2024. november 1. péntek

nov. 1
11:42
Harmadik világháborúba sodornák a világot: ez a nagy terv (Magyar Nemzet)
Észak-koreai csapatok vannak Ukrajnában, egyes információk szerint ezért az Egyesült Államok és a Nato is beszállna a csatába.
nov. 1
11:42
Nem bojkottálja a magyar soros elnökség legfontosabb eseményeit az uniós vezetők nagy része (Telex)
Orbán moszkvai békemissziója után több ország közölte, hogy csak alacsonyabb rangú tisztviselőkkel lesznek jelen, de most úgy tűnik a legtöbben eljönnek Budapestre.
nov. 1
11:42
Elképesztő történet: önként utalt át négy millió forintot egy ajkai férfi a csalóknak (naphire.hu)
Felhívták a csalók, majd bement a bankba és 4 milliót utalt el nekik az ajkai férfit.
nov. 1
11:42
A BMW Skytop is bemutatkozott az Art Market Budapesten (Öko-drive)
Az utóbbi évek legexkluzívabb BMW modellje, a mindössze ötven példányos szériában gyártásba kerülő BMW Skytop is emelte az Art Market Budapest fényét. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb kortárs képzőművészeti vásárán a bajor prémiumgyártó hazai képviselete egy különleges kiállítási térben, a BMW Art Room-ban várta a látogatókat, ahol bemutatkozott a
nov. 1
11:45
Esik a forint, már 409-nél az euró a munkaszüneti napon (Portfolio)
Átmeneti erősödéssel kezdett a forint a pénteki magyar munkaszüneti napon, az euró jegyzései 408 alá süllyedtek, de aztán délelőtt újra esni kezdett a magyar fizetőeszköz, és így délhez közeledve 409-ig emelkedett az euró. A világ nagy részén zavartalanul folyik az elektronikus kereskedés, és a tőzsdék jelentős része is nyitva van. Pénteken délután
nov. 1
11:45
A Red Bull mondja, hogy még nyitott a jövője, de Pérez szerint nem az (m4sport.hu)
Helmut Marko és Christian Horner is elég egyértelmű utalást tett arra, hogy még nem garantált Sergio Pérez jövője. A mexikói szerint viszont akkor is az!
nov. 1
11:45
4 könyv, ami segít a sport melletti ideális étrend összeállításában (Könyves Magazin)
Bármilyen sportot űzünk, egy dolog biztos: csak akkor leszünk képesek csúcsteljesítményre, ha a gyakorlás mellett a kiegyensúlyozott táplálkozásra is figyelmet fordítunk. A megfelelő étrend összeállítása viszont nem olyan egyszerű, ezt rögtön észrevehetjük, amint elkezdünk a témával foglalkozni.
nov. 1
11:48
Zámbó Krisztián szenved a diétától (Metropol)
Zámbó Krisztián nem tud ellenállni az ételeknek
nov. 1
11:48
Undorító módon viselkedtek Boris Beckerrel a börtönben, itt vannak a részletek (BorsOnline)
Megdöbbentő Sms-ek láttak napvilágot.
nov. 1
11:48
Kiderült Harper Beckham karrierálma: szülei elmondták, mire készül (Life)
Szülői támogatással és stabil anyagi alapokkal Beckhamék lánya hamarosan beírhatja magát a hírességek sorába. A házaspár jól átgondolt tervekkel és stratégiával építi Harper Beckham jövőjét.
nov. 1
11:48
Eltérően látjuk a színeket, és ezt most egy teszttel is ellenőrizhetjük (Promotions)
Sokak számára eddig talán nem volt egyértelmű, hogy mindannyian kissé másképp látjuk a színeket, vagyis a világ annyiféle számunkra, ahányan vagyunk. Teszteld magad!
nov. 1
11:48
Egy új felmérés szerint 2024-ben ez a hűtlenség leggyakoribb oka (Magyar Hírlap)
A digitális kor hátrányai közé sorolható, hogy hatalmas a kísértés, és sosem volt még ennyire egyszerű a megcsalás.
