Az év elején a 2020-as konszolidáció és a koronavírus-járvány hatására a forgalom legfeljebb lassú növekedésére lehetett számítani, azonban elsősorban az újonnan bevezetett otthonteremtési támogatások miatt az ingatlanpiac a vártnál gyorsabban talpra állt - közölte az idén 10 éves fennállását ünneplő OTP Ingatlanpont szerdán az MTI-vel.
A kommunista nagyhatalom óriási hiteleket ad az Övezet és út programba beszálló országoknak, de a hivatalos számok csak a jéghegy csúcsát jelentik. Egy új felmérés szerint a nem hivatalos, vagyis rejtett hitelek összege most már eléri a 385 milliárd dollárt.
A magyar-orosz gázszerződés olyan ügy, amelyhez Ukrajnának nincsen semmi köze, ez egy magyar szuverenitási kérdés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a csehországi Ústí nad Labemban.
2021. október 1-jével a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. átveszi a korábban a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület által kezelt, nagyságrendileg 1 milliárd forintnyi biztosítási szerződésállományt. A legnagyobb részben nyugdíjbiztosítási szerződések tulajdonosai az átruházással automatikusan a CIG Pannónia Életbiztosító ügyfeleivé
Súlyos támadást jelent Magyarország szuverenitása ellen, hogy Ukrajna az Európai Bizottsághoz fordult a napokban aláírt magyar-orosz hosszú távú gázszállítási szerződés ügyében - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint szerdán Prágában.
A magyar-orosz gázszerződés olyan ügy, amelyhez Ukrajnának nincsen semmi köze, ez egy magyar szuverenitási kérdés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán egy sajtótájékoztatón.
A magyar-orosz gázszerződés olyan ügy, amelyhez Ukrajnának nincsen semmi köze, ez egy magyar szuverenitási kérdés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a csehországi Ústí nad Labemban.
Az Európa-liga májusi döntőjét „újrázzák” ma az Old Traffordon. A Manchester United négy hónappal ezelőtt nem bírt a Villarreallal, mivel az 1-1-gyel zárt 120 perces csata után David de Gea, a kapus elrontotta a huszonkettedik tizenegyest. Most óriási szüksége lenne Ole Gunnar Solskjaer csapatának a három pontra, mert vereséggel rajtolt Bernben.
Majdnem hatmillió koraszülés és majdnem 3 millió újszülött alacsony súlya függhetett össze a légszennyezéssel a világon 2019-ben - állapította meg egy új tanulmány.
Csaknem megduplázódott a magyar turisták száma 2021-ben Horvátországban a tavalyi visszaesés után, a 2019-es rekordévet azonban nem érte el - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Bánsági Ildikó saját bevallása szerint harminc éve nem alszik jól, így rengeteg töprengéssel töltött hajnal van mögötte. D. Tóth Krisztával őszintén megosztotta a hajnali gondolatok egy részét: generációkon átívelő traumák és csalódottság utáni tervek; szerencsés, hosszú életet előre jelző genetika és a halandóság fájó tudata; politikai és színház
A Föld lakosságának mintegy 10 százalékát fenyegeti vulkáni veszély - közölte az Infostarttal az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, aki szerint az lenne a fontos, hogy értsük meg jobban a tűzhányók működését, mert együtt kell élni velük.
Meglepő módon javult némileg az euróövezet gazdasági hangulatindexe szeptemberben, ami a fogyasztók, a feldolgozóipari és az építőipari szereplők optimizmusának köszönhető, miközben tovább nőttek az inflációs várakozások a fogyasztók és a feldolgozóipari vállalatok körében.
Az AutoWallis a héten közzétette frissített stratégiáját, amely szerint 2025-ig a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A Concorde ezek után véleményt mondott a cégről és felemelt
Minden második zenész elvesztette zenei bevételeinek 90%-át, a profik csaknem fele vállalt főállást a zeneiparon kívül. Az állami és egyéb támogatások sem húzták ki őket a bajból: a többség nem részesült belőlük, és nekik is csak éves bevételeik 15%-át tudta ez pótolni. Riasztóan sokan fontolgatják, hogy mostantól már csak kedvtelésből zenélnének –
Délelőtt 10 órakor országszerte húsz helyszínen kezdték meg a szavazatok összesítését. A számlálás azonban lényegesen lassabban halad a vártnál. Jelenleg öt választókerületből érkeztek meg az eredmények.
