2021. szeptember 8. szerda

szept. 8
16:42
Taxizásra adja a fejét a NASA (Hamu és Gyémánt)
A Nasa a Joby nevű vállalattal karöltve repülő taxikat fejleszt, melyek jelenleg tesztelési fázisban vannak.
szept. 8
16:42
Emberi jogi bíróságon áll ki prostitúciós modellje mellett Svédország (Mandiner)
Franciaországot támadják szexuális munkások Strasbourgban, mert egy 2016-os módosítás óta a „kuncsaftok” bűnelkövetőként kell számon tartani. Svédország a perekben beavatkozóként vesz részt.
szept. 8
16:42
Megszólalt Sebastian Vettel: Ezért érezte úgy, hogy ki kell állnia Orbánék melegellenes törvénye ellen a Hungaroringen (Nyugati Fény)
Elismerte, meglepődött a kiállását követő erős reakciókon.
szept. 8
16:45
Először beszélt Michael Schumacher állapotáról a felesége (Infostart)
Corinna Schumacher beszélt a hétszeres világbajnok Forma–1-es pilóta állapotáról, míg a fia, Mick azt mondta, mindent odaadna azért, hogy az apjával beszélhessen.
szept. 8
16:45
Idén nagyot lehet kaszálni a jó napraforgó, kukorica és paradicsom terméssel (Agroinform)
A fürtös paradicsom 53 százalékkal, a napraforgómag 61 százalékkal drágább, mint egy évvel korábban, ám van egy termény, ami még ennél is jobban drágul.
szept. 8
16:45
Megvan a Mustang Mach-E harmadik Guiness rekordja (Autónavigátor)
Már háromszoros Guinness világcsúcstartó a Ford tisztán elektromos modellje, a Mustang Mach-E, . Az első trófea után két új feltöltési
szept. 8
16:48
Kurz szerint a járvány negyedik hullámára nem a karantén, hanem az oltás a válasz (Mandiner)
Ennek ellenére valószínű, hogy szigorításokat vezetnek be. Ausztriában az elmúlt 24 órában 2 268 ember fertőződött meg.
szept. 8
16:51
Elindult Magyarországon a Google Pay applikáció (Portfolio)
A Google Pay, amely a világ több mint 30 országában nyújt fizetési szolgáltatást a felhasználóknak, szerdától a magyar üzletekben is lehetővé teszi az érintésmentes vásárlást önálló applikáción keresztül is. Az okosóra tulajdonosok külön örülhetnek.
szept. 8
16:51
30 napos időjárás előrejelzés: jön-e fordulat szeptemberben? (Agroinform)
Szeptember elején melegszik az idő, de összességében a sokévi átlag alatt marad a hőmérséklet, a keleti országrészben lesz hűvösebb idő. Később pár fokos melegedés valószínű.
szept. 8
16:51
Végre férjhez mehet és gyereket is szülhet Britney Spears – már nem akar apja uralkodni felette (Femcafe)
Britney Spears küzdelme a bíróság által elrendelt gyámoság megszüntetéséért váratlan fordulatot vett kedden, amikor apja és gyámja, Jamie Spears petíciót nyújtott be a megállapodás megszüntetésére. 13 év után ismét az énekesnő dönthet majd az életéről.
szept. 8
16:54
Varga-Parragh találkozó volt a minimálbér ügyében (Privátbankár)
A minimálbér emeléséről egyeztetett Varga Mihály és Parragh László.
szept. 8
16:54
Újabb kormányválság bontakozott ki Romániában (Demokrata)
Florin Cîțu liberális miniszterelnök kormánya az alkotmánybíróságnál emel panaszt a parlament ellen.
szept. 8
16:54
A minimálbér emeléséről egyeztetett Varga Mihály (Demokrata)
A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban – mondta a pénzügyminiszter, miután Parragh Lászlóval egyeztetett.
