. és az EKO Konzervipari Kft. esetében - derült ki a Hiventures-Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021 konferencia egyik panelbeszélgetéséből.
A Google nemsokára a teljes androidos ökoszisztémában bevezeti azt a biztonsági funkciót, amely automatikusan visszavonja a régóta nem használt alkalmazások engedélyeit.
Hatheti mélypontról jött vissza és erősödni kezdett a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kamatdöntő ülésről kiadott közleményben jelezte, hogy 40 milliárd forintról 50 milliárd forintra csökkenti a kötvényvásárlási program havi keretösszegét, valamint fokozatosan kivezeti a forintlikviditást nyújtó swapeszközt.
Ismét összegyűjtöttükx előző hét legizgalmasabb internetes bejegyzéseit: múlt héten megtudhattuk, hogy miért nem volt nyár 1816-ban, hogy mi történik a lábainkkal, amikor pihenünk, illetve, hogy miképp készülnek a környezettudatos samponok.
Az elmúlt hetek egyértelműen a baloldal gyengülését és a kormánypártok erősödését mutatják az e-benchmark szeptemberi, a Demokrata megbízásából készült felmérése szerint.
Biztosan emlékszünk mindannyian a COVID-19 elleni egyik oltással kapcsolatos tavaszi riadalmakra, aminek következtében sokan, akik ezt az oltást kapták, recept nélkül kapható vérhígítót kezdtek szedni.
Az állampapír-vásárlások heti célmennyiségét szeptember 27-től 10 milliárd forinttal, 40 milliárd forintra csökkentik, és a forintlikviditást nyújtó swapeszköz fokozatos kivezetésével szűkítik a forintlikviditást – döntött a Monetáris Tanács.
Top 20-as listát készített Európa legjobb fürdőiről az egyik legnagyobb nemzetközi útikalauz. Két magyar fürdő is szerepel a rangsorban, a harmadik és a hetedik helyen.
Október 1-jén jön a Glamour exkluzív, limitált kiadványa, amely egy olyan különlegesség, amit megőriz az ember, és újra és újra átlapozgat, hiszen az offline az új luxus!
Ezzel a sokkoló megjegyzéssel jellemezte egy brit élelmiszeripari cég a földgáz drágulása nyomán előállt, és az egész élelmiszer-ágazatot sújtó szén-dioxid-válságot.
Hatheti mélypontról jött vissza és erősödni kezdett a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kamatdöntő ülésről kiadott közleményben jelezte, hogy 40 milliárd forintról 50 milliárd forintra csökkenti a kötvényvásárlási program havi keretösszegét, valamint fokozatosan kivezeti a forintlikviditást nyújtó swapeszközt.
A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn - közölte az MVM kedden az MTI-vel.