nov. 1
11:48
Eddig ismeretlen Chopin-darabot találtak egy New York-i pincében (Hamu és Gyémánt)
A lengyel zeneszerző fiatalon, 39 éves korában halt meg, tehát nem hagyott maga után kifejezetten terjedelmes életművet. Éppen ezért olyan nagy szó, hogy most úgy tűnik, megtalálták egy eddig teljesen ismeretlen darabját.
nov. 1
11:48
Durván beszólt a TikTokra érkezése után Szijjártó Péter (Magyar Nemzet)
"Ez is eljött, itt vagyunk a TikTokon. Nem gondoltam volna" – így köszönt be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a TikTok-csatornáján.
nov. 1
11:48
Fagymentes technológia, amelyet a növények levelei ihlettek (Gyártástrend)
A texasi Northwestern Egyetem kutatói megalkottak egy grafén-oxid réteggel módosított texturált felületet, amelyek akár egy hétig, vagy még tovább is képesek gátolni a fagyképződést.
nov. 1
11:51
Hadas Kriszta lányával Sváby András közölte édesanyja elvesztését (ATV)
A Heti Napló műsorvezetője az ATV reggeli műsorában mesélt tegnapi tragikus napról.
nov. 1
11:51
Kiszámolták, hány perc alvást vesztünk meleg időben: a klímaváltozás újabb hatása, amivel számolnunk kell (Tiszta Jövő)
Nyári vagy koraőszi meleg, esetleg egy májusi hőhullám? Nemcsak a szervezetünkre, hanem az alvásminőségünkre is hatással van a magas hőmérséklet, és sajnos a klímaváltozás miatt ehhez jobb, ha hozzászokunk.
nov. 1
11:51
Nagy Márton bejelentette: Százmillió dollár közpénzt menekít ki az országból az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
A "szuverenitás" miatt?
nov. 1
11:54
Kezdődik a mindenszenteki káosz az utakon: van, ahol már 5 kilométeres a torlódás (Blikk)
Ahogy az várható volt, mindenszentek napja miatt megnövekedett a forgalom az utakon. A délelőtti jelentések szerint már most nagyobb torlódás alakult ki az egyik autópályán. Ha még nem indult el, mutatjuk, hogy melyik szakaszt érdemes elkerülni: ugyanis már van, ahol több mint 5 kilométeres a dugó.
nov. 1
11:54
Ukrán elnök: Kijev és Budapest kétoldalú dokumentum előkészítésén dolgozik (Demokrata)
Azt mondta, a dokumentum "sok mindent tartalmaz a félreértések eloszlatására".
nov. 1
11:54
Miért öregszenek egyesek korábban, mint mások? (Magyar Hírlap)
Úgy tűnik, egyetlen tényezőn múlik.
nov. 1
11:54
2024 a Bitcoin eddigi legjobb éve? (BitcoinBázis)
Sok kriptoszakértő szerint úgy fogunk visszaemlékezni 2024-re, mint a Bitcoin egyik legmeghatározóbb évére. A BTC történelmi csúcsot ért el az idei évben, de több érv is szól amellett, hogy 2024 valóban mérföldkőnek számít a Bitcoin életében. Ilyen például az, hogy már nyugdíjalapok és egyetemi alapítványok is elkezdtek bitcoinba fektetni, illetve
nov. 1
11:54
Sváby András szívszorító vallomása: Hadas Kriszta lánya az édesanyja és az édesapja halálhírét is tőle tudta meg (naphire.hu)
Sváby Andrástól tudta meg Hadas Kriszta lánya édesanyja és korábban édesapja halálhírét is.
nov. 1
12:00
Mutatjuk, hogy lesznek nyitva a boltok halottak napján – erre figyelj szombaton! (SzMo)
Pénteken munkaszüneti nap van, de a szombat már nem számít annak, így visszatér a megszokott rend. Ugyanakkor megnövekedett forgalommal lehet számolni.
