Átlépte a 21 ezer forintot is az OTP ára, a jó gyorsjelentése után a Telekom részvénye viszont süllyed. Mesebeli árakon forgott a bitcoin, razziáztak a kriptós fogadóiroda vezetőjénél. Az európai tőzsdeindexek emelkednek, de nagy különbségek vannak az egyes országok között. Csendesen gyengül a forint, drágul a gáz.
Ezúttal Amszterdam főterén tartottak egy előzetesen betiltott palesztinpárti tüntetést. A rendőrök 281 embert vettek őrizetbe, többségüket főként azért, mert figyelmen kívül hagyták a hatóságok távozásra vonatkozó utasításait.
Egy jelentős befektető szemében most a FXGuys előértékesítése tűnik ígéretesnek, miután több mint 2 millió dollárt fektetett az Aave (Aave) projektbe. Ez a figyelemre méltó váltás új lehetőségekre mutat a decentralizált pénzügyi (DeFi) térben. A nemrégiben elindított FXGuys ($FXG) előértékesítés már most mérföldköveket ért el, több mint 1 millió do
Kezdenek gyorsuló ütemben elterjedni a mesterséges intelligencia, a felhő technológiák és kifejezetten a generatív AI-megoldások a vállalkozások életében, de sokszor ezek költségvonzatával és kihívásaival nincsenek tisztában a cégek – hangzott el a Portfolio Digital Transformation 2024 konferenciáján. A szakértők szerint a mesterséges intelligencia
Tovább nőttek a lakásárak októberben, a piac már a 2025-ös várható fellendülést árazhatja. Mi történt? Az egy hónappal korábbihoz képest 2,5, éves összevetésben 9,9 százalékkal drágultak a lakásárak októberben az országban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexéből. Szeptemberben a havi emelkedés még csak 0,9, az éves pedig közel 7 szá
Írásunkban összefoglaltuk, ki minősül kistermelőnek, ezen belül ki tartozik az I. és ki II. kategóriába, mi számít kis mennyiségű értékesítésnek az egyes kategóriákon belül, illetve ezek a kistermelők hova, mit, milyen mennyiségben és milyen feltételekkel értékesíthetnek.
Bese atya egy gazember, az állam és az egyház pedig szétválasztva működik Magyarországon – aktuális egyházi témákra válaszolt éves meghallgatásán Semjén Zsolt.
November 14-én, csütörtökön kerül a mozikba az év egyik legjobban várt hollywoodi blockbustere, a Gladiátor 2. Denzel Washington, aki a film egyik kulcsszereplőjét, a ravasz és becsvágyó Macrinust játssza, nemrég elárulta, hogy szerepe szerint csókot kellett váltania egy másik férfival, a jelenet azonban nem került be a filmeposz végős változatába.
Gondoltad volna, hogy világszerte jelenleg körülbelül 537 millióan érintettek a cukorbetegségben, és az esetek közel 50%-át nem diagnosztizálják? Talán ennél is ijesztőbb, hogy a mai világban gyakorlatilag bárki érintett lehet valamelyik fajtájában, kezeletlenül pedig borzasztó szövődményekhez vezethet. Többek közt ezekre a tényekre hívja fel a fig
Irán kész rendezni az atomprogramjával kapcsolatos vitákat, de nem hajlandó nyomás és megfélemlítés alatt tárgyalni - közölte az iráni külügyminiszter a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetőjével csütörtökön tartott találkozóját követően.
Kína útnak indította hétfőn Licsien-1-Y5 nevű hordozórakétáját tizenöt műholddal a fedélzetén, köztük a Hszikuang-1-04 nevűvel, amely az ország első nagyfelbontású, metánkibocsátást figyelő műholdja - jelentette az állami média.
A nyugdíjpénztáraknak hosszú idő után újra nőtt a tagsága - éppen akkor, amikor a kormány jövőre lakáscélra adómentesen kivehetővé teszi ezeket a kasszákban lévő megtakarításokat. Az egészségpénztárakba eközben szinte özönlenek az új tagok.
Évtizedeken keresztül ismertek voltak Einstein speciális relativitáselméletének különös és néha ellentmondásos hatásai, mint például a hosszúságkontrakció és az idődilatáció. Azonban egy új elmélet újabb, eddig rejtett aspektust tár fel: a relativitás elméletének hatását a folyadékok viselkedésére. A „folyadék sűrűsödésének” nevezett jelenséget Ale
A közvetlen uniós forrásokról, a GINOP Plusz és DIMOP Plusz operatív programok hónapokon belül elinduló pályázatairól és a vállalkozások digitalizációs kihívásairól is szó volt a Portfolio Digital Transformation 2024 konferenciájának késő délelőtti szekciójában.
Kétéves mélypontra gyengült a forint a dollárral szemben, szenved a régió a dollár ereje miatt. Mi történt? Kétéves mélypontjára, 389 forintra gyengült a magyar fizetőeszköz a dollárral szemben, majd némileg visszaerősödött 388,1 forintra. A gyengülés a dollár euróval szembeni erősödésének köszönhető. Az euró-forintban nem volt kilengés a mai nap,
Újragondolt ízvilág és elérhető, modern luxus. Ezt kínálja Budapest szívében, a város legmagasabb pontján lévő Virtu Restaurant, ahol egy étkezés nem csak egy gasztronómiai ízutazást, hanem egy életre szóló élményt is kínál. Lendvai Levente séf és csapata olyan téli menüt álmodott meg, amely a magyar gasztronómiai hagyományokat idézi, miközben mode
A walesi herceg lett 2023 után 2024-ben is a világ legszexibb kopasz férfija – ezúttal is több sportolót és amerikai filmsztárt megelőzve. Az elmúlt egy év alatt több mint 16 ezer internetes keresés érkezett a walesi herceg kinézetét illetően, de emellett más érdekes tényezőket is figyelembe vettek a kutatás szervezői.A Reboot marketing ügynökség f
A kormány közzétette a 2025-ös kereskedelmi ellenőrzési tervezetét, amely során a kormányhivatalok kiemelten figyelnek majd a jogszabályok betartására a boltokban, a piacokon és a vendéglátóhelyeken is.
A modern marketing tele van kihívásokkal, amik sokszor a váratlanul felbukkanó "fekete hattyú" jelenségek nyomában járnak. Erről beszélt Kun Miklós, a Mediacom Chief marketing officere a 25. Internet Hungary-n tartott előadásában. A szakértő kritikus szemmel mutatott rá, hogyan keverik össze a vállalatok a stratégiát a taktikával, és miért nem eleg
2024. november 7-én a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ünnepélyes esemény keretében indította el a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó előadássorozatot, amely idén a "Tudományos tanácsadás a társadalom szolgálatában" mottóval valósul meg.
A sorozatosan besült diszkontkincstárjegy aukciók után a mai három magyar államkötvény kibocsátás erős vételi érdeklődés, terv feletti értékesítés és csökkenő hozamok mellett, azaz összességében gond nélkül lezajlott. Figyelemre méltó, hogy az 5 éves papír iránt rendkívül erős, közel tízszeres volt a túljegyzés, így az Államadósság Kezelő Központ a
Az idei évad kezdete óta többen is abban bíznak, hogy a Dancing with the Stars párja, Mihályfi Luca és Hegyes Berci az életben is egy párt alkot. Nem ők lennének az elsők és nem is az utolsók, akik a műsornak köszönhetően szeretnek egymásba, de tiszteljük meg őket azzal, hogy amikor eljön a pillanat, ők maguk jelentsék be a hírt, vagy erősítsék meg