2024. november 15. péntek

nov. 15
19:24
Jogi, orvosi, pénzügyi, műszaki előképzettségű informatikusok kerestetnek (Adózóna)
Már junior informatikusként is akár 800 ezres kezdő fizetésre számíthatnak, ami 2-4 év alatt bruttó 1-1,5 millió forintra emelkedhet azok az informatikusok, akik az IT-n kívül valamilyen szakmai előképzettséggel rendelkeznek.
nov. 15
19:24
Zelenszkij szerint Trump elnöksége alatt gyorsabban véget ér a háború (Demokrata)
Az ukrán elnök szerint közte és Trump között kontruktív együttműködés alakult ki.
nov. 15
19:24
A francia sertéságazat a fellendülés jeleit mutatja (Magyar Mezőgazdaság)
A francia sertéságazat 20 évnyi folyamatos hanyatlás után úgy tűnik, hogy – ha csak kis mértékben is, de – a fellendülés útjára lépett. Szeptemberben 1,863 millió sertést vágtak le az országban, mindössze 0,3%-kal kevesebbet, mint tavaly.
nov. 15
19:24
Gesztenyefelfújt gluténmentesen (egy.hu)
Harrer-Abosi Beatrix receptje
nov. 15
19:27
Már a mérlegelésnél összeverekedett Mike Tyson és youtuber ellenfele (Infostart)
Paprikás hangulatban zajlott és egy pofon is elcsattant a bokszlegenda Mike Tyson és a youtuber Jake Paul mérlegelésén, mely kettejük magyar idő szerint szombat hajnali bokszmeccsét vezette fel a texasi Arlingtonban.
nov. 15
19:30
Csak az OTP zárta jól a hetet (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,8 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 77 771,12 ponton zárt pénteken.
nov. 15
19:30
Az emberek 40 százaléka soha nem használ óvszert, mégis tabu az STI-szűrés (WMN)
A szexuális úton terjedő betegségek kezelésének legjobb módja a prevenció. A különféle megbetegedéseket nemcsak vaginális, hanem orális és anális együttlétek során, olykor intenzív csókolózás alatt is el lehet kapni. Az óvszer véd a nem kívánt teherbe eséstől és a fertőzések jelentős részétől. Olyan tudás ez, amely legtöbbünk számára nem csak hozzá
nov. 15
19:30
Hamilton 4 éve nyerte a 7.-et, de akárcsak Schumachernek, neki is sokkal több vb-címe lehetne (Racing)
Lewis Hamilton 2020 óta nem gyarapította a világbajnoki címeinek számát, de Michael Schumacherhez hasonlóan neki is lehetne több hétnél.
nov. 15
19:33
Rossz hírt jött a Masterplastnak (Portfolio)
Ma esti közleményében a Masterplast közölte, hogy a Scope Ratings A Növekedési Kötvényprogramban kibocsátott vállalati kötvények esetében lehetséges leminősítést helyezett kilátásba - derül ki a BÉT közleményéből.
nov. 15
19:33
A Gazprom azonnal megszakítja a gázszállítást az OMV felé (444.hu)
Miután az Energie-Control Austria energiaszabályozó hatóság bejelentette, hogy Ausztria energiaellátása már nem függ az orosz gáztól.
nov. 15
19:36
Háború: Orosz kémeket fogtak le az ukránok (Növekedés)
Őrizetbe vettek a katonai kémelhárítás és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói egy újraaktivált orosz katonai hírszerzőt, aki az ukrán fegyveres erők különleges műveleti erőinek (SZSZO) soraiban szolgált - közölte az SZBU és az SZSZO sajtószolgálata.
nov. 15
19:39
Fiala az adás közben elhagyta a stúdiót, majd az Éles saroktól tért vissza (ATV)
"Primadonnák és propagandisták mellett rám itt nincs szükség".
nov. 15
19:42
Az államtitkár szerint minden fent van a Mol alapítvány honlapján a pénzosztásokról, valójában semmi sincs (Telex)
Vadai Ágnes az alapítvány fenyegetőzéseiről kérdezte a miniszterelnököt, Panyi Miklós szerint mindez "megalapozatlan, politikai szándékok által vezérelt hisztériakeltés."
