A ciklámen kedvelt dísznövény, szépen virágzik természetes környezetben is, mint a hazánkban őshonos erdei ciklámen. A lakásokban díszítő faj a szobaciklámen, ami meglehetősen érzékeny a környezeti körülményekre.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint idén ősszel a nemzetközi légi forgalom elérte a járvány előtti állapot 98,2 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a világ polgárai szinte ugyanolyan buzgalommal utaznak szerte a világban, mint 2019-ben.Minden egyes nappal fejlődik a fellendülés, és 2024 végére vissza kell érnünk a
Bár legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy a különféle üdítőitalok nincsenek kifejezetten pozitív hatással egészségünkre, sokan mégis nagyon gyakran fogyasztjuk őket. De mi is zajlik le pontosan a testünkben, ha rendszeresen, akár minden nap iszunk egy doboz üdítőt?
Stabil, de törékeny. Így jellemzik az elemzők a mai Bosznia-Hercegovinát, ahol az EU békefenntartó műveletét januártól magyar parancsnok irányítja, Sticz László vezérőrnagy személyében.
A negyedmillió hazai látássérültnek a közlekedés sokkal nehezebb feladat, mint azoknak, akiknek jó a szemük: az akadálymentesítés nem mindenhol működik, gyakran saját magunknak kell kiharcolni. De ezért harcol egy szegedi szervezet is.
Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó, Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is, így kedden hajnali négy órakor egy vágányon, villamosvontatással megindulhat a vonatforgalom - közölte a Mávinform hétfőn este.
Nem sok változásra számítanak a szakértők az ukrán-orosz háború kapcsán 2024-ben. 2023-ban patthelyzet alakult ki. Oroszország mindenesetre eltökélt, így nem zárható ki, hogy megpróbálja megfosztani Ukrajnát a fekete-tengeri kikötőitől. Az elmúlt napokban mindkét fél súlyos csapást mért a másikra, hétfőn Vlagyimir Putyin az oroszok "pusztító eszköz
Ma már elképzelhetetlen, de nemrég általános volt, hogy az emberek egész életükben egy munkahelyen dolgoztak. Nem volt ritka az sem, hogy valaki ugyanabban a munkakörben dolgozott a munkába lepéstől egészen a nyugdíjazásáig. Napjainkban egy pályakezdő nemhogy többször vált munkahelyet, hanem akár pályamódosításra is kényszerülhet. A gyorsan változ
A hajmosás a nők többségénél igencsak időigényes, ezért sokan nyűgnek élik meg és próbálják minél hosszabb ideig kitolni a két hajmosás közti időtartamot. Egy új TikTok trend pedig állítólag valóban hatékony módszert javasol erre.
A mesterséges intelligenciák sokkal fontosabb szerepet töltenek be az életünkben, mint azt gondolnánk. A fejlesztések száma az utóbbi években exponenciálisan nőtt, a következő tíz évben már 15 milliárd mesterséges intelligenciával fog az emberiség együtt működni, ezek még a jelenleginél is jobban meg fogják határozni az életünket. Ám, ha tudatosan
2024. január 1-től alaposan megváltoznak a lakosságnak nyújtott hitelek feltételei. A piaci kamatozású lakáshitelek olcsóbbak lesznek az új kamatplafon alapján, a fiatalok kisebb önrésszel is felvehetnek jelzálogkölcsönt. Szigorodik a babaváró, miközben megnő az összege, és elindul az akár 50 millió forintos kedvezményes hitelt is adó CSOK Plu
2023 nagyszerű év volt az okosotthonok számára – több tucat innovatív termék és fejlesztés mutatkozott be, amelyek megváltoztatják az életmódunkat. 2024 pedig az új technológiák és fejlesztések otthoni integrációjának éve lesz. A cseh Tesla okosotthon márka bemutatja a következő évet formáló okosotthon trendeket. Multifunkció a fókuszban A multif
Kevés stresszesebb élmény létezik, mint egy állásinterjú. Komoly szellemi megmérettetés, intellektuális erőpróba, melynek ráadásul jelentős tétje is van. Ha azonban elsajátítasz három kulcsfontosságú képességet, garantáltan sikert aratsz majd.
Milyen alternatív megoldások vannak a csecsemőtáplálásra azokban a családokban, ahol nem tudják kifizetni a tápszert? Hogyan kell hozzátáplálni a vegyesen, tápszerrel és anyatejjel etetett babákat? Miért adják fel sokan a szoptatást? Szakértőkkel jártunk utána a csecsemőtáplálással kapcsolatos tévhiteknek.
3D nyomtatással készült, önműködő mikrobiális üzemanyagcellás bioszenzort (MFC) fejlesztettek japán kutatók, akik azt állítják, hogy az érzékelő nemcsak forradalmi, hanem olcsó is. A Ritsumeikan Egyetem tudósai a tavak és folyók befolyó csatornáinak vízminőség-ellenőrzésére tervezték az eszközt. Az MFC legnagyobb innovációja az, hogy a működéséhez