Jelentősen átalakíthatja az adó- és pénzügyi osztályok működését a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) — derül ki az EY 1600 pénzügyi igazgató és adószakértő megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. Az új technológia fokozza a hatékonyságot a válaszadók többsége szerint, de nem számítanak arra, hogy elveszi az állásokat a szakemberek
A Wizz Air érdekes bejelentést tett a közelmúltban megjelent befektetői prezentációjában: a vállalat a kézipoggyászok szigorúbb ellenőrzésével tervezi növelni bevételeit, ami várhatóan jelentős változásokat hoz az utazók számára- írta meg az Okosutas.
A tavasszal visszavonult Claudio Ranieri lett az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője. A fővárosi klub csütörtökön a honlapján jelentette be a 73 éves szakember szerződtetését.
Azok voltak az idők. A piszkos 60-as, 70-es évek. Kompromisszummentes hasábformák. Marcello Gandini. Bertone-ház. Most pedig néhány szerencsés újra átélheti a korszak hangulatát, ugyanis a Bertone ház úgy döntött, hogy újra gyártásba viszi néhány ikonikus koncepció autóját, méghozzá modernizált formában. Az első ezek közül az 1969-es Bertone Runabo
A délelőtti órákban a dollár gyengülése miatt a forintnak is jól megy. Az euróval szemben 406 környékére, míg a dollár szemben rövid időre 384 alá is erősödött a magyar fizetőeszköz. A dollár szempontjából a délutáni amerikai kiskereskedelmi adatok lesznek fontosak, ez áttételesen a forintban is hozhat mozgásokat.
Tornóczky Anita hamarosan anyai örömök elé néz, amellyel egy nagy álma válik valóra, hiszen évek óta küzdött azért, hogy szülővé válhasson. A népszerű műsorvezető alig várja, hogy kezébe vehesse a kisfiát, akinek már karácsonyi ruhát is vett. Vallomása szerint a szülés fájdalmaira nem lehet felkészülni, de amennyire lehet, természetes úton szeretné
Megjelent a januártól ismét igényelhető otthonfelújítási program feltételeit tartalmazó jogszabálytervezet. A 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel a korábbi lehetőséggel szemben már csak a leendő jogszabályban felsorolt 2887 kistelepüléseken lesz elérhető a gyerekesek számára, és a kölcsön kamatozása is eltér majd a korábbitól – írja
A spanyolok állítják, hogy a döntéshozók késlekedtek és helytelenül kommunikáltak egymással, emiatt halt meg több mint kétszáz ember a két héttel ezelőtti valenciai áradásokban.
A rapper Spanyolország egyik népszerű, mediterrán klímájú városában vásárolt telket, ahol már javában zajlik az építkezés. A helyszín egy épülő luxusvillapark, ahonnan állítólag tényleg le lehet látni a tengerre.
A japán gazdaság a vártnál erősebb teljesítményt mutatott a harmadik negyedévben, ami a szigetország gazdasági ellenállóképességét jelzi a globális kihívások közepette.
A kiskereskedelmi forgalomban meglepő visszaesést mutatnak az adatok szeptemberre. A KSH és a kormány az árvízre mutogat! Mi történt? Váratlanul nagyot esett a magyar kiskereskedelmi forgalom szeptemberben. Az előző hónaphoz viszonyítva – szezonálisan és naptárhatással igazítva – 1,4 százalékkal. Mi állhat a háttérben? A KSH és a kormány is az árví
Donald Trump lett Amerika elnöke, a választást követően nagyot ment a tőzsdéken a Trump-trade: új csúcsra szárnyaltak az amerikai részvényindexek, erőre kapott a dollár, bezuhant az arany, és ami talán a legizgalmasabb: brutális rali indult a kriptodevizáknál, élen a bitcoinnal. Ebben a turbulens időszakban szólalt meg a 2008-as gazdasági válságot
A milliárdos mecénásoktól és megszámlálhatatlan kis adományozótól összegyűlt összegből fennmaradó pénzt a 861 éves, gót stílusban épült székesegyház létfontosságú állagmegóvási munkáira fordítják.
A rózsák háborújaként emlegetik a közös borászatukért évek óta harcoló sztárpár egymásnak feszülését. Eddig ügyvédeiken keresztül üzengettek és intézték a jogi ügyeiket, ám jövőre Angelina Jolie és Brad Pitt a bíróságon néz szembe egymással.
2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári (Önyp) megtakarítást immár lakáscélra és szabad felhasználású jelzáloghitelek törlesztésére is fel lehet majd használni. A money.hu szakértője megnézte, hogy mikor érdemes egyáltalán előtörlesztésben gondolkodni.
Ha ma is folytatódik az eső széria az aranynál, akkor akár három éve a legrosszabb hetet zárhatja a nemesfém árfolyama. Az arany árának esését az erősödő amerikai dollár és a Federal Reserve vártnál visszafogottabb kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásai okozzák elsősorban.
November 15-én az év utolsó szuperholdja ragyog fel az égen. Ezúttal a Bika jegyében lesz látható, ami arra emlékeztethet bennünket, bármennyire is kaotikusnak érezzük magunk körül a világot, még maradtak erőforrásaink, amelyekkel megerősíthetjük önmagunkat.
Magyar Péter EP-képviselője nem érzi magát agyhalottnak – legalábbis ezt állította az ezidáig teljesen ismeretlen nevű és tevékenységű Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője, akit a Híradó várt a kínos kérdéssel… Mint emlékezetes, a Tisza Párthoz és Magyar Péterhez kapcsolható egyik legújabb hangfelvételen beszél arról Magyar, hogy az összes EP-
A Magyar Telekom közzétette 2024. harmadik negyedévére vonatkozó IFRS Számviteli Standardok szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. Az összes bevétel éves szinten 13,8 százalékkal 246,1 milliárd forintra nőtt 2024 harmadik negyedévében. Ezt a javulást
Elkezdődik a hazai játékpiac legforgalmasabb időszaka: a karácsony előtti hetekben az éves forgalom fele realizálódik. A digitalizáció térnyerését jól mutatja, hogy már novemberben ötszörösére nő az online rendelések száma, miközben a vásárlók gyors szállítást és pénztárcabarát átvételi lehetőségeket várnak. Idén is a társasjátékok vezetik a népsze
Az elmúlt években egyre népszerűbbek a több napot felölelő vonatos utazások. Korábban már több útvonalról is írtunk, ilyen például a világ leghosszabb hegységét átszelő luxusvonat vagy az Alpok hegyvonulatain áthaladó járat. Most egy olyan vonatútról számolunk be, amely a katasztrófaturizmus kedvelői számára kötelező látnivaló. Már nevéből adódóan