Környezetszennyezési és közegészségügyi okok miatt nem nyithat bányát Délegyházán a Precíziós Agrokémia Zrt. - írja a Népszava. A bányába többek közt a Budapesti Atlétikai Stadion beruházásánál keletkező szennyezetlen inert anyagot is hordták volna. A szakhatósági vizsgálat szerint a kérelmező által közölt adatok nem igazán egyeznek a korábban kész
Érdekes kutatás jelenik meg hamarosan a cukorbetegség és a koronavírus-fertőzés kapcsolatáról a Diabetologia tudományos folyóiratban: kiderült, hogy nem egyformán érinti az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegséggel élőket a betegség, és az is, hogy a BMI-nek nem sok köze van a fertőzés súlyosságához.
Az infláció megjelenésével, a jegybanki kamatok emelkedésével drágulnak a hitelek. A money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a pénzromlás megjelenése a régóta meglévő, akár a futamidő egészére fix kamatozású kölcsönöket is megdrágítja majd.
A világpolitika olyan, mint egy iskolaudvar. Ukrajna például egy igazi bully: frissen idebukott, otthon hülyére verték, és úgy is maradt, de váratlanul éri, ha valaki megvédi magát.
Tízből négy gyermeket nevelő háztartás valamilyen lakáscélra költené a jövő év elején érkező szja-visszatérítést az ingatlan.com felmérése szerint. A válaszadók 22 százaléka a lakóingatlanának korszerűsítésére fordítaná a pénzt, így - ha az otthonfelújítási támogatást is igénybe veszik - duplán kaphatnak állami támogatást. Emiatt a jövő év első fel
Michael Abramowitz, a Freedom House elnöke azt mondta, a magyar miniszterelnök meggyengítette a bíróságokat, választási manipulációt hajtott végre, barátainak és szövetségeseinek adta át a médiát.
Az idei év bővelkedett meghatározó eseményekben a bitcoin életében, pro és kontra egyaránt. Kaptunk hideget-meleget, a Tesla esetében például mindkettőt egyazon forrásból. Ennyire sűrű évünk talán még sosem volt, és messze még a vége. Az egyik legfontosabb szereplő Kína, a…
Az egyetemi hallgatók életének elengedhetetlen része az okostelefon, épp ezért a felsőoktatási intézményeknek érdemes technológiai fejlesztésbe kezdeniük, hogy elérjék a lehető legtöbb, legjobb diákot, ahhoz pedig, hogy meg is tartsák őket, az igényeiket figyelembe véve célszerű tökéletesíteni a digitális szolgáltatásokat. A közép-kelet európai rég
A CBRE bejelentette elköteleződését amellett, hogy a vállalat partnereivel és ügyfeleivel együtt 2040-ig elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátás szintjét. Az elköteleződés magában foglalja a CBRE saját működéséből, valamint a befektetők és a bérlők megbízásából működtetett ingatlanokból származó károsanyag-kibocsátást, valamint az ellátási lánco
Gondolatok az euró magyarországi bevezetése időzítésének dilemmájáról – ezzel a címmel jelenik meg Gottfried Péternek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa tagjának esszéje a Hitelintézeti Szemle 2021 szeptemberi számának Jövőképünk című, új rovatában. Az esszéhez kapcsolódva a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Hitelintézeti Szemle o
2004-től végzett tanácsadói munkát a Gyurcsány-kormánynak Karácsony Gergely, a lapunk által megszerzett szerződések alapján lényegében annyi dolga volt, hogy „figyelemmel kisérje az eseményeket és konzultáljon”. Tízmilliókért. A koalíciós válság idején fizették meg a legjobban.
„Az Audi Hungaria aktívan formája a jelen mobilitását, ugyanakkor felelős vállalatként a társadalom közlekedéstudatos magatartását is szeretné aktívan alakítani. Az óvodások különösen veszélyeztetett korcsoportnak számítanak a közlekedésben, ezért kiemelten fontos, hogy minél korábban megismerkedjenek a közlekedés szabályaival és annak veszélyeivel
Egy a Magyar Közlöny 2021. évi 176. számában, szeptember 28-án megjelent kormányrendelet szerint a 402/2021. kormányrendelet hatálybalépése és az azt módosító 548/2021. kormányrendelet hatálybalépését követő 10. nap közötti építőanyag-értékesítésre, illetve -kivitelre nem szabható ki az építőanyag áfa nélküli értékének negyven százalékáig terjedő,
Számos tétel keretében a Központi Maradványelszámolási Alapból, a Gazdaság-újraindítási programok előirányzatból, és a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka előirányzatból sokmilliárd forintot csoportosítottak át egy friss kormányrendelet szerint.
