2024. november 20. szerda

nov. 20
10:05
Gond volt a sajtokkal több üzletben (Portfolio)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a sajtokat ellenőrizték a Szupermenta programban. Találtak hibákat,de öt üzlet kiérdemelte a kiválóan megfelelt minősítést.
nov. 20
10:06
Magyarország keleti fele a Balkán szintjén (Piac és Profit)
Az egy főre jutó GDP vásárlóerő-standardban (PPS) sztenderdben számolva talán az egyik legjobb mutatója annak, hogy egy ország jólétének szintje meddig jutott. Magyar érdekesség, hogy az ország gyakorlatilag kettészakadt a PPS-re tekintve.
nov. 20
10:06
Négyszereplős lehet a tolnai időközi választás – íme a jelöltek (Infostart)
Időközi országgyűlési választást tartanak január 12-én Tolna vármegyében. A Fidesznek, a DK-nak, az MSZP-nek és a Mi Hazánknak lesz saját jelöltje, a Tisza Pártnak azonban nem.
nov. 20
10:06
Kiadták a figyelmeztetést: ha ilyen finomságot vettél, még véletlenül se edd meg! (BorsOnline)
A gyerekek egyik kedvelt szeletével van baj.
nov. 20
10:06
Magyar Péter: Annyit kérek a Fidesz által kirendelt provokátoroktól, hogy csak engem üssenek (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesznek már nincs más célja, mint még inkább megosztani a társadalmat és a közbeszédet végképp lehúzni a bulvár mocsarába.
nov. 20
10:06
A legnépszerűbb VW (Magyar Hírlap)
A márka legnagyobb számban eladott modellje a harmadik generációjához ért. 150 lovas dízelmotorral és fronthajtással próbáltuk ki.
nov. 20
10:07
Kész leválni az orosz olajról a Mol, ha kap érte EU-pénzt (Portfolio)
Néhány százmillió eurónyi EU-támogatásért cserébe jövő év végéig le tudna válni a Mol az orosz olajimportról – jelezte Bacsa György a Politicónak. A Mol Magyarország ügyvezető igazgatója, a Mol-csoport Stratégiai Operáció és Üzletfejlesztés ügyvezető igazgatója aggodalmát fejezte ki, hogy meddig kap felmentést a cégcsoport az orosz olaj vásárlásána
nov. 20
10:08
A brazil elnök egy lépéssel összeugrasztotta a Nyugatot Ukrajnával (Magyar Hírlap)
Cseles volt Lula da Silva.
nov. 20
10:09
Hogyan készítsünk grincsfát karácsonyra? Videóval (Édenkert)
A grincsfa készítésénél nagy hangsúlyt kell fektetni a drótozásra, mert akkor lesz szép, kunkori a vége. Videón mutatjuk, hogyan érdemes otthon belevágni.
nov. 20
10:09
Holnap nagyot drágul a gázolaj! (Agroinform)
Így alakul a benzin és a gázolaj átlagára.
nov. 20
10:09
Vereséggel fejezte be pályafutását Rafael Nadal (444.hu)
Spanyolország kiesett a Davis-kupából, így Nadal pályafutása is véget ért.
nov. 20
10:09
Ismét nagyot emelkedik az egyik üzemanyag ára (vg.hu)
A gázolaj ára hét forinttal lesz magasabb csütörtöktől.
nov. 20
10:09
Orbán Viktor: Minden jó, ha a vége jó! (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök a magyar válogatott idei utolsó meccsén is a Puskás Arénában szurkolt.
nov. 20
10:09
Fájdalom a szem mögött: migrén és szinusz fejfájás is okozhatja (EgészségKalauz)
Azok közül, akik gyakori fejfájással küzdenek, néhányan heves fájdalmat érezhetnek a szemük mögött, egyik vagy mindkét oldalon, amely akár a fej más részéről is indulhat.
nov. 20
10:11
Másfél hét után változik az üzemanyagár (Magyar Nemzet)
Ezúttal nem örülhet mindenki.
nov. 20
10:15
Nem biztos, hogy jó ötlet mágnest tenni a hűtőre, a készüléked épségét teheted kockára vele (Femcafe)
Sokan rajonganak a hűtőmágnesekért, hiszen egyszerűen beszerezhető, kellemes látványt nyújtó dekorációkról van szó. Csakhogy az egyedi, alkalmanként kedves emlékeket felidéző kis tárgyak akár károsíthatják is a berendezést.
nov. 20
10:15
Ő lesz Trump oktatási minisztere (Magyar Nemzet)
Linda McMahon 2017-től 2019-ig szolgált Trump adminisztrációjában.
