2021. szeptember 24. péntek

szept. 24
7:12
Harmadik évadjával jelentkezik az Egyszer lent! (Márkamonitor)
Harmadik évadjával startol az első hazai történetmesélős podcast műsor, az Egyszer lent. Az új szériában összesen nyolc rész lesz, amelyekben Lovas Rozi vendégei életük legsötétebb pillanataiba avatják be a hallgatókat, elárulva azt is, hogyan sikerült visszatérniük a gödör legmélyéről. A Betone Studio podcastja kéthetente jelentkezik majd új része
szept. 24
7:12
Tejtermelés és tejipar – nem bizakodhatunk csak a támogatásban (Agrofórum)
A magas önköltség, a szigorodó környezeti követelmények és az alacsony jövedelmezőségű tejfeldolgozás is komoly kihívást jelent a tejágazat számára. Az Otp Agrár szakértőinek termékpálya-elemzése a tejfeldolgozást fejlesztő beruházási támogatások haszna mellett ezek kockázataira is felhívja a figyelmet.
szept. 24
7:12
Jövőre érkezhet a hajlítható kijelzős iPhone (GSMring)
Már egy ideje pletykálnak arról, hogy az Apple is új hajlítható kijelzős készüléken dolgozik, amit nemsokára be is mutathat. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk róla. A Samsung már a harmadik generációs hajlítható kijelzős készülékét mutatta be, míg az Apple egyet sem. Több kínai gyártó tervez még az idén piacra dobni ilyen típusú terméket, így az
szept. 24
7:12
Megmutatjuk, hogy vannak családpárti erők – Novák Katalin a Mandinernek (Mandiner)
A magyarok többsége számára egyértelmű, hogy nem a bevándorlás a válasz a fogyatkozó magyarság problémájára – véli a családügyi miniszter, akit a demográfiai csúcs apropóján kérdeztünk.
szept. 24
7:18
Orbán Viktor gazdaságpolitikája péntek este osztályzatot kap (Menedzsment Fórum)
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő. A cég 2021-re összeállított menetrendjében ez lesz a magyar államadós-besorolás idei második felülvizsgálati időpontja.
szept. 24
7:18
Megvan a kormánydöntés a családi szja-visszatérítésről - bővebb kör, összegek (Infostart)
Bevezetésének feltétele, hogy az idei gazdasági növekedés elérje az 5,5 százalékot.
szept. 24
7:18
Lóféreghajtót rendelt koronavírus ellen egy budapesti gyógyszerész: büntetőeljárás indult ellene (Blikk)
A tablettákat soha nem kapta meg, és a rendőrség házkutatást tartott nála. Az állatgyógyászatban használatos parazitaölő szer nem alkalmas a koronavírus kezelésére.
szept. 24
7:18
Valóra vált álom: Megan Fox félmeztelen képeket rakott ki magáról, ráadásul Kourtney Kardashian is vele tartott (Promotions)
Megan Fox hihetetlenül dögös fotókon szerepel Kourtney Kardashiannel.
szept. 24
7:24
A kormány döntött a családi adóvisszatérítés részleteiről: kiderült, kik a jogosultak (Blikk)
A pénzügyminiszter közölte, hogy a visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult, ha pedig a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, mindketten visszakapják a befizetett szja-t.
szept. 24
7:24
Blikk: Spanyolországba költözött Orbán Ráhel és családja (ATV)
Elköltözött Magyarországról, és Spanyolországban telepedett le Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István, valamint három gyerekük – írja a Blikk.
szept. 24
7:24
Blikk: Spanyolországba költözött Orbán Ráhel és családja (SzMo)
A bulvárlap szerint Orbán Viktor legidősebb lánya a családjával Marbellán telepedett le.
szept. 24
7:24
A brit baromfitenyésztők a szén-dioxid-gáz hiánya miatt aggódnak (Agrofórum)
Az Egyesült Királyság baromfitermelői sürgősségi intézkedéseket kezdeményeznek a vágásra szánt madarak kábítására használt szén-dioxid-gáz megtakarítása érdekében. A gázhiány egyre súlyosabb veszélyt jelent a húsellátó beszállítói láncra.
