2021. szeptember 21. kedd

szept. 21
6:42
Várkonyi Andrea új feladatot kapott (Blikk)
Az egykori tévés ezúttal egy, az oktatás területén tevékenykedő szervezetet hozott létre, amelyben saját maga is kiemelt fontosságú feladatot kapott.
szept. 21
6:42
Az Év Biztosítója 2021 – A Groupama Biztosító ötödször részesült a MoneyMoon Awards rangos elismerésében (Márkamonitor)
2021-ben a MoneyMoon Awards-on a Groupama Biztosító nyerte el a legtöbb kategóriában az első helyezést, így 2014, 2018, 2019 és 2020 után immár ötödik alkalommal az Év Biztosítója címmel is elismerték a Groupama Biztosító tevékenységét. A MoneyMoon által értékelt és díjazott 23 biztosítási eszközalap kategóriában a Groupama Biztosító hat eszközalap
szept. 21
6:42
Hogy egy klasszikust idézzünk: mibű? A balkánon terjeszkedik a 4iG (Mínuszos)
Dél-kelet-európai it-piacra lép a 4iG Nyrt., miután előzetes megállapodást kötött a belgrádi központú TeleGroup informatikai, és hálózatfejlesztő vállalatcsoport hetven százalékos, többségi tulajdonának megvásárlására. Az akvizíció a TeleGroup átvilágítását, a végleges szerződés megkötését, illetve a szükséges versenyhivatali jóváhagyásokat követőe
szept. 21
6:42
Új akkumulátor-laboratóriumok (newtechnology.hu)
Európa egyik legkorszerűbb akkumulátorcella-kutatási és -fejlesztési laboratóriumát nyitotta meg szeptember 13-án Salzgitterben a Volkswagen Group Components. A vállalat ezzel tovább bővíti akkumulátortechnológiai szakértelmét és újabb lépést tesz az elektromos mobilitás céljait szolgáló, saját akkumulátorcelláinak fejlesztése és gyártása felé. A V
szept. 21
6:48
Időjárás ma: nem sok napsütésben lesz részünk – Mutatjuk, mire számítson! (Blikk)
Az időjárás-előrejelzés szerint felhős idő vár ránk, helyenként csapadékra is számíthatunk.
szept. 21
6:48
A veszélyhelyzet meghosszabbítása lesz a téma a parlamentben (Infostart)
Az Országgyűlés kedden kezdi tárgyalni a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról szóló kormányzati javaslatot.
szept. 21
6:48
Tarolt a könyvkiadás a pandémia évében (ATV)
Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. Jellemzően öt-hatezer forintot költenek a vásárlók egy könyvvásárlás során - derül ki a Világgazdaság keddi számában olvasható összeállításból.
szept. 21
6:48
Ezért tért mindig vissza Ted Bundy a gyilkosságai helyszínére (Femcafe)
Nincsenek szavak azokra a szörnyűségekre, amiket Ted Bundy véghezvitt - cikkünkből a teljesség igénye nélkül te is bepillantást nyerhetsz egy sorozatgyilkos elméjébe, aki saját szavaival ismerte be a borzalmakat és motivációját is.
szept. 21
6:51
Népszava: Eddig hat korrupciógyanús esetre derült fény a fővárosban (SzMo)
A Főtáv két, a közterület-fenntartó, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.
szept. 21
6:51
Az orosz búza ára tizedik hete emelkedik (Agrofórum)
Az orosz 12,5 százalékos fehérjetartalmú búza a fekete-tengeri kikötőkben október eleji szállításra tonnánként 301 dollár volt múlt héten fedélzeten átadva (Fob). Ez az előző hetihez képest 1 dolláros drágulás - közölte az Ikar mezőgazdasági tanácsadó cég.
szept. 21
6:54
Érdemes figyelni: a hurutos megbetegedés tünetei keverhetők össze a Covid tüneteivel (Blikk)
Az ősz beköszöntével egy másik vírus is terjed az országban, ami könnyen összetéveszthető a Covid tüneteivel.