nov. 20
10:15
Erősíti az agrár petíciót a gazdák körében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Gyulatelevízió)
A gazdálkodók még kint vannak a határban, és a talajmunkálatokat végzik. Ez a folyamat a végéhez közeledik. Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke kiemelte, várják a csapadékot, az őszi vetések már elkészültek, melyekből az utolsók már száraz talajba kerültek. Ez látszik is a kelésen, hiszen foltosak. Jelenleg átla
nov. 20
10:15
Egy Rézvitéz nevű mesehőssel fedezhetik fel a gyerekek az Országházat (kultura.hu)
A belvárosi kulturális szcéna vérkeringésébe szeretne becsatlakozni a tavaly átadott Szervét Mihály Egyházi Kulturális Központ. Első lépésként egy összművészeti programsorozatot indítottak a szervezők, amelynek részeként unitárius vagy az unitarizmushoz valahogyan kötődő alkotók: írók, illusztrátorok, zeneszerzők és előadóművészek mutatkoznak be. E
nov. 20
10:18
A dolgozók 83 százaléka szerint a mesterséges intelligencia javítja munkája hatékonyságát (Kreatív Online)
A Unisys friss kutatása szerint mind az alkalmazottak, mind a munkáltatók pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia munkahelyi hatását.
nov. 20
10:18
Ágyban fekve kapták lencsevégre Sydney van den Boscht (Metropol)
Szexi hálóköntöse sem tudta eltakarni a bájait.
nov. 20
10:18
Fotókon, milyen meseszép kismama Weisz Fanni: Így telnek a várandósságának utolsó hetei (BorsOnline)
Már csak hetek választják el a siket modellt attól, hogy a karjában tartsa a kisfiát. Weisz Fanni a hot! magazinnak elárulta, hogyan telnek a várandóssága utolsó hetei.
nov. 20
10:18
Segíts te is a rászorulóknak karácsonykor (Life)
Semmi sem szebb ajándék, mint a segítés öröme!
nov. 20
10:18
Hamarosan a mozikban: Magyar feliratos előzetest kapott Angelina Jolie új filmje, a Maria, fontos díjat zsebel be a színésznő (Mafab)
Jövő év elején érkezik az Angelina Jolie főszereplésével készült Maria, amelyhez megérkezett a magyar feliratos előzetes is.
nov. 20
10:18
Lomizott, halálra verték (Magyar Hírlap)
A 25 éves férfi egy fakaróval addig ütötte a hajléktalant Budafokon, amíg a sértett meg nem halt.
nov. 20
10:18
Alulképzett óvónők, gyereküktől félő szülők és a zsarnoki internet (Demokrata)
Egyesek szerint felhígult a szakma, mások úgy látják, hogy mind több a lusta szülő, ami még a legkiválóbb pedagógusok feladatát is megnehezíti.
nov. 20
10:18
Összenőtt, ami összetartozik: közös liberális-néppárti lejárató akció Brüsszelben (Demokrata)
A magyarországi jogállamiság "lebontásáról" szóló könyvet mutatnak be az EP-ben.
nov. 20
10:21
Ez is a szegénység arca Magyarországon: lesújtó számok, tömegek ezért vannak a szakadék szélén (Pénzcentrum)
Az EU-n belül is igen magasnak számít Magyarországon azoknak az aluliskolázottaknak az aránya, akik szubjektíve szegénynek érzik magukat. Nem nagy meglepetés, hogy a legtöbb országban, minél kevésbé tanult valaki, annál nagyobb arányban gondolja azt az életéről, hogy szegényes. Hazánkban azonban kiugróan magas a különbség az alsófokú végzettséggel
nov. 20
10:21
Orbán összehívta a Védelmi Tanácsot (ATV)
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot, miközben Ukrajnában óriási a feszültség a várhatóan Kijevet célzó légicsapások miatt.
nov. 20
10:21
Korunk nagy szónokai: Orbán Ráhelnek nem jutott eszébe, mikor végezte el az egyetemet (444.hu)
Én a Corvinus Egyetemen végeztem kettőezer tizen nem tudom hányban.
nov. 20
10:21
Dárdai Pál fia miatt rettegnek a németek, nagyot koppanhatnak (Ripost)
Dárdai Bence mérheti az újabb mélyütést a német futballra.
nov. 20
10:21
Lawson úgy érzi, készen áll arra, hogy Verstappen csapattársa legyen (m4sport.hu)
Nem riad meg Liam Lawson annak lehetőségétől, hogy jövőre egyből a Red Bull versenyzője legyen Max Verstappen csapattársaként. A céljait eddig elérte, és a pályán vívná ki a főnökök bizalmát.
nov. 20
10:21
A határtérségek fejlesztése közös érdek – ne hagyjuk elesni végvárainkat (vg.hu)
A fejlődéshez újra kell indítani a régiós programozást, külső források átcsoportosításával kell megteremteni az intézkedések fedezetét.
nov. 20
10:21
Mi történhetett? Hiába várták a rajongók, Katalin hercegné nem jelent meg Vilmos herceg mellett a fogadáson (Glamour)
Bár egyre szaporodnak Katalin hercegné nyilvános megjelenései, és fokozatosan tér vissza feladataihoz, most mégis hiába várták a rajongók a róla készült képeket, ugyanis kihagyott egy fontos programot.
