Annyira felhúzta magát a számonkérésen a szabálytalankodó 28 éves sofőr, végül a kialakult nézeteltérést paprikaspray-vel és tolatásos lezúzással oldott meg.
A Paulinyi & Partners tervezőiroda 2023 decemberében szerződést kötött az Európai Űrügynökséggel (ESA), amelynek az "Űrkutatás a zöld építészetért" (Space for Green Construction) pályázatán vesz részt a magyar vállalat. A magyar szakemberek a műholdakból származó földmegfigyelési adatokat felhasználva vizsgálják a városi mikroklíma jelenségét és me
Történelmi csúcsra szárnyaltak ma reggel a német szoftveróriás, az SAP részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette 2023-as eredményeit. A vállalat emellett egy többezer fős átszervezést jelentett be a reorganizáció jegyében, arról egyelőre nincs hír, hogy a magyar tevékenységet hogyan érintik a lépések.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint a kötelező védőoltási rend miatt a szamárköhögéses megbetegedésekből nem alakul ki járvány.
Az Arbitrum (ARB) pozitív irányú mozgást mutat a diagramon, és a legfrissebb trend alapján egy bikapiaci zónában halad. A grafikon elemzés alapján a pozitív bikapiaci hangulat maradhat a meghatározó, és hosszú távon jelentősen emelkedhet tovább. A Meme Moguls (Mgls) kriptovaluta elővásárlása is nagy lendületet kap, különösen azért, mert rövid idő a
Dianának számtalan gyönyörű és különleges ékszere volt, melyeket ma már a királyi család többi tagja birtokol – az egyik legértékesebb mind közül pedig egy napon Sarolta hercegnő gyűjteményt fogja gazdagítani.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy sportolói múltja segített a gyors regenerálódásban és formája visszanyerésében. Azt is elárulta, hogy több gyereket szeretne.
Komoly gyengüléssel zárt kedden a forint, így egyértelművé vált, hogy kitört az árfolyam a korábbi sávjából. A következő napokban az MNB jövő heti kamatdöntésével kapcsolatos várakozások mozgathatják elsősorban az árfolyamot, egyre inkább beárazza a piac is, hogy a korábbinál nagyobbat vághat a Monetáris Tanács.
A Nyitottak Vagyunk nonprofit szervezetet választotta a Velux, a tetőablakok és napfényrendszerek nemzetközi gyártójának Cee regionális központja, és bízta meg őket a munkahelyi sokszínűséget, nyitottságot és befogadást támogató programjuk továbbfejlesztésével, új szintre emelésével. A dán vállalat, mely már eddig is kiemelt szerepet vállalt a társ
Radics Gigi Instagram-történetében osztott meg egy fotót, melynek láttán a rajongók rögtön aggódni kezdtek, a képen ugyanis egy kórházi ágyon fekszik az énekesnő. Gigi azóta elárulta, hogy pontosan mi történt vele, és hogy milyen műtéten van túl.
Orbán kölcsönös bizalmat emleget és az Országgyűlésre mutogat a levélben, amelyre azt válaszolta a svéd külügy, hogy nem lát okot a magyarországi tárgyalásra.
Szerda délelőtt a gyulai várkertben folytatódott a köztársasági elnök programja. Novák Katalin Takács Árpád főispán, Zalai Mihály vármegyei elnök, Kovács József, Herczeg Tamás és Erdős Norbert országgyűlési képviselő, valamint Görgényi Ernő gyulai polgármester társaságában vett részt az ünnepélyes zászlófelvonáson. Ezzel az eseménnyel jelképesen Bé
A német hatóságok eddig 467 esetben ismerték el hivatalosan a Covid-oltás okozta károkat, ami elenyésző szám az egészségügyi hatóságokhoz befutott csaknem 12 ezer panaszhoz képest.
Monori rendőrök kerítették elő azt a 28 éves sofőrt, aki egy közlekedési szituációból kialakult nézeteltérést paprikaspray-vel és tolatásos autózúzással intézett el. Az esetről készített videót is közzétette a rendőrség egy Facebook-posztban.
Az Allianz Hungária biztosító adatai szerint 2023-ban 15 százalékkal több kár keletkezett a lakóingatlanokban, mint egy évvel korábban, így a károk száma meghaladta a százezret. A nyári időszakban 50 százalékkal nőttek a káresetek a pusztító viharok miatt.
Vállalkozó szellemű hobbikertész vagyok, szeretnék próbálkozni a megszokott zöldégfélék termesztésén kívül más zöldségek nevelésével is. Milyen különleges zöldségfajok termeszthetők nálunk is a kertben?
A német GDP mérséklődése és a gazdasági fejlődés lassulása miatt látványos társadalmi elégedetlenség bontakozott ki az országban. A növekedés.hu Stepper Pétert, a Magyar Külügyi Intézet kutatóját kérdezte a német gazdaság megrekedésének okairól, a kormány felelőségéről és a jövőbeli kilátásokról.
Több olyan internetes platform is létezik, ahol a szabadúszók kínálják munkaidejüket kisebb-nagyobb projektek erejéig. Bár leginkább az üzleti világban elterjedt az ilyen szolgáltatások használata, ezek a magánembereknek is hasznosak lehetnek. Lakberendezés, életmódváltás, ajándékozás, asztrológia - csak néhány olyan terület, ahol bárki kamatoztath
Szétszóródott fémforgács okozott fennakadást az M1-esen, legalább 40-50 autó kapott defektet kedden. Németh Péter biztosítási szakértő szerint azok az autósok járnak jobban, akiknek van cascójuk, aki csak kötelező felelősségbiztosítással rendelkezik, annak várnia kell, amíg megállapítják a felelősséget. Ez az eset ugyanis nem közlekedési baleset vo