szept. 21
6:54
6 tipp, hogy a hideg hónapokban is megőrizd a testi-lelki egészségedet (Glamour)
Ha a hideg őszi és téli hónapokban te is érezted már úgy, hogy fáradékonyabb vagy és kevesebb az energiád, akkor érdemes elkezdened dolgozni azon, hogy felkészültebben érjék a testedet és a lelkedet is a borongósabb, sötétebb nappalok és éjszakák. Ha már van egy jól bevett napi rutinod, azt is felturbózhatod, viszont ha még nincs, akkor főleg haszn
szept. 21
6:54
A járvány alatt beragadt SZÉP-kártyás pénzeket nyáron költötték el, ez is drágította a szállodákat és éttermeket - Friss hírek 2021. szeptember 21. 06:46 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/21/5294/
szept. 21
6:57
Bejött az élet: Várkonyi Andrea újabb érdekeltséggel gyarapodott (Nyugati Fény)
Az igazi aranyásó.
szept. 21
7:00
Hivatalos: ebben az esetben többé nem kell karanténba vonulniuk a kontaktszemélyeknek (Femcafe)
Az új szabályozásról a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatta az Rtl Klub Híradóját.
szept. 21
7:03
Robbanás volt a kiskörei vízerőműben, többen megsérültek (Növekedés)
Robbanás történt hétfő délután a kiskörei vízerőműben, többen megsérültek - tájékoztatott a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.
szept. 21
7:03
Szombaton is fizetőssé tennék a parkolást Bécsben (Autószektor)
A szombati díjköteles parkolás fő követelői a Bécsi Zöldek. Szerintük fizetniük kell azoknak a vidékieknek, akik autóval érkeznek bevásárlókörútjukra Bécsbe. Az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) is értelmét látja a parkolás fizetőssé tételének szombati napokon. Szerintük minél közelebb parkolunk a város központjához, annál többet kellene fizetnünk. F
szept. 21
7:06
Hat korrupciógyanús eset lehetett Budapesten a 2019 őszi önkormányzati választások előtt (Menedzsment Fórum)
A Főtáv két, a közterület-fenntartó, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.
szept. 21
7:06
Szijjártó Péter: újabb illegális migrációs hullámmal fenyeget (Infostart)
Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei a jelek szerint ennek még mindig nem mérték fel a veszélyét megfelelően - jelentette ki Szijjártó Péter New Yorkban.
szept. 21
7:06
EU-s támogatásból segítené a román kormány a magyar gyerekek román nyelvtanulását (ProfitLine)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) kezdeményezésére európai uniós alapokból segítené a román kormány a nemzetiségi, ezen belül a magyar gyerekek román nyelvtanulását, amely célra egy 10 millió euró összértékű projektet hirdettek meg - közölte hétfőn a romániai magyar érdekvédelmi szervezet.
szept. 21
7:06
Videó: rengeteg embernek fogalma sincs, mikor tud újra törleszteni a hitelmoratórium után (Portfolio)
A hitelmoratóriumot igénybe vevők 36 százaléka még nem tudja, mikor tudná újrakezdeni a törlesztést, derült ki az Intrum felméréséből. A megkérdezettek többsége inkább az tartozásai növekedéséről és megtakarításai csökkenéséről számolt be 2021-ben, a legnagyobb arányban a magas jövedelmű keresők tudták növelni a vagyonukat.
szept. 21
7:08
Széchenyi Alapok: jöhetnek a generációváltó cégek és zöld beruházások (Portfolio)
Jelentős hatással voltak a koronavírus hónapjai a befektetési aktivitásra és a cégek működésére is – mondta el a Portfolio-nak Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója. Voltak cégek, amelyek ki tudták használni a kínálkozó lehetőségeket, például olyan gyártási technológiákba ruháztak be, amelyekkel azonnal reagálni tudtak a kialakult
szept. 21
7:09
Dokumentumfilm készült minden idők egyik legolvasottabb magyar írójáról, Fekete Istvánról – Előzetes itt (Helló Magyar)
Egészestés dokumentumfilm készült Fekete Istvánról, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet életre hívójáról, a magyar erdész-vadász irodalom elismert művelőjéről - ELŐZETES ITT!
