2024. január 2. kedd

jan. 2
13:30
Megszólalt Varga Mihály, ezek az első összesítések a 2023-as költségvetésről (ATV)
A pénzügyminiszter ugyanakkor még várja a KSH adatait.
jan. 2
13:30
KTK: intézményi Magyar Állampapírt bárki vásárolhat pénzintézeteken keresztül (Magyar Hírlap)
Tekintve, hogy az ilyen tranzakciók banktitoknak minősülnek, a magyar kormánynak ezekre nincs rálátása.
jan. 2
13:30
Orbán rettegett hivatalának vezetője elkotyogta, hogy mire készülnek a közeljövőben (Nyugati Fény)
Ez lesz az Szvh feladata.
jan. 2
13:36
Mi történt a kormánypárti portálokkal? (Menedzsment Fórum)
Most úgy tűnik, a kormánypárti weboldalakra jár rá a rúd.
jan. 2
13:36
Koldusbotra kerülnek az influenszerek a technológiai átalakulással (Portfolio)
A tartalomkészítő világba is betört a mesterséges intelligencia (AI), a generatív algoritmusokkal létrehozott virtuális influenszerek egyre nagyobb teret nyernek, és ezzel nagy port kavarnak a 21 milliárd dolláros iparágban. A rózsaszín hajú, több mint 200 000 követővel rendelkező Aitana Lopez az egyik ilyen virtuális influencer, akinek posztonként
jan. 2
13:36
Központi kérdés a digitalizáció (autopro)
A digitalizáció áll a cégek figyelmének középpontjában egy felmérés szerint.
jan. 2
13:42
Válik a Backstreet Boys énekese, A.J McLean (Blikk)
Válik a kilencvenes évek kultikus fiúbandájának, a Backstreet Boysnak az egyik frontembere, A.J McLean. Tizenkét év házasság után válnak külön útjaik feleségével, ezt pedig egy Instagram-posztban tudatták a világgal.
jan. 2
13:42
Nagyot esett a Babaváró kamata – siessen, aki kedvezményt akar (ProfitLine)
Januártól már 11 millió forintot igényelhetünk Babaváróként, ám mivel a kamatelszámolás változott, szűkült a terméket akciós feltételekkel kínáló bankok köre. Aki 150-180 ezer forint ingyenpénzt akar a számlájára, annak érdemes sietnie és kihasználni a még meglévő lehetőségeket – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szaké
jan. 2
13:42
300 milliárd forintot nyert egy szerencsés játékos a szuperlottón: de van egy kis bökkenő (Pénzcentrum)
Elépesztő összeget nyert a Powerball nevű szerencsejáték újévi sorsolásának jackpotján egy szerencsés játékos az USA-ban: ez összességében a tizedik legnagyobb amerikai lottó jackpot nyeremény, amit valaha hazavihettek - írja a Telex a CNN alapján.
jan. 2
13:42
Percek az életünkből: Boldizsár Ildikó, Simon Márton, Háy János, Dragomán György és Halász Rita novellái (Könyves Magazin)
Augusztusban Percek az életünkből mottóval közöltünk novellákat az Otp Mobillal együttműködésben. Hiszen van, hogy néhány perc túl kevés egy vallomáshoz, végtelennek tűnik, ha a gyermekeinkre leselkedő veszéllyel futunk versenyt, máskor pont elég egy életre szóló találkozáshoz, vagy, hogy konfliktussá változtassa az egész nap feszültségét. Elbeszél
jan. 2
13:42
Görög Zita popsiját a kamerába nyomva filozofál, csodás testének egyetlen pontja azonban minden figyelmünket elvonja a mondanivalójáról (Promotions)
Aphrodité visszamászik a tengerbe, kihívója akadt.
jan. 2
13:42
Elképesztő pénzt keres a gyerekeken a közösségi média (Bitport)
Egy friss kutatás szerint 2022-ben csak az Egyesült Államokban 11 milliárd dollárt hoztak a nagy szolgáltatóknak a gyerekeket célzó reklámok, így nem is érdemes várni a közösségi platformok önszabályozására.
jan. 2
13:42
2024. a világ egyik legrosszabb éve lehet? (Magyar Hírlap)
Durva jövendölés miatt retteg az ország.
jan. 2
13:42
Milliomos lett Maksa Zoltán, végre bejött neki az élet (AC News)
Nagy szerencse érte a 61 éves humoristát, majdnem 7,5 millió forintot nyert a Szerencsekerék legutóbbi adásában.
jan. 2
13:48
Új jogszabályok vonatkoznak a geotermikus energia kinyerésére (Alternatív Energia)
Tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának új jogszabályi kereteit. Az elmúlt egy év mérlege azt mutatja, hogy a megújított rendelkezéseknek köszönhetően már 39 új projekt indult el, amelyek a Pannon-medence földhőjének felhasználásával erősíthetik Magyarország energiaszuverenitá
jan. 2
13:48
Hatalmas botrány, rendőrök lepték el a népszerű influenszer kávézóját (ATV)
Újév napján körülbelül húsz rendőr hatolt be Zuzana Plačková szlovák influenszer nemrég megnyitott kávézójába Čadcán - írja a bulvar.parameter.sk.