szept. 24
7:30
Felgyorsítja alkatrész verifikációs folyamatait a Toshiba (autopro)
Egy új szimulációs technológiával az elektronikát tartalmazó komponensek verifikációja a korábbi idő tizede alatt elvégezhető.
szept. 24
7:30
Miért okozott nemzetközi botrányt egy vadásztengeralattjáró beszerzés? (Növekedés)
Az elmúlt legnagyobb botrányát a nyugati világban ismét az Egyesült Államok okozta. A Kína elleni szövetkezés jegyében Ausztráliával és Nagy-Britanniával új együttműködést kezdett, amelynek első áldozata nem Peking, hanem Párizs lett. Canberra új, nukleáris tengeralattjárókat vásárol majd, amelyek bár drágábbak lesz, de Ausztrália új katonai képess
szept. 24
7:36
Hitelmegállapodást kötött a Futureal és az MKB Bank (ProfitLine)
A Futureal csaknem 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű, több mint 15 éves futamidőre szóló hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Budapest ONE irodapark 3. ütemének megvalósítására és üzemeltetésének finanszírozása - közölte az irodapark fejlesztője a Futureal csütörtökön az MTI-vel.
szept. 24
7:39
A házi patika alapja: vöröshagymát az első köhögésre! (egy.hu)
Évek teltek el úgy, hogy csak hallgattam barátaim élménybeszámolóit a hagymatea fogyasztásáról, az őszi meghűlések ellenfeléről, aki könnyűszerrel üti ki a nyeregből az első orrfolyásokat és szipogásokat. Nem tudom, miért, de csak sokkal később jutottam odáig, hogy ki is próbáljam. Kár volt ennyit várni.
szept. 24
7:42
Fontos bejelentést tett Varga Mihály az adóvisszatérítésről (Privátbankár)
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
szept. 24
7:42
85 éves az ország "Janka nénije" (Infostart)
Pásztor Erzsi addig szeretne színpadon maradni, amíg súgó nélkül is boldogul. Rajongói egyébként sem engedik, hogy visszavonuljon.
szept. 24
7:42
Összekeverték az oltásokat, csecsemő kapott Covid-elleni vakcinát (Infostart)
A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben.
szept. 24
7:42
Hol tart jelenleg a Városliget fejlesztése? (Portfolio)
A Városliget felújítása sokáig húzódott a politikai csatározás frontvonalában. A nagy társadalmi visszhang ellenére a projekt azonban töretlenül halad és ahogy teltek az évek úgy az emberek is egyre elfogadóbbak lettek a fejlesztés kapcsán. Jelinek Balázs, a Városliget Zrt. működési vezérigazgató-helyettese Portfolio Property Investment Forum 2021
szept. 24
7:42
Bejelentést tett Varga Mihály: döntöttek a családi adóvisszatérítés pontos részleteiről (Pénzcentrum)
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
szept. 24
7:42
Már februárban érkezhet az adóvisszatérítés a gyerekeseknek (444.hu)
Még a tavaszi országgyűlési választások előtt megérkezhet a családokhoz a beígért pénz. A visszatérítés jár a katásoknak és az ekhósoknak is.
szept. 24
7:42
"Fillérekből is lehet gourmet-skodni" - Interjú Jókuti „Világevő” Andrással (Femcafe)
A Világevőként ismert újságíró, blogger és étteremtulajdonos élete sokak számára meseszerűnek tűnhet. Folyamatosan utazik és a világ legjobb éttermeiben eszik. Bár szenvedélye a fine dining, szerinte fillérekből is lehet „gourmet-skodni”. Ő maga ritkán főz, de akkor viszont baromi jót. Jókuti Andrással egy vietnámi kávézóban beszélgettünk.
szept. 24
7:42
A BMW Motorrad legújabb elektromos koncepcióján még a gördeszkának is van helye (Igényesférfi.hu)
A minimalista, cyberpunk megjelenés szintén a Z és kései Y generáció elcsábítására hivatott.
