2024. november 1. péntek

nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Üzletem)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Nőiváltó)

Laczkó Zsolt: Magyarország legjobb csapata könyörtelenül kihasználta a hibáinkat (Balatonica)
A címvédő Paks 5–1-re kiütötte a másodosztályú Budapest Honvédot a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának zárómérkőzésén. A találkozót követően a két vezetőedző, a hazaiak részéről Tomás Tujvel, a vendégektől Papp Kristóf, Tóth Barna és Győrfi Milán értékelt.
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Telex)

Egy kis vipera genetika (naphire.hu)

Egy kis vipera genetika (in.hu)

Egy kis vipera genetika (Media1)

Egy kis vipera genetika (Szakmát Szerzek)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Nyíregyháza)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Öko-drive)

Egy kis vipera genetika (Kölöknet)

Egy kis vipera genetika (Hungarianpress)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Sassy)

Egy kis vipera genetika (Zöldjárműipar)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Fintech)

Egy kis vipera genetika (vasárnap.hu)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Karrier Trend)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Digital Hungary)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Gyulatelevízió)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Gyártástrend)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Igényesnő.hu)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Street Kitchen)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Roadster)

Egy kis vipera genetika (Life&Body)

Egy kis vipera genetika (Helló Sajtó!)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Babanet)

Laczkó Zsolt: Magyarország legjobb csapata könyörtelenül kihasználta a hibáinkat (InStyle Men)
A címvédő Paks 5–1-re kiütötte a másodosztályú Budapest Honvédot a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának zárómérkőzésén. A találkozót követően a két vezetőedző, a hazaiak részéről Tomás Tujvel, a vendégektől Papp Kristóf, Tóth Barna és Győrfi Milán értékelt.
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (KriptoMagazin)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (EgészségKalauz)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Bien)

Egy kis vipera genetika (kultura.hu)

Egy kis vipera genetika (InStyle)

Egy kis vipera genetika (Magro)

Egy kis vipera genetika (Vince)

Egy kis vipera genetika (ICT Global)

Egy kis vipera genetika (Prove)

Olcsó és laktató: melegítsd fel magad az angol pásztorpitével! (Nőiportál)
Ha gasztronómiára gondolunk, először nem az Egyesült Királyság fog eszünkbe jutni. Ugyanakkor az angol reggelin kívül is találunk pár klasszikus fogást, ami a szigetországhoz köthető: ilyen például a pásztorpite, ami eredetileg a szegényebb társadalmi rétegek nagy kedvence volt, azóta pedig népszerű téli finomsággá nőtte ki magát. Az ételt húsos, d
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Hóvége)
A rákosi vipera teljes genomjának ismerete már most rámutatott néhány igen érdekes tényre. „Better together”, vagyis „Közösen jobb” mottóval ismertette az ERGA (Európai Referencia Genom Atlasz) próba-projektjének előzetes eredményeit, melyben 33 ország kutatói – köztük Egyesületünk munkatársai – közreműködésében 98 faj teljes DNS-ét sikerült pontos
nov. 1
5:12
Egy kis vipera genetika (Most Hír)

Egy kis vipera genetika (PlanetZ)

Keresés