2024. november 12. kedd

nov. 12
21:36
Itt az újabb kiszivárgott hangfelvétel Vogel Evelin 30 milliós kéréséről, most meghallgathatod a teljes beszélgetést (SzMo)
Kedden küldték ki a felvételt több szerkesztőségnek. A levélíró szerint a közel kétórás anyagban a Magyar Péterék számára kellemetlen részek is benne vannak.
nov. 12
21:36
Vosz: nem kell többé hónapokat várniuk a vállalkozóknak a számlák kifizetésére (Üzletem)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz), a Vosz Vállalkozásfejlesztési Kft., a Báv Faktor Zrt. és a Flexibill Kft.
nov. 12
21:39
Donald Tump Latin-Amerikát már elveszítette Kínával szemben (vg.hu)
Megváltoztak az erőviszonyok Washington hátsó udvarában.
nov. 12
21:39
Gryllus Dorka: Ebben a világban az a kegyetlen, hogy te vagy önmagad árucikke (Forbes)
Gryllus Dorka azt mondja, a színház kegyetlen világ, de egy trip is. Nagyobbik fia is játszik már: "totál rajta van ezen a tripen". Interjú.
nov. 12
21:42
Vogel Evelin azt állítja, hogy Magyar Péter belsős információk alapján tőzsdézett, így lett 90 millió forintja (SzMo)
A Tisza Párt elnökének volt barátnője erről a párt pénzügyesének beszélt, amikor megpróbált 30 millió forintot szerezni a szakításuk után. Szerinte Magyar Péter a részvényeiből kifizethette volna őt.
nov. 12
21:42
Díjazták a hazai okosgyárat (MMonline)
A Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems díjat nyert a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) Zéró Karbon Díj pályázatán új építés kategóriában. Az üzem a vállalat egyik legnagyobb, egyedi megrendelésre termelő létesítménye Európában, és a cég legújabb, SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezése, az RM Ai
nov. 12
21:45
Fejre állt Ferrarijával egy idős német telemarketinges személyiség (Infostart)
A 84 éves üzletasszony a sárga Ferrari Purosanguéjával borult fel. A baleset még októberben történt, de a híre csak most kezdett el terjedni internet-szerte.
nov. 12
21:51
Gigantikus internetes befektetési csalást sikerült leleplezni: kétmilliárd forint ment a levesbe (Pénzcentrum)
A közösségi médián valaha elkövetett legnagyobb összegű befektetési csalás vádjával vettek őrizetbe Japánban egy kínai állampolgárt a rendőrség keddi közleménye szerint.
nov. 12
21:51
Azt hitték, állatok laknak a házuk alatt: sokkot kaptak, mikor kiderült az igazság (Ripost)
"Késő este volt, így ráfogtuk, hogy az állatok a ház alatt."
nov. 12
21:51
Francia jegybank: tragikus eredményekre számítunk év végéig (vg.hu)
A gazdasági növekedés meg fog torpanni az utolsó negyedévben.
nov. 12
21:57
Lázár János a vasúti közlekedéssel kapcsolatos akcióterv legfőbb elemeit ismertette a gazdasági bizottság előtt (hirado.hu)
Az ötpontos akcióterv keretében a közeljövőben 14 kulcsfontosságú vasúti vonal felújítása kezdődhet meg,
nov. 12
21:57
Vigyázz a rózsádra! Így óvd meg a fagytól! (Agroinform)
Van olyan rózsa, amelyiket nem lehet télen védelem nélkül hagyni, ha jövőre is gyönyörködni szeretnénk benne. Mutatjuk, mire ügyelj!
nov. 12
21:57
Rétvári Bence rávilágított, az illegális migráció és a közbiztonság romlása között összefüggés van (hirado.hu)
Az államtitkár elmondta, a magyar uniós elnökség szervezésében megvalósult ülés arra összpontosított, hogy az illegális migráció milyen hatást gyakorol a közbiztonságra.
nov. 12
21:57
Kétszettnyi kaposvári csoda a Galatasaray ellen a férfi röplabda CEV Kupában (m4sport.hu)
A Fino Kaposvár az első két játszmát nagy meglepetésre megnyerte, végül azonban 3-2-re kikapott a török Galatasaray csapatától a férfi röplabda CEV Kupa második fordulójának első, keddi mérkőzésén.
nov. 12
21:57
Figyelő TOP200: egyetértés a zsűriben (vg.hu)
Jubilált az üzleti élet egyik legnagyobb társasági eseménye.
nov. 12
22:00
Lázár János kiállt a vasúti akcióterv részleteivel (Infostart)
A kormány álláspontja szerint ma Magyarországon mindenki számára jár az az alapszolgáltatás, hogy naponta legalább háromszor legyen lehetősége utazni az otthona, illetve a kormányhivatalok, járási hivatalok között és ezt tekintetbe véve szükséges költeni adott esetben a kötöttpályás közlekedésre.
