Japán állami nyugdíjalapja úgy döntött, nem vesz többet olyan kínai államkötvényt, amelyet helyi devizában bocsátanak ki – számol be a hírről a Bloomberg.
A rakéta, amelyet Észak-Korea kedden lőtt ki keleti partvidékéről, egy újonnan kifejlesztett hiperszonikus rakéta volt - jelentette szerdán az ország állami hírügynöksége, a KCNA.
Az Audi e-tron GT quattro 2018-ban, Los Angelesben debütált, a sorozatgyártás pedig 2020 végén indult el. Emlékszem, amikor először megláttam ezt a modellt, úgy éreztem magam, mint egy sci-fi filmben.
A versenyzők a séfkabátért küzdöttek a hetedik adásban. Ezúttal a vegetáriánus ételeken keresztül bizonyították tehetségüket és kitartásukat. Összefoglaló Óriási kihívás elé állították a séfek a versenyzőket, voltak olyanok, akik teljesen lefagytak a hír hallatán. Eszter döntött arról, hogy kit fogadnak be a csapatukba Attilával. A választásn
Sokszor előfordul, hogy szüret után nem megfelelő növényvédelemben részesített, vagyis magukra hagyott fák kondíciója nagymértékben leromlik, még a természetes lombhullás előtt leveleiket elvesztik.
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adó-visszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Veszélyese embernek nevezte Jerome Powell Fed-elnököt Elizabeth Warren demokrata szenátor, és egyben kijelentette, hogy nem támogatja az újrajelölését - írja a Guardian. Jerome Powell mandátuma jövőre jár le, és egyelőre meglepetésnek számítana, ha Joe Biden elnök nem jelölné újra.
Kedden már kishíján újra 360 fölé gyengült a forint az euróval szemben, azonban hajszálra a lélektani határ alatt megtorpant a gyengülése. Így kezdi most a szerdai napot is a magyar deviza, a mostani szintről bármikor meglehet a 360 feletti jegyzés.
A Volkswagen ID.3 vezeti az európai villanyautó-ranglistát a friss adatok szerint. A toplistán van még egy Volkswagen, illetve a Tesla is két modellt vonultat fel.
Tetőzött az ingatlanpiac nyáron a Balatonon, és a közeljövőben sem számíthatunk visszaesésre. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, soha ilyen drágák nem voltak még az ingatlanok a magyar tenger partján, megtorpanásra viszont azért nem lehet számítani, mert a rekordokat döntögető turisztikai szezon árfenntartó té
Az idén 190 éves Generali Csoport bemutatta az európai KKV-k körében a fenntarthatóság elősegítésére létrehozott SME EnterPRIZE kezdeményezését. Az SME EnterPRIZE program célja az új üzleti modellek népszerűsítése és a fenntarthatóságról folytatott nyilvános vita ösztönzése. Több mint 6000 vállalat vett részt az EnterPRIZE pályázatában, a „Fenntart
Továbbra is 7 százalék körüli gazdasági növekedést vár erre az évre szerdán kiadott legfrissebb negyedéves előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató. A korábban gondoltnál gyorsabb második negyedévi növekedést a járvány negyedik hulláma ellentételezi - jegyezte meg a kutató.
Más a dinamikája a mostani járványhullámnak, mint a tavalyinak, most elsősorban oltatlanok kerülnek kórházba – mondta el Falus Ferenc, Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, az MTA tagja a Népszavának.
546 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 072 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 185 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 784 539 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 348 fő. 529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 81-en vannak
200 autó – minden bizonnyal sokkal többre rúgna ez a szám, ha a Mercedes-Maybach neve alatt több modellsorozat is szerepelne, viszont, mivel csak a GLS és az S-osztály elérhető az abszolút luxust jelképező almárka égisze alatt, így belőlük készül stílszerűen 100-100 különleges példány, méghozzá a 100. évforduló alkalmából.
546 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 072 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 185 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu.
A kollagén jótékony hatásairól már mindenki hallott. És azt is tudjuk, hogy nagyon sok szépségápolási termék van, ami tartalmazza. De vajon ezt ételekkel is bevihetjük szervezetünkbe?
Ennyi művér még a John Wick filmekben sem fröccsent, de az embereknek bejön, hiszen a Netflix szerint ez lehet minden idők legerősebben kezdő sorozata.
A Véda közúti intelligens kamerahálózat felvételeiből származó bevételek visszaesését csak részben magyarázza a koronavírus-járvány okozta bezárkózás, hiszen annak hatásai már a 2020-as adatokban is megmutatkoztak.
Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 433 700, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 288 400 forint volt, mindkettő 7,9%-kal magasabb, mint egy évvel korábban, jelentette a KSH. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,2, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel ös
A forint az utóbbi napokban jelentősen alulteljesítette legfontosabb régiós versenytársainak, a lengyel zlotynak és a cseh koronának a teljesítményét. Mindezt úgy, hogy a Moody’s a múlt hét végén felminősítette Magyarországot. Mi lehet az oka annak, hogy a magyar deviza képtelen magára találni? – tette fel a kérdést szerda reggeli elemzésében a Com
Üresen állnak a lakás sarkai, ám nincs semmi ötleted, hogyan tölthetnéd ki ezt a teret? Félsz, hogy túlzásba viszed a pakolást, és zsúfolt lesz az összhatás? Nézd meg a lehetőségeket!
A kerti szezon végén elkezdődik az az időszak, amikor megalapozzuk a következő évünket, mégpedig egyrészt a komposztálással, másrészről a növényvédelemben. Most első körben a komposztálás kérdéseit fogjuk szemügyre venni, vajon mi legyen a keletkező zöldhulladékkal?
A szélsőségesen magas hőmérsékletek a mezőgazdaságra és az egészségügyre is jelentős hatást gyakorolnak, invazív allergén fajok megjelenését, betegségek terjedését idézhetik elő.