szept. 24
7:42
Dr. Merkely Béla: Ha semmin nem változtatunk, évente akkor is egy kilóval nőhet a testsúlyunk – Így nézzünk a kamaszkori túlsúlyra (WMN)
A felnőttkori túlsúly és elhízás már most óriási probléma világszerte, és látványos változás, hogy már a gyerekeknél, tiniknél is megjelenik. Jelenleg a magyar gyerekek 20 százaléka túlsúlyos. De mit lehet kezdeni ezzel egy ilyen, minden szempontból érzékeny időszakban? Szakembereket kérdeztünk.
szept. 24
7:42
Ezért nem érdemes kínai telefont használni (Mínuszos)
A kínai Xiaomi Európában értékesített okostelefonjai képesek olyan kifejezések észlelésére és cenzúrázására, mint a “Szabad Tibet“, “Éljen Tajvan függetlensége” vagy a “demokrácia mozgalom” — közölte a Reuters a Litvánia kiberbiztonsági központjának jelentésére hivatkozva. Mint írják, a Xiaomi Mi 10T 5G telefon szoftverének szűrési képességei az Eu
szept. 24
7:48
Nem halad a gyerekek oltása, döbbenetes ok áll a háttérben (Blikk)
Az iskolákban nem tapasztaltak számottevő hiányzást az oltások beadása után, és az oltási akció második köre zökkenőmentesen zajlott a héten.
szept. 24
7:48
Orbán Viktor: még csak félúton jáunk a családtámogatási rendszer segítségével (Portfolio)
Pénteken reggel ismét interjút ad Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak és a legfontosabb elhangzó információkat alábbi hírfolyamunkban tudósítjuk.
szept. 24
7:48
Izlandon nem óvatoskodnak, egyenesen belefúrnak egy magmakamrába (Promotions)
A vállalkozás nem veszélytelen, viszont sok haszonnal járhat például az idegen bolygók meghódításakor is.
szept. 24
7:48
Jótékonysági árverést tartottak a Covid-árvák megsegítéséért (Demokrata)
A divatbemutatón a ruhakollekciók licitálásából befolyó teljes összeget a Regőczi István Alapítvány számára utalják át.
szept. 24
7:48
Juszt László: „Pacalos Németh Szilárd nem a legélesebb kés a fiókban” (Nyugati Fény)
Te szerencsétlen! A sok agyaddal most dobtad fel a főnököd – írta az újságíró.
szept. 24
7:54
Mai időjárás: kiadták a figyelmeztetést, viharos szél közeleg (Blikk)
A hét utolsó napján felhős, esős időre számíthatunk az előrejelzés szerint.
szept. 24
7:54
Orbán Viktor: Én nem veszek el semmit azoktól, akik nem vállalnak gyereket (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott.
szept. 24
7:54
Orbán Viktor: még csak félúton járunk (Portfolio)
Pénteken reggel ismét interjút ad Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak és a legfontosabb elhangzó információkat alábbi hírfolyamunkban tudósítjuk.
szept. 24
7:54
Sao Paolóban hajléktalan tüntetők foglalták el a tőzsdét (444.hu)
Zászlójukra az „éhség” szót írták, plakátjaikon pedig az volt olvasható: „Minden drága, ez Bolsonaro hibája”.
szept. 24
7:54
A Cargill szén-dioxid-gazdálkodási programot indított (Agrofórum)
A globális nyersanyag-kereskedő, a Cargill Inc. bejelentette, hogy szén-dioxid-gazdálkodási programot indít a 2022-es gazdálkodási szezonra, amely megfizeti a termelőknek azokat a termelési gyakorlatokat, amelyekkel csökkentik a kibocsátást.
szept. 24
7:54
Szijjártó Péter: a vakcina az egyedüli megoldás (Demokrata)
A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben – jelentette ki Szijjártó Péter.