nov. 20
10:21
Az államtitkár elmondta, mi az, amiben végleges vereséget szenvedett (Forbes)
Takács Péter furcsa indoklással ismerte be, a korábbi tervekkel ellentétben nem veszik el az önkormányzatoktól a szakrendelőket.
nov. 20
10:21
Theo James-nek meggyűlt a baja A Fehér Lótusz egyik szexjelenetével (in.hu)
Egy interjúban a színész arról beszélt, hogy a sorozat második évadában nem volt könnyű minden jelenetet leforgatni.Hamarosan érkezik A Fehér Lótusz harmadik évada, mellyel kapcsolatban az elmúlt időben számos pletyka látott napvilágot, attól kezdve, hogy Harry Styles jógatanárként szerepel majd benne, addig a feltételezésekig, hogy Jennifer Coolid
nov. 20
10:21
Nagy a csend Szente Vajk és Molnár Andi szakítása körül - tényleg elváltak a pár útjai? (Sassy)
A magánéletük érinthetetlenségére kínosan ügyeltek, nem tárták nyilvánosság elé a mindennapjaikat.
nov. 20
10:23
Elstartol a 4iG martonvásári műholdprogramja (vg.hu)
A felbocsátáson kívül mindenre megvan a magyar képesség.
nov. 20
10:24
Nagy Márton a szamárpadba ültette Magyarországot (Menedzsment Fórum)
Negyedéves és éves alapon is 0,7 százalékkal csökkent Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP) mértéke. Ezzel mindkét listán az unió legrosszabbul teljesítő gazdaságai között szereplünk, hiába ad ki Nagy Márton negyedévről negyedévre kincstári optimizmustól duzzadó közleményt. Összevetettük a magyar gazdaság GDP-jét az unió többi országáéval, köz
nov. 20
10:24
Jön az első nagy havazás: fehérbe borulhat az ország (Blikk)
Itt vannak a részletek.
nov. 20
10:24
Tether támogatással MiCa kompatibilis stabilcoinok érkeznek (Kripto Akadémia)
A Quantoz két MiCA kompatibilis stabilcoint indít, az EURQ-t és az USDQ-t, amelyeket a Tether, a Kraken és a Fabric Ventures is támogat. Az Ethereum hálózaton futó euró- és dollárfedezetű stabil érméket a Holland Központi Bank (DNB) engedélyezi e-pénz tokenként (EMT). A fiat tartalékokkal 1:1 mértékben támogatott stabilcoinok megfelelnek a MiCA szi
nov. 20
10:24
Tordai Bence házát lebontatná a főispán: "Három generáció megtakarításait zabrálják el" (SzMo)
A kormányhivatal szerint a ház építése nem felelt meg az engedélyeknek. A független országgyűlési képviselő szerint azonban az eljárás egy szélésebb körű bosszúhadjárat része.
nov. 20
10:24
Ezek a megcsalás leggyakoribb okai a nőknél (Life)
Ezért csalnak a nők
nov. 20
10:24
Elbúcsúztak Zelenszkijtől (Magyar Hírlap)
Megpecsételte a sorsát.
nov. 20
10:27
Bemutatkozik az Emily Vortex vontatott bálabontó-szalmafúvó (Agroinform)
A Készenlét Zrt. gyakorlati bemutatót tart, ahol megismerkedhetnek az Emily Vortex vontatott bálabontó és szalmafúvó innovatív megoldásaival!
nov. 20
10:27
Orbán összehívta a Védelmi Tanácsot (ATV)
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot, miközben Ukrajnában óriási a feszültség a várhatóan Kijevet célzó légicsapások miatt.
nov. 20
10:27
Bostonban ért véget a Cleveland veretlen menetelése (HírTV)
Tizenöt győzelem után először kapott ki a Cleveland Cavaliers az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) mostani szezonjában.
nov. 20
10:27
Új fejezet a Jaguar történetében (Igényesférfi.hu)
A Jaguar teljes átalakuláson megy keresztül, amelynek középpontjában az alapító Sir William Lyons által megfogalmazott hitvallás, a Copy Nothing áll.
nov. 20
10:27
Óriási diplomáciai botrány Magyarország és Irán között – A nagykövetet is bekérették (Nyugati Fény)
Behívatta Irán a magyar nagykövetet.
nov. 20
10:27
Miért csökkent hatalmasat az Ethereum (ETH) népszerűsége a befektetők körében? (BitcoinBázis)
Az Ethereum natív tokenje, az ETH, mint befektetési eszköz, népszerűsége az utóbbi időben jelentősen csökkent. A világ vezető altcoinjának visszaszorulása fundamentális és spekulatív okokra is visszavezethető, azonban nem szabad elfelejteni, még mindig az Ethereum hálózata a világ legnagyobb okosszerződés- és decentralizált applikáció hálózata. Enn

Keresés