Hatalmas energiamegtakarítást érhetnénk el Európában, ha az energiastratégiák figyelembe vennék az emberi tényezőt - derül ki egy nagy nemzetközi kutatásból, amelynek Magyarországra vonatkozó részét az ELTE Természettudományi Kar munkatársai dolgozták ki.
A zöldenergia hatékonyabb hasznosítását célozza az áramelosztók digitális átállását segítő pályázat - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az Mti-vel.
A spanyol agrárminisztérium becslései szerint 17,5%-kal több mandulát szedhetnek ebben a szezonban, mint az előzőben, és 9,1%-kal többet, mint az elmúlt öt év (2019–2023) átlagában.
Rajongói nagy örömére az író 80. születésnapjára megszületett a 800. Nemere könyv! Meglepetésekkel teli, nem mindennapi ünneplésben volt része a hétvégén a világ legtermékenyebb írójának, aki műveiben már annyi titokról lebbentette le a fátylat, de arról nem sikerült neki, hogy mi vár rá "szokásos" könyvbemutatóján. Szombaton délután az Országos Sz
A leendő amerikai elnök Mar-a-Lago nevű birtokának őrzését fokozott erőkkel végzik a biztonságiak, miután Trump győzött a választásokon. Egy robotkutyát is bevetettek.
A német szövetségi ügyészség bejelentette, hogy elfogták egy erőszakos szélsőbaloldali csoport feltételezett vezetőjét, akit évek óta keresnek, miután támadásokat követett el szélsőjobboldalinak tartott személyek ellen Németországban és Magyarországon.
Orbán Viktor a TV2 Tények című műsorában elmondta, hogy a csillagok jól álltak az európai találkozó előtt, mert Donald Trump nyert. Ez a feszültség, izgalom végig itt volt, érdekessé tette a találkozót - mondta a miniszterelnök, aki az európai versenyképességért készített paktumot is kiemelte.
Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának adott interjújában arról beszélt: Donald Trump elnökké választása nem csupán békét hoz, hanem gazdasági lehetőségeket is bővít Magyarország számára. Orbán úgy véli, hogy Trump nem megmentő, hanem harcostárs, ami erősíti Magyarország pozícióját, mivel az amerikai kormányzat támogatását élvezik.
November 15-én hivatalosan is elkezdődik a 2024/2025-ös korcsolyaszezon. Pénteken ugyanis megnyitja kapuit a Városligeti Műjégpálya. A nyitónapon délután 17 órától 21 óráig tart majd nyitva a szabadidős intézmény, szombattól viszont már rendes nyitvatartással várják a korizókat. Megnéztük, mennyibe kerülnek a belépők idén és hogy mekkora a drágulás
Ki ne találkozott volna már a sárga lámpa dilemmájával? Nevezetesen azzal az egy-két másodperces hezitálással, hogy "Menjek vagy megálljak?". A KRESZ szerint a sárga fényjelzésnél előtt meg kell állni; amennyiben ez biztonságosan nem lehetséges (mert mondjuk csak vészfékezéssel kivitelezhető a manőver és esélyes, hogy hátulról belénk rohannak), ak
A gyakran „a hidrogénbomba atyjának” nevezett magyar tudós nem állt meg a pár megatonnás bombáknál. Olyan fegyvert tervezett, ami még az amerikai nemzetbiztonságnak is túl radikális volt.
A TISZA Párt vezetője feljelentést tesz. Magyar Péter azt is elmondta, nemrégiben tudták meg, hogy volt barátnője megállapodott a Fidesszel. Szerinte Vogel Evelin havi több millió forintot, valamint egy lakást kapott.
Új pályázati konstrukciót hirdet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, elsősorban a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítve innovációs törekvéseikben – tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Ha nem is alapjaiban, de mindenesetre alaposan megváltoztatta a túlzott, egészségtelen táplálkozás és a cukorbetegség közötti összefüggést egy vadonatúj tanulmány. Az egerek megint kulcsszerepet játszottak.
A Széchenyi István Egyetem közreműködésével magyar műhold vizsgálja az aszályos területeket, és adhat tájékoztatást a gazdálkodóknak a jövőben, hogy milyen a növényzet, illetve a talaj nedvességállapota.
Brutális őszinteséggel beszélt a Joker második részéről Tim Dillon amerikai humorista. A stand-upos férfi egy cameo szerepet vállalt a filmben, most azonban Joe Rogan podcastjében arról mesélt, hogy szerinte az alkotás a valaha készült legrosszabb film. Elmondta, hogy szerinte a Kétszemélyes tébolynak nincs története.
Az átviteli rendszerirányító MAVIR frissített adatgyűjtése szerint november elsejére összesen 7351 megawattot tett ki a hazai napenergia kapacitás. A beépített teljesítményből közel 4000 megawattot az ipari létesítmények, mintegy 2630 megawattot pedig a háztartási napelemes rendszerek adtak. A magyar naperőművi bővülés így a harmadik egymást követő
A károsítók természetes ellenségeinek betelepítésére alapozó biológiai védekezés lehet nagy siker, vagy az őshonos fajokra még veszélyesebb beavatkozás. Most egy új ragadozó poloska terjed hazánkban.