nov. 15
19:45
Az osztrák kancellár is megszólalt a Gazprom rendkívüli lépése miatt: lesz gáz (Portfolio)
Órákkal azután, hogy a Gazprom bejelentette: szombat reggeltől leállítja Ausztria felé a gázszállítást az OMV-vel való vitája miatt, rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Kerl Nehammer osztrák kancellár. Ennek keretében összességében nyugtatta az osztrák közvéleményt, hogy van elég gáz, nem marad fűtetlenül egyetlen lakás sem, és régóta készült már
nov. 15
19:48
Oroszokra tüzelő észak-koreaiak - videó már van, bizonyosság kevésbé (Infostart)
Tévedésből orosz katonákat lőttek le észak-koreai katonák – állította egy hadifogoly. Egy állítólagosan az ukránok fogságába esett észak-koreai pedig azt, hogy összes bajtársa meghalt, mert "az oroszok húsdarálóba dobták őket".
nov. 15
19:48
Scholz és Putyin egyórás telefonbeszélgetést folytatott egymással (HírTV)
Olaf Scholz német kancellár az "igazságos és tartós béke" kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások megkezdésére szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteki telefonbeszélgetésük során - közölte a német kormány szóvivője.
nov. 15
19:48
Andrei Mangrát mentővel kellett kórházba vinni, a TV2 azóta sem éri el (SzMo)
A táncost már péntek reggel is hiába várták a Mokka stúdiójába. Az esete a TV2 munkatársait is meglepte, egyelőre azt sem lehet tudni, mi lesz a szombati adással.
nov. 15
19:48
Most érkezett: Izrael szétbombázta a szupertitkos iráni atomprogram szívét (naphire.hu)
A múlt havi izraeli hadművelet az Axios szerint sokkal, sokkal fájdalmasabb csapást mért Iránra, mint eddig tudtuk.
nov. 15
19:51
Szerencsés hónap volt az október a befektetőknek: sokan alapozták meg a biztos anyagi jövőjüket (Pénzcentrum)
Októberben 1,9%-kal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon kisebb, a fejlődő tőzsdéken jelentősebb csökkenést láthattunk. Ehhez mérve a hazai tőzsde negatív nullás teljesítménye jónak is értékelhető. A devizapiacon a forint viszont nem teljesített jól. Főleg a dollárhoz képest jelentős az árfoly
nov. 15
19:51
Fontos közlekedési újítást kapnak a Budapestre utazók (Portfolio)
Helyére került a Déli Körvasút új hídszerkezete a Budafoki út felett - közölte Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára pénteken a közösségi oldalán.
nov. 15
19:51
Összeomolhat a holland kormánykoalíció az amszterdami erőszakhullám miatt (444.hu)
A kormányülésen elhangzott rasszista kijelentések miatt már lemondott egy államtitkár.
nov. 15
19:51
Így készüljünk az ünnepi online-rohamra (Digital Hungary)
Az ünnepi szezon közeledtével egyre többen böngészik a webáruházak kínálatát. A korábbi évek tapasztalatai alapján karácsony előtt többszörösére emelkedik a rendelések mennyisége, különösen a Black Friday-t követően. A futárszolgálatok is készülnek az év legforgalmasabb időszakára.
nov. 15
19:54
Szomorú lesz, ha meglátja ezt a forintárfolyamot (Privátbankár)
Gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
nov. 15
19:54
Egy kis ázsiai ország eladott 33 millió dollárnyi bitcoint (BitcoinBázis)
Az Arkham Intelligence november 15-ei adatai szerint az aprócska ázsiai ország, Bhután több mint 367 BTC-t, mintegy 33 millió dollár értékben bemozgatott a Binance kriptotőzsdéjére eladásra. Ez a döntés összhangban van a kormány korábbi intézkedéseivel. Többek között azzal, hogy két héttel ezelőtt 66 millió dollár értékben adtak el bitcoint. Éppen
nov. 15
19:57
Nagyobb a baj mint gondoltuk? Itt van az ÁSZ jelentése a gyermekvédelemről (ATV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) novemberi jelentéséből többek között a következők derültek ki: a Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem a jogszabályoknak megfelelően végezte a munkáját, a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók fizetése messze elmarad az átlagkeresettől, és van olyan intézmény, ahonnan tavaly a dolgozók több mint 80 százaléka kilépett.