nov. 1
12:00
Michael Jackson életműve Győrben elevenedik meg (Magyar Hírlap)
Különleges koncert és kiállítás az Audi Arénában.
nov. 1
12:00
A magyarok kedvenc regényét külföldön is imádják, hollywoodi színvonalú mozifilm készült belőle (Magyar Nemzet)
Ez volt az első magyar alkotás, ami Oscar-jelölést kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
nov. 1
12:03
Megint háborús félelem nyomja fel az olajárakat (vg.hu)
Vannak jelei a javuló bizalom olajpiaci hatásainak is.
nov. 1
12:06
Mire jó a kegyeleti biztosítás? (Menedzsment Fórum)
Tor helyett buli, koszorú helyett egy szál rózsa.
nov. 1
12:06
A nyakunkon marad a szemét a hosszú hétvégén? Itt a Bkm közleménye (Blikk)
A hosszú hétvégén nemcsak a boltok nyitvatartása, de a szemétszállítás is mindig kérdéses lehet, hiszen ilyenkor előfordulhat, hogy felborul a megszokott rend. Közlemény adott ki a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a mindenszenteki szemétszállítás kapcsán. Mutatjuk, hogy mikor vihetik el a szemetet a háztartásokat elől.
nov. 1
12:06
Törőcsik Franciska magánéleti titkot árult el (Metropol)
Nagy hatással van Törőcsik Franciskára a Dancing with the Stars.
nov. 1
12:06
Kovács István maradt a Bokszvilágszervezet európai vezetője (Magyar Hírlap)
A szervezet Puerto Ricó-i választó kongresszusán erősítették meg tisztében.
nov. 1
12:06
Fotóval! Hailey Bieber először osztott meg képet kisfiáról, amióta hazatértek a kórházból (Sassy)
Hailey Bieber máris mutatott valami cukit a kisfiából!
nov. 1
12:09
A magyarországi energiahatékonysági intézkedések messze túlszárnyalják az uniós csökkentési célokat? (ATV)
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint Magyarország földgáztárolói magas, 91 százalékos töltöttséggel állnak a novemberi fűtési szezon kezdetén. A szeptember-októberi csúcsidőszakban a tárolók töltöttsége még a 93 százalékot is meghaladta, ami stabil tartalékot biztosít a hideg hónapokra. Jelenleg Magyarország gáztartaléka 6 milliárd köbmét
nov. 1
12:09
Sallói Dániel bízik benne, a következő szezonja eredményesebb lesz (m4sport.hu)
A Sporting Kansas City magyar légiósa szerint egyénileg és csapatként sem teljesítettek jól.
nov. 1
12:11
Hülkenberg már idén Saubert vezethet (m4sport.hu)
Oconhoz hasonlóan ő is hamar lehetőséget kap új csapatától.
nov. 1
12:12
Újabb pályázatot hirdet a Csukás Meserádió (Magyar Hírlap)
A nyertesek meséit karácsony táján meghallgathatjuk majd a csatornán.
nov. 1
12:12
Alonso állapota miatt aggódnak, az Aston már "le is cserélte" őt (Magyar Nemzet)
A kétszeres világbajnok már a múlt heti Mexikói Nagydíj előtt is egészségi problémákkal küzdött.
nov. 1
12:12
A bálnák az ADA és az XRP helyett ezt a 0,0007 dolláros mémcoint választották! (BitcoinBázis)
A nagytőkés befektetők úgy tűnik, elfordulnak a jól ismert kriptovalutáktól, mint az ADA és az XRP. A Solana blokkláncán megjelent azonban egy új mémcoin, melynek indulási ára 0,0007 dollár. Ez az apró projekt ugyanakkor felkeltette a bálnák érdeklődését, akik fókuszukat bizonyos okokból erre a kriptovalutára helyezik át. A DOGEN a legerősebb mémco
nov. 1
12:12
Hoztunk 5 mennyei sütőtök receptet, amit garantáltan imádnak majd a gyerekek is (Most Hír)
Recept: Az őszi szőlőszüret után országszerte beindult a sütőtök szezon, ami újabb remek alapanyagokkal szolgál a konyhában. Magyarországon sokféle ehető tökfajta terem, a változatos fajták legszebb példányiból számos különleges ételt készíthetünk.
