Három hete emelkednek az olajára a globális termelési zavarok és a készletcsökkenés hatására. A rallyt némileg visszafogta, hogy Kína megtartotta első állami nyersolajkészlet-árverését.
„És hány emberrel voltál előttem?" – valljuk be, ezt a kérdést feltenni és hallani sem szeretjük. Kényes téma ez, pláne akkor, ha nem feltétlenül kapcsolatra, hanem szexuális együttlétre vonatkoztatunk.
A BellResearch kutatása szerint a munkáltatók 2015 óta 22 ezer új informatikust tudtak volna alkalmazni évente, az elmúlt öt évben azonban folyamatosan gyorsabban bővült az it-szakemberek piacán a kereslet, mint a kínálat. A vizsgálat szerint, ha elérhető volna a munkaerőpiacon a szükséges létszámú és képzettségű informatikus, akkor két éven belül
A La Palma szigetén történt vasárnapi vulkánkitörés híre miatt számos turista bizonytalan a Kanári-szigetekre tervezett utazása kapcsán. A helyi utazási irodák telefonvonalai égnek az érdeklődők kérdései miatt, ám szerencsére Tenerifét nem veszélyezteti közvetlenül a láva. A helyiek is csak a tévéből értesültek a katasztrófáról.
„Bocs, de mi nem vagyunk egy szinten" - írta nekem egy pasi évekkel ezelőtt virágnyelven, ami mondanom se kell, akkor nagyon rosszul esett. Leginkább azért, mert akkor kivételesen nem éreztem úgy, hogy kevesebb lennék nála vagy nem lennék elég jó. Mint kiderült, rosszul éreztem.
Kreinbacher SÉRIE 2013 Prestige Brut Magnum - Különleges meglepetés tételt, eddigi leghosszabban érlelt magnum pezsgőjét mutatta be a 30. Budapest Borfesztivál nyitónapján a somlói Kreinbacher Birtok.
Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat, akik kimagasló szerepet töltenek be tantárgyuk népszerűsítésében és a tehetséggondozásban – közölte a pályázatot kiíró Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért egyik létrehozójaként a Richter Gedeon Nyrt. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint diáko
Amikor Dávid egyik pillanatról a másikra kidobott az életéből, tudtam, hogy két választásom van: vagy egész éjjel sorozatokat nézek és csokival dobálom a laptopot, mint Dr. Szöszi, vagy fogom magam, kihozom magamból a maximumot és elindulok az éjszakába. Én az utóbbit választottam.
Ma ünnepli 70. születésnapját Mark Hamill, akit leginkább Luke Skywalkerként ismerhetünk a Star Wars-szériából – ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet!
Számos kritika éri a kriptodevizákat, például lassúságuk, magas energia-fogyasztásuk és elképesztő volatilitásuk miatt. Ám ezen már mind dolgoznak, és a megoldások is körvonalazódnak. Az utóbbi egy év legjobb befektetése nem a bitcoin volt, de még csak nem is az ether, hanem az utóbbi Ethereum-gyilkosoknak is nevezett riválisai.
Gyerekkoromban rengeteget szenvedtem az iskolában. Jól tanultam, fegyelmezett voltam, de szorongással, önértékelési zavarokkal és állandó emésztési problémákkal fizettem a jó jegyeimért.
Talán felesleges luxusnak tűnhet az otthoni víztisztítók használata, hosszú távon nagyon jó befektetésnek bizonyulhatnak, ráadásul csökkenthetik a háztartás műanyaghasználatát is.
A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő. A javaslat a töltők csatlakozóinak és a gyorstöltő technológiának az egységesítését célozza. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, h
Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi Mobility Kft. magyar és szingapúri mérnökökkel közösen kifejlesztett járművei teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képviselnek, ráadásul ár-érték arányban is élmezőnyben vannak. Elkészült emellett Magyarországon első hidrogén üzem
A szél mérséklődik, a felhőzet csökken, a hétvége és a hétfő már a napsütésről fog szólni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ezért egyértelmű üzenetet küldött a magyar lakosságnak: "Irány a természet!"
Maróti Petra edző, táplálkozási tanácsadó és terhestorna oktató, a Powercat életmódváltó program kidolgozója saját tapasztalatai alapján segít várandós anyukáknak, és a kismamáknak, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a várandósság idején, és a szülést követően. A szakértő által kidolgozott életmódváltó programról a weboldalán olvashatsz többet
Egy Litvániában található kiberbiztonsági cég szerint a Xiaomi mobiljaiban van egy távolról aktiválható funkció ami képes bizonyos dolgok blokkolására. Annak ellenére, hogy az év vége még egy kicsit odább van már most tudjuk, hogy a Xiaomi nagyon jól fogja zárni a 2021-es évet. A cég eladásai ugyanis mondhatni az egekbe szöktek. Köszönhetően a jó á
A cégóriás saját magára vonatkozó prognózisban állt elő azzal, hogy az automatizálás hamarosan átveszi a főszerepet a fogyasztóknak szánt elektronikai cikkek, így a kamerák, okostelefonok, televíziók és más szórakoztatóelektronikai termékek gyártásában. Úgy vélik, sokkal olcsóbban lesznek képesek jobb megoldásokat létrehozni, amivel végső soron a v
Nógrád megye hallatán a legtöbb embernek Hollókő neve jut az eszébe. Az Unesco világörökség részét képező, bűbájos falut egyszer mindenkinek látnia kell, ám a régió sokkal több érdekességet tartogat. Íme hét hely, amit érdemes felvennünk a bakancslistánkra.
Bródy János most először nyíltan kimondta, miért van az szerinte, hogy mellőzik a rádiók a dalait. A Sorok között Lutter Imrével című műsor szombat este 22:50-kor, az ATV-n képernyőre kerülő évadnyitó adásában a Kossuth-díjas művész beszél a dalszövegek mai jelentőségéről, a rendszerváltás előtti virágnyelvről, Koncz Zsuzsával közös munkáiról, Ször
Kiállíthatja-e a belföldi adóalany a számlát román partnerének a teljesítést megelőzően? – kérdezte az Adózóna olvasója. Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Némi korlátozással ugyan, de kinyitnak az osztrák sípályák, mellettük pedig a vendéglátóegységek. Oda viszont ember kell, meg is indult a napokban az intenzívebb toborzás.
A Mérleg jegyében lévő Mars és a Vízöntő-Szaturnusz trigon fényszöge határozottságot és kitartást jelképez. Ha az akarat szívóssággal és aktivitással társul bármit elérhetsz. De a Mars a Mérlegben, a Vénusz jegyében nem kívánatos személy, ezért ez lehet az az időszak, amikor a Mars által képviselt aktivitást, cselekvési és reagálási képességet a re
Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá szervezetünk működéséhez. A világ egyik legnépszerűbb bogyósgyümölcse a szamóca, melynek háztartásokban és nagyüzemi szinten történő tartósítása biztosítja a kedvelt szezonális termés egész éves fogyasztás