nov. 15
20:00
Kijelölte kormányzása legfontosabb prioritásait Donald Trump (HírTV)
A részletekről külpolitikai szerkesztőnk, Udvari Anna számolt be.
nov. 15
20:00
Brutális, ami a magyar válogatottra vár, ha kikapunk Hollandia ellen (Promotions)
Az év meccse jön Hollandia ellen, a hollandok is nagyon készülnek.
nov. 15
20:00
Új játékkal jelentkezik a szabadulószoba feltalálója (MMonline)
Gyurkovics Attila 2011-ben elkészítette a világ első szabadulószobáját,a Paraparkot. Az azóta eltelt 13 évben sorra nyíltak a szabadulószobák Budapesten, majd Európában és az egész világon. Attilát hívták Németországba és Hollandiába megnyitni a nemzetközi szabadulószoba konferenciákat és azóta is kap felkéréseket hasonló rendezvények kapcsán.Az el
nov. 15
20:00
Marco Rossi: Egy pillanatra sem adhatjuk fel a játékunkat (Demokrata)
A találkozón az UEFA büntetése nyomán nem lesz nyitva a vendégszektor.
nov. 15
20:00
Ez a token már a 19 400%-os emelkedésre készül? Még a Cardanót és a Solanát is megelőzheti (BitcoinBázis)
A piac leginkább két dologról ismert. A gyors változásokról és a kiemelkedő nyereségekről. A legutóbbi projektek közül a Rexas Finance kiemelt figyelmet kapott, mert nem kevesebb, mint 19 400%-os potenciális emelkedésre készül. Emellett a Solana 400%-os és a Cardano 700%-os várható növekedése elhalványul az RXS tervezett nyereségéhez képest. A Sola
nov. 15
20:00
Két, darabonként havi félmillióért bérelt Audi is volt Győr önkormányzati flottájában, Pintér Bencéék most visszaadják őket (Telex)
Dézsi Csaba András tavaly nyáron már visszaadott egy Borkaitól megörökölt A8-ast, de maradtak még drágán bérelt kocsik a hivatalnál.
nov. 15
20:00
Íme Coach, a budapesti rövidpályás úszó-vb kabalája (Telex)
Az oroszlánnal a szervezők az edzők előtt tisztelegnek, és az érmekhez hasonlóan hozzá is a Lánchídból, annak oroszlánjaiból merítettek ihletet.
nov. 15
20:03
Rossz hír jött a Masterplastnak (Portfolio)
Ma esti közleményében a Masterplast közölte, hogy a Scope Ratings A Növekedési Kötvényprogramban kibocsátott vállalati kötvények esetében lehetséges leminősítést helyezett kilátásba - derül ki a BÉT közleményéből.
nov. 15
20:03
Senki sem akarja elhinni, de a tudomány szerint ennyi az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban (Femcafe)
A tudósok azt állítják, sikerült megállapítaniuk, mennyi az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban - számolt be róla a Mirror. Csakhogy az emberek többsége nem ért egyet a kutatás eredményével.
nov. 15
20:06
Lekonyult a forint, megint csúszik a 410 felé (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
nov. 15
20:06
Lengyelország újranyitná észak-koreai nagykövetségét (Infostart)
Lengyelország újból megnyitná a koronavírus-járvány idején kiürített észak-koreai nagykövetségét Phenjanban – közölte pénteken a varsói külügyminisztérium.
nov. 15
20:09
Heti 2 kilót is fogyhatsz, ha ezt eszed reggelire: nemcsak a zsírt égeti, de még a puffadást is megszünteti (Femcafe)
Dr. Joseph Sallhab amerikai gasztroenterológus szerint több olyan étel is van, amit érdemes reggelire fogyasztani, ha az a célunk, hogy fogyjunk, és ne kínozzon minket puffadás sem a nap folyamán.