Az Európai Parlament tudományos szolgálatának 2016-os jelentése szerint bizonyos mezőgazdasági vegyszerek mérhető IQ-csökkenést okoznak gyerekeknél, és a figyelemhiányos hiperaktivitás megjelenésével is kapcsolatba hozhatók. A vegyszerezés hatásáról a Greenpeace szakértői beszélgetnek élőben.
Miközben a régi Balaton-törvényt váltó 2018-as területrendezési jogszabály jobban védi a Balatont és a közérdeket, pár fontos dolog kimaradt belőle, illetve megváltozott. Például így kerülhetnek magántulajdonba köztulajdonban lévő tóparti zöldterületek. A korábbi Balaton-törvény kimondta, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú zöldterületeket „k
A barátnőim között van kettő, akik egymással teljesen szembemenő életformát választottak maguknak. Az egyik vidéken él, tyúkokat tart és céklát pucol a konyhában, azt se bánja, ha százfelé fröcsög a leve. A másik meg városban él és az utóbbi években egyre inkább a minimalizmusra törekszik.
Csaknem megduplázódott a magyar turisták száma 2021-ben Horvátországban a tavalyi visszaesés után, a 2019-es rekordévet azonban nem érte el - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Amazon kedden mutatta be az Astro névre keresztelt házi robotját, amelyet még idén eladásra szánnak, egyelőre azonban csak egy szűk,meghívott kör tudja majd megvenni, 999 dollárért. A robot tulajdonképpen egy sor sikeres Amazon eszköz kombinációja, mesterséges intelligenciával megspékelve.
A Coinbase pár héten belül lehetővé teszi az amerikai felhasználóinak, hogy a fizetésük egy részét közvetlenül az applikáción fenntartott számlájukra utalhassák. A pénzt dollárban, de akár instant átváltással kriptopénzben is tarthatják.
A konvojok közlekedése mindkét napon érinti a Táborfalva-5. számú főút-Lajosmizse-M5 autópálya-M43 autópálya-47. számú főút- Hódmezővásárhely útvonalat, de szombaton a Hajmáskér-8. számú főút-M7 autópálya-62. számú főút-M8 autópálya-51. számú főút-52. számú főút-M5 autópálya-M43 autópálya-47. számú főút-Hódmezővásárhely útvonalon is találkozhatnak
A Facebook végül szakít a gyerekeknek készülő Instagramra - az Instagram Kids-re - vonatkozó terveivel, miután számos törvényhozó és felhasználó is felemelte a szavát, éles kritikákat megfogalmazva kezdeményezés ellen.
Az ősz legkedveltebb íze visszatért és mindenki lázban ég. Na de persze nem csak a Starbucksban érhető el ez a finom kávé különlegesség, hanem akár saját otthonunkban is.
A Claro Money, pénzügyi coaching alkalmazást fejlesztő cég, kirakott egy anti-BNPL plakátot a londoni Canary Wharf bevásárló - és üzletnegyedében, amin arra figyelmezteti az embereket, hogy a részletfizetéses szolgáltatások használatával könnyen olyan mértékű adósságot halmozhatnak fel, amit később nem tudnak majd törleszteni.
2020 márciusa óta felismertük, hogy a Covid-19 ugyan kiszámíthatatlan, azonban megtervezhetjük a munkahelyeket oly módon, hogy korlátozni tudjuk a fertőzések terjedését. Mi a lényeges az irodák átalakításában, valamint az egészség és biztonság, a kényelem és fenntarthatóság, illetve az irodai felhasználók magánélethez való joga közötti megfelelő eg
Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy 47 éves, előrehaladott petefészek-daganatban szenvedő nőn alkalmazták azt a kezelést, amely a kiterjedt petefészek-daganatos betegek terápiájában kaphat jelentős szerepet. Hazánkban évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot diagnosztizálnak, 70 százalékban előreha