nov. 12
22:03
Megvan, kit indít a Mi Hazánk Tolna vármegyében (ATV)
Dúró Dórát, a párt elnökhelyettesét, az Országgyűlés alelnökét indítja a Tolna vármegyei időközi országgyűlési képviselőválasztáson a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be kedden közzétett videóközleményében Toroczkai László pártelnök.
nov. 12
22:03
A szezonális affektív zavar tünetei és kezelése: Hogyan őrizhetjük meg érzelmi stabilitásunkat? (Glamour)
Ahogy közelednek a téli hónapok, és az egyre rövidülő nappalok helyébe hosszú, hideg esték lépnek, sokak számára ez az időszak érzelmi kihívást jelent. A szürkeség, a nappali fény hiánya és a hidegebb hőmérséklet mind nyomást gyakorolhat a lelkiállapotra. Ennek egy szélsőséges formája a szezonális affektív zavar (SAD), amely komoly érzelmi és mentá
nov. 12
22:06
Itt a teljes hangfelvétel – Lelepleződött a Tisza Párt elnöke (Demokrata)
Alaposan megvágott felvétel alapján tett feljelentést Magyar Péter.
nov. 12
22:06
Megszavazták a gyermekmentesség népszerűsítésének tilalmát (Demokrata)
"Az állam létezése sok évezredre előre attól függ, hogy születnek-e gyerekek vagy sem" – mondta a döntés egyik kidolgozója.
nov. 12
22:06
Az Ország Háza címmel nyílt fotókiállítás az Európai Parlamentben (Demokrata)
Az Ország Háza, művészet és hagyomány az Országgyűlés épületében címmel nyílt fotókiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében.
nov. 12
22:08
Indul a Fidesz–KDNP nemzeti konzultációs országjárása (Demokrata)
Miniszterek, államtitkárok és más politikusok tartanak lakossági fórumokat, jelentette be Hidvéghi Balázs.
nov. 12
22:08
Az ukrán hadsereg már kétszáz tankot veszített a kurszki műveletben (Demokrata)
Az orosz hadijelentés szerint az augusztusban betört ukrán erők több mint 31700 embert veszítettek.
nov. 12
22:09
Búcsúzott a MÁV Előre a női röplabda Challenge Kupában (m4sport.hu)
A nemzetközi kupaújonc MÁV Előre kettős vereséggel búcsúzott a női röplabda Challenge Kupától, mivel kedden a második forduló tatabányai visszavágóján 3-1-re kikapott a román Lugojtól.
nov. 12
22:09
Agrárminisztérium: együnk magyar mézet! (vg.hu)
Feldman Zsolt a hazai termékek és a termelők megérdemlik a bizalmat.
nov. 12
22:10
Lázár János ismertette a vasúti közlekedés akciótervének elemeit (Demokrata)
Az 1500 milliárd forint körüli uniós pénz legnagyobb részét az öt HÉV-vonal felújítására kívánják költeni, mondta az építési és közlekedési miniszter.
nov. 12
22:12
Bement az égő lakásba a bátor rendőr, hogy kimentse a bent rekedt idős asszonyt (Infostart)
A rendőr a saját életét kockáztatta, mikor behatolt a lángokban álló nagykanizsai lakásba, hogy kihozza az odabent lévő 78 éves asszonyt.
nov. 12
22:12
Megérkezett az új Bridget Jones-film trailere: visszatér a szinglik királynője (Life)
Renée Zellweger ismét megformálja a szinglik királynőjét, akinek sorsa veszteséget és új szerelmet is tartogat. Megérkezett az új Bridget Jones-film trailere.
nov. 12
22:12
Kósa Lajos: Az idő Magyarországot igazolta (Demokrata)
Rétvári Bence, Kósa Lajos és Vejkey Imre az európai parlamenti megbeszélést követően tartott sajtótájékoztatót.
nov. 12
22:18
Lola egy fotózáson villantotta meg az izmait (SzMo)
Kőkeményen edzett a Sztárbox meccseire. Most meg is mutatta az eredményt.
nov. 12
22:18
Sárral megdobált király, százezres tüntetés és durva üzengetés: felelősöket követelnek a spanyol árvíz után (Telex)
Miközben Katalóniában november első heteiben pusztított az árvíz, a leginkább érintett Valencia környékén október vége óta még mindig a romokat takarítják. Országszerte 222 ember meghalt, még mindig vannak, akiket eltűntként keresnek. Példaértékű önkéntes segítségnyújtás indult, de sokan dühösek és válaszokat várnak az utcákon autóroncsokat hagyó k
nov. 12
22:21
Borzalmas: egy medve élve eltemetett egy nőt, mégis sikerült túlélnie (Ripost)
Két embert is megsebesített a hatalmas ragadozó az erdőben.
