Legkevesebb 30 halálos áldozata és több súlyos sérültje van Japánban annak a 7,6 erősségű földrengésnek, amely újévkor rázta meg a Noto-félszigetet - közölték kedden a helyi hatóságok.
Elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a 2024-es adóelőleg-nyilatkozatok. Ezek a nyilatkozatok online is beküldhetők, hívja fel a figyelmet honlapján a hivatal.
Az Orbán-kormány új, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériuma január 1-én elkezdte a működését, Navracsics Tibor vezetésével. Most már a munkatársaival csoportképet posztolt a miniszter.
A következő öt évben Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia lakossága a jelenlegi szinten tartaná a védelmi kiadásokat, míg Romániában a többség a kiadások növelését tartja célszerűnek - ez derül ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének felméréséből. Az elemzés egy másik megál
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A szakminiszter szerint új távlatokat nyit a 2024-es költségvetés a Magyar Honvédség számára, ez alapján folytatódhat az európai szinten is egyedülálló haderőreform, és több forrás jut az új évben a katonák megbecsülésére is.
A magyar emberek biztonságát garantálja a 2024-es honvédelmi költségvetés - közölte a honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
Emelkedésekkel indul 2024 az európai tőzsdéken, elsősorban az olaj-és gázipari részvények vezetésével. Az olaj árfolyama emelkedik, miután Irán hadihajót küldött a fontos vízi szállítási útvonalra, a Vörös-tengerre. A magyar részvénypiac követi a nemzetközi hangulatot, néhány midcap részvény különösen szép emelkedést mutat, bár alacsony piaci forga
A ukrán elnök dühös, csapongó újévi interjút adott az Economistnak. Szerinte Putyin egy állat, aki megeszi vacsorára az EU-t, a NATO-t, a szabadságot és a demokráciát.
Az S&P Global PMI és a Caixin legfrissebb jelentésében a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (bmi) ugyan azt jelzi, hogy negyedik hónapja tart már a szektor bővülése, de az alindexek rosszabb képet festenek a világ második legnagyobb gazdaságáról.
A rengés középpontja az Isikava prefektúrában lévő Vadzsimától 30 kilométerre északkeletre volt, mintegy 16 kilométer mélységben helyi idő szerint hétfőn délután.
109 millió dollárt ér az a Botticelli-festmény, amelyet több mint 60 év után adott át a csendőrségnek egy olasz család. Enrico Somma rokaonai szerint a férfinek nem állt szándékában eltulajdonítani a műkincset, más erők késztették a lopásra. Somma még az 1960-as években, egy dél-olasz falu kápolnájából vitte haza a Botticelli Madonna és gy
Lendületesen indította az új évet a világ legnagyobb kriptovalutája, a bitcoin azokra a várakozásokra, hogy idén nő azoknak a területeknek a száma, ahol hivatalosan is használhatják.
2023-ban 415-en voltak, akik 10, 243-an, akik 11, és 151-en, akik 12 alkalommal futottak neki az elméleti KRESZ-vizsgának, mire sikerült nekik. A negartív csúcstartó 23 alkalommal próbálkozott, mire átment.
A svéd cégcsődök száma 2023-ban 29%-kal emelkedett, ami az ingatlanbuborék kipukkanása által kiváltott 1990-es évekbeli gazdasági válság óta nem látott szintet jelent – írja a Bloomberg.
Számos orosz olajszállító hajó vesztegelt korábban India előtt, most azonban úgy néz ki, hogy legalábbis ideiglenesen megoldódhatott a probléma, miután elindultak a szállítmányok kelet felé. A fennakadást részben az új amerikai szankciók életbe lépése okozza, melyeknek köszönhetően az egyik legnagyobb felvevőpiacnak számító India képtelen dollárban
Robbanások sorozata rázta meg kedd hajnalban az ukrán fővárost, de ezek közül jó néhány a rakéták és drónok elhárítását végző légvédelmi rendszerek hangja volt. Harkivot is lőtték az oroszok.
A moszkvai hadiipar számára kulcsfontosságú, precíziós számítógépes CNC eszközök kínai exportja az ukrajnai teljes körű invázió óta megtízszereződött. Kína és Oroszország között egyre mélyülő katonai-ipari partnerség van. De a szankciók miatt egyre erősödnek a kockázatok.
Erősen kezdi a bitcoin a 2024-es évet, közel két éve nem látott szintre emelkedett az árfolyam, amit a tőzsdén kereskedett bitcoin befektetési alapok lehetséges jóváhagyása körüli optimizmus is támogat - írja a Reuters.
2023 után nem javul, de talán nem is romlik tovább a nyugdíjasok helyzete 2024-ben mondta el Simonovits András közgazdász a Népszavának. Szerinte számukra már az is pozitív eredmény lenne, ha sikerülne az idei évre tervezett 6 százalékos inflációt tartani. Ebben az esetben ugyanis nem zuhanna úgy a nyugdíjak reálértéke, mint tavaly.