szept. 8
16:54
Andreas Kluth: A német választásokat szemlélve George Orwell forog a sírjában (Mandiner)
Egyenes kommunikáció nélkül a szavazók nem képesek felfogni az alternatívákat, csalódottá, apatikussá, vagy ha még rosszabb, a demagógia áldozatává válhatnak.
szept. 8
16:57
Beperelné az amerikai tőzsdefelügyelet a Coinbase-t (Portfolio)
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) azzal fenyegetőzik, hogy beperli a Coinbase Globalt, ha a kriptotőzsde folytatja a hitelezési programjának elindítását, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a kriptoeszközeik kölcsönként való kihelyezésével kamatot szerezzenek - közölte a Coinbase szerdán.
szept. 8
16:57
Orbán Viktor fogadja a szerb kormányfőt (HírTV)
Magyar-szerb kormányfői csúcstalálkozó lesz ma Budapesten.
szept. 8
16:57
Tényleg ekkora orra lenne Gyurcsánynak? És miért nincsen még börtönben? - A politikus ma is felrobbantotta a Facebook-ot (SzMo)
Követőinek kifejezetten tetszett az önirónia, aminek egyik apropója az őszödi beszédről készült film plakátja.
szept. 8
17:00
A keleti vakcinával oltottaknak is szabad az út Nyugatra (Menedzsment Fórum)
A harmadik, emlékeztető oltás beadásával a korábban kínai, vagy orosz oltást kapók előtt is megnyílt az út a nyugati országok felé. Ehhez azonban nem mindegy, hogyan töltjük le az Európai Uniós Covid-igazolványt. Egy hasznos kiskapu, amely kapóra jött.
szept. 8
17:00
Óriási változás jön az Ötöslottón, több tízezer magyar várhatja majd hiába a nyerőszámokat a megszokott időben - erről mindenkép tudnod kell! (Promotions)
Ezzel lehet, hogy nem számoltatok, de jó, ha tudtok róla.
szept. 8
17:03
Koronavírus: szabad az út Nyugatra a keleti vakcinával oltottaknak is, de erre érdemes figyelni (Blikk)
A harmadik oltás beadásával megnyílik a kapu nyugat felé azok számára is, akik keleti vakcinát kaptak. Nem mindegy azonban, honnan töltjük le az EU-s védettségi igazolványt.
szept. 8
17:03
Détári Lajos: mi az, hogy visszahívják a válogatott játékosokat a klubok? (Infostart)
Szerinte jót is fog tenni Szoboszlai Dominiknak, hogy lesz még egy mérkőzés a lábában a Bayern elleni rangadó előtt.
szept. 8
17:03
Kiderült, mitől tartanak most a leginkább a magyar vállalatok pénzügyi vezetői (Portfolio)
Nem a pénzügyi, hanem a reálgazdasági kockázatoktól tartanak inkább a magyar cégek, például az ellátási láncok problémáitól - derült ki a vállalati pénzügyi és gazdasági vezetők (CFO-k) késő délutáni panelbeszélgetéséből a mai Business and Finance Summit 2021 konferencián.
szept. 8
17:03
2025-re végeznek a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten fogadta szerb kollégáját. Közös sajtótájékoztatójukon többek között szóba kerültek a Magyarország és Szerbai között gazdasági együttműködések, ahogy a migrációról is szó esett. Ana Brnabic szerb miniszterelnök beszélt arról is, hogy Magyarország a harmadik legfontosabb gazdasági partnere Szerbiának az EU-ban,
szept. 8
17:03
Az utolsó konföderációs szobrot is elvitték Richmond sugárútjáról (444.hu)
Lee tábornok tovaszállt.
szept. 8
17:03
Kásás Tamás: Nem készültem arra, hogy mi lesz a vízilabda után – Elviszlek magammal (évadpremier!) (WMN)
Jön az őszi–téli Elviszlek magammal-maraton, mostantól 17 héten át újabb és újabb epizódokkal. A premieradás vendége Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki tőle szokatlan nyíltsággal és megejtő őszinteséggel mesélt útkeresésről, halogatásról, érzékenységről, vegánságról és arról, hogy mi teszi boldoggá és mi nem. Nézzétek meg:
szept. 8
17:06
Schiffer András: Marad a másik két opció (Mandiner)
Azaz Orbán vagy lepaktált Gyurcsánnyal, vagy Gyurcsány túljárt az eszén.
