2021. szeptember 4. szombat

szept. 4
11:21
Rengeteg diák dolgozott idén nyáron a kormány programjában (Piac és Profit)
A területért felelős államtitkár elárult néhány számot.
szept. 4
11:21
Ez történik majd Ii. Erzsébet halálakor: kiderültek a pontos részletek, a palota azóta vadászik a szivárogtatóra (Blikk)
Bár nagyjából eddig is ismert volt,hogyan búcsúzik majd Nagy-Britannia az uralkodótól, most nyilvánosságra került a pontos forgatókönyv. A Buckingham-palota hajtóvadászatot indított a szivárogtató után. Íme a részletek!
szept. 4
11:21
Koronavíruso sofőr miatt jön változás a Holland Nagydíjon (Infostart)
A finn Kimi Räikkönen koronavírustesztje pozitív lett, ezért az Alfa Romeo a lengyel Robert Kubicát indítja a Forma-1-es Holland Nagydíjon.
szept. 4
11:21
Az iskolaigazgatók megtudhatják, beoltották-e a dolgozóikat, és meddig tart a védettségük (SzMo)
Egy péntek este megjelent rendelet szerint erről az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) működtetője napi rendszerességgel küld tájékoztatást az intézményvezetőknek.
szept. 4
11:30
Az oltás ellenére elkapta a koronavírust Gyurcsány Ferenc (Nyugati Fény)
Le kell mondania az országjárást.
szept. 4
11:33
Nem hordja a maszkot, mert nem kötelező? A virológus most elmondja, mit tegyünk, ha nem akarunk megfertőződni – Vajon Ön egyetért? Szavazzon! (Blikk)
Bár nem kötelező, de nem is tilos - még az oltottaknak is érdemes maszkot húzniuk zárt, rosszul szellőző helyeken, hogy megvédjék magukat és másokat - írja Kemenesi Gábor pécsi virológus.
szept. 4
11:33
Szalai Ádám koronavírusos (Infostart)
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
szept. 4
11:33
Szívszorító: hajléktalan lett Bubik István szerelme (ATV)
Az utcán él Bubik István kislányának édesanyja, Szentandrássy Hédi – írta meg a Blikk.
szept. 4
11:36
Szalai Ádám koronavírusos (Demokrata)
A magyar szövetség szombaton közösségi oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a német élvonalbeli FSV Mainz 05 csatárának PCR-tesztje.
szept. 4
11:39
Hidrogén töltőállomást építenek buszoknak Bécsben (Alternatív Energia)
Hidrogén-töltőállomás építését kezdték meg a Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien leopoldaui buszgarázsában.
szept. 4
11:39
Nincs mese, újra maszkot kellene hordanunk az ismert virológus szerint (Portfolio)
Kemenesi Gábor virológus friss bejegyzésében a maszkviselés mellett érvel, amivel lassítható a koronavírus terjedése.
szept. 4
11:39
Vb-selejtezők: Szalai Ádám koronavírusos (HírTV)
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
szept. 4
11:45
Szalai Ádám koronavírusos – Nagy bajban van a magyar labdarúgó-válogatott, mi lesz így velük a vb-selejtezőkön? (Blikk)
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
szept. 4
11:45
Európában az elsőként foglalta törvénybe a magyar a kormány a 2050-es klímasemlegességi célt (Portfolio)
A péntek este megjelent legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent az 1620/2021. (IX. 3.) számú kormányhatározat, amely rögzítette, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát. Ennek kapcsán szombaton délelőtt közleményt adott ki az Innovációs és technológiai Minisztérium, amelyben Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért,
szept. 4
11:45
Szabó Győző lánykérése – „Utána Juditot én fél évig nem láttam mosolyogni." (Femcafe)
Szabó Győző 18 év után, nemrégiben feleségül vette menyasszonyát, Rezes Judit színésznőt. A lánykérés – ami dühből született - már évekkel ezelőtt megtörtént, és minden romantikát nélkülözött.
szept. 4
11:45
Újabb teljes osztályok hagyják ott az SZFE-t, a Freeszfe Egyesület közreműködésével tanulnak tovább (SzMo)
Összesen 74 hallgató döntött úgy, hogy nem maradnak tovább a modellváltáson átesett egyetemen.
szept. 4
11:54
Dobrev több mint 82 ezer ajánlásnál jár, de nem akar leállni (Mandiner)
Zajlik az előválasztás az ellenzék köreiben.
szept. 4
11:57
Koronavírus: a járvány továbbra is terjed a világban (Piac és Profit)
A világon 219 755 461 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 552 580 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
szept. 4
11:57
Visszavonulót fújt az ördög ügyvédje (Infostart)
És elmondta a véleményét Dániel Péterről is.