Azt hiszem sokan vagyunk, akik örömmel emlékeznek vissza a 90-es és 2000-es évek sorozataira. Legfőképpen a Sabrina, a tiniboszorkány című szériára, ami akkoriban olyan elképesztő sikerrel futott, hogy még a legnagyobb sztárok is vendégszerepet vállaltak egy-egy alkalommal.
Több mint másfél év telt el az utolsó Offset kerekasztal-beszélgetés óta, szeptember 27-én azonban újra találkozhattunk a High Note SkyBarban mi, a Hamu és Gyémánt alkotói, szereplői és olvasói. Erre a különleges alkalomra rendhagyó módon három Hamu és Gyémánt-címlapszereplőt, Kepes Andrást, Presser Gábort és Barabási-Albert Lászlót invitáltunk meg
A kormány döntése alapján október 1-től újra igényelhető a Diákhitel Központ legnépszerűbb terméke, a tavaly bevezetett kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz. A már 40.000 hallgató által igényelt hitel továbbra is maximum 500 000 forintig, míg a struktúraváltó felnőttképzésekben résztvevők esetén maximum 1 200 000 forintos ös
A kormány döntése alapján október 1-től újra igényelhető a Diákhitel Központ legnépszerűbb terméke, a tavaly bevezetett kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz. A már 40.000 hallgató által igényelt rendkívül kedvező hitel továbbra is maximum 500.000 forintig, míg a struktúraváltó felnőttképzésekben résztvevők esetén maximum 1.2
A szeptember közepén bemutatott szoftver a szigorú szabványoknak megfelelő járműipari, orvosi és katonai felhasználásra szánt chipek megbízhatóságát is javítja.
A Blikk leleplezte Szabó Zsófit és Shane Tusupot: kiderült, együtt töltötték az éjszakát, ami azt mutatja, hogy Hosszú Katinka volt férje már nem csak az interneten udvarol, hanem, hogy a szép szavai végre célba értek.
Tegnap este a Marriott Hotelben lelepleztük különleges kiadványunkat a GLAMOUR Book-ot, amivel kapcsolatban nem véletlenül kommunikáltunk egészen eddig ilyen titokzatosan.
Augusztus végére az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében támogatott vállalkozói hitelek összege elérte az 1270 milliárd forintot. Mára minden harmadik kkv hitel mögött ott áll a Garantiqa kezességvállalása.
Magyarországnak semmi köze az orosz–ukrán-konfliktushoz – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki Strasbourgban, amikor az egyik kijevi tévé riportere a Budapest és Kijev között kialakult vitáról kérdezte.
Az amerikai óriásvállalatnál immár hagyomány, hogy minden évben tart egy hardverekre koncentráló eseményt. Az idei termékek között egyértelműen Astro váltotta ki a legtöbb reakciót.
Alaposan átírta a lakásvásárlók igényeit a pandémiával együtt járó kényszerű bezártság: azok számára, akik új otthonba költöznének, már nem elég, ha a kiszemelt lakópark közösségi szolgáltatásait csupán egy egyszerű játszótér, vagy a közös kertben elhelyezett néhány pad jelenti. A legélhetőbb lakóparkokhoz olyan minőségi és sokoldalúan használható
A Magyar Államkincstár adatai szerint augusztusban több mint egymillióan kaptak családi pótlékot. 2021-ben szerzett jövedelem után az adó nemcsak annak a szülőnek jár vissza, aki a családi pótlékot kapja, hanem a házastársának is.
A szeptember közepén készített közvélemény-kutatásból kiderül: a két lista támogatottságét jelentős mértékben meghatározza a választópolgár lakóhelyének típusa, nagysága.
A Gazdasági Versenyhivatal jogsértőnek találta az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait. A versenyhatóság 85 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.