nov. 15
20:09
Így tűnnek el emberek (Autószektor)
Ahhoz, hogy mindenki hazaérjen, folyamatosan kellene kampányolni a közlekedésbiztonságért, de ez nem csak a rendőrség dolga, hanem mindannyiunk feladata, ahogy a felkészülés a hidegebb időkre, amikor láthatatlan jelek, táblák, gyerekek és vadak teszik veszélyessé a közlekedést. A téli felkészülés fontos aktusa a gépjárművek átvizsgálása, a megfelel
nov. 15
20:15
Bezár az ikonikus luxusáruház Velencében (Portfolio)
A hongkongi székhelyű DFS Group, az LVMH luxuskonszern leányvállalata bejelentette, hogy bezárja velencei üzletét, amely a történelmi Fondaco dei Tedeschi épületében működik. A döntés hátterében a vállalat globális átszervezése és a nehéz gazdasági helyzet áll, ami különösen érzékenyen érintette a velencei egységet - írja a Reuters.
nov. 15
20:15
Az Elte tanszékvezetője Orbán Balázs doktori védéséről: Kollégák, hol a gerinc? Miért hányjuk arcon magunkat? (444.hu)
"Miféle jogászi szakmai ethosz ez, miféle állampolgári tartás? Miért a legsötétebb múltat mutatjuk példként a jövő értelmiségének?"
nov. 15
20:15
Baj van Orbán Balázs doktori értekezésével: Szokatlan lépésre szánta el magát az ELTE (Nyugati Fény)
Ismét balhé van a miniszterelnök politikai igazgatója körül.
nov. 15
20:18
Leopárdok és hiúzok a Bakonyban - a Honvédség megmutatta legújabb fegyvereit (Infostart)
Éleslövészetet tartott a Magyar Honvédség a magyar haderő legmodernebb Lynx lövészpáncélosaival, Leopard 2A7HU harckocsikkal, illetve új Hirtenberger-aknavetőkkel. Az eseményről látványos videót készített a Combatant Blog.
nov. 15
20:18
Menczer Tamás levonta a következtetést: Az Orbán-kormány megbecsüli az időseket, Magyar Péter büdösnek tartja őket! (SzMo)
A Gyurcsány-féle kommunisták pedig mindent elvettek tőlük - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
nov. 15
20:18
Formabontó rendezvénysorozatot indított Szentkirályi Alexandra (Demokrata)
Szentkirályi Alexandra egyik első vendége Szijjártó Péter miniszter volt.
nov. 15
20:18
Ferenc pápa az otthon nélküliek befogadására szólította fel a római egyházmegyét (Demokrata)
Az egyházfő emlékeztetett, hogy a szentévet a reménynek szentelték.
nov. 15
20:18
Egyszerűen szörnyű, amit a forint művel - ennyit ér most a pénzünk (naphire.hu)
Gyengült a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
nov. 15
20:21
6 alkalom, amikor Katalin hercegné farmerben lépett ki az utcára, mégis mindenkit túlragyogott (Glamour)
Katalin hercegné stílusát általában az elegancia és a kifinomultság jellemzi egy csipetnyi bájjal megfűszerezve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyik leghétköznapibb alapdarab, vagyis a farmernadrág hiányozna a gardróbjából. Sőt, a walesi hercegné már többször is bebizonyította, hogy egy farmerben is lehetsz sikkes!
nov. 15
20:21
Újra a Magyar Telekom szektorának legvonzóbb munkahelye (Helló Sajtó!)
A PwC Magyarország felmérése alapján a Magyar Telekom immáron hetedik alkalommal nyerte el a legvonzóbb munkahelynek járó díjat a telekommunikáció és média kategóriában. A kutatás rávilágít a munkavállalói preferenciák változásaira és a munkahelyi környezet fontosságára.
nov. 15
20:24
Nem tiltják be, de komoly szabályokkal korlátozzák a szabadtartást (Magyar Mezőgazdaság)
Az orosz agrárminisztérium közzétette a régóta vitatott állategészségügyi szabálytervezetet, amely szigorú korlátozásokat vezet be a szabadtartásos állattartásra. Ugyanakkor számos fontos kivételt tesznek.
nov. 15
20:27
Eldőlt a 2028-as olimpia helyszíne? Így reagált a frissen megválasztott elnök a Los Angeles-i tervre (Pénzcentrum)
A 2028-as Los Angeles-i olimpia szervezői szerint az Egyesült Államok leendő elnöke, Donald Trump és kormánya teljes mértékben támogatja a négy év múlva sorra kerülő ötkarikás játékokat.

Keresés