szept. 4
11:57
covidos Gyurcsány Ferenc, így érzi magát a Dk elnöke (Blikk)
Gyurcsány Ferenc koronavírus-tesztje pozitív lett, ezt a volt kormányfő maga jelentette be Facebook-oldalán.
szept. 4
11:57
Több halottja van az áradásoknak Németországban és az Egyesült Államokban (HírTV)
New Yorkban több mint 40 halottja van a szokatlanul heves esőzéseknek, amit az Ida hurrikán okozott.
szept. 4
11:57
Nincs más választásunk: újra maszkot kell hordanunk a virológus szerint (Pénzcentrum)
A maszkviselést jól és jókor kell bevezetni - írja Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa friss posztjában.
szept. 4
11:57
Kabulból Lengyelországba menekültek, két gyerekük meghalt egy mérgező gomba miatt (444.hu)
Közben egy másik varsói szállásról négy afgán férfi került kórházba, szintén gombamérgezés miatt.
szept. 4
11:57
Szörnyű hírt közölt a Magyar Labdarúgó Szövetség (Promotions)
Koronavírusos lett a magyar válogatott csapatkapitánya.
szept. 4
11:59
Oltásellenes tüntetők csaptak össze rendőrökkel Londonban (HírTV)
A dühös tömeg megpróbált behatolni az Economist újság közeli irodáiba is.
szept. 4
12:00
Kiakadt a szakértő: “Orbánék minden elkövetnek, hogy minél kevesebben vegyék fel az oltást!” (Nyugati Fény)
A kormány legújabb intézkedése csak hergel és félelmet kelt Kunetz Zsombor szerint.
szept. 4
12:03
Gyurcsány Ferenc koronavírusos (Infostart)
A Facebookon számolt be arról, hogy bár a gyorstesztje negatív lett, a második tesz már pozitivitást mutatott.
szept. 4
12:03
Orbán Viktor ma is posztolt, de vajon mit? Senki sem tudja, mi lehet ez: Önnek van tippje? (Blikk)
A miniszterelnök oldalán rejtélyes bejegyzés jelent meg.
szept. 4
12:03
Háromszázmillió forintos köztérfejlesztés valósult meg Sellyén (ProfitLine)
Befejeződött a dél-baranyai Ormánság központjának számító Sellyén a pihenési és rekreációs célokat szolgáló Korongi tér és környezetének felújítása - tájékoztatta Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjének irodája MTI-t.
szept. 4
12:03
Most már biztos: szeptember közepéig búcsút inthetünk az esőnek (Háziállat)
Szeptember közepéig nem igazán számíthatunk esőre, és a hűvösebb levegő sem lesz tartós vendégünk. Mindez azt jelenti, hogy egy csapadékszegény időszak jön aprócska hidegbetöréssel.
szept. 4
12:03
Gyurcsány Ferenc koronavírusos, kétszer beoltva fertőződött meg (SzMo)
A DK elnöke teljesen elkülönítette magát és lemondta a következő napokra tervezett országjárást.
szept. 4
12:03
Cowboy-kaviár és temetési krumpli: receptek az amerikai Közép-Nyugatról (WMN)
Hogy kerül Ápolatlan Jóska az asztalra? Olvasd el szerzőnk receptjeit, és megtudod!
szept. 4
12:03
A tálibok örömükben lövöldözni kezdtek, sokan meghaltak (Demokrata)
Zabihullah Mudzsáhid, a mozgalom egyik szóvivője bírálta társait a lövöldözés miatt.
szept. 4
12:06
„Csörög a vers. A termésem kinek kell?” – itt az őszi irodalmi kvízünk alapoktól a mesterszintig (egy.hu)
Az óvodától kezdődően tanulunk (tanítanak nekünk) verseket, egészen az érettségiig – ki mennyire örül ennek. A szeptemberi iskolakezdés alkalmából felidéztünk ezek közül néhányat: teszteld, te mennyire emlékszel rájuk!
szept. 4
12:06
Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája: Briliáns - Film-zene-szórakozás 2021. szeptember 04. 11:56 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/04/5157/
szept. 4
12:09
„Miért utazik férfi kísérő nélkül?” – ilyenek a mindennapok Kabulban a tálib hatalomátvétel óta (SzMo)
Főleg a nők helyzete kétségbeejtő, de azoknak is van félnivalójuk, akik valamelyik nemzetközi szervezetnek vagy nagykövetségnek dolgoztak. A BBC készített riportot az afgán fővárosban.
