A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.
A vadászat a történelem során még nem volt olyan kihívás előtt, mint a "mi korunkban", amikor megkérdőjelezik a vadászat legitimitását, jogosságát, helyességét; a vadászat azonban az ember és a természet felől nézve is legitim - jelentette ki Semjén Zsolt az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon vasárnap Budapesten.
Irakban elfogató parancsokat adtak ki több ember ellen, mert a félautonóm Kurdisztán régióban részt vettek egy konferencián, amelynek keretében a diplomáciai kapcsolatok normalizálását követelték Izraellel más arab országok mintájára - közölte vasárnap a legfőbb iraki igazságügyi tanács.
Az aggasztó adatok nyomán enyhén éledni látszik az oltási hajlandóság is, de a szakember szerint ez már a járvány mostani terjedését csak kis mértékben tudja mérsékelni, hiszen a most oltakozók szervezetében csak hetek múltán alakul ki a védettség.
Zivatarokkal, sok esővel indul a jövő hét, ezzel együtt a meleg is mérséklődik. A hét második felében a maximumok már többfelé 20, a minimumok pedig 5 Celsius-fok alatt alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az "óceán Amazonasára" bukkant egy nemzetközi kutatócsoport egy Fülöp-szigeteki tengerszorosban, a térségben ugyanis olyan szuperkorallok nőnek, amelyek jól gyarapodnak a tengervíz magas szén-dioxid-szintje ellenére.
Budaörs - Maga Galambos Lajos is meglepődött, hogy mennyien látogattak ki miatta és persze portékája után érdeklődve vasárnap a budaörsi piacra, ahol másfél millió forintért el is kelt a piac egyik legértékesebb műtárgya, egy Pablo Picasso kép. A zenész közel kétmillió forintot gyűjtött össze mindössze pár óra leforgása alatt, lapunknak pedig eláru
A globális felmelegedés okozta klímaváltozás egyre égetőbb probléma világszerte, ezért kiemelten fontos, minden lehetőséget megragadjunk a mindennapokban a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. Miért éri meg duplán a hagyományos gépjárművek helyett a környezetkímélő megoldásokat választani? Nem pusztán a környezetünket, de egyúttal a kiadásainkat is
Vasárnap Svájcban népszavazás keretein belül kérdezik meg az embereket arról, hogy az állam engedélyezze-e a melegházasságot, valamint megadja-e ugyanazon jogokat a homoszexuális házaspároknak, melyek a heteroszexuálisokat megilletik.
Kamala Harris többször is hasznos tanácsokkal látta már el azokat, akik lámpalázasok lettek, ha nyilvános beszédet kellett tartaniuk. Az Egyesült Államok alelnökének módszere a kommunikációs szakértők véleménye alapján is célszerű és praktikus. Harris egyszerű tanácsával bárki leküzdheti a lámpalázat, ha tömegek előtt kell előadnia.
A választásra jogosultak 36,5 százaléka szavazott Németországban a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson délután 14 óráig vasárnap - közölte a szövetségi választási bizottság.
A választásra jogosultak 36,5 százaléka szavazott Németországban a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson délután 14 óráig vasárnap - közölte a szövetségi választási bizottság.
Őszköszöntő családi futóversenyt szervezett Újbudán, Gazdagréten a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és az Összefogás XI. Sportegyesület vasárnap délelőtt.
Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester közös Facebook-videóban jelentette be vasárnap délután, hogy a kormány biztosítja a szükséges forrást, ezzel indulhat a Multicsarnok építése.
A kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma - mondta Rusvai Miklós. A virológus szerint 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem oltatta be magát Magyarországon.
Újraélesztett légy, tükörrel sokszorozott pingvin, tíz perc alatt betanított kanári: Horkai Zoltán mindenféle állattal dolgozik, és mindegyikben ugyanaz a közös, mégpedig, hogy a saját viselkedésükből kiindulva, nem pedig idomítva valósítja meg velük a rendezők elképzeléseit. Szenzációs sztorik Hollywood kulisszái mögül!
A tőzsde a fiatalok szórakozása lett. Az Egyesült Államokban a tizenéves korosztály, pláne most a covid alatt nagyon nagy számban kezdett tőzsdézésbe. Nemrégiben egy fiatal öngyilkos lett, mert téves értesítést kapott brókercégétől. Mikor engedjük meg, hogy gyermekünk részvényeket adjon-vegyen? Melyek a leggyakoribb hibák, melyeket egy kezdő tőzsdé
A DK budafok-tétényi országgyűlési képviselőjelöltje Facebook-oldalán jelentette be, hogy lejárató telefonhívásokkal kampányolnak ellene a választókörzetében, miszerint Molnár visszalépett az előválasztástól.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/26/5339/
Női alkotók vitték el a fő díjakat a San Sebastián-i filmfesztiválon: a legjobb filmnek járó Aranykagylót Alina Grigore román rendező Blue Moonja kapta.
A választásra jogosultak 36,5 százaléka szavazott Németországban a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson délután 14 óráig vasárnap - közölte a szövetségi választási bizottság.
Zivatarokkal, sok esővel indul a jövő hét, ezzel együtt a meleg is mérséklődik. A hét második felében a maximumok már többfelé 20, a minimumok pedig 5 Celsius-fok alatt alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Ezrek vonultak ki a tunéziai főváros, Tunisz utcáira vasárnap, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a gyakorlatilag rendeleti úton kormányzó Szaíd Kaisz elnökkel szemben.
A BNPL (buy-now-pay-later) egy fizetési megoldás, ami éppen azt ígéri, ami a nevében is benne van: „vásárolj most, fizess később!”. Az új fintech őrület a Covid-válságban lett igazán népszerű, annyira, hogy a tavalyi évben megnégyszereződött a szektorban kezelt tranzakciók értéke. A fizetési megoldás az e-kereskedelem berobbanásával lett igazán nép
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.