Dr. Frank Lipman, a funkcionális orvoslás területén több mint 35 éves tapasztalattal rendelkező szakember, megosztotta a CNBC Make It-tel azokat a napi gyakorlatokat, amelyeket a hosszú és egészséges élet érdekében végez. Saját bevallása szerint szinte mindent alkalmaz, amit pácienseinek is ajánl - tudósított a Cnbc.
A magyar diplomácia 100 éve nem volt olyan erős, mint most - mondta a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának adott, vasárnap este sugárzott interjúban.
A 2024-es év 45. hetében sem volt hiány hírekből, érdekes cikkekből. A héten véget ért az év karácsony előtti utolsó hosszúhétvégéje, illetve az őszi szünet. Kedden gyakorlatilag eldőlt, hogy ismét Donald Trump ülhet az Egyesült Államok elnöki székébe, ez a hír nagy hatással volt a világgazdaságra is. Sokat cikkeztünk a forint gyengüléséről, mely m
Szentendrén, a Ford Magyarország központi irodájában találkoztak az újságírók, akik reggeli után rövid, de tartalmas prezentációk segítségével ismerkedhettek meg a kishaszonjárműben folyamatosan piacvezető márka értékesítési számaival, a Ford Model E üzletággal és az új Explorer főbb műszaki adataival. Egyebek között beszélt Lajtner Tamás, a Ford M
Látványos és izgalmas élő show-val robbant be az X-Faktor tegnap este. Steve Major a világ másik végéről repült vissza Magyarországra, hogy tizenkettedik versenyzőként beugorjon a korábban kizárt rapperduó, Peterpost x Leo helyére Valkusz Milán csapatában.
Orbán Viktor egy nagy magyar-amerikai megállapodást szeretne kötni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel - a miniszterelnök erről a TV2-nek adott, vasárnap este sugárzott interjúban beszélt. Van egy-két dolog, amit a mostani amerikai kormányzat elrontott, például a kettős adóztatást elkerülő egyezményt nem kötötték meg velünk, miután lejárt;
A fitneszguru Tyson Aaron szerint néhány egyszerű változtatással hamar beindul majd a fogyás, olyannyira, hogy az ünnepekig akár 5-10 kilót is leadhatsz, ha már holnap elkezded betartani a szabályokat.
Gyors, friss és ízgazdag, ez a sertésfilé recept a család kedvence lesz, és valószínűleg gyakran elő fogod venni.Itt a sovány sertéshús a főszereplő, a finom citromkrémes mártással és a zöldfűszereket tartalmazó bébispenóttal. Ez az egyszerű vacsora kevesebb mint 30 perc alatt az asztalra kerülhet, így senki nem marad éhesen. Tálald szélesmetélttel
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Osváth Zsolt, a népszerű ZSHOW time nevű YouTube-csatorna youtubere, a Viasat3 műsorán jelentkező Őszinte leszek című talkshow műsorvezetője.
Donald Trump, az amerikai elnökválasztás győztese nem beszél arról, hogy stratégiai vereséget kíván mérni Oroszországra, ami előnyére különbözteti meg őt a jelenlegi kormányzattól - mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
A munkahelyi viszonyokról beszélgetett Ábel Anita vendégeivel a Palikék Világa csatornán futó Egy ritmusban című műsorban. A vendégek között volt Yvonne Dederick, Völgyesi Gabi és Czifra Juli coach. Völgyesi Gabi az éneklés mellett jogi egyetemet végzett, sokáig praktizált is. Ebben a nehéz közegben is mindig helytállt, bár az Egy ritmusban című po
Az internetet sokkolta egy hindu pap esete, aki azt állította, hogy képes repülni, és megpróbálta meggyőzni követőit, köztük nőket és gyerekeket is különleges képességéről.
"A felvételt a mesterséges intelligenciát használó egymilliárdos szoftverrel készítette kétezer titkosszolga" – ironizált a Fidesz frakcióvezetője, Magyar Péter vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva.
Tűkön ülve vártuk már és végre megérkezett! Három év után először hallhattuk, hogy a közönség azt kántálja: "Maszkot le!" - hiszen itt az Álarcos énekes legújabb évada. Új maszkok, rejtélyek, műsorvezető váltás, és új zsűri. Igazi izgalmakkal indult az RTL sikerműsora, egy magyar celebről pedig lekerült a maszk a műsor végén.
Menten összefut a szánkban a nyál! Kimcsis-füstölt sajtos medvekarommal tarolt Angliában a magyar pék házaspár, Nagy Márta és Nádházy István. Sós finomságukkal a Az év legjobb új péksüteménye címet hozták el a szigetország legnagyobb sütőipari versenyén.
Donald Trump megválasztott elnök korábbi tanácsadója szerint a hivatalba lépő kormány az ukrajnai béke megteremtésére fog összpontosítani, nem pedig arra, hogy az ország visszaszerezze az Oroszország által megszállt területeket.