szept. 21
7:12
Útinform: baleset a M1-es autópályán és az M4-es autóúton is (Blikk)
Erre kell számítani az utakon kedd reggel.
szept. 21
7:12
Megszoktuk az erős ügyfél-hitelesítést, de vannak kérdéseink az online vásárlással kapcsolatban (Márkamonitor)
Legyen szó személyes vagy online fizetésről, 2021-ben nagy előre lépések történtek az elektronikus fizetés fejlődésében. A változások tudatosságot is igényelnek – erre hívja fel a figyelmet a Visa és az OTP Mobil közös kutatásában. Annak ellenére, hogy a felnőtt korú, bankkártyával rendelkező lakosság 96 százaléka vásárolt már online, a biztonságos
szept. 21
7:15
Alig maradt ép porcikája a milliárdosnak, miután szétrobbant a bicikligumija (Promotions)
Tizenegy csontja tört el, kilyukadt a tüdeje, és szinte haldoklott az esés után.
szept. 21
7:15
Az uniós jogot nem úgy kapjuk, mint a tízparancsolatot (Mandiner)
Az európai jog a nemzeti jogrendek és jogi kultúrák örökségéből táplálkozik – mondja Peter M. Huber német alkotmánybíró, akivel a szubszidiaritás elvéről és az európai integrációról beszélgettünk.
szept. 21
7:18
Több könyvet adtak ki, de kevesebbet olvastunk (Infostart)
A járvány negatív hatásai után az idei év már jónak tűnik a könyvpiacon.
szept. 21
7:21
A kormány határozhatja meg, hogyan oktassák a pedagógusokat az egyetemen (SzMo)
Egy rendeletmódosítással változtatnak az eddigi szabályozáson.
szept. 21
7:21
Szijjártó: Újabb illegális migrációs hullámmal fenyeget az afganisztáni helyzet (Mandiner)
A külügyminiszter szerint a dél-ázsiai ország egyre súlyosabb válságban van, egyre több ember szorul humanitárius segélyre, illetve a terrorfenyegetettség is fokozódik.
szept. 21
7:24
Hűvös, felhős, esős napok jönnek, de hétvégére újabb meglepetést tartogat az időjárás (Háziállat)
A hét igen hűvösen indult, de csütörtöktől változás áll majd be.
szept. 21
7:24
A Covidnak jelenleg annyi áldozata van az USA-ban, mint a spanyolnáthának volt (ATV)
A Covid-19-betegségnek ugyanannyi amerikai áldozata lett mostanra, mint az 1918-19. évi spanyolnátha-járványnak volt: körülbelül 675 ezer - mutatott rá hétfő este az AP amerikai hírügynökség.
szept. 21
7:27
Kohán Mátyás: A magyar informatikai rendszereken átok ül (Mandiner)
Aki Magyarországot kormányozni akarja, annak ideje kikászálódnia végre az informatikai analfabétizmusból.
szept. 21
7:30
Kevesebb autó készül, mégis nő az OEM-ek profitja (autopro)
Érdekes helyzet alakult ki az autópiacon, ám a chiphiány további elhúzódásával rosszabbra fordulhatnak a dolgok.
szept. 21
7:30
A rajongók odáig vannak: ikrekkel várandós a gyönyörű Ashley Graham (Joy)
Nagy az öröm a modell családjában: Ashley Graham másodszor is várandós, ám most kiderült, ezúttal ikrek érkeznek hozzájuk!
szept. 21
7:30
Phileas Fogg újra elindul a Föld körül (Könyves Magazin)
Október 10-én lesz a premierje annak a nyolcrészes sorozatnak, amely Jules Verne klasszikusát dolgozza fel. A Nyolcvan nap alatt a Föld körülnek itt az első teasere.
