Tegnap a tengerentúlon zárva tartottak részvénypiacok a Labor Day miatt. Az ázsiai tőzsdéken ma leginkább jó hangulatban telt a kereskedés, többnyire negatív hangulatú piacnyitást láthattunk azonban Európában - vélhetően a fontos gazdasági adatot várhatják feszülten a befektetők, az Eurostat ugyanis nemsokára a második negyedéves GDP részletes adat
Gyengült a forint ma reggelre Kedd reggel 8 órára 0.02%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 347 forint és 66 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 292 forintba és 83 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva 0.03%-ot er
Változatlan célár mellett továbbra is vételre ajánlja a PannErgy részvényeit az OTP Bank. A pandémia újabb hullámának terjedésével ismét a defenzív papírokat felé fordulhatnak a befektetők, ez pedig kedvezhet a hazai közműcégnek is.
Van még hova fejlődniük az e-kereskedelmi társaságoknak, ha a fizetési folyamathoz kapcsolt ügyfélélményről van szó. Erre mutatott rá a Edgar, Dunn & Company pénzügyi tanácsadó cég és a Stripe pénzügyi szolgáltató közös kutatása, amelyben összegyűjtötték a fizetési felületeken előforduló legdurvább hiányosságokat, amelyek a vásárlási kedvre is drám
Tavaly egy országos kommunikációs kampányt is indítottak, amelynek során létrejött a vansegitseg.hu portál az áldozatok minél szélesebb körű informálása céljából.
A klímaváltozás döbbenetes károkat okoz, ezért rendkívül fontos, hogy a cégek, iparági szereplők felismerjék felelősségüket és minél gyorsabban meghatározzák és megvalósítsák fenntarthatósági célkitűzéseiket. A Portfolio eddig is nagy figyelmet fordított a környezeti terhelés minimalizálására, most pedig, a karbonlábnyom kiszámítása után, a Strive
A történelmi időktől napjainkig számos megdöbbentő szokás képezte a mindennapok részét. Nem kivétel ez alól a másnaposság elleni küzdelem sem, hiszen amióta világa a világ, az alkoholfogyasztás és az abból fakadó rosszullét vagy diszkomfortérzet állandó része az emberiség mindennapjainak.
Magyarország legkedveltebb tehetségkutatója 2021-ben két egyedülálló kisérő műsorral kezdődik szeptember 25-én. Október 9-én pedig indul a 10. évad az első válogató adással. Az X-Faktor jubileumi évada szeptember 25-én és október 2-án az X-Faktor nagy pillanatait felidéző különleges adásokkal veszi kezdetét. “Az X-Faktor sztori” a régebbi és jele
A szervezeteket célzó adathalász támadások száma jelentősen megnőtt a világjárvány alatt, mivel milliónyi otthonról dolgozó alkalmazott vált a támadók elsődleges célpontjává – derül ki a Sophos elemzéséből. Az IT csapatok döntő többsége (70%) nyilatkozta azt, hogy az alkalmazottak által kapott adathalász e-mailek száma nőtt 2020-ban. Ez a szám 82
A korábbi világhírű teniszező, Boris Becker egyetlen lánya, a 21 éves Anna Ermakowa jelenleg szülővárosában, Londonban él, ahol művészettörténetet tanul. A diploma után viszont szeretne színésznő lenni.
Az új autó regisztrációk száma az Egyesült Királyságban 22 százalékkal csökkent augusztus során tavaly augusztushoz képest, ennek ellenére az elektromos autók iránti kereslet továbbra is kifejezetten erős maradt.
Zajlik az élet a Nemzetközi Űrállomáson (ISS): a fedélzetén állomásozó űrhajósok saját, gravitáció nélküli pizzapartit rendeztek, amit a gyönyörű fotóiról is ismert, az Európai Űrügynökség űrhajósa, Thomas Pesquet az Instagramon meg is osztott.
Viszonylag szűkös kínálatból válogathat, aki kedden élő sport közvetítésre vágyik. Tart még a US Open, lesz kerékpár, röplabda és lóverseny élőben a sportcsatornákon.
Idén ősszel már harmadik alkalommal indul el a HFDA Startup Program, amely a legígéretesebb fiatal divat-design startup vállalkozóknak nyújt díjmentes üzletfejlesztési képzést és akár 20 millió forintos befektetési lehetőséget. Elsősorban azokat az egyedi ötleteket keresik a programban, amelyek később nemzetközileg is megállhatják a helyüket.
A Levegő Munkacsoport már jövőre megkezdené az elavult dízelek kitiltását a fővárosból. A Használtautó.hu megnézte, hogy a javaslat milyen autókat érinthet, és azt is, hogy azokból mennyi található a hazai piacon, beleértve a használtautó-importot.
Az OKEx bővíti decentralizált pénzügyi szolgáltatásait egy DeFi Hub és egy NFT-k létrehozására és eladására szolgáló piactérrel. Egy múlt csütörtöki bejelentés szerint a kripto spot és derivatív tőzsde két kezdeti eszközével, az NFT Marketplace és a DeFi Dashboard segítségével indította…
Kifejezetten magas forgalom mellett zsákolják a befektetők a Masterplast részvényét, miután a cég bejelentette, hogy a bevételprognózist 25 százalékkal, a profitvárakozást pedig közel 50 százalékkal megemelik az idei évre vonatkozóan. A mai ralinak köszönhetően új történelmi csúcson van a vállalat részvénye.
A hétvégén egy ultramaratonistát verseny közben ütöttek el. Lubics Szilvia a fején sérült meg, most megszólalt az egyik résztvevő, és elmondta, ő hogyan látta az eseményeket.