Taylor Swift amerikai megasztár, aki nemrég Európában turnézott, több díjat is nyert az MTV Európai Zenei Díjátadóján (EMA), amelyet vasárnap rendeztek meg Manchesterben.
Az új Kresz módosításai gyakorlatilag minden sofőrt érinteni fognak. Ráadásul még az indexelés szabályai is átalakulhatnak, ami bizonyára sok autótulajdonosnak okoz majd fejtörést.
62 milliárdba kerül majd a kiemelt beruházás, egy Fürjes Balázs vezette egyházi cég építheti majd a campust. Mi történt? 62 milliárdból építi fel a Református Egyetemvárost Budapesten egy Fürjes Balázs vezette egyházi cég, írta meg a HVG. Csak a tervezés közel 4 milliárdba kerül, és már meg is van, ki készíti el a Károli Gáspár Református
A bitcoin árfolyama először lépte át a 81 000 dolláros határt, miután az elnökjelölt Donald Trump nyílt támogatásáról biztosította a digitális eszközöket.
Bronzérmet nyert a Hammerl Soma, Dénes András, Havjár Kristóf összeállítású magyar trió a férfi légpuskások csapatversenyében az Újdelhiben zajló sportlövők egyetemi világbajnokságán.
Az uniós klímacélok elérése érdekében a felújításoknál és az új építésű épületeknél is változások várhatók. Versenyképesebb és zöldebb megoldásokra van szükség, ezért a szakmai szervezetek stratégiai ajánlásokat fogalmaztak meg. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke az InfoRádióban elmondta: a meglévő, elavult ingatlanok felújítása köl
Költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználásának gyanújával tett feljelentést az Integritás Hatóság a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál (NAV) három olyan projekt miatt, amelyek a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban (MAHOP) összesen 487 millió forint európai uniós támogatásban részesültek a Nógrád vármegyei Kazár és Mátraverebély
A folytatás is ígéretesnek tűnik: a ringbe lép még Berki Mazsi, a Sztárbox női címvédője, és a színészből bokszolóvá avanzsált Istenes Bence is, aki Molnár Áron helyett ugrik be.
A vállalatok kétharmada úgy véli, hogy a geopolitika lassítja a fenntarthatósági beruházásokat, a fogyasztók viszont szkeptikusak.2022 óta folyamatosan növekszik a vállalatok fenntarthatóság terén mutatott érettsége. A szervezetek a geopolitikai kihívások ellenére továbbra is folytatják fenntarthatósági kezdeményezéseik megvalósítását, a fogyasztók
A romániai választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke, államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Húsz év után rendeznek egy időben Romániában parlamenti és államfőválasztást. Az elnökválasztás pedig meg fogja határozni a
Napjainkban egyre több vállalat ismeri fel a munkavállalói jóllét jelentőségét. A modern cégek már ráébredtek, hogy a dolgozók fizikai és mentális egészsége nemcsak a kollégák szempontjából fontos, de a vállalat működésének hatékonyságát és jövedelmezőségét is befolyásolja.
Nagyon szereted a kutyádat, sokat törődsz vele, viszont gyakran ugrál fel rád vagy másokra, aminek annyira már nem örülsz? A felugrálás egy abszolút természetes és széles körben elterjedt viselkedési forma a kutyáknál, azzal viszont nincs semmi gond, ha inkább leszoktatnád róla, sőt, kifejezetten jót tehetsz vele. Ahhoz viszont, hogy sikerüljön, az
Ukrajnában még mindig nincs elég katona. Oroszország már tavaly elkezdte a börtöntoborzásokat létszámhiányok megoldására. Az ukrán vezetés viszont hezitált. Csak idén nyáron érkeztek az első elítéltek a frontra. A kiképzőtisztek szerint a börtönből érkező újoncok gyorsabban tanulnak és motiváltabbak is. Úgy látják, a katonai szolgálat sokak számára
Szántóföldi gyakorlati teszten tették próbára a közelmúltban a Kirovec legnagyobb traktormodelljét. Az orosz óriás negyedével-harmadával hatékonyabb üzemelésre volt képes a gyártó szerint.
A megválasztott republikánus elnök azt a Tom Homant bízta meg a feladattal, aki másfél évet dolgozott már hasonló pozícióban az előző Trump-kormányban.
Sajnos a székrekedés sokunk életét jelentősen megkeseríti, az életkor előrehaladtával pedig egyre gyakoribbá válik. Szerencsére számos természetes módszer létezik ennek a kellemetlen problémának az enyhítésére. Az egyik leghatékonyabb megoldás, ha elegendő folyadékot fogyasztunk. A folyadékpótlás ugyanis elengedhetetlen az egészséges bélműködéshez.
Új, a stílust és az eleganciát még inkább hangsúlyozó külsővel jelenik meg Magyarország egyik legkedveltebb palackban erjesztett pezsgője, a Hungaria. Éppen egy évvel a történelmi siker után a Hungaria márka
A héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari és az építőipari termelésről közöl adatokat, emellett a fogyasztói árak októberi alakulásáról is kiadják a statisztikát. A Pénzügyminisztérium (PM) pedig a büdzsé októberi számait teszi közzé. A PM hétfőn hozza nyilvánosságra gyorstájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének október
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 76 250,51 ponton zárt, 2384,55 ponttal, 3,23 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. Fókuszban az elnökválasztás A részvénypiac forgalma a héten 80,4 milliárd forint volt az előző héten elért 36,9 milliárd forint után. A vezető részvén
Bár októberben jelentős növekedés volt mérhető a kínai autópiacon, az év első tíz hónapjában azonban lassult a növekedés 2023 azonos időszakához képest.