szept. 4
12:09
Egy halálos méreg a világ legdrágább folyadéka (Hamu és Gyémánt)
A mindennapjait az izraeli Negev-sivatagban tengető palesztin sárga skorpióról van szó. Az apró, de rendkívül veszélyes állatnak olyan értékes a mérge, hogy egyetlen gallonért (3,78 liter) simán kifizetnek nagyjából 11,7 milliárd forintot is.
szept. 4
12:12
Szalai Ádám elkapta a koronavírust, nem lép pályára Albánia ellen (Mandiner)
A válogatott csapatkapitánya elhagyja az edzőtábort.
szept. 4
12:15
9 évvel rövidebben élnek ebben a városban a szmog miatt (Alternatív Energia)
India lakosságának csaknem 40 százaléka olyan szintű levegőszennyezettségnek van kitéve, amelyre egyetlen más országban sincs példa a világon - derül ki egy amerikai kutatócsoport szerdán közzétett tanulmányából, amely szerint ha a légszennyezettség mértéke nem változik az érintett területeken, az akár 9 évvel is megrövidítheti az ott élők várható
szept. 4
12:15
A Chrysler PT Crusier és a Bogár szerelemgyereke a kínai Wey (Autónavigátor)
Egyelőre csak tanulmányként hivatkoznak a Wey márka legújabb autójára, amiről ugyan csak egyetlen képet közöltek, de az is bőven elég.
szept. 4
12:15
Valóságos kommentháború tört ki Schmidt Mária Boris Johnsont alázó posztja alatt (SzMo)
A Terror Háza igazgatója nyílt levélben szólt be a brit miniszterelnöknek, amiért „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte a magyar szurkolók rasszista megnyilvánulásait a Magyarország-Anglia mérkőzésen.
szept. 4
12:21
Némi magyarázattal szolgál Orbán Viktor új posztja a rejtélyes délelőttire (Infostart)
A miniszterelnök délelőtti Facebook-posztja alatt találgatáscunami kezdődött - nos, egy dolog már biztos.
szept. 4
12:21
Autó lekérdezés ingyen rendszám alapján: Mi mindent tudhatunk meg egy autóról? (Pénzcentrum)
Napjainkban bármikor szükségünk lehet arra, hogy az interneten egyszerűen és gyorsan utánanézzünk akár a saját autónknak, akár egy másik járműnek, amit szeretnénk megvásárolni. Ilyenkor kerül a képbe a JSZP, azaz a Jármű Szolgáltatási Platform, az egységes magyar autó lekérdező rendszer, ami számos fontos információt árul el egy gépjárműről.
szept. 4
12:21
Palvin Barbara bebizonyítja, hogy az Xxl fonás az ősz legmenőbb frizurája (Glamour)
Palvin Barbara a velencei biennálé egyik kiemelt meghívottja, ugyanis az Armani Beauty arcaként, hiszen a márka a főszponzora a filmfesztiválnak, ő képviseli a divatházat és a szépségmárkát az Armani Beauty további modelljeinek társaságában és emeli jelenlétével az események fényét.
szept. 4
12:21
Totem: váratlan fordulattal ért véget a második hét (Márkamonitor)
A pénteki adásban a Szarvasok indultak kincskeresésre, a Farkasok pedig döbbenetes hírt kaptak a műsor végén…   TOTEM – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Váratlan fordulattal ért véget a Totem második hete: Mindenki megdöbbent https://tv2play.hu/totem/varatlan_fordulattal_ert_veget_a_totem_masodik_hete_mindenki_ledobbent   TOTEM – ADÁSRÉSZLETEK Váratlan meglepetés
szept. 4
12:21
Rúzsa Magdi orvosa döbbenetes dolgot árult el (Promotions)
Megszólalt az énekesnő orvosa.
szept. 4
12:24
Gyurcsány is elkapta a koronavírust (Mandiner)
Megszakad az országjárás.
szept. 4
12:30
Videóra vették a Puskás Aréna huhogóit, pár emberről van szó (Mandiner)
Megtalálta a kamera a majomhangot utánzókat.
szept. 4
12:39
Hoppá! Orbán megérkezett Kötcsére, és ismét felbukkant a titokzatos jel: most már sejtjük, mi lehet az (Blikk)
Kezdünk! - írta ki legfrissebb bejegyzésében a miniszterelnök, aki az idei kötcsei találkozóra érkezett meg pártja és értelmiségi holdudvara tagjai közé.
szept. 4
12:39
Sorra dőltek a napenergia rekordok Európa szerte (Alternatív Energia)
Az energiaügyi szakemberek Ember nevű csoportja állapította meg, hogy az Európai Unió 27 tagországában a teljes áramigény 10%-át napelem erőművek biztosították az idei év júniusában és júliusában.

Keresés