szept. 24
8:00
Orbán Viktor további adócsökkentést és plusz nyugdíjat jelentett be (Infostart)
A kormányfő a Kossuth rádióban beszélt aktuális demográfiai, politikai, járványügyi kérdésekről. Elmondta, adócsökkentés jön a minimálbér-emelésért cserébe és emelik a garantált bérminimum összegét is. Már jövőre odaadnák a teljes 13. havi nyugdíjat.
szept. 24
8:00
Családi adó-visszatérítés részletei: döntött a kormány (Adózóna)
Döntött a kormány a családi adó-visszatérítés részleteiről – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
szept. 24
8:03
Orbán: az elfogadhatatlan számunkra, hogy egy magyar gyerek helyett idehoznának afrikai gyereket (ATV)
A miniszterelnök bejelentette ma reggel, hogy ha meglesznek a források, nemcsak plusz 2 heti nyugdíjat fizetnek ki jövő év elején, hanem a teljes 13. havi nyugdíjat - még a választások előtt. Orbán Viktor arról is beszélt, a kormány célja egyértelműen az, hogy a gyermekvállalás gondolata nemcsak a család szentségéből, hanem gazdasági előnyökből is
szept. 24
8:03
Elképesztő változás várható az időjárásban, különleges hétvégére készülhetünk (Háziállat)
Ki mondta, hogy idén nem lesz vénasszonyok nyara? Gyönyörű időre számíthatunk!
szept. 24
8:03
Már februárban elkezdhetik kifizetni az adóvisszatérítést a gyerekeseknek (SzMo)
A visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. Az intézkedést a katás és az ekhós vállalkozókra is kiterjesztették.
szept. 24
8:03
Videócsettel bővül a Brave arzenálja (Bitport)
A Chromium-alapú független böngésző ugyanazzal próbálja eladni a funkciót, mint az alapterméket: a személyes adatok fokozott védelmével.
szept. 24
8:03
Hazánk lehet az alternatíva a német hadiipari cégeknek (Demokrata)
Mozgolódnak a német és az osztrák hadiipari vállalatok, mert nem érzik biztonságban a működésüket.
szept. 24
8:03
Fontos új adókedvezményt jelentett be Orbán Viktor (Növekedés)
Döntés született arról, hogy a gyermeküket nevelő kisvállalkozók is visszakaphatják a befizetett adójuk egy részét. A kisvállalatok a megemelt minimálbér fizetéséhez kaphatnak adókedvezményt - jelentette be a kormányfő a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában.
szept. 24
8:03
Orbán Viktor: Akár a teljes 13. havi nyugdíjat kifizethetik jövőre (Mandiner)
Európa jövőjéről, minimálbér-emelésről, 13. havi nyugdíjról, valamint a koronavírus negyedik hullámáról is beszélt a miniszterelnök pénteken. Összefoglalónk!
szept. 24
8:03
Novák Katalin a jövőbe lát: „Akik a migrációtól várják a csodát, a vesztükbe rohannak” (Nyugati Fény)
Csak a szokásos.
szept. 24
8:05
Balog Zoltán a demográfiai csúcson: “Nem csereszabatos a férfi és nő közössége” (ATV)
Hálásak vagyunk, hogy egy olyan államban élünk, amelyik védi az alapértékeket, “egészen egyedül álló módon az alkotmányunkkal. Bízom benne, hogy előbb-utóbb ez eljut majd az iskolákba, erősebb lesz a kultúrában, ennek lesz prioritása, minden más szabadság mellett” - erről beszélt Balog Zoltán a Várkert Bazárban a demográfiai csúcson.
szept. 24
8:05
Minden idők legnagyobb családi adókedvezményét nyújtja a kormány (Demokrata)
A visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult.
szept. 24
8:05
Gázáremelés Romániában – Az egyik legnagyobb román lap Orbán Viktor rezsicsökkentését dicséri (Mandiner)
„Magyarország mindent megtesz az állampolgáraikért: az uniós fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabbak az energiaárak” – olvasható a Stiripesurse.ro portálon.

Keresés