Ember legyen a talpán, aki kibogozza, mit akart mondani az Orbán-rendszer egyik vezérideológusa. Annyi biztos, hogy mindenki találhat a beszédében neki tetszőt, mert elmondott mindent és annak az ellenkezőjét is.
A Formula–1-es nagydíjak közül a monacói az egyetlen, ami nem pénteken, hanem már csütörtökön elkezdődik. A hagyomány 1950 óta tart, ezen változtatnának most 2022-től. Történelmi változtatást jelentett be Stefano Domenicali,
Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) szerdán elutasította Jakab Péter Hadházy Ákos felvetéseire alapozott beadványát, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje, Tóth Csaba tehát továbbra is megfelel az ellenzéki előválasztás etikai normáinak. Tóth most is parlamenti képviselő, kétszer is legyőzte a Fideszt Zuglóban, így joggal bízik abban,
Szlovákiában több megyében is kórházi ágyakat kell átcsoportosítani a Covid-betegek részére, mivel ismét emelkedik az orvosi ellátásra szorulók száma. Az aktuális hétnapos átlag 900 új pozitív eset naponta, de jövő héten várhatóan ezer körül lesz a napi esetszám. Egyelőre nem tervezik ugyanakkor a védőoltás kötelezővé tételét.
A Magyar Telekom 2022 második félévétől nem tartja fent tovább 3G hálózatát; a 3G technológia kivezetése a korlátos frekvenciakészlet szempontjából hatékonyabb kihasználást jelent, hiszen a felszabaduló sávokat hosszabb távon 4G-re, 5G-re lehet majd használni – közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Sepsiszentgyörgy – Elképesztő csata után története során először került a női kosárlabda Eruroliga csoportkörébe a KSC Szekszárd. A magyar együttes hosszabbítást követően verte szerda este 63-56-ra az ACS Sepsi együttesét Sepsiszentgyörgyön, és mivel korábban a török Kayserit 80-70-re is felülmúlta, a selejtező győzteseként tuvábbjutott, sztárok el
Újabb étterem kapott Michelin-csillagot Szlovéniában, a korábbi díjazottak pedig sikeresen megtarthatták csillagjukat - adta hírül a Delo című szlovén napilap csütörtökön.
Tavaly az egész síszezon elmaradt Olaszországban, mivel a járvány miatt bezárták a síterepeket. Idén az olasz síterepek ezt szeretnék elkerülni. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy idén nem marad el a síszezon, azonban védettségi igazoláshoz vagy negatív teszthez kötik a síelést.
Benny Lauth. Emlékszik még valaki erre a focistára? És arra, hogy játszott a Ferencváros csapatában? A fiatal korában csodagyereknek kikiáltott játékos akkor került a magyar bajnokságba, amikor már itt sem tudott maradandót alkotni. Most a magyar bajnok ismét egy olyan német játékost igazolt, akit pályafutása kezdetekor a jövő világsztárjának gondo
Az egyik legrosszabb átoltottságú európai uniós tagállamban még az egészségügyi személyzet jelentős része sem volt hajlandó felvenni az oltást, most pedig szakemberhiány van az osztályokon. „Azt hittem, hogy ha három
A jövő évtől kezdődően, a monacói Forma-1-es nagydíjon is a többi helyszínen megszokott lebonyolítás szerint, azaz pénteken rendezik majd a szabadedzéseket.
Dolores Aveiro, Cristiano Ronaldo édesanyja a korábbiakban általában kerülte a nyilvánosságot, de az utóbbi időben megnyílt, s több történetet is megosztott világhírű fiáról és a családjáról. A Marca szemezgetett belőlük.
„Büszke a forradalmi múltjára”, ami során „legalább 83 embert ölt meg”, de az ún. Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, „hatalmas manipulációnak” nevezte, és nem ismerte el a bűnösségét.
A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.
Az Egyesült Államok Űrparancsnoksága és Űrereje komoly technológiai innovációval néz szembe; az Excel táblázatot lecserélve a hatalmas mennyiségű adatot digitális vállalati architektúrává alakítják át.
A Telekom Veszprém 32-29-re kikapott a lengyel Lomza Vive Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, csütörtökön.
Vissza kell térnünk a hithez, a családhoz, hogy legyen részünk szeretetben, és legyen miben reménykednünk - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált műszaki laboratóriuma tízféle LED-lámpa kezdeti fényáramát vizsgálta, ebből kiderült, hogy az árucikkek mindegyike eleget tett a fényáramra előírt követelményeknek, és megfelelt a csomagoláson feltüntetett paramétereknek.
Érdekes ügynökjelentés látott napvilágot a nyolcvanas évekből. Ebből kiderül, hogy a csikidám királyát, Szikora Róbertet is megfigyelte a titkosszolgálat. Az énekes azért keltette fel a III/III-as ügyosztály érdeklődését, mert frissen alapított zenekarát egy ügynök olyan gyanús punkbandának vélte, amely lázítja a fiatalokat. „Vad punkzenét játszó”
Hazánkban 2020. év végén megközelítőleg 4 millió személygépjármű vett részt a közúti közlekedésben, és ahogy nő az autók mennyisége, úgy emelkedik a közúti balesetek száma is. Egyre több panasz hangzik el autósok, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok szájából egyaránt, hogy veszélyes a hazai közlekedés, amelyben legfőbb kockázatként az emberi tény
Ismert, hogy a bőrdaganatok száma évről évre növekszik. Ezek közül is kiemelhető a melanoma malignum előfordulásának növekedése. Becslések szerint Magyarországon évente minden 100 000 emberből 10-12-nél alakul ki melanoma. Egyes jóslások szerint az új esetek száma tízévenként akár meg is duplázódhat.
Az iskoláskor eléréséig 20 gyermekből egynél tapasztalható az egyik fület érintő halláscsökkenés. - derült ki a Washington University School of Medicine kutatói által készített felmérésből.
Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 97,0 milliárd forint hiánnyal zárt, amely alig különbözik az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forintot tett ki a deficit, a tavalyi 2270,3 milliárd forintnál 369,6 kevesebbet - erősítette meg csütörtökö
Észak-Macedónia teljes lakosságának mintegy 40 százaléka kapta meg valamely koronavírus elleni védőoltás legalább egy adagját - közölte csütörtökön az ország egészségügyi minisztériuma.
Sokan bevallják, hogy önbizalom problémákkal küzdenek, még többen nem. De miben is nyilvánul meg, ha valaki önbizalom-hiányos? Nem csak abban, hogy visszahúzódó. Sokszor pont hangadó, hangos, központi figura. De hogyan reagálj, hogyan éld meg azt, ha valaki beszól?
A tömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, amely jobb esetben nem érinti a fogak mélyebb rétegeit. Néha azonban olyan nagy lyukat kellene betömni, ami a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már nem megy. A megoldásokról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa beszélt.
Végre újra boldog Maros Gábor. A színművész-operaénekes hálás a sorsnak, hiszen rendeződött a magánélete, kibékültek a feleségével. Ráadásul csodás gyógyulással sikerült felépülnie sztrókja után.