A filmezős randik elsőszámú megoldandó problémája magának a filmnek a kiválasztása, főleg eleinte, mikor nem ismeritek egymás ízlését vagy csak nem akarjátok a másikra erőltetni a sajátotokat. Ebben a listában, azokra az estékre gyűjtöttünk össze filmeket, amikor különösebb ok nélkül csak begubóznátok a Netflix elé. Van benne zenés, romantikus és t
A szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy nincs olyan forgatókönyv, ami szerint nem érjük el az 5,5 százalékos gazdasági növekedést. Az SZJA visszafizetésének pedig ez a feltétele.
Kecskés Emese vagyok, a Heels cipő megálmodója. Kislányom megszületése után úgy döntöttem minőségi esküvői és alkalmi cipőkkel szeretnék foglalkozni. Egyszrészt, mert volt 7 év kereskedelmi tapasztalatom, másrészt tudtam milyen nehéz megtalálni a megfelelő menyasszonyi és alkalmi lábbelit, hiszen jómagam is végig mentem ezen.
A pápaszemes varázslótanonc az egyik leghíresebb irodalmi karakter, a neve azonban egyáltalán nem olyan különleges. A férfi, aki Harry Potter néven éli életét hamarosan milliomos lehet.
A pandémia kitörését követő legnagyobb maratont rendezték meg vasárnap Berlinben. A német főváros 47. alkalommal látta vendégül a sportolókat a leggyorsabbként számon tartott maratonon, melynek idei győztese 2:05.45-ös idővel az etiópiai Guye Adola lett. A női mezőnyben honfitársa, Gotytom Gebreslase végzett az élen 2:20.09-es eredménnyel. Az idei
Nagyságrendileg 1 milliárd forintos vagyont tesz ki és 1000 ügyfélhez kapcsolódik az a biztosítási szerződésállomány, amelyet 2021. október 1-jével a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vesz át a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesülettől – árulta el közleményében a CIG.
Véget ért az ellenzéki előválasztás első fordulója, ahol a szavazók 106 egyéni körzetben dönthettek arról, ki legyen a Fidesz kihívója 2022-ben, valamint ki jusson tovább az ellenzéki közös miniszterelnökségért zajló küzdelembe. Az eredményeket élőben itt követheti!
A Sotheby's idén októberben kínálja fel a legendás művet egy Hong Kong-i aukció keretein belül. Folytatódik a Jean-Michel Basquiat művei iránti globális őrület, ezért a Sotheby's idén októberben Hong Kongban kínálja fel a művész Warrior című sorozatának egyik festményét. Az 1982-ben készült Untitled (Red Warrior) című alkotás először októ
Többször változott az eljárásrend a pandémia kezdete óta, és több tisztifőorvosi, miniszteri levelet kaptak a háziorvosok a járványügyi kötelezettségeikről, azonban ezek nem érhetőek el könnyen visszakereshetően, egy helyen. Ezt igyekszik pótolni egy rövid eljárásrendi segédlettel a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja.
Egy friss kormányrendelet 2022. január 3-ig hosszabbítja meg az építőipari alapanyagok exportjára vonatkozó bejelentési, regisztrációs kötelezettségeket - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint.
Rusvai Miklós virológus úgy véli, nem lehet biztosan kijelenteni azt, hogy a negyedik járványhullám kevésbé lesz veszélyes az eddigieknél. Arról is beszélt, hogy elképzelhető, hogy a hideg idő beálltával megint felgyorsul majd a vírus terjedése és indokolttá válhat hamarosan a kötelező maszkviselés is.
A gyári fotón jól látszik, hogy a Z06 külsejét a Le Mans-ban is indított C8.R versenyautó inspirálta, a csúcsváltozat a normál Stingray változatnál agresszívebb lökhárítót, szélesebb sárvédőket és nagyobb fékeket, valamint légbeömlőket kapott, egyediek a felnijei is. Meglepetésre viszont a korábbi, álcázómatricás fotón látható hatalmas hátsó szárny
Körvonalazódik, hogy szabadítanák meg a világ legrégebbi bankját a kétes hiteleitől, legalábbis azok kockázataitól, még mielőtt eladná az olasz állam a benne lévő 64%-os részesedését az UniCreditnek.
Katonai gépjárművek és harcjárművek közlekedésére kell számítani 2021. szeptember 30-án és október 2-án 10:00 és 17:00 óra közötti időszakban több autópálya szakaszon és főútvonalon is – tudatta közleményben a Honvédelmi Minisztérium.
Az számít jogosultnak a gyermeket nevelő szülők közül, akik 2021 bármely időszakában családi kedvezményben részesültek, például iskoláztatási támogatásra, nevelési ellátásra vagy családi adókedvezményre voltak jogosultak.
A kormány megállapította, nem lehet olyan forgatókönyv, hogy a növekedés ne érje el az 5,5 százalékot, sőt akár elérheti a 7,5 százalékot is. Januártól béremelést kapnak a pedagusok, a mértékéről még nincs döntés – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Joe Biden tegnap a nyilvánosság elé bocsátotta, hogy a Valutellenőri Hivatal élére Saule Omarovat szeretné kinevezni. Az Egyesült Államok törvényhozásának még bele kell egyeznie a jelölt kinevezésébe és esélyes, hogy elbukik a szavazáson: a Szenátusban csak szűk többségük van a…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmek elbírálásához kitöltendő adatlapokat.
A tél közeledtével és az európai gázhiány miatt ígéretesnek tűnnek az olajpiaci kilátások, egyes szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az árak emelkedése destruktívan hathat a keresleti oldalra. A magasabb energiaárak még magasabb inflációt is gerjesztenek, ami megint csak jelentős veszélyt jelent a keresletre.
A Polestar ugyan már fel-felvillantotta, hogy mire is számíthatunk tőlük, de Európában egyelőre nemigen terjedt még el a viszonylag széles rétegeknek szánt 2-es modelljük. 2024 végéig azonban három új modell bemutatásával szeretnék magukra irányítani a figyelmet, amelyekről most meg is osztottak velünk néhány ízelítőt.
Az Európai Bizottság kedden a tavaly szeptemberben bemutatott migrációs csomagjavaslatát kiegészítve új elemeket vázolt fel, köztük az embercsempészés elleni megújított európai uniós cselekvési tervet, valamint az illegális migránsok munkáltatóival szembeni szankciókról szóló kezdeményezést.
Napokon belül elkezdődik a vállalkozások számára a nyilatkozási időszak, hogy szeretnének-e tovább maradni a hitelmoratóriumban. A cégek jelentős köre jogszabályilag esik el a lehetőségtől, bár ezzel többségük nincs is tisztában.
Tüntetés fogadta Orbán Viktort Prágában, aki hivatalos látogatásra érkezett Andrej Babišhoz. A demonstrálók azt kiáltották a magyar miniszterelnöknek, hogy: „szégyen”.
A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig.