A digitalizáció árnyoldala, hogy a digitális tér új kockázatokat is megnyit egy vállalat működésében. Ám ez nem állhat a digitális eszközök útjába. Digital Tramsformation konferenciánk délutáni szekciójában arról volt szó, hogyan védjük meg a céget illetve az ügyfeleinket a csalóktól, a hackerektől, a kiberbűnözőktől, és hogyan üzemeltethetjük bizt
Ha mi, vagy valamelyik családtagunk érintett, bizonyára sokat tudunk a cukorbetegségről. De azt vajon tudtuk-e, hogy több szent is ezzel a betegséggel élt? Akár mi vagyunk cukorbetegek, akár a családunkban él valaki ezzel a diagnózissal, fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen a felnőttek több mint 10 százaléka küzd diabétesszel világszert
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline kampányának célja, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, merjenek segítséget kérni, ha bajba kerültek és tudják hová fordulhatnak segítségért.
Erika szerint nem fair, hogy kiesnek olyan versenyzők, akik jó énekesek, tehetségesek, és olyanok jutnak tovább, akik nem érdemlik meg. Akkor se menne vissza a műsorba, ha hívnák.
NAPI Kommentár. Régen látott realitásérzékéről tett tanúbizonyságot Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, amikor rögzítette: "Muszáj ideírni, csak az illúziók elkergetése miatt: a 2026-os változás reményét, hitét elsodorta Trump.".
Szijjártó Péter érintette a Budapest-Belgrád vasútvonal építésével kapcsolatban megerősítette, hogy 2026-ra már 160 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd vonattal utazni a két főváros között.
Az utóbbi napokban hatalmas figyelem irányult a PEPE memecoinra, amelynek piaci kapitalizációja rövid időre meghaladta a 10,2 milliárd dollárt, miután mindössze egy nappal korábban még csak 5,7 milliárd dollár körül mozgott. A hirtelen növekedés mögött a legnagyobb kriptotőzsdék, például a Coinbase és a Robinhood bejelentései állnak, amelyek immár
Az őszi és téli hónapokban a fűtés miatt a legtöbb háztartásban magas villany- és/vagy gázszámlára számíthatnak. Sokan nem tudják, hogy néhány hétköznapi szokás is megnövelheti a kiadásokat. Cikkünkből kiderül, hogy mire érdemes figyelni!
Éles szóváltás volt a Bundestagban a jelenlegi kancellár és a CDU kancellárjelöltje között, aminek különös pikantériát ad, hogy a február 23-i előre hozott választás után minden valószínűség szerint közösen kell kormányt alakítaniuk.
Kezdjünk el időben felkészülni a karácsonyra, és használjuk ki a novemberi kedvezményeket: így pénzt és időt takaríthatunk meg, emellett a vásárlás is kevesebb stresszel jár. Ráadásul most az aktuális projektjeinkhez, például barkácsoláshoz, felújításhoz vagy kertrendezéshez is kedvezőbben tudjuk beszerezni a szükséges termékeket, eszközöket – állí
A református lelkész és egy másik európai parlamenti képviselő azután posztolt a Facebookon, hogy Magyar Péter többek között "agyhalottnak" és "tehetségtelennek" nevezte EP-s politikusait egy hangfelvételen.
Vegyünk egy fejlett, legalább 3 éves amarillisz hagymát, ültessük el, majd állítsuk sötétbe az alábbiakat figyelembe véve. Mutatjuk videón mire kell figyelni!
Októberben több mint 2 százalékkal drágultak a lakásárak az egy hónappal korábbihoz képest. Miközben szeptemberben jóval lassabb, 0,9 százalékos volt a havi szintű országos áremelkedés. Éves szinten a szeptemberi közel 7 százalékról majdnem 10 százalékra gyorsult az áremelkedés üteme.
A Mol Petrolkémia 48 megawatt kapacitású napelemparkkal bővíti zöldáram-termelését, ezzel az egyik legnagyobb, fogyasztóhoz csatlakozó parkot hozza létre a társaság - jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön Tiszaújvárosban.