szept. 8
17:09
A minimálbérről egyeztetett Varga Mihály és Parragh László (Infostart)
A kis- és középvállalkozásokat a kormány segíteni fogja a megemelni tervezett minimálbér kigazdálkodásában - közölte a tárcavezető.
szept. 8
17:09
FSZB: a CIA segített Ukrajnának a 33 orosz zsoldos elrablására irányuló kísérletben (ATV)
Megbízható a CNN amerikai hírtelevíziónak az az értesülése, miszerint az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) segített megszervezni azt a műveletet, amely tavaly 33 orosz állampolgár fehéroroszországi őrizetbe vételéhez vezetett, és amelynek célja a "zsoldosok" elrablása volt - közölte szerdán az orosz sajtóval meg nem nevezett szóvivője útjá
szept. 8
17:12
Legyenek a V4-ek a lisszaboni szerződés őrei! (Demokrata)
Brüsszel könnyelműen viszonyul az uniós alapszerződéshez, a visegrádi országok viszont a lisszaboni szerződés őrei kell hogy legyenek – szorgalmazta Hörcsik Richárd.
szept. 8
17:15
Milyen testmozgást érdemes végezni a cukorbetegség megelőző állapotaiban? (WebBeteg)
Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás érhető el, de akár meg is szüntethető a szénhidrátháztartás zavara, vagy segítenek a tünetek és
szept. 8
17:15
Kárenyhítési hozzájárulás: köztartozásnak minősül, ha elmarad a befizetés! (Agroinform)
Már csak néhány nap áll rendelkezésre a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésére, figyelmeztet a Magyar Államkincstár.
szept. 8
17:15
Mikor nyitnak az osztrák síterepek? (Síelők)
Kezdődik a síszezon, készülődnek a síterepek üzemeltetői! Szeptemberben tervezi a nyitást három ausztriai gleccser síterep: Sölden, Pitztal és Kaunertal. Söldenben a szeptember 10-i hétvégén már menni fog két sílift és megnyílik az első ratrakolt lesiklópálya (a 32-es).
szept. 8
17:15
Itt az HBO nagy bejelentése: új streamingszolgáltatás érkezik Magyarországra (Pénzcentrum)
A WarnerMedia közvetlen fogyasztói streamingfelülete, az HBO Max október 26-án indul Európában. Az HBO Max a WarnerMedia népszerű tartalommárkáinak, köztük a Warner Bros., az HBO, a DC és a Cartoon Network produkcióinak gyűjtőhelye.
szept. 8
17:27
Aligha lesz másodhegedűs a német kormányban a CDU-CSU (Infostart)
A keresztényszociális párt elnöke szerint nem lesz újabb ciklus a szociáldemokratákkal, ha a baloldal győz.
szept. 8
17:27
Egyre népszerűbbek a NEV-autók Kínában (autopro)
Kínában nőtt a személyautók értékesítése az idei első nyolc hónapban, az új járművek jelentős hányada alternatív hajtású modell volt.
szept. 8
17:30
Másfélszáz lánctalpas érkezik Magyarország szomszédságába (Autószektor)
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint az 1,7 milliárd euró (mintegy 608 milliárd forint) összértékű beszerzési projektet e hónap végén indítják, s a védelmi tárcának jövő év június végéig kell a kormány elé terjesztenie az addig beérkezett ajánlatok kiértékelését. A szerdán jóváhagyott dokumentum szerint a beszerzés összértéké
szept. 8
17:33
Koronavírus a pécsi óvodában: tizenhét gyermek került karanténba (Blikk)
Tizenhét óvodásnak karanténban kellett maradnia otthon, miután egyiküknek pozitív lett a koronavírus-tesztje Pécsett.