nov. 12
22:21
A mérkőzések bevételeit növelné a Premier League - mást már nemigen tud (vg.hu)
Az angol élvonalbeli labdarúgóklubok a következő évtizedben legalább majdnem 15 százalékkal szeretnék növelni a stadionok befogadóképességét. A Premier League a meccsbevételek emelkedését reméli.
nov. 12
22:24
Árván maradt az Audi Brüsszelben (Infostart)
A háromezer alkalmazottat foglalkoztató üzem egyetlen modellt gyárt, a Q8 e-tron elektromos SUV-t, amelynek eladási számai egyre csökkennek.
nov. 12
22:27
Figyelő TOP200: Példás 25 év (vg.hu)
Jubilált az üzleti élet egyik legnagyobb társasági eseménye.
nov. 12
22:33
A Hamász kezében lévő túszok kiszabadítását nevezte elsődleges feladatnak az izraeli elnök Washingtonban (hirado.hu)
Izrael államfője a megbeszélés sajtónyilvános részén úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti biztonság és béke megteremtése, valamint a túszok szabadságának elérése az iráni fővárosban, Teheránban kezdődik.
nov. 12
22:39
Erre még Vilmos sem számított: olyan korona került a herceg fejére, hogy azon valószínűleg Katalin is megdöbbent (Femcafe)
A trónörökös zsinórban másodszor nyert el egy olyan címet, amire férfiként minden bizonnyal meglehetősen büszke.
nov. 12
22:42
Rászálltak az oktatásra a kiberbűnözők (MMonline)
A kiberbűnöző ott támad, ahol a leggyengébb a védelem, ugyanakkor értékes adatokat lehet megszerezni – ezért került legújabban az oktatás a támadások célkeresztjébe. A Microsoft legfrissebb Cyber Signals jelentése szerint világszerte átlagosan, hetente több mint 2500 alkalommal kísérlik meg csalók feltörni az egyetemek védelmi rendszereit, vírusokk
nov. 12
22:42
Akár négy évad is készülhet a Fehér Lótuszból, és a Pingvin folytatása is csak a készítőkön múlik (Telex)
Az HBO főnöke újságíróknak beszélt a Trónok harca-sorozatok, az Easttowni rejtélyek és A hatalmas kis hazugságok jövőjéről.
nov. 12
22:45
Arkansas korábbi kormányzóját jelölte az Egyesült Államok következő izraeli nagykövetévé Donald Trump (hirado.hu)
Mike Huckabee 1996 és 2007 között volt Arkansas állam kormányzója.
nov. 12
22:45
Hűha: Jákob Zoltánt ezzel a hölggyel látták együtt - lelepleződött, van-e most valakije (Femcafe)
Jákob Zoltán rengeteg mindenben őrülten sikeres, de közben türelmesen vár arra, hogy a szerelem is rátaláljon. Vajon közeledik ez a pillanat?
nov. 12
22:51
Itt a mintaétrend, amivel bizonyítottan meghosszabbíthatod az életed (Glamour)
Ki ne tett volna olyan kijelentést, hogy mostantól tudatosabban étkezik? Ki ne akarna egészséges testet? De kik azok, akik valóban betartják a táplálkozási tanácsokat? Legyünk őszinték, nagyon kevesen vannak. Ez pedig nem azért van, mert mind gyengék vagyunk és folyton feladjuk. A háttérben a bizonytalanság áll, ugyanis addig, ameddig nem tudjuk, h
nov. 12
23:06
Magyar és távol-keleti csapatok is érdeklődnek a klub nélküli Ádám Martin iránt (Telex)
A válogatott csatár hétfőn bontott szerződést a görög Aszterasz Tripolisszal.
nov. 12
23:12
Gubik Petra Párizsba utazott volt párjával, sokatmondó fotó készült róluk (SzMo)
A Játékszín két színésze azonban nem kettesben utazott a francia fővárosba. Az egyik képen azonban látható, ahogy Petra átkarolja volt párját, Nagy Sándort.
nov. 12
23:24
A Fekete Párduc 3 lesz Denzel Washington egyik utolsó filmje (Telex)
A 69 éves színész már nagyon készül a visszavonulásra.
nov. 12
23:30
Megtorpant októberben az albérletek drágulása (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest országosan 0,5 százalékkal csökkentek, Budapesten pedig stagnáltak a bérleti díjak – derül ki a Ksh és az ingatlan.com lakbérindexéből.
nov. 12
23:48
Trump vagy Harris? - Január 20-án lesz az elnöki beiktatás (HírTV)
Stúdiónkban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója elemzte az eseményeket. A műsorban élőben kapcsoltuk Amerikába, ahonnan Kelemen János és István Dániel számoltak be a legfrissebb részletekről. Műsorvezető: Jeszenszky Zsolt.

Keresés