Norvégiában az elektromos autók tették ki az újonnan regisztrált személygépkocsik 82,4 százalékát 2023-ban, ami új világrekord, egyben felülmúlta a 2022. évi 79,3 százalékot - közölte a norvég Közúti Közlekedési Információs Tanács (OFV).
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ragaszkodik a szakmai szabályok betartásához, a betegek biztonságos ellátásához a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti rendszerben is.
Többen úgy vélik, hogy Rómában egy Tolkiennak szentelt, Meloni által megnyitott kiállítás is szemlélteti a hatalmon lévő radikális jobboldal szándékait.
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) bejelentette, hogy március 5-ig elhalasztja a Fidelity Investments által javasolt, ether alapú ETF jóváhagyását. Mindez nem sokkal azután történt, hogy az SEC január 10-én jóváhagyta a régóta várt bitcoin spot ETF-eket. James Seyffart, a Bloomberg elemzője szerint a döntés nem érte váratlanul, és ho
A cégvezető. Nem az a fajta, mint amilyet Háy János regényében megismerhettünk. Rajta nyoma sincs a fásultságnak, bizonytalanságnak, gondterheltségnek. Pedig volna miért borúsnak látszania, és nem (is csak) azért, mert az utóbbi néhány év minden cégvezető elég akadályt gördített. Az ő személyes akadálypályája a rákkal való küzdelem – és eddig ezt i
Az utóbbi években telente hullámzásszerűen vannak hidegebb és melegebb napok, sőt hetek. A méheknek már télen is van lehetőségük a tisztulásra, akár többször is.
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ezen a napon sok helyen tartanak programokat és rendezvényeket, amelyekkel a magyar kultúrát ünnepelhetjük. A magyar kultúra napja és Kölcsey Ferenc Magyarországon 1989 óta ünneplik meg január 22-én a magyar kultúra napját, emlékezve Kölcsey Ferencre, aki ezen a napon, 1823-ban tisztázta le
Erősítse a hátát, és előzze meg a hátfájást! Az állandó számítógép előtt való ülés sokaknál a hát egészséges működésének rovására megy, és fájdalom kialakulásához vezet. Fontos, de nem elegendő csupán az egyenes tartásra odafigyelni, a hátat célzottan erősíteni is kell, és ezáltal a helyes testtartás és annak helyreállítása, javítása is elérhető.
Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) feladata, hogy a várakozási idő a betegek számára minél jobban csökkenjen, és minél hamarabb orvosi ellátáshoz jussanak - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára pénteken Kistarcsán.
A hétvégén a Julien's Auctions árverésén a Szex és New York című sorozat Carrie Bradshaw-jának ikonikus fehér balerina tüll szoknyája több mint 4-szeres áron kelt el.
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint a számok azt mutatják, hogy a magyar nyugdíjasok körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg abban a tekintetben, hogy ki, miként kéri a járandóságát. Az érintettek egyik fele bankszámlára kéri a pénzét, másik fele készpénzben kapja meg a nyugdíját a postástól. A Nyugdíjszerviz című műsorunk
Kötelezően jelezniük kell majd az üzleteknek, ha az utóbbi időben csökkent egy megszokott termék kiszerelése. Erről nemrég jelent meg egy kormányrendelet. Ez a fajta trükközés nem új keletű a kereskedelemben, olyannyira, hogy a közgazdászok zsugorinflációnak nevezik. Hogy a kötelező jelzések mire lesznek jók, arról megoszlanak a vélemények: egyesek
A tavalyi év nehézségei ellenére a logisztikai és szállítmányozó cég tovább erősítette hitelképességét, és az Aaa Tanúsítvány Ezüst fokozatú minősítésben részesült. A nagyszerű elismerést csak azon kevés vállalkozás nyerheti el, akik már több éve megfelelnek a pénzügyi stabilitás és üzleti megbízhatóság legkomolyabb követelményeinek. Az Aaa Ezüst t
Hogyan kerülhetett gázpalack a Gladiátor egyik jelenetébe, vagy miért változik amerikai palacsintává egy croissant Julia Roberts kezében a Micsoda nő! képkockáin? A naplóvezető tudja rá a választ:
A Pgp az elmúlt nyolc évben a kis erőművi projektfejlesztés meghatározó szereplője lett, és ma már elmozdultak az energiatárolás irányába is, amihez csúcsteljesítményű Tesla akkumulátorokat vásároltak. Zentkó László azt mondja, a zöldátállás tekintetében ma sem túl optimista, de cége napelemes tevékenységével próbálnak értéket teremteni és hozzájár
Becslések szerint 150-180 ezer okosmérővel felszerelt fogyasztó lehet Magyarországon, ami 4,7 millióra is nőhet 2030-ig, ha a magyar piac követi a nyugat-európai trendeket. A Huawei Technologies Hungary, a magyarországi energiapiac kihívásait és lehetőségeit vizsgáló tanulmányának összefoglalása szerint a kisfogyasztók szintjén az okos mérők és a k
A Világgazdasági Fórum friss jelentése szerint az energiatakarékos megoldások alkalmazása, az energiahatékonyság növelése és az értékalapú együttműködések révén akár 2000 milliárd dollárnyi megtakarítást is elérhet a globális gazdaság. A Schneider Electric a szervezet január 15–19. közötti davosi konferenciája kapcsán arra hívja fel a figyelmet, ho
A növénytermesztésben, szezonális jellege miatt könnyebb munkaerőt találni, az állattenyésztés helyzete sokkal nehezebb a hosszabb elköteleződési igény miatt.
2024. január 20-án, szombaton írták meg a központi felvételi vizsgát a diákok. Pánczél Róbert középiskolai matematika-fizika tanár videójában mutatja meg a matematikai felvételi feladatsor helyes megoldásait, amihez időgazdálkodási stratégiát is ajánl!
Az ujjai siklanak a levegőben. Kitár, behúz, kitár, behúz. Lágy hullámzás, elenged és belemarkol valamibe, kapkod valami után, amit nem ér el. Karja a feje fölé emelkedik, hullámzik tovább, mint az ujjai. A tehetetlenség ereje hajtja, mégis ott remeg az izmaiban az akarás. Ismét markol, ismét elenged, ugyanazzal a hullámzással. A lába felemelkedik,
Az Egyesült Államok – bár ódzkodik Jemen lerohanásától – fokozza katonai erőfeszítéseit. hogy meggátolja a húszikat a hajók megtámadásától az Ádeni-öbölben és a Vörös -tengeren.
Szívhez szóló és égbe kiáltó fohász, egy nép közös könyörgése: Isten, áldd meg a magyart… A Himnusz, Kölcsey Ferenc költeménye 201 évvel ezelőtt készült el.
Minden eddiginél nehezebb kivitelezni, ha szeretnénk egy időre elszakadni a készülékeinktől, mivel azok használata teljesen átszövi a mindennapjainkat. Egyáltalán van értelme megpróbálni?Múlt februárban röppent fel a hír, hogy Marc Benioff, a Salesforce vezérigazgatója "digitális detoxot" tartott: 10 techmentes napot töltött egy francia üdülőhelyen