nov. 1
12:14
Sallói Dániel jobb szereplésben bízik a következő szezonban (Magyar Hírlap)
A 28 éves futballista idén megkapta az amerikai állampolgárságot.
nov. 1
12:15
Kovács István további négy évig marad a Bokszvilágszervezet európai vezetője (m4sport.hu)
Újabb jelentős elismerés a magyar szakembernek.
nov. 1
12:15
Mindenszentek napja miatt megnövekedett a forgalom - erre számítsunk az autópályákon (vg.hu)
Az ünnepi kamiontilalom ma 22.00 óráig tart. Ezt követően november 2-án szombaton 22.00 órától, november 3-án vasárnap 22.00 óráig lesz érvényben.
nov. 1
12:15
Ez most tényleg mi? Hajmeresztő dolgokat állít Orbán kedvenc amerikai propagandistája (Nyugati Fény)
Nehéz erre szavakat találni.
nov. 1
12:18
Megnövekedett a forgalom, torlódásokra kell számítani az M3-as autópályán (Infostart)
Mindenszentek napja miatt az M3-as autópályán a keleti országhatár irányába megnövekedett a forgalom, ami lassulásokat, torlódásokat okoz a sávelhúzásos területeknél – közölte az Útinform.
nov. 1
12:18
A Kovászda adalékmentes pékáruit szeretik. (Metropol)
A Keszi, Érdi, Pátyi, Telki és Biatorbágyi Kovászdákban 24 órán át készül a kézműves kenyér
nov. 1
12:18
Jogkövetési vizsgálat – meddig terjed a NAV jogköre a vizsgált cég munkavállalóinak megkeresésekor? (Adózóna)
Meddig terjedhet a NAV jogköre jogkövetési vizsgálat során? Kérheti-e a cég dolgozóitól – akár a cégtől már kilépett dolgozótól is – a céges iratokat, nyilatkoztathatja-e őket céges ügyekben? Az Adózóna olvasói kérdésére dr. Juhász Péter jogász-adószakértő, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. munkatársa válaszolt.
nov. 1
12:18
Vasvári Vivien újabb részleteket árult el a terhességéről (BorsOnline)
A modell a napokban jelentette be, hogy úton van a negyedik gyermeke. Így Vasvári Vivien és férje, már 6 gyereket nevelnek boldogságban. Most a sztáranyuka újabb részleteket is elárult a terhességéről.
nov. 1
12:18
Bizarr szörnyek özönlötték el Pilisvörösvár utcáit – Csokit vagy csalunk ünnepet tartottak a gyerekek és a játékos kedvű felnőttek (SzMo)
Hatodik éve szervezi meg egy kis közösség halloween éjszakáján a borzongató játékot. Benevezni fejenként egy kiló édességgel lehetett, utána pedig indulhatott a rémisztgetés.
nov. 1
12:18
4 magyar étel, ami a külföldiek számára bizarr és ehetetlen (Life)
A külföldiek sokszor nem térnek napirendre egy-egy tradicionális magyar étel láttán. De lássuk, melyek azok a fogások, amelyekkel a legtöbb hazánkba látogató egyszerűen nem tud mit kezdeni.
nov. 1
12:18
Hadifoglyokról mesélnek az elfeledett téglák (Demokrata)
Cegléden jártunk, az egykori hadifogolytáborban, emlékeket kutatva. A téglákról visszaköszön Magyarország történelmének egy tragikus korszaka.

Keresés