jan. 2
13:48
Huszonegy új szociális naperőmű épül (Öko-drive)
Huszonegy új szociális naperőmű épül nehéz helyzetű kistelepülések külterületén a Felzárkózó települések program részeként, a létesítmények által termelt energia árával kétezer háztartás fűtéséhez járul majd hozzá a program - közölte a létesítmények leendő üzemeltetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel.
jan. 2
13:51
Brutális változás jön! Közel 15 fokot zuhan a hőmérséklet (Blikk)
Melegfronttal indul minden, aztán...
jan. 2
13:54
Túszejtés home office-ból: alig élte túl a kiberemberrablást a kínai cserediák Utahban (444.hu)
A 21. századi emberrablóknak már nem is kell elrabolni az áldozatot, mindent lehet távolból intézni, és így is tudnak váltságdíjat szedni.
jan. 2
13:54
A Vodafone és Telekom szolgáltatásai is sok helyen leálltak kedden délelőtt (SzMo)
A Telekom azt írta, hogy áramellátási hiba miatt akadoztak a szolgáltatások. A Vodafone egyelőre nem reagált, pedig náluk is komoly gondok voltak.
jan. 2
13:54
Az édesburgonya tényleg a krumpli egészségesebb alternatívája? (Agrofórum)
Észak-Karolina állam a legnagyobb édesburgonya-termelő az Egyesült Államokban, a termesztett teljes mennyiség több mint 60 százalékát itt állítják elő. Nem meglepő tehát, hogy szakmai szervezet, az Észak-Karolinai Édesburgonya-bizottság (Ncspc) segíti az ágazat munkáját, most éppen egy kutatással.
jan. 2
13:54
Zelenszkij: A mozgósítás nem csak a frontra küldött katonák kérdése (Magyar Hírlap)
Szerinte változtatni kell a helyzeten.
jan. 2
13:54
Több mint hárommillió autót adott el tavaly a BYD (Villanyautósok)
Nem nehéz megtippelni a 2024 végi első helyezettet.
jan. 2
13:54
Akár 1,4 millió forintot is kereshetnek mostantól az Aldi boltvezetői (Telex)
Az élelmiszerlánc  hatezer munkavállalója január 1-jétől egységesen 12 százalékos béremelésben részesül.
jan. 2
13:54
Csodás évünk lesz Nyíregyházán? (Nyíregyháza)
Az időjárásra nem lehetett panaszunk január elsején az alkonyati órákban.
jan. 2
13:54
Rod Stewart megmutatta gyönyörű családját - a nagyobbik fia szívdöglesztő srác lett (Sassy)
A kép első ránézésre olyan, mintha egy vámpír család emlékkönyvéből tépték volna ki.
jan. 2
14:00
2024-től még nehezebb eligazodni a kórházi várólistákban (Menedzsment Fórum)
A egészségbiztosító újabb fejlesztést hajtott végre a publikus várólista-adatokon, ennek köszönhetően a friss számokat igen nehéz összevetni a korábbiakkal, mert most a 60 napon túl várakozók számát mutatják az adatsorok.
jan. 2
14:00
Kiderült, mi okozta a szolgáltatáskiesést a Vodafone-nál (Portfolio)
A Vodafone Magyarország ügyfelei január 2-án délelőtt rövid kimaradást tapasztalhattak a szolgáltatások működésében. A kimaradást áramszünet okozta az egyik szerverközpontban, a forgalom átirányításának ideje alatt a szolgáltatások az ország több pontján nem voltak elérhetőek. A szolgáltató munkatársai a hibát elhárították, így a mobilszolgáltatáso
jan. 2
14:00
Félelmetes videó: mintha teljesen megsemmisült volna a London Eye (Magyar Hírlap)
Az égen feltűnt éjfélkor a Place for Everyone (Egy hely mindenki számára) felirat.
jan. 2
14:00
K&H;: a digitalizáció áll a cégek figyelmének középpontjában (Digital Hungary)
A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyöngébbnek nevezhető.
jan. 2
14:03
Visszaeséssel fejezte be az évet a brit gyáripar, a kilátások sem jók (Piac és Profit)
Gyorsuló ütemű visszaeséssel zárta a múlt évet a brit feldolgozószektor a kedden ismertetett átfogó havi aktivitási mérőszámok alapján.
jan. 2
14:06
Berobbant Kiszel Tünde a 2024-es naptárával: januárban a Jégvarázs főszereplőjeként pózol (Blikk)
Kiszel Tünde a Jégvarázs főszereplőjének, Elzának a bőrébe bújt. A naptárdíva megosztotta a 2024-es év első fotóját, ami igen nagy sikernek örvend, hiszen rengeteg komment született a közösségi médiában.