szept. 8
17:36
A más betegségekkel folytatott harcban is komoly csapást mért az emberiségre a koronavírus (Menedzsment Fórum)
Minden szempontból leterhelte az egészségügyet a világjárvány.
szept. 8
17:39
Brain Bar: terítéken a jövő legfontosabb kérdései (Infostart)
Csütörtökön indul a kétnapos Brain Bar jövőfesztivál a budapesti Millenáris Parkban. A szervezők olyan témákat tűztek programra, mint például a szólásszabadság kérdése, az analóg technológiák visszatérése, a home office korlátai–hátrányai, valamint arról is szó lesz, hogy az anyanyelvnek milyen szerepe van egy alapvetően angolul beszélő világban. A
szept. 8
17:39
Az Erste Bank a Hydro Fehérvár AV19 új támogatója (ProfitLine)
Támogatási szerződést kötött az Erste Bank a Hydro Fehérvár AV19-cel, hogy segítse a csapat sikeres szereplését. Az osztrák bajnokságban játszó jégkorong csapat támogatása a bank számára nem csupán megjelenési lehetőséget jelent a több tízezres követőtábor előtt, de kifejezi elkötelezettségét a térség és a sport iránt is. A csapat számára a támogat
szept. 8
17:39
Vannak árak: ennyibe kerül egy vacsora a két új Michelin-csillagos magyar étteremben (Pénzcentrum)
Idén a Salt és az Essência is feliratkozott a Michelin-csillagos budapesti éttermek közé. A Pénzcentrum most megnézte, mennyibe kerül egy menü a két friss díjazott helyen.
szept. 8
17:42
Michael Schumacher felesége elárulta, hogy mit mondott a férje a tragédia előtt (Promotions)
A Schumacher című dokumentumfilm a Netflixen fog majd debütálni.
szept. 8
17:45
15 okod van rá, hogy most ültess medvehagymát! (Agroinform)
Ha gondoskodni szeretnél róla, hogy tavasszal friss medvehagymád legyen, most ültesd el a hagymáit a kertedben!
szept. 8
17:45
Nascar: Így szólnak a Next Genek Daytonán (Videó) (USAracing)
Minden eddiginél több, szám szerint nyolc versenyző részvételével kezdődött meg a Next Gen kétnapos tesztje...
szept. 8
17:51
1 perces teszt pénzérmével: kiderül kezedben van-e a sorsod (Blikk)
Az utóbbi idők ezoterikus és spirituális forradalma, az agykontroll, a pozitív gondolkodás, motivációs technikák és más tudatosságnövelő “mindfullness” módszerek egyre jobban elterjednek és arra törekednek, hogy minőségibb és teljesebb életvitelt biztosítsanak az embereknek.
szept. 8
17:51
Újabb visszatérő a Forma-1-ben (Infostart)
A Williams Forma-1-es csapata bejelentette, hogy jövőre a thaiföldi Alexander Albon és a kanadai Nicholas Latifi lesz a versenyzője.
szept. 8
17:51
Szlovákiában már az ötéves gyerekeket is olthatják (444.hu)
Jövő héten elérhetővé teszik a harmadik dózist is, de szigorúbb feltételekkel, mint Magyarországon.
szept. 8
17:54
A reklámokat is átalakította a járvány (Infostart)
Különleges videós felületet hoz létre a marketingszakma az idei csúcstalálkozójára, máshol nem látható interjúk, backstage pillanatok, valamint a szakma legfontosabb szakértőit megszólaltató kerekasztal-beszélgetések is készülnek a platformra.
szept. 8
17:54
Kinőtt egy vendégház Varga Gábor földjén - Friss hírek 2021. szeptember 08. 17:39 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/08/5193/
szept. 8
17:57
Fontos figyelmeztetést adott ki a Magyar Posta – sokakat érinthet (Piac és Profit)
Csalók élnek vissza a vállalat nevével.

Keresés