szept. 21
7:30
A gyorséttermek miatt zsugorodhatnak a világ legmagasabb emberei (Hamu és Gyémánt)
Hollandia nagyhatalmi pozíciója meginogni látszik. 1958 óta a hollandok töretlenül tartják pozíciójukat a világ legmagasabb embereinek listája élén – egyszer megbocsátható botlásuk az 1967-es év volt, ahol a férfiak a második helyre kerültek. Most ugyan jó hír lehet az ország számára, hogy a sikeres magasra növés 2020-ban is tart, de bal
szept. 21
7:30
Az uniós külügyminiszterek a jelek szerint még nem mérték fel a veszélyt (Demokrata)
Videó! Az uniós külügyminiszterek a jelek szerint az afgán migrációs hullámnak még mindig nem mérték fel a veszélyét megfelelően – mondta Szijjártó Péter.
szept. 21
7:33
Direkt36: A NER-elit luxusutazásai után évek óta nyomozó fotós-újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel (SzMo)
Németh Dániel lefotózta többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert is.
szept. 21
7:33
„Egy jobb gyilkosság helyszínén mindig van ilyen” – Mosás régen és most (WMN)
Hamu, krétapor, hagymalé, tej, ecet, citrom, burgonyaliszt, só, szódabikarbóna, alkohol, disznózsír mi bennük a közös?
szept. 21
7:36
Csúszhat a 3-as metró befejezése (Infostart)
A mostani helyzet szerint 2023 tavaszán használhatják ismét az utasok a teljes vonalat.
szept. 21
7:36
Három képviselő mentelmi jogáról is tárgyalnak az Országgyűlésben (Demokrata)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását is.
szept. 21
7:39
Soha nem adtak ki ennyi könyvet, mégis kevesebb fogyott a pandémia alatt (Forbes)
Nagyot ment az online értékesítés, de a bolti eladás kiesését nem tudta behozni. Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont
szept. 21
7:42
Adózási határidők 2021. szeptember 27. és október 3. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
szept. 21
7:42
Már halálosabb a koronavírus, mint a spanyolnátha az Egyesült Államokban (Portfolio)
A Covid-19-betegségnek ugyanannyi amerikai áldozata lett mostanra, mint az 1918-19. évi spanyolnátha-járványnak volt: körülbelül 675 ezer - mutatott rá hétfő este az AP amerikai hírügynökség.
szept. 21
7:42
Hihetetlen: így nézett ki Németh Szilárd 25 évvel ezelőtt (ATV)
A Fidesz alelnöke közösségi oldalán emlékezett meg házassági évfordulójáról.
szept. 21
7:42
Egyre nagyobb áruhiteleket vesznek fel a magyarok (Márkamonitor)
Az év első hét hónapjában 20 000 forinttal, 170 000 forintra emelkedett az átlagosan igényelt áruhitelösszeg az előző év azonos időszakához képest az egyik óriás hazai műszaki áruházlánc, a MediaMarkt tapasztalatai szerint. A vásárlók jellemzően a nagyobb értékű háztartási gépek, számítástechnikai eszközök és szórakoztató elektronikai készülékek vá
szept. 21
7:45
Hosszú tenyészidejű gyökérzöldségek őszi talaj-előkészítése és trágyázása I. (Agrofórum)
Jogosnak tartom napjainkban is azt a megállapítást, amely szerint mi kertészek nem fordítunk kellő figyelmet a talajok művelésére, ilyen vonatkozásban az őszi talaj előkészítésére sem, pedig az aprómagvú, nehezen csírázó, a talaj iránt igényes gyökérzöldségek sikeres termesztésének alapvető feltétele. Nem szabad a fajta vagy a növényvédelem jelentő
szept. 21
7:45
Így néz ki a zseniális Harrison Ford 23 évvel fiatalabb felesége, a gyönyörű Calista Flockhart (Promotions)
A színész és felesége 2010-ben házasodtak össze.
szept. 21
7:45
Az egyetemi modellváltás történelmi lehetőség Magyarországnak - Bódis József írása (Növekedés)
A magyar felsőoktatás minden szereplője számára világos, hogy a következő évek egyik legfontosabb nemzetépítési programja egyetemeink megújítása és megerősítése lesz. Hazánk versenyképességét jelentősen befolyásolja az, hogyan és milyen eszközökkel tudunk reagálni az egyre határozottabban megjelenő digitális és globális kihívásokra. A világméretű v

Keresés