A következő egy év mindennapjára 5 millió forint jutna, ha most vasárnap nyerné meg valaki a Hatoslottó várható főnyereményét és beosztaná azt a következő egy évre. A mintegy 1,8 milliárd forint a játék történetének 6. legnagyobb nyereménye - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Az Európai Bizottság 300 millió eurós támogatást hagyott jóvá öt olyan határokon átnyúló védelmi beszerzési projekt számára, amelyek célja a tagállamok közötti védelmi együttműködés javítása és a közös beszerzések révén a katonai készletek költséghatékonyabb biztosítása. A projektek az EU védelmi iparágának megerősítését és a tagállamok haderőinek
Krausz Gábor, Vomberg Frigyes, valamint Wolf András továbbra is vakon kóstolnak Séfek séfében, de akadnak kommentelők, akik szerint más alapján változik a végleges sorrend.
A Gellért Szálló új korszak küszöbén áll, hiszen elindult az épület történelmi jelentőségű felújítása. Budapest egyik legismertebb és legkedveltebb ékköve hosszú évtizedeken át központi szerepet töltött be a főváros társadalmi és kulturális életében, emblematikus találkozóhelyet biztosítva a helyieknek és látogatóknak. A mostani felújítás célja, ho
A Republikánus Párt Arizona államban aratott győzelmével szerdán 218 helyet szerzett, és ezzel szűk többségbe került a 435 fős amerikai képviselőházban. A törvényhozás alsóházában elért eredmény az elnöki tisztség és a szenátusi helyek többségének megszerzése után széles körű hatalmat biztosít Donald Trump megválasztott elnöknek programja megvalósí
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy megindítja kötelezettségszegési eljárást azon 13 uniós tagállam ellen, amelyek a mai napig nem nyújtották be a 2030-ig szóló Nemzeti Energia- és Klímavédelmi Terveiket (NEKT).
A Komárom-Esztergom vármegyei Tárkányon is kimutatta a madárinfluenzát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás megkezdődött – közölte a Nébih az MTI-vel.
Mintha a szülőföldemen lennék, pedig percekkel ezelőtt még a zsizsegő Városligeten szaladtam keresztül, hogy ne késsek a megbeszélt találkozóról. Nem lakom távol, így Székelyföld, az otthonom, voltaképpen a szomszédomba költözött. Most mégis nehéz a szomszédolás. Nem úgy, mint otthon, amikor egy tányér kóstolóval átkopogtatunk, hogy "jó napot, adjo
A Magyar Növényvédelmi Szövetség 20 éve felelősen képviseli a növényvédő szerek forgalmazását, a fenntartható mezőgazdaságot és az integrált növényvédelmet. Kulcsszereplő a szakmai együttműködésekben és az egészséges élelmiszertermelés biztosításában
Számottevően gyorsult a lakásdrágulás októberben az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint. A szeptemberi 0,9 százalék után hó/hó alapon2,5 százalékkal emelkedett a lakóingatlanok ára októberben. Éves összevetésben is jelentős a gyorsulás: a lakóingatlanárak októberben 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben szeptemberb
Összetűzésbe került a két szurkolótábor, a biztonságiak igyekeztek megszüntetni a konfliktust, ekkor tört be a siófoki szurkoló koponyája az őr protektoros kesztyűje miatt.
Az Európai Ügyészség bejelentette, hogy 520 millió eurós áfához kapcsolódó csalás ügyében indított vizsgálatot, amely több maffiacsoportot is érint. Az akció során csütörtökön 160 helyszíni kutatást végeztek több uniós tagállamban, köztük Olaszországban, Bulgáriában és Spanyolországban.
A pápalátogatáskor szeretett volna önkénteskedni, de nem engedték. De azt sem árulták el neki, hogy miért. Soha semmit nem követett el, viszont részt vett a pedagógustiltakozásokban.
Az ősz végén és a tél kezdetén hasznos tanácsokkal látja el a közlekedőket a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A járműveket fel kell készíteni a megváltozott látási és útviszonyokra. Csak kifogástalan műszaki állapotban lévő járművel vegyünk részt a közúti forgalomban. Működnie kell a kormánynak, a fékeknek, a világításnak. A láthatóság a biz