Gyengült csütörtök reggel a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a dollárral szemben elérte idei mélypontját.
633 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 705 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 190 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu. Az új esetek számok alapján elmondható, hogy a korábbi megtorpanást követően ismét kezd begyorsulni a járvány Magyarországon.
Egy Los Angeles-i bíróság azonnali hatállyal felfüggesztette Britney Spears apja 13 éve érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett, a gondnokságot azonban nem szüntette meg, azt ideglenesen egy könyvelő fogja gyakorolni, akit Spears ügyvédei választhatnak ki.
A nők helyzete az utóbbi 20 évben nagyon sokat változott és ebben a GLAMOUR is nagy szerepet vállalt, a magazin az elmúlt 17 évben rengeteget tett a nőkért, nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is: a nőkre terelte a reflektorfényt, nyíltan beszélt a problémáikról, a helyzetükről, elismerte őket, és ezáltal segített abban, hogy idehaza megválto
A kávé világnapját egyes feltételezések szerint azért ünnepeljük éppen a csillagászati ősz beköszönte után egy héttel, mert így emlékeztetjük magunkat, hogy újra dolgozni kell. Bár a legtöbb kávét otthon isszuk, azért minden második fogyasztó a munkahelyén is napi rendszerességgel kávézik. A világnap alkalmából a Costa Coffee és a GKI Digital közös
Egy Los Angeles-i bíróság azonnali hatállyal felfüggesztette Britney Spears apja 13 éve érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett, a gondnokságot azonban nem szüntette meg, azt ideglenesen egy könyvelő fogja gyakorolni, akit Spears ügyvédei választhatnak ki.
„Az idősödő magyar nemzet, amelynek identitását megváltoztató kulturális változások kísértenek, Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta modell lehet egész Európa számára” – írja a Valeurs Actuelles szerzője.
A Moody’s múlt heti döntése több meglepetést is tartalmazott, a felminősítés mellett a hitelintézet növekedési előrejelzése is biztató képet fest a magyar gazdaság kilátásairól.
A Mérleg-Nap és a Vízöntő-Szaturnusz barátságos fényszögének köszönhetően biztonságban érezheted magad társaságodban. Olyan időszak ez, amikor felnősz a feladataidhoz, lelkiismeretességednek és összpontosító képességednek köszönhetően mindent be is fejezel, amibe csak belevágsz. Feletteseid, barátaid, csapatod együttműködését is elnyerheted, a szer
Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, lesifotók készültek Shane Tusupról, amint este megérkezik Szabó Zsófihoz és csak reggel távozik. Most kiderült, hogy már hónapok óta együtt vannak.
Magyar bankok fedezettkötvény-programjait minősítette fel szerdán a Moody's Investors Service, elsősorban a magyar államadós-besorolás minapi javításával összefüggésben.
A kormány nem teljesíti a kisgyerekes szülőknek tett vállalásait– mondta Bősz Anett a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában. Óriási plusz terhelést jelentene az agglomeráció forgalmában, ha több száz szülő más településekre hordaná a gyerekét bölcsődébe vagy óvodába– véli a Magyar Liberális Párt elnöke.
Magyar rangadót rendeztek az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban magyar idő szerint csütörtökre virradóra. Sallói Dániel két látványos góljának és győzelemnek is örülhetett Schön Szabolcs együttese ellen.
Öt beteg meghalt és újabb 633 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 887 540 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 645 518-an a második, 760 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A tervek szerint jövő tavasszal adják át a Gyermelyi Zrt. harmadik malomkomplexumát, amely 5,5 milliárd forintos beruházásból valósul majd meg – hangzott el a Magyarország piacvezető tésztagyártójának, legnagyobb tojástermelőjének és malomipari szereplőjének számító cég megalapításának 50 éves évfordulóját ünneplő jubileumi rendezvényén. A Gyermely
A szakember egyáltalán nem fél attól, hogy ismét éjszakáznia, pelenkáznia és fürdetnie kell, mert szerinte az apaság olyan, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni.
A kedden látott nagy esés után nem érkezett komoly visszapattanás az amerikai tőzsdék, sőt, a Nasdaq újabb eső napot zárt, habár a hosszú amerikai állampapírok hozama nem emelkedett tovább. Ezt követően Ázsiában is vegyes volt a kereskedés, amelyben részben az is közrejátszott, hogy a friss adatok szerint az áramhiány hátráltatta az ipari termelést
A politikai elemző a Telexnek azt mondta: a Fideszesekkel folytatott háttérbeszélgetések alapján kormánypártban tényleg elhiszik, hogy az előválasztás színjáték.
Szeretnéd, ha az erkélyed télen sem lenne kopár? A megoldást a télen is virágzó, fagytűrő növények jelentik – így egész évben színpompás lehet a balkonláda!
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szerdán a saját Facebook oldalán mutatta be egy ábrán keresztül, hogyan alakult a minimálbér a baloldali és a jobboldali kormányzás idején.
Az indiai csirke korma (nemzetközi nevén chicken korma) egy igazi égben köttetett étel – egy illatos, krémes ragu, amelynek már az első kóstolásnál a rabjaivá válhatunk. Egy különleges ízvilágú étel, amelyhez ugyan viszonylag sokféle fűszer kell, de az elkészítése közel sem bonyolult.