jan. 2
14:06
Megszólalt a Vodafone a szolgáltatáskiesésről: ez okozta a fennakadásokat országszerte (Pénzcentrum)
Egész délelőtt több Vodafone-os ügyfél is kimaradásokat tapasztalhatott, aminek az oka egy áramszünet volt az egyik szerverközpontban.
jan. 2
14:06
Ilyen nincs: tévedésből a saját területét bombázta Oroszország (ATV)
A Guardian beszámolója szerint az orosz légierő nagyon csúnya hibát ejtett kedden: tévedésből egy Ukrajnához közeli orosz falut bombáztak le.
jan. 2
14:06
Az ünnepek alatt megtörtént az első Cybertruck-karambol, a várt eredménnyel (Rakéta)
.
jan. 2
14:06
Kiderült, mi okozta a Vodafone és a Telekom leállását – ezt tegye, ha még mindig észleli a hibát (Media1)
Áramellátási problémák okozták a két távközlési óriás szolgáltatásainak szinte egyszerre történő leállását.
jan. 2
14:09
Ne utazzon Zambiába, nem csitul a járvány (Privátbankár)
Már több mint négyezer kolerás esetet jelentettek az egészségügyi hatóságok Zambiából, ahol tavaly január óta 124 halálos áldozatot követelt a fertőző betegség.
jan. 2
14:12
A dotkom lufi óta nem szólt ekkorát a Nasdaq100 (ProfitLine)
A Nasdaq100 54%-ot emelkedett 2023-ban, ami 1999, vagyis a dotkom lufi óta az index legjobb éves teljesítményét jelenti.
jan. 2
14:12
Újabb béremelést jelentett be az Aldi (Portfolio)
Újabb béremelést jelentett be az Aldi: 2024 január 1-jétől a cég munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services bérei a legtöbb pozícióban szintén 12%-kal nőnek. Ez 24 hónap alatt a negyedik b
jan. 2
14:12
A nők tényleg több gyógyszer-mellékhatást éreznek? (Magyar Hírlap)
A kutatók az FDA nyilvános mellékhatás-adatbázisának több mint 33 millió adatát használták fel.
jan. 2
14:12
Befektetői útmutató: a 10 legjobb kriptó a stabil hozamokért 2024-ben (BitcoinBázis)
A kriptopiac 2023-ban fellendült, a Bitcoin (BTC) és a legtöbb altcoin 52 hetes mélypontjáról visszatért. Az azonnali Bitcoin tőzsdén kereskedett
jan. 2
14:12
Riasztást kaptak a magyar autósok (AC News)
Egy sofőr se felejtse el: olyan szakaszok is díjkötelesek lettek, amelyek eddig ingyenesen voltak.
jan. 2
14:12
Vigyázat, ezeken a helyeken komoly következményekkel járhat, ha megsérül az útlevelünk (Roadster)
Itthon is népszerű úti célról van szó.
jan. 2
14:14
Már több mint négyezer kolerás esetet jelentettek Zambiából (Magyar Hírlap)
A járvány tavaly januárban tört ki.
jan. 2
14:18
Szarvasmarha: az eltérő típusú fajták keresztezése emeli a májtályog kialakulásának esélyét (Agroinform)
Ez komoly veszteséget okozhat a termelőknek.
jan. 2
14:18
Brutál bruttó: egy boltvezető akár 1,4 milliót is kereshet mostantól az Aldiban (444.hu)
Két év alatt ez már a negyedik béremelés.
jan. 2
14:18
Új év, új sorozatok a TV2 Csoport csatornáin (Márkamonitor)
Izgalmas új sorozatok érkeznek a Tv2 Csoport csatornáira januárban. Az amerikai, török és spanyol szériák a Tv2-n és az Izaura csatornán láthatók majd. Lesz köztük dráma, romantikus történet és thriller is.   Országos tévépremierrel indul a január a Tv2-n: másodikán kezdődik A három nővér című török dráma 16.45-kor, a főszerepben a Kegyetlen városb
jan. 2
14:18
Közleményt adott ki a Telekom és Vodafone (Magyar Hírlap)
Ezért akadoznak a mobilszolgáltatások.
jan. 2
14:18
5 egyszerű tipp, hogy környezettudatosabbak legyünk 2024-ben (Hamu és Gyémánt)
Az emberek világszerte hagyományosan arra használják az új évet, hogy életmódváltásba kezdjenek. És egyre többen igyekeznek fenntarthatóbb megoldásokat találni a mindennapokban, bár sokan nehezen változtatnak a szokásaikon, és gyakran nem tudják, hol kezdjék el a környezettudatosság felé vezető utat. Ha pedig 2024-ben mi is zöldebbé szeretnénk tenn
jan. 2
14:18
Komoly pofon Izraelnek: 33 embert tartóztattak le a törökök a Moszad-összeesküvés kapcsán (Helló Magyar)
A "Moszad-összeesküvés" résztvevőire egyszerre csaptak le a török hatóságok:

Keresés