A Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója emlékeztetett, Gyurcsányék elvettek a nyugdíjasoktól, míg Magyar Péter azt üzeni nekik, hogy vegyenek új unokát.
Amikor a mosdóhigiénia kerül szóba, elsőként a hajtogatott kéztörlő adagolóra gondolunk, mert a mosdóhigiéniai termékek közül ez az egyik legfontosabb. A papír kéztörlőkre ugyanis minden kézmosás után szükség van, így fontos, hogy a számunkra ideális megoldást válasszuk. Ez biztosítja a jó felhasználói élményt és a takarékos fogyást is.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a minisztérium a család- és otthonteremtés egyszerűsítéséről szóló kormányrendeletet – mondta el a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára, Koncz Zsófia pénteken az M1 aktuális csatornán.
Az alapbér mellett a magánélet tiszteletben tartása és a jó hangulatú, támogató közeg számít munkahelyválasztáskor - derül ki a PwC nyolcadik alkalommal elkészített Munkaerőpiaci preferencia felméréséből, amiben idén több mint 90 ezer tapasztalt munkavállaló, egyetemi hallgató és közoktatásban vagy szakképzésben tanuló diák vett részt. Az Év Legvon
A nagyobb európai tőzsdék indexei tartják magukat, de a kisebbek esnek, és Amerikában is rossz hangulat várható. A BUX-ot az OTP Bank tartja meg, amely már 20 900 forint felett is járt. A forint stabil, kérdés, mi lesz a dollárral és mit lép kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A kriptovaluta-piac mérete beérte Franciaország GDP-jét, hozzánk is jön
A tereprali-versenyző szerdán ment kórházba, hogy kitisztítsák a meniszkuszát. Pink férje friss információkat osztott meg a műtétjéről, miután a rajongók elárasztották üzeneteikkel
A Google nem szolgál majd ki több politikai hirdetést az Európai Unióban, írják közleményükben a Keyword blogon. A változás oka egy idén márciusban közzétett "Szabályozás a politikai reklámok átláthatóságáról és célzásáról" nevű Eu-s rendelet, amely szigorúan szabályozza a politikai hirdetéseket – írja a Telex. A rendelet szerint a politikai hird
Hollandia bejelentette, hogy december 9-től visszaállítja a belső határellenőrzéseket, hogy jobban kezelhesse az illegális bevándorlást. A Geert Wilders-féle Szabadságpárt (PVV) menekültügyi és bevándorlási minisztere, Marjolein Faber által javasolt intézkedést a Minisztertanács jóváhagyta, és hat hónapig lesz érvényben. „Ez az intézkedés célja az
Kína útnak indította hétfőn Licsien-1-Y5 nevű hordozórakétáját tizenöt műholddal a fedélzetén, köztük a Hszikuang-1-04 nevűvel, amely az ország első nagyfelbontású, metánkibocsátást figyelő műholdja - jelentette az állami média.
Korai feljegyzések a zsiráfot ekképpen írják le: „csodálatos a megjelenése, formája bizarr, járása egyedi, magassága óriási, jelleme pedig ártalmatlan.” Az ősi afrikai kultúrák nagyra becsülték, akárcsak napjainkban.
Dánia és annak fővárosa évek óta a World Happiness Report éves boldogságindexeinek élbolyában tanyázik. Koppenhága tisztviselői pedig most már garantálni is szeretnék ennek igazságtartalmát az újonnan érkezők számára – egy újfajta biztosítás keretében.A közel 1,3 millió lakost számláló Koppenhágának – és agglomerációjának – képviselői nemrég forrad
Az ellenzéki párt által benyújtott határozati javaslat értelmében nem lenne 150 ezer forint alatti nyugdíj, de 150 és 250 ezer forint között is lenne emelés.
A második forduló utolsó előtti versenynapján újabb négy csapat jutott a Privátbankár.hu népszerű pénzügyi versenyének országos döntőjébe – a technikumok és szakképző iskolák diákjai ezúttal is kitettek magukért.
Egy rövid, szélcsendes időszaknak köszönhetően a magyar versenyző pár órát tudott foglalkozni a hajóját ért sérülések kijavításával, de még nem tökéletes minden.
A retek levele általában a kukában landol, ha már a boltban nem törtük le eleve. Ez nagy kár, ugyanis a retek levél értékes tápanyagokat tartalmaz, és pompás ételek készíthetők belőle.
Egy nemzetközi hackercsoport, az INC Ransom bejutott a Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereibe. A gond az, hogy vélhetően a hackerek hetekig gépről gépre járták végig az ügynökséget értékes adatokat keresve, ami a nagyon kínos. Mármint, hogy ezt hetekig tehették. A ügynökséget megtámadó csoport "jegyzett" ebben a szférában. Nincs mögötte ideológia
Max Verstappen és a Mercedes – meg sem valósult, mégis szinte "lejárt lemeznek" számít az idei rengeteg találgatás után. Toto Wolff és a holland is beszélt arról, mit hozhat a jövő.